Az in-person és online kezelés közötti átmenet, valamint a visszatérés a személyes terápiás munkához új és fontos kutatási téma lett, hiszen a COVID-19 előtt a pszichoterápia kizárólag személyesen vagy távolról zajlott, és nem volt dokumentált kombinált forma. A COVID-19 alatt a terápia gyors átállása online formára világos választ adott arra, hogyan lehetséges a kezelés ezen módja, azonban a személyes pszichoterápiához való visszatérés, legyen szó egyéni vagy csoportos terápiáról, még mindig feltérképezetlen terület, amely számos előre nem látható akadályt és kihívást rejt. A szakirodalomban megjelent kutatások egyre inkább az online terápia hatékonyságát hangsúlyozzák, különböző szakemberek és kliensek véleményei alapján.

Az online kezelés hatékonyságát sokan támogatták, beleértve a terapeuták és páciensek véleményét egyaránt. A páciensek többsége pozitívan viszonyult az online terápiához (Lewis et al., 2021), ám érdekes módon a legtöbben nem választották volna ezt a formát a lezárások után, még akkor sem, ha nem tapasztaltak hátrányos hatásokat az online ellátásban. Több mint felük nem ajánlotta volna a terápiát családtagoknak és barátoknak, ami arra utal, hogy bár az online terápia hatékony, azt inkább szükségszerűségként, semmint választásként élték meg. Ennek az lehet a magyarázata, hogy az online terápia a COVID-19 világjárványhoz kapcsolódott, amely szorongást és negatív élményeket hozott magával, amit a terápiás élmények minősége, hasonlósága és a találkozókkal kapcsolatos percepciók alacsonyabb elégedettségi mutatói is tükröztek.

A terápia online formájáról való visszatérés kérdése azóta is intenzíven foglalkoztatja a szakembereket. A kérdés, hogy a szakemberek készek-e fenntartani az online terápiát, miután a szállítási korlátozások és a társadalmi távolságtartás megszűnnek, mindvégig meghatározó téma maradt. A Shklarski et al. (2021) által végzett kutatás során, melyben 169 terapeuta vett részt, az derült ki, hogy az online terápia a válaszadók 81,7%-a számára elérhető és előnyös módszerré vált a járvány kezdete óta. Azok közül, akik online szolgáltatásokat nyújtottak, 60,4%-uk kedvezőbbé vált az online terápiával kapcsolatban, és 78%-uk úgy nyilatkozott, hogy a távoli kezelés ugyanolyan hatékony, mint a személyes találkozó. Az eredmények azt sugallják, hogy az online terápia és a személyes találkozók kombinációja lenne a jövő ideális megoldása a legtöbb szakember számára.

A szakemberek és kliensek közötti kapcsolat is jelentős változásokon ment keresztül. A terápia online formájának fenntartása nemcsak biztonsági okokból vált vonzóvá, hanem a terápia kényelme, rugalmassága és az otthoni környezetben történő végzés előnyei miatt is. Azok a kliensek, akik online módon részesültek terápiában, a személyes találkozókkal szemben inkább az online folytatást kívánták, mivel ez lehetővé tette számukra, hogy rugalmasabban kezeljék időpontjaikat, miközben megőrizték a terápia minőségét és hatékonyságát.

Az online terápiák folytatásának kérdése különösen fontos olyan országokban, ahol a biztosítók nem mindig térítik meg az online pszichoterápiás kezeléseket, vagy ahol a betegek nem minden esetben képesek személyesen részt venni a terápián. Az online és személyes terápia közötti váltásokat az is befolyásolja, hogy a páciensek és terapeuták egyaránt képesek-e jól kezelni az egyes formákhoz kapcsolódó pszichológiai hatásokat, beleértve a terápia folytatásának lehetőségét, a biztonságot és a kényelmet.

A terápia jövőjének fontos kérdései közé tartozik a megfelelő egyensúly megtalálása az online és a személyes találkozók között. Az ideális megoldás nemcsak az online és személyes terápiás formák keveredését jelentheti, hanem a terapeuták és páciensek közötti kommunikáció javítását is, annak érdekében, hogy mindkét fél a lehető legjobb eredményt érje el a pszichoterápiás kezelésben. Emellett a jövőben fontos figyelembe venni a pszichológiai és szociális tényezőket, amelyek befolyásolják az egyes terápiás formák választását és a terápiás folyamat hatékonyságát.

