Hogyan alkalmazkodjunk Wellington tengerparti veszélyeihez és éghajlatváltozáshoz?

A városok, különösen a tengerparti régiók, a globális éghajlatváltozás hatására egyre inkább szembesülnek a tengerszint-emelkedés és az extrém időjárási események következményeivel. Wellington, Új-Zéland fővárosa, példát mutat arra, hogyan lehet a városi rezilienciát (ellenálló képességet) fokozni a tengerparti veszélyekkel és az éghajlatváltozással szemben.

A város kulcsfontosságú épületei, mint a Michael Fowler Központ, a Városi Könyvtár és a város központjában lévő rendőrkapitányság is nagy veszélyben vannak a jövőbeli tengerszint-emelkedés miatt. Itt is felmerül az ironikus ellentmondás, hogy egyes épületek a visszanyert földterületeken állnak, amelyek nem sokkal a tengerszint fölött helyezkednek el. Ennek ellenére a városi tanács vállalja a felelősséget a kockázatok enyhítésében, és különböző modelleket dolgozott ki annak érdekében, hogy felkészítse a várost a jövőbeni veszélyekre.

A biztosítók szintén egyre inkább figyelmeztetik a városlakókat a növekvő kockázatokra. Az egyik legnagyobb kihívás a biztosítások elérhetősége és megfizethetősége. A Wellingtoni városi tanács egyes vezetői azt mondják, hogy az éghajlatváltozás miatti fokozott kockázatok miatt az emberek egyre kevésbé tudják megfizetni a biztosítást, és ez az alapvető infrastruktúrára is hatással lesz. A biztosítók is jelezték, hogy a viharok és áradások miatt elért költségek növekedni fognak, és ennek hatása hosszú távon is jelentős lesz.

Wellington városában az árvizek, amelyek már most is a leggyakoribb természeti katasztrófák közé tartoznak, várhatóan egyre gyakoribbá és súlyosabbá válnak. A város alacsonyabban fekvő részein, mint Kilbirnie és Miramar, az elavult csapadékvíz-elvezető rendszerek már most is túlterheltek. A jövőben a gyakori viharok és a tengerszint emelkedése tovább növelhetik a kockázatokat, és sok területen esélyt adhatnak újabb árvizek kialakulására.

Wellington 2015-ben elnyerte a Rockefeller Alapítvány támogatását, hogy egy városi reziliencia tisztviselőt nevezzen ki, aki a város védelmi stratégiáit koordinálja és az éghajlatváltozással kapcsolatos veszélyek kezelését irányítja. A 100 Resilient Cities kezdeményezés keretében több város, köztük Wellington is, olyan stratégiákat dolgozott ki, amelyek nemcsak a katasztrófákra, hanem a társadalmi, gazdasági és környezeti kihívásokra is reagálnak. A cél egy olyan városi környezet megteremtése, amely képes ellenállni a különböző típusú fenyegetéseknek és alkalmazkodni a jövőbeli változásokhoz.

A város reziliencia stratégiájában három kulcsfontosságú problémát emeltek ki. Az első a társadalmi változások, mint a növekvő népesség, az elöregedés és az egyenlőtlenségek kezelése, amelyek a lakhatási és munkavállalási problémák révén fokozódnak. A második az állandó földrengési veszély, amely Wellington infrastruktúráját és gazdaságát egyaránt fenyegeti. A harmadik, és talán legfontosabb, a tenger és a tengerparti területek védelme. A város vezetése különböző intézkedésekkel készül fel az éghajlatváltozás hatásaira, amelyek középpontjában a tengerszint-emelkedéshez való alkalmazkodás áll.

Wellington számára nemcsak a saját területein, hanem a Csendes-óceáni szigetországok lakóinak védelme is fontos, mivel a városban élő pasifikai közösség számára a tengerszint-emelkedés nem csupán egy távoli jövőbeli fenyegetés, hanem mindennapi valóság. Az ő védelmük és támogatásuk kiemelt jelentőséggel bír a városi stratégia szempontjából.

