Ermak halála

K.F. Rylejev
Duma
ERMÁK HALÁLA
P. A. Muhanovnak

A Szibéria szó alatt manapság azt a hatalmas teret értjük, amely az Urál hegységtől egészen a Keleti-óceán partjaiig terjed. Valaha a Szibériai Királyság néven ismert kis tatár uradalom fővárosa, Iszker, az Irtyis folyónál feküdt, amely az Obba ömlik. A 16. század közepén ez a királyság Oroszország alá tartozott. 1569-ben Kučum cárt Iván a Rémes mellé fogadták, és kötelezte magát, hogy adót fizet. Eközben a szibériai tatárok és a hozzájuk tartozó osztjákok és vogulok néha betörtek a permvidékre. Ez arra késztette az orosz kormányt, hogy figyelmet fordítson ezen területek megerősítésére és népességük növelésére. Az akkoriban gazdag Stroganov kereskedők nagy kiterjedésű pusztákat kaptak Perm határainál: joguk volt letelepíteni őket és megművelni. A szabadságot kereső cselekvő birtokosok a kozákokat hívták, akik nem ismerték el semmilyen felső hatalmat, és raboltak a Volga mentén a kereskedőkaravánokat. 1579 nyarán 540 ilyen bátor ember érkezett a Kama partjára; vezetőik öt fő voltak, a főnököt Ermak Timofejevnek hívták. A Stroganovok 300 különböző telepest csatoltak hozzájuk, és fegyverekkel, lőporral és egyéb készletekkel ellátva őket, elindították őket az Urál hegység túloldalára (1581). Az ezt követő évben a kozákok számos csatában legyőzték a tatárokat, elfoglalták Iszkert, elfogták Kučum unokaöccsét, Mametkult, és mintegy három évig uralkodtak Szibériában. Eközben számuk fokozatosan csökkent: sokan elestek a fegyelem hiánya miatt. A megbuktatott Kučum a kirgiz steppekre menekült, és terveket szőtt a kozákok kiirtására. Egy sötét éjjelen (1584. augusztus 5.), erős esőben, váratlan támadást indítottak: a kozákok bátran védekeztek, de nem bírták sokáig; kénytelenek voltak meghátrálni a támadás ereje és váratlansága előtt. Mivel nem volt más menekülési lehetőségük, Ermak beleugrott az Irtyis folyóba, hogy átússza a túlpartra, és a hullámok elnyelték. A krónikások ezt a kozák hőst erős testalkatú, nyújtott testtartású és széles vállú férfiként ábrázolják, közepes termetű volt, lapos arccal, gyors szemekkel, fekete szakállal és sötét, göndör hajjal. Évekkel később Szibéria elhagyta Oroszország; később jöttek a cári csapatok, és újra elfoglalták. A 17. század folyamán az állandó hódítások, különböző bátor vezetők révén az Orosz Birodalom határai elérték a Keleti-óceán partjait.

Zúgott a vihar, esett az eső,
Villámok cikáztak a sötétben,
Szüntelen dörgött a mennydörgés,
És a szelek tombolva zúgtak...
A dicsőség vágyó szívvel,
A kemény és zord földön,
Az Irtyis vad partján
Ült Ermak, gondolataiba merülve.

A társai, a munka,
A győzelmek és a hangos dicsőség
Között a felállított sátrakban
Békésen aludtak a fák között.
„Aludjatok, aludjatok — gondolta a hős —
Barátaim, a dühöngő viharban;
Reggel hangom hallatszik,
Dicsőségért vagy halálért hívva!”

Nektek pihenés kell, édes álom
És a viharban is megnyugtatja a bátrakat;
Álmokban emlékezni fog a dicsőségre,
És megduplázza a harcosok erejét.
Aki nem sajnálta életét,
Hogy rablással aranyat szerezzen,
Aki meg fog gondolni most róla,
Ha szent Oroszországért elvész?

A saját és ellenséges vérrel
Tisztítva a vad élet bűneit
És a győzelmeket megérdemelve
A haza áldását,
A halál már nem rémiszt minket;
Munkánkat befejeztük:
Szibéria a cárnak hódolt,
És mi nem éltünk hiába ezen a világon!”

De a végzete már ott ült
A hős mellett, és együtt
Sajnálkozva nézte őt
A kíváncsi tekintettel.
Zúgott a vihar, esett az eső,
Villámok cikáztak a sötétben,
Szüntelen dörgött a mennydörgés,
És a szelek tombolva zúgtak.

Az Irtyis forrt a meredek partoknál,
A szürke hullámok emelkedtek,
És dübörögve, dühösen szétporladtak,
A kozák hajók összetörtek.
A vezető, aki békében aludt,
A bátor sereg aludt,
Csak Kučum, a vihar és a sötétség
Nem pihent, várva a pusztulásukat.

Félt a harctól, így a gyáva Kučum,
Mint egy aljas rabló, a sátrakhoz lopózott,
Titkos ösvényen, körülvéve tatárokkal.
Kivillantak a kardok —
És a völgy véreben úszott,
A harcosok elesettek,
Kardot nem rántva a sereg...

Ermak felébredt az álomból,
És a végzet elől a hullámok felé rohant,
Levele tele bátorsággal,
De a csónakok messze voltak!
Az Irtyis egyre erősebben háborgott —
Ermak minden erejét összeszedte
És erőteljes kezével
Átvágta a szürke hullámokat...

Úszik... már közel van a csónak —
De a végzet ereje felülkerekedett,
És a folyó, még vadabbul forrva,
Felpörgette és elnyelte a hőst.

A hős erejétől megfosztva
Nem tudott küzdeni az óriási hullámmal,
A nehéz páncél — a cár ajándéka
A halálát okozta.

Zúgott a vihar... hirtelen a hold
Ezüstösen ragyogott a forró Irtyisen,
És a testről, melyet a hullámok vetettek ki,
A réz páncél ragyogott.
Felhők vándoroltak, esett az eső,
A villámok tovább cikáztak,
A dörgés messze még hallatszott,
És a szelek tombolva zúgtak.