Hogyan alakult India függetlensége és mit tanulhatunk belőle?

A világ gyorsan változott. Európában háborús fellegek gyülekeztek, miközben a történelem nagy diktátorai, mint Hitler Németországban, Mussolini Olaszországban és Franco Spanyolországban, egyesültek, hogy fenyegetést jelentsenek szomszédaikra. Az agresszív Japán Kínába tört. 1938 márciusában Hitler megszállta Ausztriát és Csehszlovákiát, hamarosan pedig Nagy-Britannia is belevonódott a konfliktusba. A világpolitika ebben az időszakban mélyebb változásokon ment keresztül, és India számára az önállóság kérdése különösen égetővé vált.

Jawaharlal Nehru, aki a brit gyarmati rendszer ellen harcoló indiai politikai vezetők egyik legismertebb alakja volt, ebben az időszakban többször is tragédiákon ment keresztül. 1938-ban édesanyja, Swaroop Rani halála következett be. A betegség és a két agyvérzés után egy harmadik stroke végzett vele, amikor Nehru és nővérei ott voltak mellette. Ennek ellenére Nehru nem hagyta abba a politikai küzdelmet és személyes fájdalmával együtt is folytatta a munkát. Egy évvel később, 1939-ben, amikor a világháború kitört Európában, Nehru visszatért Indiába, hogy egyenlő eséllyel harcoljon a fasizmus és a brit imperializmus ellen.

Politikai nézetei mindig is az indiai függetlenség mellett álltak, és különösen fontos számára volt, hogy India szabadságát közvetlenül a háború előtt, nem pedig a háború után érje el. Az indiai politika ezen pillanatai mélyen összefonódtak a brit imperializmus elleni küzdelemmel és a nemzeti identitás kialakulásával. A "Quit India" kampány, melyet Mahátma Gandhiji indított el 1942-ben, kulcsfontosságú fordulópontot jelentett. Gandhiji híres "India hagyja el" jelszava az ország függetlenségének sürgetésére irányult, és ennek következményeként több vezető, köztük Nehru, börtönbe került.

Ezen időszakban az indiai politikai táj is átalakult, különösen a szomszédos Pakisztán létrejötte miatt. A két-nemzet elmélete, mely a muszlim közösség számára külön államot kívánt, komoly feszültségeket okozott az indiai függetlenségi mozgalomban. E konfliktusok közepette Nehru, akit mindig is a vallási és politikai tolerancia híveként ismertek, elutasította a vallási alapú államalakítást, és továbbra is azt szorgalmazta, hogy India egységes nemzet maradjon.

A függetlenség elnyerését követően, bár India kivívta szabadságát, Nehru továbbra is a nemzet gazdasági és társadalmi fejlődésének irányításával foglalkozott. Az indiai politikában azonban nemcsak az egyéni vezetők személyes tragédiái, hanem a kollektív szellemiség és elkötelezettség is kulcsszerepet játszottak abban, hogy India egy új utat kezdett járni.

Fontos megérteni, hogy India függetlensége nem csupán egy történelmi pillanatra épült. A függetlenség víziója Nehru és társai számára egy folyamatos küzdelem eredményeként valósult meg, amelyet szellemi és fizikai áldozatok kísértek. A politikai döntések és személyes tragédiák szorosan összefonódtak, és India jövője mindig a közösségi összefogásban, a vallási és etnikai sokszínűség tiszteletben tartásában rejlett. A történet egyik tanulsága, hogy a politikai szabadság nem csak a külső ellenségtől való megszabadulást jelenti, hanem egy új, közösen épített nemzet megszületését is.

Miért volt Jawaharlal Nehru az indiai nép legnagyobb vezetője, és mit hagyott ránk?

Jawaharlal Nehru élete és munkássága szoros összefonódott India függetlenségi harcával és annak utáni fejlődésével. A nemzet vezetésének átadásával nem csupán egy új politikai rendszert hozott létre, hanem alapvető értékeket is képviselt, amelyek ma is az indiai társadalom szerves részét képezik. Nehru, aki nemcsak mint politikus, hanem mint emberi példakép is, mindvégig kitartott a nem erőszakos megoldások és a közösségi harmónia mellett, megteremtve ezzel egy olyan irányvonalat, amely India fejlődésének motorjává vált.

