Hogyan építhetőek az éghajlatváltozáshoz ellenálló repülőterek?

Az infrastruktúra, a működés, az üzletek, az utasok és a rendszerek alkalmazkodásának és fejlődésének képessége elengedhetetlen, bármilyen éghajlati szélsőséget tapasztaljanak is. A fenntartható és jövőbeli éghajlati kihívásoknak megfelelő repülőterek számára nemcsak az alapszintű alkalmazkodás szükséges, hanem az is, hogy képesek legyenek a váratlan változásokra gyorsan reagálni, miközben fenntartják működésük és infrastruktúrájuk stabilitását. Ennek érdekében két további ellenálló képességet kell figyelembe venni: a „küszöbkapacitás” az elején és a „transzformációs kapacitás” a végén a fejlődési folyamat öt fokozata között (De Graaf-Van Dinther & Ovink, 2021).

Az ötödik szint, a transzformációs kapacitás, az éghajlati ellenállóság szempontjából a legfontosabb, mivel arra összpontosít, hogy olyan környezetet alakítsunk ki, amely lehetővé teszi az érintett felek számára az alkalmazkodást, és segíti az éghajlatváltozáshoz való proaktív átállást. 2021 áprilisában az ICAO (Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet) kiadta az Eco-Airport Toolkit e-gyűjteményt, amely gyakorlati információkat tartalmaz a repülőtéri infrastruktúra-fejlesztési projektek támogatására, beleértve az új e-kiadványokat a repülőterek vízgazdálkodásáról és az éghajlatálló repülőterekről. Az e-gyűjteményben szereplő egyik fontos példaként szerepel az amszterdami Schiphol repülőtér vízgazdálkodási terve, amely különösen figyelembe veszi a vízérzékeny repülőterek fenntarthatóságát.

Az Amszterdami Schiphol repülőtér az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás terén az egyik vezető példája a világ repülőtereinek. A Schiphol vízvédelmi látomás 2030 célkitűzései között szerepel a víz legfenntarthatóbb használata a repülőtér összes tevékenységében, a vízkezelés és az éghajlati kockázatokkal való megbirkózás érdekében. A Schiphol vízgazdálkodásához kapcsolódóan öt fokozatos lépést fogalmaztak meg az éghajlati ellenálló repülőtér (CRA) kialakításához, amelyek más fontos repülőtéri infrastruktúrák számára is hasznosak lehetnek.

A CRA kulcsfontosságú lépései a következőkre építenek: az árvízvédelem, az időjárási szélsőségekkel való megküzdés, a vízminőség és az egészséges ökoszisztéma fenntartása, az adaptív város- és repülőtér-tervezés, valamint a repülőtéri működés zöldítése. A víz érzékeny városok elvei és a több rétegű biztonsági megközelítés inspirálta ezeket a lépéseket, amelyeket az Egyesült Nemzetek Klímaváltozási Keretegyezménye 2014-es privát szektori kezdeményezésébe is bevonták.

Az amszterdami Schiphol repülőtér, amely a Haarlemmermeer Polderben található, az alacsony fekvésű területén különösen fontos a vízkezelés és a vízellenálló rendszerek megtervezése. A repülőtér tervezése során kiemelt figyelmet kell fordítani a vízszintek pontos szabályozására, hogy elkerüljük a víz alatti süllyedést és a talajeróziót, amelyek különösen veszélyesek lehetnek egy ilyen alacsony fekvésű területen. A hagyományos árvízvédelmi intézkedéseken túl az új, integrált megközelítések egyre nagyobb hangsúlyt kapnak, mint például a vízmegőrzés, a fenntartható tervezés és az árvízhez való alkalmazkodás.

