Hogyan válik az illúzió valósággá, és miként működik a félelem, mint az irányítás eszköze?

Az emberi társadalmak soha nem hitték volna, hogy valaha is elfogadják a nyíltan fasizáló rendszereket, mégis ez történt. Egy olyan globális hálózat, amely kormányokat, fősodratú médiát és a Szilícium-völgy technológiai óriásait egyaránt ellenőrzése alatt tartja, elhitette az emberekkel, hogy egy „halálos vírus” fenyegeti őket, és csak úgy védhetik meg magukat és családjukat, ha házi őrizetbe vonulnak, lemondanak legalapvetőbb szabadságaikról, és elfogadják a központilag előírt intézkedéseket. Ez a hatalmas és bizonyítható hazugság vált milliárdok érzékelésévé, majd milliárdok viselkedésévé. A folyamat egyszerű: a félelem – amely nem más, mint hamis érzelem, amely valódinak tűnik – az irányítás valutája. Aki megragadja az emberek legsebezhetőbb pontjait, az a gondolataikat és érzéseiket is irányíthatja. Semmi sem bénít meg annyira, mint a félelem.

A második világ ezzel szemben egy globális hálózat, amely titkos társaságok és fél-titkos csoportok révén irányítja a társadalom útját kormányokon, vállalatokon és hatóságokon keresztül. Ezt a hálózatot nevezhetjük Globális Kultusznak. Tagjai évszázadok óta halmoznak fel olyan tudást, amelyet a lakosság elől elrejtenek, hogy uralmukat fenntartsák. A két világ közötti szakadék alapja a tudás: amit az első világ nem tudhat, azt a második világ őrzi féltve. Ez a tudás két fő részből áll: egyrészt az emberiség központosított, globális diktatúrába való bevezetésének tervéből, másrészt a valóság és az élet valódi természetének ismeretéből. Az utóbbit azért kell elnyomni, hogy az előbbi megvalósulhasson.

Ezek mellett léteznek az úgynevezett „átmeneti” szervezetek, amelyek ott helyezkednek el, ahol a rejtett világ találkozik a láthatóval. Ilyenek a 19–20. században alapított testületek, mint a Royal Institute of International Affairs, a Council on Foreign Relations, a Bilderberg-csoport, a Trilateral Commission vagy a Club of Rome. Ez utóbbi környezetvédelmi aggályok felhasználásával törekedett a globális hatalom központosításának igazolására, és a „zöld új megállapodások” révén ugyanezt a célt követi. Az ilyen szervezetek feladata egyetlen globális politika koordinálása politikai és üzleti vezetők, hírszerzési emberek, médiacégek és más befolyásos szereplők között. A legbelső körökben résztvevők tudják, mi történik – legalábbis részben –, míg a periférián lévők csak szűk képet kapnak.

Hogyan formálják a politikai és gazdasági érdekek a tudományos előrejelzéseket és válságkezelést?

A háttérben felsejlik egy ennél súlyosabb probléma is: több száz akadémikus ellen indult vizsgálat annak gyanújával, hogy „akaratlanul” segítették a kínai kormányt tömegpusztító fegyverek fejlesztésében azáltal, hogy csúcstechnológiai kutatásokat adtak át a katonai célú fejlesztésekhez. Hasonló botrányok robbantak ki az Egyesült Államokban is, ám a közvélemény gyakran véletlennek tekinti ezeket az összefüggéseket. Az Imperial College ezen túlmenően aktív szereplője a globális politikai narratíváknak is, például az ENSZ Agenda 21/2030 – vagyis a „Nagy Újraindítás” – programjának minden aspektusát támogatva. Az intézmény számítógépes modellekkel bizonyította az emberi tevékenység okozta klímaváltozást, miközben az ellenzők szerint ezek az előrejelzések torzított képet festenek a valóságról. Ugyanezt a mintát látjuk a „Covid” narratívájában is, ahol az Imperial kulcsszerepet játszott a lezárások és korlátozások igazolásában.

