Hogyan befolyásolja az éghajlatváltozás az élelmiszerbiztonságot és táplálkozási rendszereket a part menti városokban?

Az egészséges táplálkozás alapvetően fontos az emberi jólét szempontjából, hiszen a megfizethető és tápláló élelmiszerekhez való hozzáférés – amelyet leggyakrabban élelmiszerbiztonságnak neveznek – határozza meg, hogy valaki életben marad-e, vagy egy enyhébb forgatókönyv esetén, hogy képes-e teljes mértékben fejlődni, tanulni, hosszú életet élni, teljesíteni és gazdasági lehetőségeket kihasználni. Az élelmiszerbiztonság kapcsán a legtöbben az élelem hiányára gondolnak. Világszerte körülbelül 750 millió ember nem jut hozzá elegendő étkezéshez, amikor éhesek, így súlyos élelmiszerbizonytalanságban élnek. A COVID-19 világjárvány várhatóan 2020-ban 83-132 millió fővel növeli ezt a számot. Az Egyesült Államokban (USA) körülbelül 48 millió ember (vagyis a lakosság 15%-a) él élelmiszerbizonytalan háztartásban. A COVID-19 ezt a számot 50 millió fölé emelheti, köztük 17 millió gyermekkel.

Ezért az elhízás komoly problémává vált, mivel a világ legtöbb részén ez több ember életét követeli, mint az alultápláltság. Az elhízást és az azt kísérő betegségeket, mint például a cukorbetegséget vagy a szív- és érrendszeri betegségeket, amelyek globálisan többet ölnek, mint a rák, a szegény táplálkozás következményeiként tartják számon. A rossz táplálkozás hatása hosszú távon érinti az érintettek fizikai, érzelmi, társadalmi és gazdasági jólétét. Fizikailag olyan életmódbeli betegségeket okozhat, mint a szív- és érrendszeri betegségek, mozgásszervi rendellenességek és egyes daganatok. A szegény étrend növeli a fertőző betegségekkel, például a COVID-19-cel kapcsolatos kockázatokat is.

Emocionálisan az elhízás és a rossz táplálkozás egyéb mentális egészségi problémákkal is összefüggésbe hozható, és társadalmilag is komoly következményekkel jár. A rossz táplálkozás a gyermekek fejlődési hiányosságait is okozhatja. Ha a pénzügyi következményeket nézzük, a szegény táplálkozás miatti egészségügyi költségek világszerte emelkedtek, gyorsabban, mint sok ország gazdasága. Az USA-ban az elhízás és a túlsúly okozta krónikus betegségek költségei évente 1,72 billió dollárra rúgnak, ami az Egyesült Államok GDP-jének 9,3%-át teszi ki.

Mind a túlsúly, mind az elhízás, és a halálos betegségekkel kapcsolatos kockázataik jelentős mértékben megelőzhetők. A megelőzési intézkedéseket az alábbi tényezők figyelembevételével kell megtervezni: pénzügyi helyzet, egészségügyi műveltség, készségek, idő és a helyhez való hozzáférés a boltokhoz, amelyek egészséges élelmiszereket kínálnak. Ami a legfontosabb, hogy a táplálkozási minőséget kell a középpontba helyezni, nem csupán a kalóriaellátottságra összpontosítva.

A klímaváltozás alkalmazkodására való összpontosítás ezért kritikus fontosságú. A városok nem engedhetik meg maguknak, hogy ne fektessenek be a klímaalkalmazkodásba. Ha a világ nem tesz semmit a tengerszint-emelkedés mérséklésére, az part menti áradások olyan mértékűek és pusztítóak lesznek, hogy akár a globális GDP 20%-át is elérhetik 2100-ra. A világ nagyvárosainak 90%-a part menti területen található, és az amerikaiak 40%-a itt él. Az ilyen területek és a közvetlenül a part mentén élők az éghajlatváltozás hatásaival szembeni legnagyobb veszélyben vannak.

Miami példáján keresztül látható, hogy az éghajlatváltozás és annak hatásai, mint a trópusi viharok, áradások, illetve a társadalmi egyenlőtlenségek, hatalmas kihívásokat jelentenek a helyi közösségek számára. Azokon a területeken, ahol az emberek már most is a társadalmi hátrányokkal küzdenek – például a munkavállalói szegénység, a nemek közötti egyenlőtlenség vagy a társadalmi státusz miatt –, az éghajlatváltozás tovább fokozza a sérülékenységet. A part menti városokban a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás nem csupán az infrastruktúra fejlesztésére irányuló erőfeszítéseket igényel, hanem a társadalmi, gazdasági és egészségügyi rendszerek átfogó megerősítését is.

