A klímaszkepticizmus története két évtizednyi fejlődésen ment keresztül, amely az alapvető történeti elemekkel – cselekmény, szereplők, időpont, helyszín, konfliktus, morális tanulság stb. – indult, de mára egy sokkal mélyebb és figyelemfelkeltőbb ideológiai narratívává vált. Ez a narratíva egy olyan reprezentációs rendszerként értelmezhető, amely egy sor meghatározó jellemzőt mutat, mint az autopoiezis, dekontextualitás, invariancia és univocitás (vagyis azok ellentéteinek hiánya: intertextualitás, kontextualitás, kontingencia és plurivocitás). A narratíva fejlődése ezt a négy alapelvet követve formálódott, miközben egy olyan ideológiai diskurzust hozott létre, amely az amerikai közvéleményben egyre inkább dominánssá vált.

A klímaszkeptikus diskurzus kialakulása és erősödése egy folyamat, amely nemcsak a tudományos közegben, hanem a politikai és társadalmi diskurzusban is egyre inkább jelen volt. A történeti elemzésünk során azt találtuk, hogy ezen narratíva kialakulásához két jellemző vonás társul: az (1) egy csoportos ideológia köré való összefonódás és (2) az egyéb hatásokkal való elszigetelődés. Ezen vonások miatt a diskurzus ellenséges irányt vett, és súlyosan megnehezítette a politikai döntéshozatali folyamatokat, amelyekhez szükséges volna az érdemi diskurzus.

A klímaszkeptikus diskurzust két szempontból is elemeztük: egyrészt, mint narratívát, amely egyszerűen elmondja a történetet; másrészt, mint ideológiai diskurzust, amely komoly hatással van a nyelvhasználatra és a társadalmi struktúrákra. Ehhez alkalmaztuk Fairclough kritikai diskurzuselemzését (CDA), amely az ideológiai diskurzust egy szociopolitikai kontextusban elemzi, és bemutatja, hogyan tükrözi vissza a hatalmi viszonyokat. A CDA segítségével megvizsgáltuk, hogy a klímaszkeptikus diskurzus hogyan alakította a közvéleményt, miként „denaturalizálta” a domináns klímaelméletek körüli ideológiákat, és miként vált a szkepticizmus egy sajátos, erős ideológiává.

A szkeptikus diskurzus fejlődését a társadalmi és politikai közeg határozta meg, amelyben a populizmus, fundamentalizmus és a média szerepe kiemelkedő. A különböző médiumok, amelyek ezt a diskurzust közvetítették, egyre inkább zárt környezetet teremtettek, ahol a klímaszkeptikus vélemények megszilárdultak, és egymást erősítették. Az első jelentős változások a 2000-es évek elején kezdődtek, amikor a George W. Bush-adminisztráció idején a klímaváltozással kapcsolatos tudományos kérdéseket erőteljesen politikai diskurzusba vonták. A tudományos kutatások egyes aspektusait manipulálták, miszerint a klímaváltozás nem olyan egyértelmű, mint azt sokan állították, és hogy a tudományos közösségnek nem volt valódi konszenzusa.

A következő lépésben a szkeptikus diskurzus egy új formát öltött, amely már nemcsak a tudományos közösség ellen, hanem a politikai elit és a globális intézmények ellen is irányult. A narratíva egyik fő jellemzője lett, hogy a klímaszkepticizmus nemcsak egy alternatív nézetként jelent meg, hanem ideológiai mozgalommá alakult, amely saját igazságait erőteljesen propagálta, és elutasította a mainstream tudományos és politikai diskurzust. Ezt az ideológiai megközelítést fokozatosan a médián keresztül terjesztették, amelyek különböző társadalmi csoportokban találtak visszhangra, így a szkepticizmus egyre inkább megosztó társadalmi erővé vált.

A nyelv és a retorika szerepe a szkeptikus diskurzusban kulcsfontosságú. A szkeptikus diskurzus nyelvi elemzése révén világossá vált, hogy a szkeptikusok hogyan használták a tudományos nyelvet, hogy legitimizálják saját állításaikat, és hogyan alkalmaztak különféle nyelvi eszközöket, mint például metaforákat, stilisztikai alakzatokat és érvelési stratégiákat, hogy alátámasszák üzeneteiket. Emellett azt is láttuk, hogy a narratíva elmélyülésével egyre inkább ideológiai jelleget öltött, miközben egyre inkább elzárkózott a tudományos diskurzustól, és az alternatív, sőt, szándékosan eltorzított információk terjesztésére helyeződött a hangsúly.