A „Covid” időszakában ugyanez a forgatókönyv ismétlődött meg: az Imperial College 2020 elején közzétett modelljei azt jósolták, hogy az Egyesült Királyságban félmillióan, az Egyesült Államokban pedig több mint kétmillióan halnak meg, ha nem vezetnek be drákói lezárásokat. E számok pánikot keltettek a politikusokban és a lakosságban, így a kormányok világszerte „görbe-laposító” intézkedésekbe kezdtek, amelyek később hosszan elnyúló, a gazdaságot és a társadalmi struktúrát átalakító korlátozásokká váltak. Németországban például nyilvánosságra került, hogy a kormány tudatosan kért fel tudósokat olyan modellek készítésére, amelyek igazolják a szigorú politikai intézkedések szükségességét. Ez a gyakorlat azt sugallja, hogy a modellek nem a valóság semleges leképezései, hanem sokkal inkább eszközök egy előre meghatározott politikai és gazdasági cél legitimizálására.

Fontos megérteni, hogy az ilyen előrejelzések mögött nemcsak tudományos hibák, hanem hatalmi és pénzügyi érdekek húzódnak meg. A Gates-alapítványhoz köthető tanácsadói hálózat, a WHO vészhelyzeti bizottságában ülő szakértők és a nagy vakcinagyártók mind olyan rendszert alkotnak, amelyben a pánik és a krízis narratívája nemcsak politikai, hanem gazdasági előnyöket is teremt. Az olvasónak érdemes felismernie, hogy a „szakértői modellek” nem automatikusan jelentik az igazságot: azok gyakran a társadalmi és gazdasági kontroll eszközei, amelyek az állami döntéshozatalon keresztül közvetlen hatással vannak mindennapi életünkre.

Mi rejlik a transzneműség és a transzhumanizmus mögött?

A szülői jogok gyors ütemben tűnnek el, mert a jövő „új emberének” nem lesz szüksége sem férfiakra, sem nőkre, sem szülőkre. Ez a folyamat nem a transzneműek jogairól szól – az csupán eszköz a nemek összezavarására, különösen a fiatalok körében –, hanem egy új normalitás előkészítéséről. A „Woke” mentalitás segítségével rombolták le a nemi status quót, hirdetve, hogy száz vagy akár több nem létezhet. A legmegdöbbentőbb példák egyike, hogy a kilenc-tizenkét éves gyerekeknek készült műsorok is ezt a narratívát népszerűsítik. Ami számít, az nem az igazság, hanem az, hogy mit lehet elhitetni az emberekkel. Ha a valóság 2+2=4 alaptörvényét sikerül átírni 2+2=5-re, akkor megszülethet az új, nem nélküli „Human 2.0” világ.

A mesterséges anyaméh, az ektogenezis, alapjaiban változtatja meg az emberi szaporodást. Ez nemcsak a nők szerepét kérdőjelezi meg, hanem a gyerekekét is, akik anya helyett géppel „kötődnek össze”, majd egy gépek által irányított világban nőnek fel. A „Covid” miatti távolságtartás, izoláció és gépeken keresztüli kommunikáció ugyanehhez a pszichológiai előkészítéshez tartozik: az ember-AI kapcsolódás lelki szintű kondicionálásához. Filmek, sorozatok, reklámok mind ugyanazt a jövőt vetítik előre, csökkentve a sokkhatást, amikor az valósággá válik.

A legdrámaibb talán az, hogy gyerekeket egyre fiatalabb korban – akár pubertásblokkoló szerekkel – indítanak el a visszafordíthatatlan nemváltó beavatkozások felé, amikor még nem képesek felelős döntést hozni. Szülők tiltakozását jogi eszközökkel korlátozzák, hogy a gyerekek könnyebben izolálhatók és manipulálhatók legyenek. Ez nem pusztán társadalmi vagy egészségügyi kérdés, hanem egy mélyebb terv része, amelynek végső célja egy olyan emberi faj létrehozása, amely nem kötődik a hagyományos családhoz, nem reprodukálódik természetes úton, és könnyebben irányítható gépekkel, algoritmusokkal, központi hatalommal.

Kik vagyunk valójában, és hogyan születik meg a valóságunk?