Hogyan alakult a csoportos terápiás élmény a digitális és személyes formák között?

A csoportos terápiás élmények során a tagok közötti interakciók fontos szerepet játszanak a mentális egészség helyreállításában, különösen a rákos betegeknél, akik számára az ilyen típusú támogatás elengedhetetlen lehet a mindennapokban. A különféle terápiás módszerek közül kiemelkednek az online és a személyes találkozók közötti átmenetek, amelyeket sokféleképpen lehet értelmezni, attól függően, hogy milyen körülmények között valósultak meg. A koronavírus-járvány okozta korlátozások hatására sok csoportos terápiás program online formában folytatódott, hogy biztosítsák a résztvevők számára a folyamatosságot, ugyanakkor a digitális közeg és az online kapcsolat új kihívásokat hozott magával.

A "Mana-Ház" nevű intézményben a csoportos terápiák eredetileg személyesen zajlottak, de a világjárvány hatására a társadalmi távolságtartás és az egészségügyi előírások miatt az üléseket digitálissá kellett alakítani. Az online környezet lehetőséget biztosított arra, hogy a terápiás munkát folytassák, ugyanakkor számos korlátozással is szembesültek. Az egyik legnagyobb kihívás az volt, hogy az online formában a testbeszéd és a nonverbális kommunikáció elemzése nem volt lehetséges. A terapeuták nem tudták teljes mértékben figyelemmel kísérni a résztvevők testtartását vagy a finomabb érzelmi reakciókat, ami egyes esetekben csökkentette a csoport dinamikáját.

Az online formátum egyik fő hátránya a kapcsolati problémák voltak. Még akkor is, ha a csoporttagok szoros technikai felkészültséggel rendelkeztek, a technikai hibák, mint például az internetkapcsolat megszakadása, komoly zűrzavart okozhattak a csoportos szekciókban. Ez különösen a kevésbé digitálisan jártas résztvevők számára okozott frusztrációt, mivel minden egyes kapcsolódási probléma újabb megszakítást jelentett. Az ilyen típusú problémák a csoport dinamizmusát is megzavarták, különösen a kezdő találkozók során, amikor a tagok még nem voltak hozzászokva az új formátumhoz.

A személyes találkozókat a csoporttagok kifejezetten várták. Az a lehetőség, hogy korábban érkezzenek, és egy közös kávé mellett beszélgessenek a többiekkel, lehetőséget biztosított arra, hogy az érzelmi szorosabb kötődést kialakítsák, és előkészítsék a találkozót. Ez a rituálé segített abban, hogy a tagok ne érezzék magukat elidegenedve a terapeutáktól vagy a többiektől. Az online térbe való átálláskor azonban ezt az élményt el kellett hagyniuk, ami számos tag számára nehézséget jelentett.

A digitális környezetbe való átállás nemcsak új technikai eszközöket igényelt, hanem alapvetően új módszereket is. Egyes csoportok tagjai kezdeményezték, hogy a terapeuta nélküli, de a közösségi szellem fenntartása érdekében online kávézós beszélgetéseket szervezzenek. Ezek az informális találkozók hozzájárultak a kapcsolatok megőrzéséhez, és lehetőséget biztosítottak arra, hogy a csoporttagok továbbra is támogassák egymást a terápiás ülések között. Az ilyen típusú önállóan szervezett összejövetelek hasonlíthatnak a peer-to-peer támogató csoportokhoz, amelyekben a tagok közvetlenül egymásnak nyújtanak segítséget. Bár nem voltak formális terápiás ülések, ezek a kávézós találkozók segítettek fenntartani a csoport kohézióját és megkönnyítették a folyamatot.

Fontos megjegyezni, hogy az online terápiás csoportok, bár számos előnnyel jártak, mint például a vírusfertőzés elkerülése és a rugalmasabb időpontok, nem képesek teljes mértékben helyettesíteni a személyes interakciókat. Az online közegben a testbeszéd, az érzelmi reakciók és a nem verbális kommunikáció nem érvényesülhettek olyan mértékben, mint a fizikai találkozókon. A csoporttagok ezt a változást különböző módon élték meg, és bár az online tér is segített abban, hogy a terápia folytatódjon, sokan érezték, hogy a személyes találkozások során erősebb a kötelék, és jobb a közösségi élmény.

