Hogyan befolyásolják a pandémiai vírusok a globális gazdaságot?

A világjárványok gazdasági hatásainak megértése nemcsak a közegészségügyre, hanem az egész társadalomra kihat. Az influenzajárványok és más vírusfertőzések gazdasági következményei alapvetően különböznek egymástól, különös tekintettel az egyes országok közötti válaszokra és az egyes ágazatokra gyakorolt hatásra. A gazdasági modellek, amelyeket a járványok hatásainak előrejelzésére használnak, különböző szcenáriókat dolgoznak ki, figyelembe véve a munkavállalók betegség miatti hiányzásait, a társadalmi távolságtartás hatásait és az egészségügyi intézkedésekkel összefüggő költségeket.

Verikios (2020) a COVID-19 világjárvány kapcsán szintén hasonló megközelítést alkalmaz, és az influenzajárványokhoz hasonlóan modellezi a gazdasági hatásokat. A SARS-CoV-2 vírus világjárványa jelentős globális gazdasági hatásokat váltott ki, de a gazdasági következmények az előrejelzések szerint az inflációval és a globális termelés csökkenésével járnak, míg a gazdaság általánosan visszaesik, de nem tartósan. A legfőbb gazdasági hatások közé tartoznak a következő tényezők: a munkaerő termelékenységének csökkenése a betegszabadságok miatt, a bizonytalanság növekedése, amely csökkenti a vállalati beruházásokat, és az alacsony fogyasztói bizalom, amely csökkenti a háztartási kiadásokat, különösen a nem alapvető cikkek esetében, mint például a turizmus és a közlekedés.

A gazdasági következmények modellezéséhez Verikios (2020) a CGE-modellt (a globális kereskedelmi és gazdasági hatások szimulálására használt eszközt) alkalmazza, amelyben hat különböző gazdasági sokk hatásait elemzi. Ezek között szerepel az egészségügyi szolgáltatások iránti kereslet növekedése, a kötelező szociális távolságtartás miatti rendőrségi intézkedések igénye, valamint a munkahelyek és iskolák ideiglenes bezárása. Az influenzajárványokhoz hasonlóan a COVID-19 járvány is globális GDP-csökkenéshez vezetett, amely az első negyedévben a vártnál jobban meghaladta a 3%-ot.

Fontos megérteni, hogy a gazdaságok reakciói jelentős eltéréseket mutathatnak, és az egyes gazdasági szektorok alkalmazkodása különböző ütemben történhet. Az influenzajárványok és a COVID-19 között az alapvető különbség a válaszok mértékében rejlik. A világjárványok gyorsan terjednek, és a globális gazdaságot több fronton is érinthetik. A kormányoknak ezért nemcsak az egészségügyi szektorban, hanem a gazdaság minden egyes szegmensében fel kell készülniük a váratlan hatásokra, biztosítva a munkavállalók védelmét és a gazdasági folyamatok folyamatos működését.

Ezen kívül a világjárványok hatásai túlmutatnak a közvetlen gazdasági következményeken. A társadalmi reakciók és az emberi tényezők, mint a félelem és a bizonytalanság, jelentős mértékben befolyásolják a gazdaságot. A járványok idején az emberek hajlamosabbak lehetnek a túlzott kockázatkerülésre, amely további csökkenéshez vezethet a fogyasztói kiadásokban. A gazdasági döntéshozók számára kulcsfontosságú, hogy előre lássák ezeket a változásokat, és megfelelően reagáljanak rájuk.

A Carvajal és munkatársai RP oligopólium tesztjeinek empirikus alkalmazása

A Carvajal és munkatársai (2013, 2014) által kifejlesztett tesztek kezdtek el valós gazdasági adatokra alkalmazódni, és számos iparág szabályozási kérdéseinek megoldásához használták őket. Az alábbiakban egy ilyen munkát ismertetünk, amely a japán kiskereskedelmi villamosenergia-piacot vizsgálja. Matsukawa (2019) a Cournot modellre épülő preferenciavizsgálati tesztet alkalmazza, amelyet Carvajal et al. (2013) dolgozott ki, és az előzőekben összefoglaltak. Matsukawa havi adatok alapján, 2005 és 2010 között elemezte a japán kiskereskedelmi villamosenergia-piacot. Elemzésének eredményeként Matsukawa arra a következtetésre jutott, hogy a Carvajal és munkatársai által kifejlesztett preferenciateszt alkalmazása azt jelzi, hogy "a kiskereskedelmi villamosenergia-szolgáltatók közötti összehangolt magatartás lehetősége nem zárható ki" (Matsukawa, 2019, p. 21).

Ez egy érdekes megközelítés, de Yasui (2023) azt is jelzi, hogy a modell elutasításának értelmezése nem egyszerű: "A teszt hátránya, hogy együttes teszt a versenyszerkezet és a keresleti/költségfüggvények számára. Ezért a modell elutasítása azt jelentheti, hogy más típusú verseny áll fenn diszkrét/folytonos keresleti struktúrával, árverseny más keresleti függvények mellett, vagy más típusú verseny más keresleti függvények mellett" (Yasui, 2023, p. 2).

