A koalíciós játékok és az Edgeworth-folyamatok konvergenciája a gazdasági egyensúlyhoz

A gazdasági rendszerekben a kooperatív viselkedés és az ügyletek folyamata fontos szerepet játszanak abban, hogy elérjük a Pareto-hatékony elosztásokat. Az Edgeworth-folyamatok és a koalíciós játékok elmélete segítenek megérteni, hogyan alakulhat ki egyensúly, és miként érhetjük el a gazdasági hatékonyságot a piaci interakciók során.

A gazdasági rendszerben egyes ügyletek és erőforrás-elosztások elérhetik a Pareto-hatékony állapotot, amelyben egyetlen egyén sem javíthat a helyzetén anélkül, hogy mások helyzete ne romlana. Az ilyen elosztások elérésének egy lehetséges útja az Edgeworth-folyamat, amely a gazdasági ügyletek és preferenciák folyamatos változása alapján közelíthet az egyensúlyhoz. Ebben az esetben fontos, hogy a gazdasági ügyletek folyamatosak legyenek, azaz minden ügyleten résztvevő személy preferenciái a gazdaság állapotával összhangban változzanak, miközben biztosítva van, hogy az erőforrások teljes mennyisége állandó maradjon.

Ez a konvergencia az Edgeworth-folyamat során a gazdaság optimális elosztásához vezethet, ha a preferenciák megfelelnek a megfelelő feltételeknek. A gazdasági rendszer tehát képes arra, hogy a különböző szereplők közötti ügyletek révén egy Pareto-hatékony elosztást hozzon létre, amelyben mindenki számára előnyös változások történnek.

Az Edgeworth-folyamatok és a koalíciós játékok közötti kapcsolat elemzése különösen hasznos a Core elosztások konvergenciájának vizsgálatában. A Core egy olyan halmaz, amely a játékban résztvevő összes szereplő számára elérhető hasznos elosztásokat tartalmaz, amelyekhez nem vezethet blokkolás. Az ilyen koalíciók, amelyek a gazdasági elosztásokat befolyásolják, egy-egy alkoalícióként jelennek meg, amely megpróbálja maximalizálni saját hasznát, miközben a többi szereplő érdekeit is figyelembe veszi.

A koalíciós játékokban a játékelmélet különböző megoldásokat kínál a koalíciók számára a kifizetések elosztására, különösen a Core és a Shapley értékek meghatározásával. A Core egy olyan megoldás, amely biztosítja, hogy minden koalíció a számára legjobb elosztást kapja, míg a Shapley érték a koalíciós játékokban a szereplők hozzájárulásának igazságos mérésére szolgál. Mindkét megoldás segít megérteni, hogyan alakulnak ki az optimális elosztások a gazdaság különböző résztvevői között.

A koalíciós játékokban és az Edgeworth-folyamatokban rejlő alapvető fogalmak - mint a Pareto-hatékonyság, a Core és a Shapley értékek - nélkülözhetetlenek a gazdasági rendszerek egyensúlyának megértéséhez. A játékelmélet alkalmazása lehetővé teszi, hogy a gazdaság különböző szereplői közötti ügyletek és erőforrás-elosztások igazságosan és hatékonyan valósuljanak meg. A koalíciók közötti együttműködés tehát nem csupán a gazdasági hatékonyságot növeli, hanem hozzájárul a társadalmi igazságosság eléréséhez is, hiszen minden résztvevő érdekeit figyelembe kell venni a döntéshozatali folyamatok során.

Miért fontos a nemzetközi kereskedelem előnyeit mérlegelni, és mikor válhat előnyössé?

A nemzetközi kereskedelem előnyei régóta alapvető kérdést jelentenek a közgazdaságtanban, és széles körben elfogadott nézet, hogy a szabad kereskedelem hasznos lehet minden résztvevő számára. Ezt a gondolatot számos közgazdász és politikai döntéshozó elfogadja, sőt, Stiglitz (2017a) azt is állítja, hogy azok a közgazdászok, akik szkeptikusak a kereskedelem előnyeivel kapcsolatban, komoly kockázatot vállalnak a szakmai hitelességük elvesztésével. Ugyanakkor, mint minden elmélet, a szabad kereskedelem előnyei is csak a megfelelő feltételek között érvényesek, és sokszor elhanyagolják a körülmények és a helyi sajátosságok szerepét.