A csoporttagok visszajelzései az online terápiás ülésekről különbözőek voltak. Volt, aki hálás volt, hogy a technológia lehetővé tette számukra a terápia folytatását, míg mások a személyes jelenlétet tartották a leghatékonyabbnak. Az egyik csoporttag például úgy érezte, hogy a személyes jelenlét sokkal mélyebb kapcsolódást tett lehetővé, míg egy másik tag a technológia segítségével, a vírus elkerülésével értékelte az online találkozók előnyeit.

Az online terápiás csoportok tehát nemcsak új kihívásokat, hanem új lehetőségeket is adtak a nők számára, akik a rák kezelését követően újra kapcsolatba kerültek a társadalommal. A technológia ugyanakkor nem helyettesítheti a személyes élményeket, és az egyensúly megteremtése a két formátum között kulcsfontosságú a sikeres terápiás eredmények elérésében.

Hogyan befolyásolja a technológia a párkapcsolatok és családok dinamikáját?

A technológia mindennapjaink részévé vált, és ez különösen igaz a párkapcsolatok és családi kapcsolatok világára is. A digitális tér számos lehetőséget kínál a kommunikációban és az interakciókban, de egyúttal új kihívások elé is állít bennünket, amelyekhez nem mindenki van felkészülve. A technológiai eszközök, mint például az okostelefonok, közösségi média platformok és online társkereső oldalak, alapvetően átalakítják azt, ahogyan kapcsolatokat alakítunk, fenntartunk és zárunk le.

A kapcsolatokat szabályozó normák között két fő kategóriát különböztethetünk meg: az implicit és az explicit szabályokat. Az implicit szabályok azok, amelyek nem kerülnek nyíltan kommunikálásra, de mindkét fél számára egyértelműek. Ilyen lehet például, amikor egy pár tagja azt várja el, hogy a másik ne tartson kapcsolatot korábbi partnerével, még ha ezt nem is mondják ki nyíltan. Az explicit szabályok ezzel szemben világosan meg vannak fogalmazva, például a jelszavakhoz való hozzáférésről, az online tartalom megosztásáról vagy éppen a közösségi médiában való interakciók határairól. A szabályok kialakítása gyakran az egyes technológiai eszközök használatának céljaitól függ. A párok és családok gyakran szabályozzák, hogy melyik kommunikációs eszközt mire használják, például az e-mailt üzleti célokra, míg az SMS-t gyors üzenetekre, a videóhívásokat pedig mélyebb, személyes beszélgetésekre.

A határok meghúzása a kapcsolatok kezelésében különösen fontos szerepet kap. A digitális világban a határok lehetnek személyesek és kapcsolati jellegűek. A személyes határok azok, amelyek az egyén önmagával kapcsolatos információkat szabályozzák, míg a kapcsolati határok a kapcsolat két szereplője között húzódnak, és meghatározzák, hogy milyen információk oszthatók meg másokkal, például a közösségi médiában. A családok gyakran kialakítanak szabályokat arra vonatkozóan is, hogy milyen információkat lehet közzétenni a családról vagy a házastársról a digitális térben. A kapcsolati határok ugyanakkor a barátságokra is kiterjedhetnek, például amikor valaki megkérdezi, hogy egy közös fényképen meg lehet-e jelölni őt.

A határok fontossága különösen kiemelkedik akkor, amikor az online térben visszaélésekről vagy zaklatásról van szó. A kibertámadások, a cyberbullying és az online zaklatás, amelyek az anonimitás és az könnyű hozzáférhetőség révén terjedhetnek, mindenkit érinthetnek. Az online zaklatás nem ismer határokat: a bántalmazó bárhol, bármikor kapcsolatba léphet az áldozattal, függetlenül attól, hogy ugyanabban a városban élnek-e. A digitális világ hiányzó határai lehetőséget adhatnak olyan magatartásokra, mint az online zaklatás vagy akár az intimitásba való behatolás.