Nem az vagy, akinek hiszed magad. A születési helyed, a neved, a tested csupán tapasztalat, amelyet a tudatod él át – nem pedig te magad vagy ez az élmény. A hatalom struktúrái – az oktatás, a tudomány, az orvoslás, a média és a kormány – mind arra szolgálnak, hogy elhitessék veled: amit átélsz, az vagy te magad. Így a valóság érzékelése az öt érzékszerv szűk, zárt határain belül marad, miközben a valódi önazonosságod és a tudatod teremtő ereje láthatatlanná válik. Egy emberiség, amely tisztában van saját végtelen természetével, nem lenne ilyen könnyen irányítható.

Az önazonosság, amelyet „kicsi én”-ként érzékelünk – erőtlen, kiszolgáltatott, külső hatalmaknak átengedett – valójában pusztán észlelés. Ezt az észlelést erősíti minden önként átadott hatalom, amelyet az autoritás formái visszaforgatnak az életünk irányításába. Ez önbeteljesítő körforgás: minél inkább „kicsi én”-ként tekintesz magadra, annál inkább azzá válsz. Pedig mindannyian „nagy én”-ek vagyunk, végtelen, határtalan tudatok, amelyeket csak a manipuláció kényszerít bele az emberi címkék börtönébe.

Az identitáspolitika ennek az eszköze. A hatalom fokozatosan széttöredezi a kollektív önazonosságot, egyre kisebb és kisebb címkékbe zárva az embereket – legyen szó nemi orientációról, faji hovatartozásról vagy politikai identitásról. A felszínen mindez befogadásnak, sokszínűségnek látszik, de valójában a végtelen „én” elzárása önmagától. Minden új címke falat emel a valódi önazonosság és a tudatos, egységes létezés között.

A létezésünk alapja nem a test, hanem a tudat. A „humán” tapasztalat nem más, mint információ feldolgozásának egy formája. Az emberi test biológiai számítógép, amely kódolt információkat fogad, feldolgoz és továbbít, így hozva létre azt, amit mi „valóságnak” érzékelünk. Ahogyan egy rádióállomás nem képes másik frekvencián sugárzott jeleket fogni, úgy a tiszta tudat sem tudna közvetlenül kapcsolatba lépni ezzel a valósággal test nélkül. A test a médium, amelyen keresztül tapasztalunk.

A valóság, amelyet látunk és hallunk, nem a valóság önmaga, hanem dekódolt információ, amelyet az érzékszerveink elektromos jelekké alakítanak, majd az agyunk holografikus „fizikai” élménnyé formál. Ez a folyamat ugyanaz, mint amikor egy számítógép láthatatlan Wi-Fi információt képpé és hanggá alakít a képernyőn. A szivárványt sem „látjuk” valójában – mi hozzuk létre. A hallás ugyanez: hanghullámokat fogunk, amelyek elektromos jelekké válnak, majd az agy dekódolja őket hallható hanggá. Minden, amit érzékelünk, bennünk történik, nem rajtunk kívül.

Ezért ha megváltoztatjuk a test információs szerkezetét – például genetikai manipulációval, technológiai beavatkozásokkal, mRNS-vakcinákkal, mesterséges frekvenciákkal vagy mérgező környezettel –, akkor nem csupán a test változik, hanem a tudat kapcsolódása és dekódolása is. Más információmező, más valóságérzékelés, más emberi lét jön létre. Ez a folyamat zajlik most: a hatalom nem csupán testeket akar formálni, hanem a valóságunk kódját akarja újraprogramozni.

Amit emberinek nevezünk, az átmeneti tapasztalat, amelyet végtelen tudatunk él át. Ez a tudat egy és ugyanaz mindannyiunkban – különböző perspektívák, ugyanazon egész részei. Ezért minden rasszizmus, szexizmus és megosztottság az illúzió szintjén marad, miközben a valóság mélyebb rétege az egység. Az emberi címkék, színek, identitások csak eszközök a tapasztalathoz, de nem mi vagyunk azok. Az „én” határtalan, és csak az illúzió korlátozza.

Ki irányítja az emberi lét alapjainak felszámolását?

A Wetiko-kultusz lényege az, hogy az emberi társadalmat fokozatosan elszakítja mindattól, ami emberivé teszi azt: együttérzés, szabadság, autonómia, természetes életfeltételek. Ez a tudatállapot nem pusztán hataloméhes emberek összeesküvése, hanem egy antihumán erő, amely pszichopatikus mentalitással fertőzi meg az emberiséget, miközben szolgalelkűséget követel és agressziót gerjeszt minden eltérő nézőpont ellen. A „Covid” csak eszköz volt ebben a folyamatban, nem cél. Az ilyen válságok az emberi érzékelést, az érzékszervek világát átalakító technológiák, mint az 5G földi és űrbeli rendszerei révén fokozódnak, amely alapjaiban változtatja meg azt a mezőt, amelyben az emberi test és tudat működik.