Yasui (2023) hangsúlyozza, hogy az egyik probléma a teszt alkalmazásakor, amelyet a Carvajal et al. (2013, 2014) tesztjeinél is találkozunk, az, hogy feltételezhető: a költségfüggvények az alkalmazott modellben időben invariánsak, még akkor is, ha nem feltételezzük, hogy a határköltségek állandóak, mivel a költségfüggvények konvexek. Yasui (2023) azt javasolja, hogy ha a rendelkezésre álló adat hosszú időszakra vonatkozik, akkor az adatokat sok rövid panelra kell bontani, és a tesztet minden egyes rövid adatblokkra alkalmazni. A Carvajal et al. (2014) javaslatai szerint a teszt eredményeinek összesített mutatójaként a visszautasítási arányt lehet használni.

A többtermékes Bertrand-racionalizálhatóság fogalmát Yasui (2023) az alábbiak szerint definiálja: egy adatállomány {p̃, q̃} akkor és csak akkor többtermékes Bertrand-racionalizálható, ha minden t ∈ N időpontban f ∈ F és j ∈ Jf termékek esetében léteznek olyan valós számok αjt, δjt és mt, hogy az alábbi állítások mindegyike egyszerre igaz: (i) αjt > 0, δjt > 0, mt > 0; (ii) 0 = mt − (p̃jt − δjt) × mt × αjt + Σk∈J (p̃kt − δjt) q̃kt; és (iii) 0 ≤ (δjt′ − δjt) × (q̃jt′ − q̃jt).

A fentiekben említett megoldásokat alkalmazva a Yasui (2023) teszt elméleti alapjai világosan meghatározzák, hogy a multi-termékes Bertrand-racionalizálhatóságot csak meghatározott keresleti függvények esetén lehet eldönteni. Azonban fontos megjegyezni, hogy az általános diszkrét/folytonos választási modellben végzett tesztelés esetén az adatok bármilyen keresleti függvénnyel igazolhatók, így az árverseny a legtágabb értelemben nem utasítható el. Ez az általános keresleti modell tehát nem alkalmas a verseny kizárására, hacsak szűkebb keresleti modelleket nem alkalmazunk, mint például a Logit vagy a CES modellek.

A fentiek alapján a modell alkalmazhatósága és hatékonysága erősen függ a keresleti struktúra specifikálásától. A legtágabb megközelítések esetén, amikor a kereslet lehet bármilyen, az eredmények értelmezése nehezebbé válik, ezért szűkebb, konkrétabb keresleti modellek alkalmazása elengedhetetlen, hogy biztosak legyünk a teszt eredményének relevanciájában és helyességében. Azonban fontos, hogy a választott keresleti modell ne legyen túl specializált, mivel akkor az eredmények nem biztos, hogy az ipari verseny valósághű megjelenítését tükrözik.

Miért fontos megérteni a kölcsönös kifogásokat és igazolt kifogásokat az újraalkotott gazdasági rendszerekben?

A Hervés-Estévez és Moreno-Garćıa modellezésében minden egyes i = 1, ..., I ügynök a gazdaságban egy olyan nagy számú azonos egyén képviseletében jár el, akik viselkedése megegyezik az i ügynökkel. Ebben az értelemben a koalíciók, mint például az S* = (ai, i ∈ S), minden egyes ügynök számára lehetőséget adnak arra, hogy a koalíció tagjai azonos preferenciák és fogyasztási lehetőségek alapján működjenek együtt a gazdaságban. A koalíciók kialakítása tehát nem csupán egy statikus helyzetet tükröz, hanem a gazdaság dinamikájának meghatározó tényezője, amely folyamatosan alakítja az erőforrások elosztását és az ügynökök közötti interakciókat.

Az objektív kifogások és azok ellentmondásainak létezése nem csupán elméleti szinten fontos. A gazdasági rendszerek működésében kulcsfontosságú szerepet játszanak azok a mechanizmusok, amelyek a különböző koalíciók között felmerülő vitákat és érdeksérelem esetén alkalmazott kifogásokat kezelik. A replikált gazdaságban a Hervés-Estévez és Moreno-Garćıa által definiált kifogás-ellenállási mechanizmusok világosan mutatják, hogyan lehet egy adott allokációs elosztást megvédeni, ha az igazolt kifogással szembesül.

Mindezek figyelembevételével az egyik legfontosabb megértési pont, hogy a gazdaságban zajló alku és tárgyalási folyamatok nem csupán statikus játékelméleti modellekben jelennek meg, hanem dinamikusan reagálnak az ügynökök közötti interakciók változásaira is. Az olyan mechanizmusok, mint a BHEMG, segítenek az ilyen interakciók stabilitásának fenntartásában, miközben lehetővé teszik az erőforrások igazságos és hatékony elosztását.

Fontos, hogy a modellben szereplő újraalkotott gazdaságok nem csupán az egyéni preferenciák és erőforrások elosztása révén működnek, hanem a koalíciók közötti kölcsönhatások révén is. Az igazolt és nem igazolt kifogások vizsgálata tehát a gazdaság stabilitásának megértéséhez kulcsfontosságú, mivel lehetővé teszi az ügynökök közötti megegyezések hosszú távú fenntartását.