Bár Nehru rendkívüli munkabírással rendelkezett, és naponta akár tizenöt órát is dolgozott, életének legfontosabb pillanatai nem a politikai sikerekben rejlettek, hanem a személyes elveiben és a nehéz időkben tanúsított viselkedésében. A tragikus események, mint Gandhi meggyilkolása, mélyen megrázták őt, ám Nehru mindig is higgadt maradt a krízishelyzetekben, és vezette a népét a nehéz időkben. A gyilkosság után, amikor az indiai közösség szétesett, Nehru emlékeztette az embereket, hogy nem engedhetik meg maguknak a dühös reakciókat, hanem együtt kell szembenézniük a jövő kihívásaival, és egyesíteniük kell erejüket.

Kiemelkedett az az egyedülálló kapcsolat is, amit a törzsi közösségekkel alakított ki. Nehru tisztában volt a törzsek sajátos életmódjával és értékeivel, és soha nem támogatta, hogy ezeket erőszakkal megváltoztassák. Őszinte érdeklődést mutatott irántuk, nem csupán az indiai politikai színtéren betöltött szerepe miatt, hanem valódi emberi érdeklődésből. Hiszen, mint mondta, “Boldog és otthon érzem magam velük.” A politikai hatalom gyakorlása során mindig is szem előtt tartotta a közösségek közötti harmóniát és a társadalmi igazságosságot.

Az új indiai alkotmány kidolgozása során Nehru szilárdan hisz a nemzeti egység és az alapvető emberi jogok védelmében. India alkotmányának preambuluma, amely világosan megfogalmazza a szociális igazságosság, szabadság és egyenlőség értékeit, az ő politikai örökségeként maradt fenn.

Fontos, hogy megértsük: Nehru nemcsak egy politikai vezető volt, hanem olyan ember is, aki folyamatosan képes volt tanulni és fejlődni a változó világban. Az ő öröksége nem csupán az, hogy India nemcsak politikailag, hanem szellemileg is megerősödött a függetlenség elnyerése után. Az a társadalom, amelyet Nehru képviselt, valódi demokratikus alapokon nyugodott, amelyben az emberek jogait, kötelességeit és felelősségét mindig figyelembe vették. A jövőben is fontos, hogy a társadalmi és politikai döntéshozók figyelembe vegyék ezt az örökséget, és a harmónia, a közös célok és az igazságosság iránti elkötelezettségük töretlen legyen.

A történelem során sok vezető próbálkozott a népek egyesítésével, de nem mindenki képes arra, hogy a tettekben és szavakban egyaránt megvalósítja ezt. Nehru egyike volt azoknak, akik valóban a közjót tartották szem előtt, és ezt mindennapi életükben, személyes döntéseikben is tükröztették.

Mi motiválta Jawaharlalt, hogy változtasson nézetein és hogyan alakította India jövőjét?

Jawaharlal az "Kevesebb beszéd, több cselekvés" elvét vallotta. Csalódottan tapasztalta, hogy sok indiai vezető hajlandó hosszasan beszélni a brit uralom alóli megszabadulás szükségességéről, ám amikor valódi cselekvésre került sor, haboztak és halogatták a döntéseiket. Egyre inkább arra a felismerésre jutott, hogy apja, Motilal Nehru lesz az a vezető, aki valóban készen áll kiállni a szabadságért. Azonban Motilalt először el kellett tántorítani a brit kormány iránti mérsékelt, pro-brit nézeteitől. Két esemény hozta meg ezt a változást: Gandhiji belépése az indiai politikába és a Jallianwala Bagh-i szörnyű mészárlás Amritszarban.

A történelmi momentumban, 1916-ban, egy Lucknow-i Kongresszuson találkozott először Gandhijival. Bár Gandhiji már híres volt a dél-afrikai indiai közösségért végzett munkájáról, mikor belépett a Kongresszus terére, alig figyelt fel rá valaki. Az egyszerű dhotiban és hosszú kabátban öltözködő, apró termetű figura szinte észrevétlenül sétált el. Különösen érdekes, hogy a nyugatosodott Motilal Nehru volt az, aki hamar felismerte Gandhiji karakterének erősségét és bölcsességét. Az I. világháború és a török Khilafat (kalifátus) és a muszlim szent helyek sorsa mély benyomást tett az indiai muszlimokra, akik szoros együttműködésben kezdtek dolgozni a Kongresszussal. Ez az eseménysorozat nemcsak a hindu-muslim egységet erősítette, hanem a nemzeti mozgalom sikerének is kulcsa lett.