Az élelmiszerbiztonság és táplálkozási rendszerek védelme érdekében nemcsak az élelmiszerellátás és az egészséges táplálkozás biztosítása a cél, hanem a közösségek fizikai és társadalmi ellenállóképességének növelése is alapvető fontosságú. Az éghajlatváltozás hatásainak enyhítésére irányuló intézkedéseknek minden szintű társadalmi rétegre kell kiterjedniük, különös figyelmet fordítva a leginkább veszélyeztetett csoportokra.

Miért fontos a reziliencia a beépített környezetben?

Ez különösen a beépített környezetre vonatkozik, amely a lakosság többségének otthona, ugyanakkor rendkívül érzékeny az éghajlatváltozás hatásaira. Ha nem világos, hogy mi is a reziliencia, és hogyan kellene alkalmazni, akkor minden olyan projekt és fejlesztés, amely a reziliens városok létrehozását célozza, ideiglenes megkönnyebbülést válthat ki, miközben valójában nem sokat segíthet az igazi célok elérésében.

A reziliencia alapjainak megértéséhez érdemes megvizsgálni annak különböző megközelítéseit és eredeteit, hogy némi támpontot kapjunk a fogalom mai és jövőbeli kutatási alkalmazásaihoz. A reziliencia fogalmának jelentése mind a mai napig tisztázatlan. Ennek két fő oka van: túl sok definíció és a bonyolult szakzsargon. Ezen kívül a mérési lehetőségek hiánya és a neoliberális ideológiák általi manipuláció tovább növeli a fogalom körüli homályt (Garcia és Vale, 2017).

A definíciók közötti technikai különbség, az építőmérnöki és az ökológiai reziliencia közötti kettősség (Gunderson 2000) sem segítette elő a fogalom hozzáférhetőségét, pedig ez a különbség fontos, különösen azok számára, akik a reziliencia mérésével kívánnak foglalkozni. Az építőmérnöki reziliencia, amely Tredgold (1818) „A fa keresztirányú szilárdságáról” című munkájában található, azt a tulajdonságot írta le, amely lehetővé tette, hogy egy fa gerenda deformálódjon erős terhelés hatására, majd visszanyerje eredeti alakját, amikor már nem hatottak rá erők. Később Mallet (1856) pontosította a fogalmat a reziliencia moduljával, amely azt az energiát jelenti, amely szükséges ahhoz, hogy valamit olyan mértékben deformáljunk, hogy az már ne térjen vissza korábbi alakjához. Ez az alapgondolat az építőmérnöki reziliencia megközelítésében: a zűrzavart követően való visszatérés az előző állapothoz. Az a kérdés, hogy mennyi idő szükséges ehhez, meghatározza a reziliencia szintjét (Pimm 1984). Az építőmérnöki reziliencia fő célja az, hogy a rendszereket előre meghatározottan, hatékonyan és stabilan tekintse. Azonban a bonyolult rendszerek, mint a beépített környezet, nem mindig előre jelezhetőek, és ritkán vannak stabil helyzetben hosszú időn keresztül (Folke és társai 2004).

Az ökológiai reziliencia egyik fontos vonása, hogy a rendszerek képesek a változásokkal való megbirkózásra anélkül, hogy összeomlanának, miközben alapvető funkcióik és struktúráik fennmaradnak. Ez azt jelenti, hogy a változás és a tartósság kiegészítő fogalmak, amelyek meghatározzák a reziliencia lényegét (Garcia és Vale 2017). Az ökológiai megközelítésben a reziliencia nem cél, hanem egy komplex rendszer tulajdonsága, és mint ilyen, kívánatos vagy nem kívánatos is lehet. Például nem kívánatos a bűnözés vagy a családon belüli erőszak rezilienciája, míg a vidéki tájak rezilienciájának növelése a városok terjeszkedésének hatásával szemben már kívánatos cél lehet.

Hogyan válhatunk a fenntarthatóság és társadalmi átalakulás aktív alakítóivá?

A fenntarthatósági átmenetek olyan mélyreható és összetett változásokat igényelnek, amelyek az emberi élet alapvető értékeinek és céljainak újragondolását kívánják meg. A fenntarthatóság nem csupán környezeti, hanem társadalmi, gazdasági és politikai dimenziókban is jelentős átalakulásokat von maga után. Ez a komplex feladat a közösségi munkában rejlik, amely lehetőséget biztosít a közös értékek és célok mentén történő együttműködésre és problémamegoldásra.