Miként értelmezzük a tipikus és atipikus jelenségeket a közgazdaságtanban?

A kérdés, hogy egy jelenség valószínű, vagy tipikus-e, az egyik központi kérdés a közgazdaságtanban. Grandmont, Kirman és Neuefeind (1974) egy tanulmányban jól megfogalmazták a problémát: „A közgazdászok számára fontos kérdés, hogy tudjuk-e, egy adott jelenség valószínű-e. Például az ökonometrikus számára örömmel töltene el, ha igaz lenne, hogy a Cobb-Douglas termelési függvények nagyon 'valószínűek', azaz minden termelési függvényt jól közelíthetne egy Cobb-Douglas típusú függvénnyel. Az ilyen eredmények remek védelmet nyújtanának azokkal szemben, akik azt állítják, hogy az ilyen függvények csupán különleges esetek." Ez a megközelítés alapot ad arra, hogy jobban megértsük, hogyan értelmezzük a tipikus jelenségeket, és miért lényeges ennek a fogalomnak a pontos meghatározása.

Egy egyszerű példával szemléltethetjük, hogy miért nem minden állapot optimális egy általános egyensúlyi modellben. Feldman (1987) egy érdekes illusztrációt ad: „Ha a gazdaság egy darts tábla lenne, és a fogyasztási és termelési döntéseket dartsszal dobnánk, akkor az optimális állapot eltalálásának valószínűsége nulla lenne." Egy ilyen megállapítást jól szemléltet egy Edgeworth-tér, ahol az összes lehetséges allokáció a tábla egészét kitölti, de csak egy keskeny vonalon találhatóak a Pareto-optimumok. A valóságban tehát a legtöbb allokáció nem optimális, és az optimális állapot elérésének esélye gyakorlatilag elhanyagolható.

Másik példa, hogy egy valós polinomiális egyenlet gyökerei gyakran nem egyenlők 1-tel. Ha a polinomot úgy tekintjük, mint egy paraméterek által leírt családot, akkor a 1-es gyök az összes valós kvadratikus polinom között csupán egy egy dimenziós vonalon helyezkedik el. Így kijelenthetjük, hogy a legtöbb polinom gyökerei nem egyenlőek 1-tel, de a teljes állítás nem minden esetben igaz. Az ilyen példák bemutatják, hogyan alkalmazhatjuk a tipikus és atipikus jelenségek fogalmát a matematikai modellekben, és hogyan közelíthetjük meg ezeket a kérdéseket a közgazdaságtanban.

A genericitás fogalma a közgazdaságtanban azt jelenti, hogy egy bizonyos jelenség, állapot vagy tulajdonság jellemző a legtöbb elemre egy adott halmazban. Az a tulajdonság, amely a paraméterek egy nagy részére vonatkozik, tipikus, míg az, amely csupán egy kis részhalmazra igaz, atipikusnak tekinthető. Az ilyen elemzések során fontos figyelembe venni, hogy mi az, amit a paraméterek terei és azok mérésére alkalmazott eszközeink mondanak el számunkra.

A fogalom további árnyalatai és alkalmazásai attól függenek, hogy a vizsgált környezetet hogyan írhatjuk le paraméterekkel. Ha a környezetet véges paraméterekkel írhatjuk le, a genericitás mérési értelemben akkor jön szóba, ha a tulajdonság csak olyan paraméterek halmazain nem érvényes, amelyek Lebesgue-mértéke nulla. Amennyiben nem lehet véges paraméterekkel leírni az adott környezetet, akkor más megközelítésekre van szükség, például topológiai alapú elemzésre. A topológiai térben a generikus tulajdonságokat az úgynevezett reziduális halmazok jellemzik, amelyek sűrűek és nyitottak a terekben.

A közgazdasági modellek esetében, ahol nem minden tulajdonság jellemző minden gazdasági helyzetre, különösen fontos az, hogy miként azonosítjuk a „tipikus” helyzeteket. A generikus helyzetek akkor jönnek létre, amikor azokat könnyen elő lehet állítani, míg az atipikus helyzetek kialakítása gondos tervezést igényel. Az ilyen típusú helyzetek gyakran megfelelnek azoknak az elméleteknek, ahol a jelenségek a legtöbb esetben valószínűek, de a különleges, atipikus események csak ritkán fordulnak elő.

Végezetül, bár a generikus és atipikus fogalmakat matematikai és elméleti szinten már jól leírták, a közgazdasági elemzések során fontos, hogy megértsük, miként befolyásolják azokat a tényezők, amelyek nem mindig láthatóak vagy könnyen mérhetők. A tudományos és gyakorlati megközelítések tehát szoros kapcsolatban állnak egymással, és azok az eszközök, amelyekkel a tipikus és atipikus jelenségeket azonosítjuk, meghatározzák a gazdasági elméletek és modellek hitelességét és alkalmazhatóságát.