Ez a tragikus esemény, amely az apát, Motilalt is mélyen megérintette, vezetett ahhoz, hogy ő is lemondott mérsékelt álláspontjáról. Felismerte, hogy fiának és Gandhijinek igaza van, és hogy nincs helye kompromisszumnak a brit uralommal szemben. Azonban a britek hatalmának tudatában, a jövőben Jawaharlal megértette, hogy Gandhiji választása, a nem erőszak alkalmazása, mint politikai fegyver, bölcs döntés volt. Míg a britek megszokták az erőszakot és tudták kezelni azt, a nem erőszakos ellenállás fogalmával nem tudtak mit kezdeni.

1916-ban, a Vasanta Panchami napján, Jawaharlal elvette Kamalát, egy fiatal kashmiri lányt, akinek a házassága pompás esemény volt. A pár nászútját Kashmírban töltötte. Kamala tizenhét éves volt, törékeny megjelenésű, és bár nem kapott formális oktatást, természetes intelligenciája és jelleme miatt jó feleség és társ volt Jawaharlal számára. 1917 novemberében megszületett lányuk, Indira Priyadarshini, aki elbűvölő kisgyerek volt, göndör hajjal. Két évvel a házasság után Kamala egészsége gyengülni kezdett, és a család gyakran látogatott dombvidéki üdülőhelyeket, hogy megpróbálják helyreállítani az egészségét.

Egy kisebb incidens, amely Mussoorie-ban történt, azonban jelentős fordulópontot hozott Jawaharlal életében. Miközben a család ott tartózkodott, egy afganisztáni küldöttség is jelen volt, és a brit kormány attól tartott, hogy Jawaharlal kapcsolatba lép velük. Arra kérték, hogy írjon alá egy nyilatkozatot, miszerint nem érintkezik velük, amit Jawaharlal határozottan megtagadott. Bár nem volt különösebb érdeklődése az afganisztáni küldöttek iránt, kiállt amellett, hogy senkinek nincs joga megakadályozni őt ebben. Ez a határozottság vezetett ahhoz, hogy a brit hatóságok 24 órán belül távozni kényszerítették Mussoorie-ból. Visszatért Allahabadba, de ekkor új kihívásba is belekezdett.

Ez a tapasztalat alapvetően megváltoztatta a politikai irányultságát, és egyre inkább a szegények, a falusi emberek, a mindennapi indiaiak ügyei felé fordult. Vezetőként való fejlődése során rátalált arra a közvetlen, személyes beszédmódra, amellyel hatni tudott az emberekre, és elnyerte bizalmukat és hűségüket. Érzelmi kapcsolatot alakított ki a tömeggel, és minden beszédét, minden interakcióját annak érdekében használta, hogy előre vigye őket a szabadság felé.

A politikai fogoly élete: Jawaharlal Nehru tapasztalatai a börtönben és a családja

A börtönévek alatt Jawaharlal Nehru személyisége és életfelfogása jelentős változásokon ment keresztül. 1921 decemberében és 1922 januárjában mintegy 30 000 indiai állampolgárt zártak börtönbe politikai fogolyként, köztük Jawaharlal Nehrut és édesapját, Motilalt. Ekkoriban Nehru többször is a börtön falai között találta magát, és hosszú börtönbüntetései során különös szemszögből tapasztalta meg a politikai aktivizmus és a családi élet közötti feszültséget.

A börtönben töltött időszakok különleges élményeket hoztak Nehrunak, amiről saját életrajzában részletesen írt. Mint írta, a börtönben sok mindent meg lehet szokni, de talán a legjobban a nők hangját és a gyerekek kacagását hiányolta. "Az ember sok mindent nélkülöz, de talán leginkább a nők hangját és a gyermekek kacagását. A hangok, amiket ott hallani, nem a legkellemesebbek. A hangok élesek, fenyegetőek, és a nyelvezet brutális, többnyire káromkodásokkal teli" – mesélte Nehru. Ezen kívül egy alkalommal arról is beszámolt, hogy hosszan börtönben tartózkodva egyszer csak észrevette, hogy nyolc hónapja nem hallott kutyát ugatni.