Hogyan értsük meg a komplexitást a klímaváltozással kapcsolatos politikai döntésekben?

A társadalomtudományok rendkívül nagy kihívásokkal néznek szembe, amikor a komplex problémák kezelésére kerül sor. A klímaváltozás, mint társadalmi és környezeti kérdés, kétségkívül az egyik legösszetettebb és legnehezebben kezelhető probléma, amely egyre sürgetőbb politikai és társadalmi válaszokat igényel. A társadalomtudományoknak különös figyelmet kell fordítaniuk arra, hogyan lehet a komplexitást kezelni a klímaváltozás kérdéseiben, és hogyan alakíthatók ki olyan politikai döntések, amelyek valódi hatással lehetnek a globális környezeti problémákra.

Rittel és Webber (1973) bevezették a „gonosz problémák” (wicked problems) fogalmát, amelyeket a tervezés és közösségi fejlesztés során merültek fel. E problémák megoldása nem lehetséges a hagyományos, egyszerűsített megközelítésekkel, mint például a hatékonyságra építő formulaalkalmazás. A „gonosz” kifejezés nem etikai értelemben vett gonoszságot jelöl, hanem inkább a problémák bonyolultságára és a megoldásokkal kapcsolatos bizonytalanságokra utal. A társadalmi egyenlőtlenségek, amelyek az amerikai közösségi tervezésben a 20. század közepén a legnagyobb kihívások között szerepeltek, ma is aktívan jelen vannak, és egyúttal az environmentalista igazságosság mozgalmainak alapját képezik. Az ilyen problémák, mint a klímaváltozás, sokkal bonyolultabbak, mint bárminemű egyszerű, lineáris válaszok, és nem adnak helyet egyértelmű, objektív „megoldásoknak”.

Levin és társai (2012) három kérdést vetnek fel a klímaváltozás és komplexitás kapcsolatában. Az első és legfontosabb kérdés, hogy miként értelmezzük a klímaváltozásból fakadó politikai kihívásokat. A válaszhoz szükséges alapos elemzés, mivel ez alapozza meg a további kérdések megválaszolását. Racionalitás és kvantifikáció: A nyugati politikai rendszer alapja a racionalitás, és sok tudományos megközelítés a klímaváltozás kezelésében e racionalitás köré épül. Azonban a társadalmi igazságosság, amely szintén kulcsfontosságú szerepet játszik, nem kvantifikálható olyan módon, ahogy a gazdasági mutatók vagy a környezeti adatok. A problémák valós megértéséhez nemcsak tudományos, hanem társadalmi, politikai és gazdasági szempontok figyelembevételére is szükség van.

A klímaváltozás kezelésének kérdései olyan komplexitást tartalmaznak, amelyek messze meghaladják a hagyományos, mérhető, tudományos megközelítéseket. A kvantifikálás, bár hasznos, nem ad teljes képet a valós problémák hátteréről. Az egyik fő probléma, amellyel a tudósok és politikai döntéshozók szembesülnek, hogy a társadalmi problémák – különösen a klímaváltozással kapcsolatosak – nem egyértelműen definiálhatóak. Ezért az ilyen problémák kezeléséhez alkalmazott politikák sem lehetnek véglegesen igazak vagy tévesek, és soha nem beszélhetünk egyetlen optimális megoldásról.

Továbbá, az emberek, akik az éghajlatváltozás megoldására törekednek, gyakran maguk is hozzájárulnak annak előidézéséhez. Ez a paradoxon jól tükrözi a problémák közötti összefonódottságot és azt a bonyolultságot, hogy egy-egy társadalmi cselekvés hatásai szélesebb körűek lehetnek, mint azt elsőre gondolnánk. A klímaváltozás, mint „gonosz probléma”, magában foglalja a környezeti, társadalmi és gazdasági tényezők összességét, amelyek mindegyike hatással van a másikra, és az ilyen összefüggések megértése kulcsfontosságú a hatékony politikai döntések meghozatalához.