A szkeptikus diskurzus ideológiai hatásainak megértése elengedhetetlen, ha a társadalmi polarizáció és a közéleti párbeszéd krízisét szeretnénk kezelni. Az, hogy a klímaszkepticizmus ilyen mértékben megváltoztatta a társadalmi diskurzust, rávilágít arra, hogy miként működnek a narratívák, amelyek meghatározzák a közvéleményt, és miként formálják az ideológiák a politikai döntéshozatalt. Mindez arra is figyelmeztet, hogy a tudományos diskurzusok gyakran nem mentesek a politikai befolyásoltságtól, és a közvélemény alakulásában mindig jelen van a hatalom szerepe, amely irányítja, hogy mely narratívák kerülhetnek előtérbe, és melyek maradnak a peremén.

Miért hisznek még mindig sokan a klímaváltozás tagadásában?

A történetek eredete és szerepe az emberi társadalmakban ősi és mélyen gyökerező jelenség. A történetmesélés nem csupán szórakoztatásra szolgál, hanem identitást, értelmet, sőt politikai és morális orientációt is biztosít. A szenekák mitológiájától a modern politikai retorikáig a narratívák határozzák meg, hogyan értelmezzük a világot, milyen kollektív döntéseket hozunk, és kiben bízunk. A történetek révén szerveződik az emberi együttműködés is, és nem véletlen, hogy a vadászó-gyűjtögető társadalmakban a legjobb történetmesélők gyakran élveztek kiemelt társadalmi státuszt.

A klímaváltozás körüli diskurzusokban a történetmesélés különösen erős eszköznek bizonyult, legyen szó akár a tudományos konszenzus közvetítéséről, akár annak tagadásáról. A narratívák ereje nem elsősorban az adatokban rejlik, hanem abban, hogyan képesek a világot emberi szándékok, konfliktusok és célok hálózataként ábrázolni. A klímaváltozás tagadása nem egyszerűen a tudományos ismeretek hiányán vagy elutasításán alapul – sokkal inkább arról van szó, hogy versengő történetek küzdenek egymással a jelentés és a hatalom birtoklásáért.

A tagadás strukturált és intézményesített formában van jelen. Gondoljunk csak azokra az amerikai szervezetekre, mint a Heartland Institute, amelyek célzott kampányokat folytatnak a klímatudomány hiteltelenítésére. Ezeket a törekvéseket gyakran fosszilis tüzelőanyag-ipari szereplők finanszírozzák, akiket közvetlenül érintenének a klímavédelemre irányuló politikák. A tudományos konszenzus elleni fellépés tehát nemcsak intellektuális ellenállás, hanem gazdasági érdekek védelme is.

Az úgynevezett „szkepticizmus” azonban sok esetben félrevezető kifejezés. Számos tudós szerint a klímaváltozás tudományának elutasítása már nem tartozik a klasszikus értelemben vett szkepticizmus körébe, hanem egy ideologikus tagadásról van szó, amely a tudományos bizonyítékokat szándékosan figyelmen kívül hagyja. A közbeszédben gyakran megjelenik az az ellentétpár, hogy „hívők” és „tagadók”, azonban a társadalmi valóság sokkal összetettebb. A klímaváltozással kapcsolatos attitűdök skálán mozognak: az aktív cselekvést sürgetőktől kezdve az apatikusokon át a nyílt tagadásig sokféle pozíció létezik.

A narratív logika itt is felülírja a technikai logikát. A történetek nemcsak azt mondják el, mi történik, hanem azt is, miért történik, és kinek a hibájából. A politikai szereplők gyakran élnek ezzel az eszközzel. Donald Trump például a klímaváltozást – akárcsak a COVID–19-járványt – egyfajta összeesküvésként ábrázolta, amelynek célja, hogy korlátozza az amerikai gazdaságot, miközben más országok (Kína) előnyre tesznek szert. Ez a narratíva egyszerű, könnyen érthető, és érzelmileg is erősen hat: a félelem, a nacionalizmus és az önigazolás keveréke.

A médiának is jelentős szerepe van abban, hogy ezek a történetek hogyan terjednek. A hamis egyensúly elve – amikor a tudományos konszenzussal szemben egy maroknyi tagadónak is ugyanakkora teret adnak – hozzájárul a bizonytalanság érzetének fenntartásához. Az olvasó így azt hiheti, hogy valódi tudományos vita zajlik, holott a szakértők körében a klímaváltozás valósága gyakorlatilag nem vitatott.

Fontos megérteni, hogy a hallgatás és az apátia is a történetmesélés hiányából fakadhat. A „hallgatás klímája” – ahogyan azt Geiger és Swim nevezi – olyan társadalmi állapot, amelybe

A komparatív statikus elemzés és a Pareto-javító reformok létezése
Hogyan oldhatjuk meg az inverz kombinatorikus optimalizálási problémákat?
Hogyan működik a dinamikus programozás gráfok legkisebb távolságainak meghatározásában?
Hogyan alkalmazzuk a Ward-identitást a kvantumtérelméletben?
Hogyan lehet saját OpenStack képeket létrehozni és automatizálni a telepítésüket Cloud-Init segítségével?
Mi a gyógyszer újrafelhasználásának lényege és miért fontos a kémia és biokémia szerepe ebben?