A repülőtér vízkezelési rendszere a csapadékvíz elvezetésére, valamint az alacsony vízszint és a talajvíz hatékony kezelésére is összpontosít. Mivel a Schiphol a tengerszint alatt helyezkedik el, a vízfolyások kezelése és az alapvető infrastruktúrák stabilitása központi szerepet játszik a repülőtéri üzemeltetés biztonságában. A talajvíz szivárgása, amely a területre jellemző, egy újabb kihívás, amelynek kezelése elengedhetetlen, hogy megőrizzük a repülőtér építkezéseinek stabilitását és biztosítsuk a fenntarthatóságot a jövőben.

A Schiphol által alkalmazott intézkedések nemcsak a repülőtéri infrastruktúra, hanem a teljes város- és környezeti tervezés részeként is fontosak, mivel a megfelelő vízgazdálkodás és az alkalmazkodás kulcsfontosságúak ahhoz, hogy a repülőtér és az azon áthaladó utasok biztonságosak maradjanak a változó környezeti viszonyok között. Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás hosszú távú elkötelezettséget és folyamatos innovációt igényel, hogy a repülőtéri infrastruktúra és a közlekedési hálózatok ne csak a jelenlegi, hanem a jövőbeli környezeti kihívásoknak is megfeleljenek.

Hogyan befolyásolják a klímaváltozási kockázatok a repülőterek működését?

A legnagyobb amerikai repülőterek közül tizenhárom olyan, amelynek legalább egy futópályája olyan magasságban található, hogy a tengerszinttől való eltérés nem haladja meg a 12 lábat. A tengerszint emelkedése komoly fenyegetést jelenthet az alacsonyan fekvő infrastrukturális létesítmények számára, mint például ezek. A San Francisco-öböl geológiai felmérésének adatai azt mutatják, hogy a területek, amelyek kék színnel vannak jelölve, 2050-re várhatóan 16 hüvelykes tengerszint-emelkedésnek lesznek kitéve. Ez a globális tengerszint-emelkedés várható tartományán belül van.

A New York-i és New Jersey-i térségben található öt repülőteret a Port Authority of New York and New Jersey felügyeli: Newark, Kennedy (JFK), LaGuardia, Stewart és Teterboro. A várost 2012-ben különösen súlyosan érintette a Sandy hurrikán, amely szintén súlyos károkat okozott a repülőtereken. A hurrikán következményeként a legtöbb repülőtér víz alá került, de a Stewart repülőtér, amely magasabban fekvő területen található, sértetlen maradt. Ez utóbbi fontos szerepet játszott a mentési műveletekben, különösen a katonaság és egyéb vészhelyzeti szolgálatok számára.

A LaGuardia repülőtér védelme érdekében gátat építettek köré, amely magasságát azonban a repülésbiztonsági előírások korlátozzák. A Sandy hurrikán idején a gátat a viharhullámok elöntötték, és a vízszivattyúzó állomást is tönkretették. Ennek ellenére mindössze négy nap alatt sikerült visszaállítani a repülőteret a működésre. A JFK Nemzetközi Repülőtér, amely alapvető fontosságú a New York-i régió infrastruktúrájában, szintén a tengerparti gátak és boulderek által biztosított védelmet élvezi. A Sandy hurrikán ezt a repülőteret alig érintette, és egyetlen nap alatt ismét működésbe lépett. A JFK repülőtér esetében érdekes, hogy a helyi közösség és a környékbeli védelmi rendszerek integrálása révén lehetőség van az átfogó árvízvédelmi intézkedések alkalmazására, így elősegítve a környék gazdasági fejlődését.

A Mexikói Város új nemzetközi repülőtere (NAICM) szintén egy példaértékű projekt a víz- és klímára érzékeny infrastruktúrák kialakítására. A repülőtér tervezése során külön figyelmet fordítottak a vízgyűjtésre és -kezelésre, így az új repülőtér 70%-kal kevesebb vizet használ majd, mint más hasonló méretű létesítmények. A tervek között szerepel egy új zöld terület kialakítása is, amely jelentős mértékben hozzájárulhat a fenntartható városi vízgazdálkodáshoz.

