Miért nem szabad követni Németország példáját az energiapolitikában? Két dekarbonizáció története

A jövő biztosításának egyik legfontosabb kérdése az energiaforrások fenntarthatósága. A német energiapolitika hosszú évtizedek óta vitákat és csalódásokat generál, amelyek arra figyelmeztetnek minket, hogy mi az, amit nem érdemes követni. A német Energiewende, vagyis az energiarendszer átalakítására irányuló terv, sokat ígért, de több kérdőjelet is felvetett. Németország, bár napjainkban a megújuló energiák éllovasaként tetszeleg, valójában egy olyan zűrzavart hozott létre, amelyre a jövőben nem lenne szabad példát venni.

Az ezt követő évtizedekben a német zöldpárt, a környezetvédelmi és antinukleáris mozgalmak előretörésével, a kormányzat teljesen elvetette a nukleáris áramtermelést. Bár Angela Merkel 2010-ben még próbált némi rugalmasságot mutatni, és kormányának döntései részben megpróbálták fenntartani a meglévő nukleáris kapacitásokat, a 2011-es fukusimai katasztrófa mindent a korábbi irányvonaltól eltérített. A nukleáris energia teljes elvetése azonban nem várt következményekkel járt.

A német kormány, miközben fokozatosan leállította a nukleáris erőműveket, elkezdte helyettesíteni őket fosszilis tüzelőanyagokkal. A gázimport és a szénfogyasztás növekedése miatt a német áramtermelés egyik legszennyezőbb lett Európában. Az energiapolitikai hibák következményeként Németország nemcsak hogy drága és szennyező energiát használt, de mindeközben azt próbálta elhitetni más európai országokkal, hogy a zöld energiához vezető út nem a nukleáris energián keresztül vezet.

Eközben Franciaország egészen más utat választott. Az 1970-es évek közepén, a világolaj-válság idején Franciaország szembesült azzal a problémával, hogy jelentős mértékben függött az importált kőolajtól. A válasz Pierre Messmer miniszterelnök híres Messmer-terve volt, amely egy teljesen új energetikai jövőt képzelt el. Franciaország a nukleáris energia felé fordult, hogy megszabaduljon a külföldi olajfüggőségtől, és ezt sikerrel meg is valósította. Kevesebb mint két évtized alatt az ország negyvennyolc nukleáris reaktort épített, így ma már a francia villamosenergia-termelés több mint 65%-a nukleáris eredetű.

Ennek eredményeképp Franciaország ma az egyik legszebb példája annak, hogyan lehet fenntarthatóan és tisztán energiát termelni. A nukleáris energia révén Franciaország áramellátása stabil és megbízható, miközben az ország villamosenergia-áramszolgáltatása a legolcsóbbak közé tartozik az európai országok között. Franciaország 2023-ban a legnagyobb nettó villamosenergia-exportőr volt Európában, és alacsony szén-dioxid kibocsátással büszkélkedhet.

A francia példát követve Franciaország az egyik legzöldebb és leginkább energiafüggetlen ország a világon. Az ország számára a nukleáris energia nemcsak gazdaságilag, hanem környezetvédelmileg is előnyös döntés volt. A francia energiapolitikai választás tehát nemcsak hogy csökkentette a szén-dioxid kibocsátást, hanem gazdasági előnyöket is biztosított az ország számára.

Fontos, hogy bár a francia modell sikeresnek tűnik, nem mindenki számára alkalmazható. Az, hogy egy ország képes-e hasonló eredményeket elérni, függ a rendelkezésre álló erőforrásoktól, politikai környezettől és gazdasági helyzettől. A legfontosabb, hogy a különböző energiapolitikai döntések nem csupán a jelenlegi technológiai lehetőségekhez, hanem a jövő kihívásaihoz is alkalmazkodjanak. Az energiapolitikai döntések hosszú távon komoly hatással lesznek nemcsak az ország gazdaságára, hanem a globális klímaváltozás elleni küzdelemre is.

Hogyan formálta a hidegháború és a nukleáris félelem az energiához való viszonyunkat?

Ez a perspektíva nemcsak a politikai vezetőket rázta meg, hanem a mindennapi emberek életét is. Az iskolai gyakorlatok, amelyeknek célja a diákok felkészítése volt egy nukleáris támadás esetére, szinte mindenkiben ott maradtak. Elképzelhetjük, hogy az 1950-es és 1960-as években az amerikai iskolások egy-egy napon, amikor megszólalt a riasztó, pánikba esve rohangáltak, és „lelkesen” vetették magukat az asztalok alá, kezük a fejükre szorítva, miközben az idő, amelyet apáink és nagyapáink élete során egyre inkább az atomfenyegetettség hatott át, úgy tűnt, hogy soha nem lesz többé olyan, mint régen.

A történelem ezen időszakának sokkhatása egyértelműen befolyásolta a nukleáris energiával kapcsolatos közvéleményt. Az atomfegyverek első megjelenése óriási félelmet keltett, és a közvélemény nem tudta elképzelni, hogy a nukleáris technológia valaha is hasznos célt szolgálhat. A japán atombombázások és a háború utáni félelem közvetlen hatással volt a közvéleményre, és a kormányok titokban tartották a nukleáris kutatásokat, amelyeket csupán katonai célokra engedtek működtetni. A világ akkoriban nemcsak hogy nem tudta, hogyan kezelje a nukleáris energiát békés célokra, de még attól is félt, hogy egy véletlen hiba vagy rosszul megértett döntés újabb katasztrófához vezethet.

A ’40-es évektől 1954-ig csak a hadsereg rendelkezett nukleáris reaktorok építésének és működtetésének jogával. Ez a szigorú katonai felügyelet és a világra kivetett félelem hatására a „nukleáris” szó egyet jelentett a pusztítással, a háborús veszéllyel és az emberi tragédiákkal. A civil alkalmazás lehetősége évtizedekig el volt temetve a közvéleményben és a tudományos diskurzusokban, aminek következményeként a nukleáris energia, bár a világ egyik legnagyobb potenciállal rendelkező energiaforrása, egyet jelentett a veszéllyel és a fenyegetéssel.

Bár a fosszilis tüzelőanyagok az energiaelérés hagyományos forrásai lettek, az energiahiány, amely a világ számos részén továbbra is jelentős problémát jelent, olyan társadalmi-gazdasági feszültségeket eredményezett, amelyek komoly kihívások elé állítják a globális közösséget. Az energiához való hozzáférés nemcsak gazdasági egyenlőtlenségeket okoz, hanem az emberek mindennapi életét is befolyásolja. Éppen ezért nem meglepő, hogy sokan, különösen a fiatalabb generációk, egyre inkább szorongást és aggodalmat éreznek a jövővel kapcsolatban. Olyan világban élnek, amely úgy tűnik, hogy minden nappal egyre közelebb kerül a teljes környezeti és társadalmi összeomláshoz.