A szabad kereskedelem előnyeiről szóló érvek különböző gazdasági modellekben és példákban jelennek meg. Kemp (2005) munkái nyomán a szabad kereskedelem vonatkozásában az autarkia (önálló gazdálkodás) és a szabad kereskedelem közötti átmenetet már Montesquieu (1749) is vizsgálta. Az elmélet szerint a szabad kereskedelem előnyei nem egyformán oszlanak el minden gazdaságban. Az, hogy a kereskedelem valóban előnyös-e egy ország számára, attól függ, hogy milyen környezetben és milyen gazdasági körülmények között valósul meg.

Fontos ugyanakkor megérteni, hogy a szabad kereskedelem nem csupán az országok közötti gazdasági növekedést szolgálja, hanem jelentős elosztási hatásokat is kiválthat. A közgazdászok gyakran azzal érvelnek, hogy bár a szabad kereskedelem összességében előnyös, az nem mindenki számára hoz előnyöket. Egy-egy ország gazdaságának bizonyos szektoraiban, illetve az ott dolgozó emberek körében a kereskedelem akár káros hatásokkal is járhat. Fensztra (2004) rámutatott, hogy bár a kereskedelem növeli a jólétet, ugyanakkor van, aki ebből a folyamatból veszít. Azok a gazdasági szereplők, akik a szabad kereskedelem révén veszteségeket szenvednek el, nem feltétlenül profitálnak a megnövekedett gazdasági növekedésből. Az olyan gazdaságokban, amelyek a szabad kereskedelem hatására jelentős szerkezeti változásokon mennek keresztül, egyes iparágak vagy munkaerő-csoportok elnyomorodhatnak.

A legfontosabb kérdés tehát nem az, hogy a kereskedelem globálisan növeli-e a jólétet, hanem az, hogy miként oszlanak el az előnyök és hátrányok a különböző gazdasági szereplők között. Ez a kérdés a közgazdaságtanban az ún. Pareto-javulások köré épül. A Pareto-javulás akkor valósul meg, amikor egy gazdaságban egyes szereplők jóléte nő anélkül, hogy másoké csökkenne. Az ilyen típusú javulás elérése érdekében szükség van arra, hogy a szabad kereskedelem előnyeit a megfelelő politikai eszközökkel minden szereplő számára hozzáférhetővé tegyék. Ehhez azonban elengedhetetlen a kereskedelempolitikák és a szociális intézkedések megfelelő összehangolása.

A szabad kereskedelem tehát nem automatikusan jelenti minden ország számára a jólét növekedését. Ahhoz, hogy valóban előnyös legyen, a gazdaságoknak megfelelő struktúrával kell rendelkezniük, amely képes kihasználni a nemzetközi kereskedelem előnyeit, miközben mérsékli a lehetséges káros hatásokat. Fontos, hogy az egyes gazdasági szereplők számára megfelelő kompenzációs mechanizmusokat dolgozzanak ki, így a szabad kereskedelem valóban mindenki számára előnyös lehet.

Hogyan javítható a jólét vámreformok révén, ha a béradó változtatható?

Ez az összefüggés akkor válik különösen jelentőssé, ha a költségvetési követelmény (R₀) egy egységgel csökken, például egy külső transzfer révén. Ebben az esetben a jóléti hatás közvetlenül a béradó marginális költségével mérhető. Mivel a gazdaság torzulásokkal működik – például vámok és béradó révén – a tényleges hatásokat az Eudu kifejezés reciproka méri. A vámváltozások helyettesítési hatásai az (ETp − μτRTp ) kifejezésen keresztül jelennek meg.

A gazdaság szempontjából releváns lépés az is, amikor megvizsgáljuk, hogy mely termékek esetében érdemes csökkenteni vagy növelni a vámokat. Ha egy adott termék esetében a saját marginális közpénzköltség (μp) meghaladja a béradóét (μτ), akkor annak vámjának csökkentése jóléti nyereséget eredményez. Ellenkező esetben – amikor μp < μτ – a vám növelése javítja a jólétet. Ez a szabály egyszerű, de operatív döntési keretet kínál.