A politikai foglyok számára lehetőség volt könyvek és újságok olvasására, és néha a rokonok is meglátogathatták őket. Kamala, Jawaharlal felesége, bár sokszor betegeskedett, rendszeresen látogatta férjét, amikor második alkalommal börtönbe került, miután bojkottálta azokat az üzleteket, amelyek még mindig külföldi szövetet árusítottak. Kislányuk, Indira, bár gyenge és vékony volt, amikor Jawaharlal találkozott vele, mégis derűs volt. Nehru ekkor már komolyan aggódott lányuk iskolai előmenetele miatt. Írt is apjának, aki ekkor már szabad ember volt, és panaszolta: "Kamala azt mondja, hogy Indu egyre nehezebbé válik, és nem figyel semmire a tanulásban. Bízom benne, hogy valami megoldás születhet a tanóráira."

A börtönben eltöltött időszak egyúttal lehetőséget adott Nehrunak arra, hogy olvasson és tanuljon. Rendszeresen könyveket kért feleségétől, és a börtönbeli könyvtár szinte minden egyes darabját átböngészte. Amikor megtudta, hogy hamarosan szabadon bocsátják, azt írta naplójába: "A hír nyugodtan érkezett, és egy kicsit hitetlenkedve fogadtuk. A börtönőr azonban ragaszkodik hozzá, hogy szabadlábra helyeznek minket. Ha valóban így lesz, akkor el kell viselnünk, bár Gibbon utolsó kötetét még el kell olvasnom."

A család és a politika azonban állandóan keresztbe tett neki. Gandhiji, a híres indiai vezető, úgy döntött, hogy megszünteti a nem-együttműködési mozgalmat. Ennek oka a Chauri Chaura-i faluban történt erőszakos események voltak, amikor egy csoport támadást indított a falu rendőrőrsége ellen, és 22 rendőrt megöltek. Jawaharlal és Motilal sokáig nem értettek egyet Gandhijivel, aki úgy döntött, hogy a nem-együttműködési mozgalmat olyan gyakorlati célok felé kell irányítani, mint a külföldi szövetek bojkottálása és a hindu-muszlima egység elősegítése.

Gandhiji és Nehru kapcsolata bonyolult volt. Bár a fiatalabb Nehru mély elkötelezettséget érzett Gandhiji iránt, számos kérdésben eltértek a véleményeik. Odd módon, édesapja, Motilal Nehru, aki természeténél fogva inkább racionális és modern gondolkodású volt, sokszor segített összebékíteni fiát és Gandhijit. Gandhiji egy levélben, amit 1924 áprilisában írt Jawaharlalnak, így fogalmazott: "Nagyon megérintett a személyes leveled. Tudom, hogy mindent bátran elviselsz. Apád éppen most ingerlékeny hangulatban van, és én nagyon aggódom, hogy te vagy én ne hozzunk létre felesleges feszültséget. Ha lehetséges, őszintén beszélj vele, és próbálj kerülni minden olyan cselekedetet, amely haragot válthat ki belőle."

A politikai események mellett Jawaharlal családi élete is komoly terhet jelentett. Kamala egészsége, amely mindig is gyenge volt, egyre romlott, és végül az orvosok javasolták, hogy Svájcba utazzanak kezelésre. Jawaharlal elhatározta, hogy vele tart, és 1926 márciusában elindultak Európába. Európa azonban nem tudta elvonni a figyelmét Indiáról. Mint írta egy levelében: "Bár örömmel várom a látogatást Európában, tele vagyok aggodalommal. Lehet, hogy ott, ha messze leszek Indiától, más perspektívában láthatom a dolgokat."

A börtönökben töltött idő és a családi problémák mellett Nehru számára egyre inkább világossá vált, hogy az indiai függetlenségi harc nem csupán politikai, hanem személyes áldozatokat is követel. Nehru börtönévei alatt olyan tapasztalatokat szerzett, amelyek megváltoztatták nemcsak saját világképét, hanem az egész indiai politikai mozgalmat is. A család és a politika között ingadozva mindig is az a küldetése maradt, hogy a nemzet szabadságát és függetlenségét elősegítse, még akkor is, ha ez személyes áldozatokat követelt tőle.