A repülőterek klímával kapcsolatos kihívásai tehát nemcsak a közvetlen tengerszint-emelkedés vagy szélsőséges időjárási események kezelését jelentik. Az infrastruktúra hosszú távú fenntarthatósága és a vízfelhasználás csökkentése kulcsfontosságú, nemcsak a repülőterek, hanem a környező közösségek számára is. Az olyan megoldások, mint az esővíz-gyűjtési rendszerek, a víztakarékos technológiák és a zöld területek integrálása segíthetnek abban, hogy a repülőterek a jövőben még jobban alkalmazkodjanak a klímaváltozáshoz, miközben hozzájárulnak a fenntartható városi fejlődéshez.

Miért fontos a klímaváltozás és az emberi jogok közötti összefüggések elismerése?

A klímaváltozás hatásai az emberi jogokra egyre nyilvánvalóbbá válnak, és a nemzetközi közösség egyre inkább felismeri ezen kérdések közötti szoros kapcsolatot. Az emberi jogok és az alkalmazkodás terén tett eddigi politikai és jogi lépések gyakran elkülönültek, ám ahogy a klímaváltozás következményei egyre drámaibbá váltak, úgy ezek az összefüggések a nemzetközi jog és politika központi témájává váltak.

A klímaváltozással kapcsolatos emberi jogi megközelítések központi eleme a jogok alapú megközelítés alkalmazása. Boyd (2019) szerint ez nemcsak az államok és a vállalkozások kötelezettségeit tisztázza, hanem elősegíti az ambiciózus intézkedéseket, és kiemeli a legszegényebb és legsebezhetőbb emberek helyzetét. Az emberi jogok jogi kerete három fő kategóriába sorolható: eljárásbeli, tartalmi és speciális kötelezettségek a sebezhető helyzetűek védelme érdekében. Az eljárásbeli kötelezettségek közé tartozik a közösségi részvétel biztosítása, az információk széleskörű elérhetősége és az állami és magánszereplők felelősségre vonása. A tartalmi kötelezettségek magukban foglalják az olyan környezeti károk megelőzését, amelyek hátrányosan befolyásolják az emberi jogok élvezetét, különösen az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését. A speciális kötelezettségek pedig arra vonatkoznak, hogy az államok külön figyelmet fordítsanak a legsebezhetőbb csoportok jogainak védelmére, biztosítva számukra a megfelelő adaptációs intézkedéseket.

A klímaváltozás hatásainak csökkentése érdekében az államoknak és a nemzetközi közösségnek közös felelősségük van abban, hogy segítsék a globális déli országokat, amelyek a történelmi felelősségükhöz képest sokkal kevesebb technikai és pénzügyi forrással rendelkeznek. Ahogyan az OHCHR (2009) megjegyezte, az adaptációs intézkedések szükségesek ahhoz, hogy a társadalmak képesek legyenek megbirkózni az elkerülhetetlen globális felmelegedés hatásaival, és a nemzetközi együttműködés ezen a téren nemcsak az államok közötti kötelezettségek kérdése, hanem az egyének iránti felelősségvállalás is.

A legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a hagyományos emberi jogi megközelítésben az államok felelőssége csupán a területükön belépő emberek jogainak védelmére vonatkozik. A klímaváltozás azonban globális probléma, amelyet gyakran a gazdag és iparosodott országok okoznak, miközben a fejlődő világ sokkal súlyosabb következményekkel szembesül. Az igazságosság kérdése nemcsak azt érinti, hogy a gazdagabb országok felelősségét hangsúlyozzuk, hanem azt is, hogy a szegényebb országoknak miként kell biztosítaniuk azokat a környezeti és szociális jogokat, amelyek alapvetően szükségesek az adaptációhoz és a közösségek fenntartható fejlődéséhez.

