A ló, a gyász és a háború – Babel "Vörös lovasság" világa

Исаак Эммануилович Бабель

Konarmia

Afonyka és Bida

Mi harcoltunk Lesznyó alatt. Az ellenséges lovasság fala mindenhol megjelent. A megerősödött lengyel stratégia rugója baljós füttyel nyújtózkodott. Nyomtak minket. Először a teljes hadjárat alatt megéltük a flankális támadások és a hátba ütés ördögi élességét – azokat a sebeket, amelyeket az a fegyver okozott, amely olyan boldogan szolgált minket.

A front Lesznyó alatt gyalogosok tartották. A görbén ásott árkok mentén fehér, mezítlábas, volhíniai parasztok húzódtak. Ezt a gyalogosokat tegnap vették a szántásból, hogy a Konarmia számára gyalogos tartalékot képezzenek. A parasztok szívesen mentek. Hatalmas igyekezettel harcoltak. A parasztok hörgő, vad dühössége még a budyonnovistákat is megdöbbentette. Gyűlöletük a lengyel földesúr iránt egy láthatatlan, de szilárd anyagból épült.

A háború második szakaszában, amikor a gúnyos kiabálás már nem hatott az ellenség képzeletére, és a lovas támadások a beásott ellenséggel szemben lehetetlenné váltak, ez a házilag toborzott gyalogság a Konarmiának hatalmas hasznot hozott volna. De a nyomorunk mindent legyőzött. A parasztoknak egy puskát adtak hárman, és olyan lőszereket, amelyek nem passzoltak a puskákhoz. A tervet el kellett vetni, és ezt az igazi népi felkelést szétoszlatták.

Most térjünk vissza a lesznyói harcokra. A gyalogosok három versztára ásták el magukat a településtől. Előttük, a fronton, egy púpos fiatalember sétált szemüveggel. Az oldalán ott lógott a szablya. Ügetve haladt, elégedetlen arccal, mintha szűk lenne neki a csizmája. Ez a parasztparancsnok, akit ők választottak és szerettek, zsidó volt, egy szinte vak zsidó fiatalember, szomorú és elmélyült arccal, mint egy talmudi tudós. A harcokban körültekintő bátorságot és hidegvért mutatott, ami inkább a álmodozók figyelmetlenségére emlékeztetett.

A sor végén, egy szántóföldön, egy apró lóháton lovagolt Maslak, aki részeg vérrel és a saját zsírjának rothadó nedveivel volt tele. A hasa, mint egy nagy macska, a nyereg szélére hajolt. Amikor meglátta a gyalogosokat, Maslak vidáman elvörösödött és intett magához a szakaszvezetőt, Afonyka Bidát. A szakaszvezető nálunk "Mahno" néven volt ismert, mert hasonlított a híres atamánra. Egy pillanatra beszélgettek – parancsnok és Afonyka. Majd a szakaszvezető hátranézett az első osztagra, lehajolt, és halkan parancsolta: "Készüljetek!" A kozákok oszloponként átváltottak ügetésre, hajtották lovaikat, és rohantak az árkokhoz, ahonnan a gyalogosok örömmel figyelték a látványt.

• Harcra kész! – kiáltotta Afonyka hangja, amely mintha elhalt volna.

Maslak, köhögve és élvezettel, elhajtott az oldalra, a kozákok támadásba lendültek. A szegény gyalogosok rohantak, de későn. A kozákok ostorai már végigpásztázták rongyos kabátjaikat. A lovasok köröztek a mezőn, és rendkívüli ügyességgel pörgették a nádbotjaikat.

• Miért szórakoztok? – kiáltottam Afonykának.

• Csak a móka kedvéért – válaszolta, miközben fészkelődött a nyeregben és előhúzott egy bujkáló fiút a bokrokból.

• Móka! – kiáltotta, miközben egy elbódult fiút piszkált.

A mulatság akkor ért véget, amikor Maslak, megereszkedett és méltóságteljes, intett a dagadt karjával.

• Gyalogos, ne lustálkodj! – kiáltotta Afonyka, és gőgösen kiegyenesedett a nyeregben. – Menj, keresd meg a bolháidat, gyalogos...

A kozákok nevetgélve gyülekeztek. A gyalogosok eltűntek. Az árkok üresek voltak. Csak a púpos zsidó állt ugyanott, és szemüvege alatt figyelte a kozákokat, éberen és gőgösen.

Lesznyó felől nem csökkent a tűzharc. A lengyelek körbefogtak minket. A távcsövön keresztül látszódtak a lovas felderítők egyes alakjai. Kikaptak a településről, majd elnyeltek, mint a székelyek. Maslak oszlopba rendezte a csapatot és szétosztotta őket az autópálya két oldalán. Lesznyó felett csillogó ég borult, kifejezhetetlenül üres, mint mindig a veszély óráiban. A zsidó, fejét hátrahajlítva, szomorúan és hangosan fújta a fém fúvókát. És a gyalogos, a megsebesült gyalogos, visszatért a helyére.