A kapcsolatok kezdeményezése is alapvetően megváltozott a technológia hatására. Az online társkeresők és alkalmazások lehetővé teszik, hogy gyorsan és hatékonyan ismerkedjünk meg másokkal, anélkül, hogy bárminemű személyes találkozóra lenne szükség. Az emberek most könnyebben juthatnak el olyan információkhoz, amelyek segíthetnek a leendő partner megismerésében, például közösségi média profilokon keresztül. Az ilyen típusú kapcsolatok indítása gyakran kevésbé terheli meg a feleket, mivel a kommunikáció többnyire írásos formában zajlik, ami lehetővé teszi az egyes információk szelektív megosztását, és egyúttal biztonságosabb, mivel a személyes találkozásig nem szükséges mindent elmondani. Az online tér ugyanakkor új dilemmákat is felvet, például az online kapcsolatban való flörtölés vagy a kapcsolat megszakítása, amelyeket a személyes interakciók során nem tapasztalhatnánk.

A kapcsolatok fenntartása az online térben is jelentős változásokon ment keresztül. Az internet adta lehetőségek, mint a videóhívások, a közösségi média vagy a chat alkalmazások, új formákat teremtettek a kapcsolati intim pillanatok megosztására. A párok gyakran használják ezeket az eszközöket kapcsolatuk ápolására, például flörtölésre, intimitás megőrzésére, vagy konfliktusok kezelésére. A technológia tehát egyaránt segíthet a kapcsolatok elmélyítésében és megőrzésében, ugyanakkor veszélyeket is rejt magában, például ha túlzottan függünk tőle, vagy ha az online interakciók elhomályosítják a valós személyes kapcsolatokat.

A kapcsolatok lezárása, bár szintén technológiai eszközök révén történhet, már nem olyan könnyedén zajlik, mint egy személyes beszélgetés. Az internet és a telefon lehetőséget ad arra, hogy az emberek egyszerűen blokkálják egymást, vagy e-mailben vagy SMS-ben zárják le a kapcsolatot, elkerülve a közvetlen, személyes beszélgetéseket. Az ilyen módon történő lezárás lehetőséget ad arra, hogy elkerüljük a fájdalmas beszélgetéseket, de egyúttal el is téríthet a valódi, empátiát igénylő kommunikációtól. Ugyanakkor a telefon vagy az online platformok blokkolás funkciói segíthetnek abban, hogy megszabaduljunk olyan emberektől, akik nemkívánatos módon közelítenek hozzánk, például bántalmazók.

A technológia hatása tehát áthatja a párkapcsolatok minden aspektusát, a kezdetektől egészen a lezárásig. Az online tér biztonságos használata, a megfelelő határok kialakítása és az interakciók átgondolt kezelése kulcsfontosságúak annak érdekében, hogy a technológiai fejlődés ne váljon a kapcsolatok romlásának forrásává.

Hogyan formálják az online párterápiás tapasztalatokat a távoli közelség és a határok kérdései?

Az online párterápia kontextusában a családias környezet jelentős hatással van a terápiás kapcsolatokra, mivel a komfortos, ismerős tér elősegítheti a mélyebb kapcsolat kialakulását, valamint a terápia folyamatában való aktív részvételt. Az online terápia egyik legnagyobb kihívása azonban a "korlátozott gondoskodás" jelensége, ami az érzelmi és fizikai komfort hiányából adódik. Egy résztvevő például így fogalmazott egy ülés közben, amikor a partnere distresszben volt: „Nem tudom leírni, milyen frusztráló volt. Shirley [a feleségem] tényleg sírt… és automatikusan elkezdtem zsebkendőt keresni neki. És emlékszem, nagyon mérges voltam… megértettem, hogy a terapeuta iránti dühöm miatt volt ez. Miért nem adott neki zsebkendőt?” Ez az eset rávilágít arra, hogy az online terápiában mind a kliensek, mind a terapeuták számára gyakran elérhetetlen a fizikai komfort, ami különösen a segítő kapcsolatokban jelentkezik, ahol a közvetlen jelenlét és testi érintkezés alapvetően fontos.