Hogyan segítheti a hagyományos tudás a modern időjárás-előrejelzés pontosságának növelését?

A hagyományos tudás (TK) szerepe az időjárás és éghajlat előrejelzésekben régóta figyelmen kívül volt hagyva a modern tudományos modellek és rendszerek fejlődésével. Azonban a közelmúlt kutatásai és projektek, különösen a Csendes-óceáni térségben, rávilágítottak, hogy a hagyományos tudás integrálása a kortárs előrejelzési rendszerekbe jelentős előnyökkel járhat, mind a pontosabb előrejelzések, mind a közösségi alkalmazhatóság szempontjából.

A hagyományos időjárás-előrejelzési ismeretek gyakran rendkívül finom térbeli felbontással rendelkeznek, és komoly időbeli mélységgel bírnak, amely lehetővé tette a szigetközösségek számára, hogy alkalmazkodjanak a környezeti változásokhoz. A hagyományos ismeretek gyakran olyan részletekre is kiterjednek, amelyek túlmutatnak a modern időjárás-előrejelzési rendszerek hatókörén, különösen a kisebb területek, szigetvilágok vonatkozásában. Például, míg a Csendes-óceán térségében a SCOPIC statisztikai modell a hosszú távú éghajlati adatokat felhasználva készít előrejelzéseket, a hagyományos tudás sokkal finomabb helyi előrejelzéseket adhat.

A hagyományos tudás és a modern előrejelzések kombinálása a legnagyobb előnyökkel járhat, különösen a távoli közösségek számára, ahol az információ áramlása, a telekommunikációs infrastruktúra hiányosságai és a központi meteorológiai szolgálatokkal való késlekedések nehezítik az információk elérhetőségét. A közösségek részéről gyakran a konszenzusra épülő megközelítés vált a leginkább alkalmazhatóvá, ahol a hagyományos tudás szakértői és a helyi meteorológiai szolgálatok együttműködve alakítják ki az előrejelzést. Az együttműködés során a helyi közösségek figyelembe veszik a saját tapasztalataikat, míg a modern rendszerek a legfrissebb tudományos adatokat használják fel.

A hatékony kommunikáció, különösen a közösségek számára készült előrejelzések esetében, a megfelelő nyelvezet használatán múlik. Az előrejelzések és figyelmeztetések, amelyek nem érthetőek a helyi közösségek számára, valószínűleg nem lesznek megbízhatóak és nem váltanak ki megfelelő cselekvést. Ezért a hagyományos tudás és a modern előrejelzések közötti szoros kapcsolat kialakítása mellett kulcsfontosságú a helyi nyelvhasználat, a fogalmak egyszerűsítése és a komplex kifejezések magyarázata, amelyek segíthetik a közösségeket a megértésben és a reagálásban.

A hagyományos tudás használatának egyik legnagyobb előnye, hogy az előrejelzéseket nemcsak pontosabbá teszi, hanem jobban illeszkedik a közösségek életéhez és napi rutinjához. Az, hogy a közösségek tagjai érthetően és helyben alkalmazhatóan kapják meg az időjárási és éghajlati előrejelzéseket, javítja az előrejelzések hatékonyságát és segíti a megfelelő reagálást a várható eseményekre.

Az ilyen megközelítések, mint a Csendes-óceáni projektek, nemcsak a közösségi alkalmazkodást és a hagyományos tudás megőrzését szolgálják, hanem azt is elősegítik, hogy a modern tudományos közösségek és a helyi közösségek közötti párbeszéd fokozódjon, hozzájárulva ezzel a közösen kialakított, hatékonyabb környezetvédelmi és éghajlat-változási stratégiákhoz. A hagyományos tudás és a modern tudományos előrejelzés közötti szoros együttműködés tehát nemcsak a közvetlen előrejelzési pontosságot javítja, hanem hozzájárul a közösségi együttműködés és alkalmazkodás erősítéséhez is.