A vámstruktúra elemzésének új szintjét jelentik az általánosított vám-momentumok, amelyek a teljes keresleti és kínálati válaszmátrixok jóléti hatásait egy tömör statisztikai formában képesek megragadni. A vámfaktorokat (T = (p − pw)/p) a belföldi árak arányában

Mi a Walrasi egyensúly és hogyan biztosítható a létezése?

A Walrasi-egyensúly létezésének vizsgálata központi szerepet kap a közgazdaságtani elméletekben, mivel ez az alapja annak, hogy a gazdaság miként képes egyensúlyba kerülni, figyelembe véve a kereslet és kínálat viszonyát. Az ilyen egyensúlyok meghatározása szorosan összefonódik a Walras-törvénnyel, amely szerint minden piacon a kereslet és kínálat összessége nullának kell lennie. A gazdasági modellekben a Walrasi-egyensúlyok olyan helyzeteket jelentenek, ahol minden ár megfelelően ki van egyensúlyozva, és a gazdasági szereplők döntései összhangban állnak a piaci realitásokkal.

A modellben a keresleti és kínálati függvények meghatározó szerepet játszanak. Az "excess demand" vagy többletkereslet függvényét figyelembe véve megállapíthatjuk, hogy a Walras-törvény érvényesülése biztosítja a pozitív Walrasi-egyensúly létezését. Ennek bizonyítása azon alapul, hogy a Walras-törvény azt mondja ki, hogy a kereslet többlete az árvektorhoz tartozó érintőhöz tartozik, így a keresleti függvény egy vektortérben definiálható. Az egyensúlyi árak keresésekor tehát a keresleti függvény viselkedésére kell figyelni, különös tekintettel a határviselkedésre, a folytonosságra és az alsó korlátosságra, amelyek mind szükségesek annak érdekében, hogy az excess demand függvény az S1,L−1 ++ belsejében "elérje nullát", vagyis létezik egy szigorúan pozitív Walrasi-egyensúly.

A Walrasi-egyensúly létezésének elmélete mellett fontos megérteni, hogy a gazdasági modellekben a különböző típusú piacok és a hozzájuk tartozó keresleti-kínálati viszonyok különböző típusú egyensúlyokat eredményezhetnek. A szabad elhelyezésű Walrasi-egyensúly egy egyszerűsített modell, ahol a kereslet függvényének nem kell határfeltételeket kielégítenie, és az árak bármely értéket felvehetnek. Az ilyen típusú egyensúly létezése a keresleti függvény speciális tulajdonságaival garantálható, amennyiben az bizonyos feltételeknek megfelel, például a funkcionalitás, a Walras-törvény és a folytonosság.

Ebben a modellben a keresleti és kínálati válaszok nem egyediek, hanem többféle lehetőség között kell választani. Így a Walrasi Aukcionáló szerepe kulcsfontosságú, mivel neki kell összegyűjteni és kezelni a kereslet és kínálat közötti különbséget, hogy a piacok egyensúlyba kerüljenek. A Walrasi-egyensúly létezésének és stabilitásának vizsgálata tehát az árak és a gazdasági szereplők közötti interakciók megértésére összpontosít, és az egyes modellbeli feltételek szigorú érvényesítése szükséges ahhoz, hogy valódi piaci egyensúlyt érjünk el.

A gazdasági modellek és egyensúlyok komplexitása mellett fontos, hogy a piaci struktúrák és azok működése is megfelelően modellezve legyen. Különösen fontos megérteni, hogy a gazdasági szereplők döntései nem mindig következnek közvetlenül a tiszta funkcionalitásból. A különböző gazdasági szereplők közötti interakciók bonyolultsága olyan tényezőket is magában foglal, mint a termelés és fogyasztás közötti hatások, amelyek szoros összefüggésben állnak a kereslet és kínálat változásaival.

Az ilyen típusú modellek és a Walrasi-egyensúlyok tanulmányozása segíthet abban, hogy jobban megértsük a gazdasági rendszerek működését, és arra is fényt deríthet, hogy milyen típusú árképzési mechanizmusok működhetnek hatékonyan a valós gazdaságokban.