A pénzügyi mérőszámok és az inkompatibilitás mértékeinek alkalmazása az elemzésben

A gazdasági döntések elemzése során gyakran találkozunk a preferenciák és választások inkonzisztenciájával, ami különféle gazdasági modellekben és empirikus kutatásokban problémát jelenthet. Az egyik legfontosabb módszer ezen inkonzisztenciák mérésére a Houtman–Maks inkonzisztencia-index (IHM), amely az aggregátor funkciók segítségével segít azonosítani, hogy a választások mennyire illeszkednek egy adott hasznossági függvényhez. Az IHM azt méri, hogy milyen minimális változtatás szükséges ahhoz, hogy egy adott adatállomány, amely az emberek preferenciáit tükrözi, összhangba kerüljön a gazdasági modellel.

Halevy et al. (2018) rámutatnak, hogy bár az Afriat- és Houtman-Maks-féle inkonzisztencia indexek gyakrabban előfordulnak az empirikus irodalomban, mint Variané, ezek valójában a Varian-féle indexek speciális esetei. Ezt figyelembe véve az egyik kulcsfontosságú mérőszám a Pénzügyi Metrikus Index (MMI), amely egy hasznossági függvény és egy adatállomány közötti inkonzisztenciát mér. Az MMI akkor hasznos, ha egy adott fogyasztó választásaihoz egy hasznossági függvényt rendelünk, és mérni akarjuk, hogy mennyire illeszkedik az adott modell a valós gazdasági döntésekhez.

A pénzügyi mérőszám vektorának (v∗(S, ui)) kiszámítása során az a cél, hogy minimalizáljuk azokat a költségvetési kiigazításokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a választott csomag és a hasznossági rangsor közötti inkonzisztenciák megszűnjenek. Ez a vektor az egyes választások és azok gazdasági jelentése közötti eltéréseket minimalizálja, és lehetőséget ad arra, hogy meghatározzuk a legkisebb költségvetési módosítást, amely szükséges a rangsorok összeegyeztetéséhez.

A pénzügyi mérőszám index (MMI) egy másik kulcsfontosságú eszközként jelenik meg, amely a hasznossági függvények közötti minimális különbségeket méri. Az MMI azt mutatja meg, hogy milyen minimális módosításra van szükség ahhoz, hogy a nem választott csomagok, amelyeket a hasznossági függvény magasabbra értékel, ne legyenek elérhetők, ezáltal megszüntetve az inkonzisztenciát, amely a választott csomag és a hasznossági rangsor között fennállhat.

Az MMI és a Binary Incompatibility Index (BII) használata különösen fontos, mivel lehetővé teszi az inkonzisztenciák mértékének mérését a gazdasági döntéshozatalban. A BII meghatározásakor azt vizsgáljuk, hogy az egyes választások hogyan illeszkednek az adott hasznossági rangsorba, és milyen mértékben változtatják meg a gazdasági döntések logikáját. A BII esetében egy egyszerűbben alkalmazható mérőszámot alkalmazunk, amely maximális veszteséget rendel minden inkonzisztenciához, és így egy másik módot ad arra, hogy felmérjük a gazdasági választások és preferenciák közötti eltéréseket.

Fontos kiemelni, hogy ezek az indexek nem csupán a GARP összhangját vizsgálják, hanem lehetővé teszik a gazdasági döntéshozatali modellek paramétereként használt hasznossági függvények korlátozásainak értékelését is. Az inkompatibilitási indexek segítségével tehát nemcsak a választási inkonzisztenciák, hanem a preferenciák parametricitásából adódó esetleges hibák is számszerűsíthetők, ami kulcsfontosságú lépés a gazdasági modellek pontosításában.

Az ilyen típusú elemzések segítségével a kutatók és a döntéshozók jobban megérthetik, hogyan hatnak a gazdasági döntések és hogyan lehet javítani a modellek pontosságát és megbízhatóságát. Az inkompatibilitás mértékeinek és a gazdasági döntéshozatal részletes elemzése hozzájárulhat a gazdasági elméletek és a gyakorlati alkalmazások közötti szakadék csökkentéséhez.

Hogyan működik a tökéletlen verseny egy végtelen dimenziós áru térben?

A gazdasági modellek alapvetően két fő típust különböztetnek meg: a tökéletes versenyt és a tökéletlen versenyt. A tökéletes verseny esetén minden szereplő információval rendelkezik, a termékek homogének, és a piacra belépő szereplők számát semmi nem korlátozza. Ezzel szemben a tökéletlen verseny modellje a gazdaságok bonyolultságának és a valós piacok dinamikájának figyelembevételével próbálja leírni a valódi piaci helyzeteket, ahol a cégek nem teljesen homogén termékeket kínálnak, és az árak nem feltétlenül tükrözik a kínálat és kereslet tiszta összjátékát.

A modell egyik fontos jellemzője, hogy az árunak végtelen jellemzője lehet, így a fogyasztók különböző tulajdonságok szerint értékelhetik az egyes termékeket. A vásárlók preferenciái folyamatosak a jellemzők terén, így azok, amelyek közel állnak egymáshoz a jellemzők térben, helyettesítő termékekként funkcionálhatnak. Az árak és az áruk a jellemzők terén folyamatos függvényekként vannak modellezve.

Ez a megközelítés különösen érdekes, amikor a piacon végtelen számú szereplő van, és minden szereplő saját kezdeti árualapjaival rendelkezik. A vásárlók a jellemzők alapján választanak a termékek között, miközben az árak a jellemzők alapján folyamatosan változnak. A Mas-Colell-Jones modellezése azért vált ismertté, mert sikerült összekapcsolnia a piaci egyensúly elméletét a tökéletes versennyel, azonban ezt a megközelítést később finomították, hogy az tökéletlen versenyben is alkalmazható legyen.

A modellezés egyik kulcseleme a termékek jellemzőinek a térben való elhelyezkedése. Suzuki (2000) arra alapozza elméletét, hogy minden egyes termék jellemzője, például a minőség vagy más sajátosságok, egy adott metrikus térben helyezkedik el. A termékek egyes jellemzőinek eloszlása a kereslet és a kínálat hatásait is figyelembe véve meghatározza az árakat, és ezáltal a gazdasági egyensúlyt.

A további finomítások során a modell az úgynevezett "szubjektív keresleti görbe" fogalmát is bevezeti, amely a cégek árképzési várakozásait tükrözi. Suzuki ezt a kifejezést használja a termékek várható árának leírására, amelyet minden egyes vállalat a saját termelési környezetére alapozva állít elő. Ez a keresleti görbe nem egyenlő a valódi keresleti görbével, mivel a vállalatok saját költségvetési és termelési elvárásaik szerint alakítják ki a jövőbeli árakat.

A modell előnye, hogy részletesebben leírja, hogyan befolyásolják a piaci körülmények, például a termelési költségek és az inputok árai, a vállalatok döntéseit. Ez segít a gazdaságpolitikai elemzésekben és a monopolista helyzetek kezelésében, mivel a vállalatok számára egyre inkább fontos, hogy figyelembe vegyék a várható árakat és jövedelmeket.

A tökéletlen verseny modellje tehát nem csupán az árakat és a keresletet befolyásolja, hanem az üzleti stratégiákat és a vállalatok működését is. A jövőbeli gazdasági elemzések, amelyek ezt a modellt alkalmazzák, segíthetnek abban, hogy a gazdaságpolitikát még inkább a piaci realitásokhoz igazítsák.