A társadalmi irányítás problémáját Hirst (2007) úgy fogalmazza meg, hogy hogyan irányítsunk egy olyan társadalmat, amelyet nagy szervezetek osztanak meg, amelyek küzdenek a komplex feladatok és a változó körülmények kezelésével? Ez a kérdés azokat a nehéz, vitatott és határokon átívelő kihívásokat célozza meg, amelyek a társadalmi cselekvés alapját képezik. Hirst az asszociatív demokrácia rendszerét vázolja fel, amely lehetővé teszi a társadalmi hatalom generálását és az összetett problémák közös kezelése révén való válaszadást. A demokratikus értékek és gyakorlatok alapvetőek abban, hogy elismerjük a közösség jogát a problémák feltárásában, azok megvitatásában és megoldásában való részvételre.

Zerilli (2016) azt kérdezi, hogyan hozhatunk be egy-egy objektumot az értékelés terébe, és hogyan határozhatjuk meg azokat a dolgokat, amelyeket közös problémaként kell kezelni? Az objektumok, mint például a közjavak vagy a közérdekű dolgok, nem csupán szükségleteinket elégítik ki, hanem maguk is hozzájárulnak életünk értelméhez. A fenntarthatóság szempontjából ezek az "objektumok" szoros kapcsolatban állnak az emberi közösségek jólétével, és a világ megőrzését nem csupán az objektumok tartóssága biztosítja, hanem a polgárok elkötelezettsége is, akik gondoskodnak róluk, helyettesítik az elhasználódottakat és pótolják a törötteket.

A közjavak, mint például az infrastruktúra, iskolák, kórházak, parkok, börtönök, az emberi társadalom stabilitásának, ragaszkodásának és gondoskodásának biztosítékai. Ezek nemcsak az alapvető szükségleteinket elégítik ki, hanem alakítanak is minket, korlátoznak, akadályoznak és meghatározzák demokratikus polgárságunkat. A közjavak tehát nem csupán a közösség anyagi alapjait jelentik, hanem a közösségi identitásunkat is formálják, mivel ezek az "objektumok" közvetlenül összekapcsolják a tagokat egymással.

A közös ügyekhez való viszonyulás új politikai cselekvést is generál, amely az embereket a kollektív cselekvésbe vonja be különböző szerepeik szerint: munkavállalóként, családtagként, közösségi és polgári személyekként. Az, hogy hogyan értelmezzük a közös problémákat, nagyban függ attól, hogyan kapcsolódunk ezekhez az "objektumokhoz". Ahhoz, hogy sikeresen navigáljunk a fenntarthatóság komplex világában, elengedhetetlen a közös értékek és célok mentén történő együttműködés.

Ha az emberek komolyan kívánják vállalni a komplex problémák kezelését, akkor szükség van olyan eszközökre és keretekre, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy közösen gondolkodjanak és cselekedjenek a problémák megoldása érdekében. A Meaning Labs, vagyis az értelmi laboratóriumok, például olyan eszközök, amelyek az értékekkel és jelentésekkel való közös munkát segítik elő. A Meaning Labs egy olyan tér, ahol a résztvevők együtt dolgoznak a komplex problémák értelmezésén, és közösen hozzák létre azokat a normatív elveket, amelyek irányítják a fenntarthatóság és társadalmi változások jövőjét.

A Meaning Labs során a kollektív jelentésformálás során olyan normatív és empirikus kutatások egyesülnek, amelyek segítenek meghatározni a legfontosabb szervezési elveket, és meghatározzák azokat a gyakorlatokat, amelyek biztosítják a legitimációs rések áthidalását. Ezek az eszközök különösen fontosak akkor, amikor a közös problémák kezelése a társadalmi szövet mélyebb szintjein zajlik, ahol az értékek nem csupán elméleti fogalmak, hanem konkrét cselekvési irányvonalakat is kínálnak.

A fenntarthatóság szempontjából a jelentés és az értékek kulcsszerepet játszanak a társadalmi átalakulásban. A fenntarthatósági célok és azok alkalmazásai nemcsak az egyes emberek életét befolyásolják, hanem formálják a közösségek és társadalmak jövőjét is. Az ilyen típusú változások nem csupán a globális politika vagy a gazdaság szintjén történnek, hanem minden egyes ember életében. A közös értékek és normák határozzák meg, hogyan reagálunk a társadalmi és környezeti kihívásokra, és hogyan alakítjuk a világunkat fenntarthatóbbá.