Az oxigén és a szén-dioxid – az élet legelső feltételei – ma célkeresztben állnak. A szén-dioxidot démonizálták, hogy ürügyet teremtsenek annak légkörből való kivonására, miközben ez a gáz a növényi élet és így az emberi táplálkozás fundamentuma. Ugyanakkor az oxigénhez való hozzáférést a maszkviselés, az 5G oxigénmolekulára gyakorolt hatása és a fokozódó környezeti szennyezések korlátozzák. A lét feltételeit kettős támadás éri: egyszerre rombolják a légzést és az élelmiszertermelést.

Az ENSZ Agenda 21 és 2030 programjai, valamint a „Great Reset” terv arra irányulnak, hogy a víz- és élelmiszerforrásokat központi ellenőrzés alá vonják, elvéve az emberektől még az esővizet is, amely a földjükre hullik. A mezőgazdaság mesterséges irányítása, a génmódosítás, a talaj pusztulása, a rovarirtószerek és gyomirtók tömeges használata mind egy olyan világkép része, amelyben a természetes táplálék fokozatosan szintetikussá válik. A halállomány pusztulása, a beporzó méhek tömeges eltűnése, a vadon élő állatok természetes radarjának blokkolása mind jelzi, hogy a tápláléklánc legapróbb építőkövei is összeomlóban vannak.

A „szintetikus mindent” program genetikai módosításokat vezet be a fák, növények, rovarok világába. Gates milliárdos projektjei közé tartozik a génmódosított szúnyogok tömeges kibocsátása, sőt olyan „repülő oltóanyag-hordozók” létrehozása, amelyek önkéntelenül terjesztenek vakcinákat. Az időjárás manipulációja, a geoengineering, a vegyi permetezések, valamint a nehézfémek – például alumínium – tömeges szétterítése a légkörben és az élelmiszerláncban a természeti világ megmérgezését szolgálja, miközben a közvélemény elé a „klímaváltozás” narratívája kerül.

A Nap démonizálása – a fényvédőkben lévő vegyi anyagokkal „védekező” kultúra, a koleszterincsökkentő gyógyszerek tömeges alkalmazása – elzárja az embereket attól a természetes folyamattól, amelyben a napsugárzás a koleszterinből D-vitamint állít elő. A D-vitamin hiánya számos egészségügyi probléma melegágya. A „Covid” miatti bezártság és a Nap fényének hiánya tovább fokozta ezt a hiányállapotot, miközben az egészségügyi hatóságok éppen az ellenkezőjét hirdették.

A Wetiko-kultusz végső célja az emberi test átalakítása: a biológiai létformát szintetikus-biológiai struktúrává alakítani, végül pedig megszüntetni a testet, és az emberi tudatot – amely ekkorra már nem is lenne valódi tudat – beolvasztani a mesterséges kibertérbe. Az archontikus „ellenutánzás” minden szinten zajlik: a természetest mesterséges váltja fel, a szerveset szervetlen. Ez nem pusztán globális politika, hanem egy olyan folyamat, amely az emberi faj végét jelentené, ha nem ismerjük fel időben a mintázatot.

Amit fontos megérteni: a természetes rendszerek – oxigén, szén-dioxid, víz, élelem, napfény – nem pusztán háttérfeltételei az életnek, hanem szakrális összefüggésekben állnak az emberi létmóddal. Az ezekbe való beavatkozás nemcsak fizikai, hanem spirituális szinten is támadás az emberi integritás ellen. A mesterséges rendszerek, bármilyen „fejlettnek” tűnnek is, soha nem helyettesíthetik az élőt, csak gyarmatosítják azt. Az ember jövője azon múlik, hogy felismeri-e, mikor váltja fel a valódit a „rossz másolat”, és hogy képes-e visszatérni az eredeti harmónia tudatához, mielőtt végleg elveszítené önmagát.