A testbeszéd szerepe szintén kulcsfontosságú téma volt. Az, hogy a terapeuták és a párok között létrejöhet-e a „távoli közelség” érzése, az online terápiák egyik fő kérdése lett. Egyes résztvevők értékelték a terapeutáik arcának közeli képernyőjét, mondván: „Ez az egyik dolog, ami meglepett az elejétől fogva… Olyan közel látjuk őt… igazán nézhetjük a szemét. És a szemei csodálatosan beszélnek.” Ez az élmény, amely a teljes fizikai jelenlétet nélkülözi, ugyanakkor különleges közelséget kínál az arcok és szemek kifejezésein keresztül.

Az online párterápiás élményben a „távoli közelség” fogalma összetett, mivel a terapeuta és a párok közötti kapcsolat folyamatosan fejlődik, alkalmazkodva az online környezet kihívásaihoz. A virtuális térben való kapcsolatépítés nemcsak érzelmi, hanem technikai kihívások elé is állítja a résztvevőket, akiknek meg kell találniuk az intim kapcsolatok és a fizikai távolság közötti egyensúlyt.

A terápiás határok kérdése az online párterápiában is kiemelt jelentőséggel bír. A határok különböző aspektusai – a terapeuta és a párok közötti határok, a párok és családjaik közötti határok, valamint a terapeuták saját családjaik és a pácienseik közötti határok – mind pozitív, mind negatív tapasztalatokat generálnak. Az egyik résztvevő például így nyilatkozott a terapeuta és a pár közötti határok merevségéről: „Az elejétől kezdve éreztem, hogy valami nem működik… Az egyik oka annak, hogy a terápia véget ért, az volt, hogy túl merev volt.” Az ilyen rigiditás érzése a szabályok túl szigorú alkalmazása miatt megnehezítheti a kliensek számára a szabad önkifejezést. Mások ugyanakkor úgy érezték, hogy a merev határok segíthetnek, különösen az online terápiában, ahol a szabályok megteremtése stabil alapot ad a beszélgetéseknek.

A határok permeabilitása, azaz a túl szoros és túl laza határok közötti egyensúly kérdése szintén fontos téma volt. Egyes párok számára a flexibilitás előnyös volt, mivel lehetőséget biztosított arra, hogy saját tempójukban haladjanak, és képesek legyenek kezelni a terapiai és otthoni szerepek közötti átmeneteket. Mások viszont frusztrálónak találták a határok elmosódását, például akkor, amikor a terapeuta nem tudott kellő figyelmet fordítani a kapcsolati problémákra, mivel a családi környezet és a személyes ügyek befolyásolták a terapeutához való viszonyukat.

Az online terápia egy másik fontos dimenziója, amely hatással van a kapcsolatok dinamikájára, a fizikai és érzelmi tér közötti kapcsolat, amelyet sok résztvevő nem talál kielégítőnek. A terapeuták és a párok egyaránt tapasztalták, hogy az online terápia nem képes olyan terápiás környezetet biztosítani, mint a személyes találkozók, ahol a fizikai tér, a bútorok, a világítás és a csend mind hozzájárulnak a terápiás élményhez. Az otthon, mint terápiás tér, nem mindig biztosította a megfelelő privát szférát és biztonságot, ami elengedhetetlen a mélyreható munkához.

Fontos, hogy a terápia során az online tér is megfelelő feltételek mellett biztosítsa a jelenlét érzését. A közvetett kapcsolat, a kamerák és mikrofonok segítségével a terapeutáknak aktívan kell jelen lenniük, hogy fenntartsák a szükséges kapcsolódást, míg a klienseknek is alkalmazkodniuk kell az új digitális környezethez, beleértve a technikai kihívások leküzdését és a technológia magabiztos használatát. Az online terápiában különösen lényeges a testbeszéd és a nonverbális jelek értelmezése, amelyek a kapcsolódás alapvető eszközei, különösen akkor, ha a személyes találkozók során elérhetetlenek.

Endtext

Hogyan alakítható a kapcsolatok minősége a Gottman-módszer segítségével videokonferencián keresztül?

Larry és Beth kapcsolata 15 hónapos házasság után, a pandémia idején kezdett elromlani, és miután több nehézséget átéltek, úgy döntöttek, hogy párterápiában vesznek részt. Larry egy amerikai férfi, aki Afrikában él, míg felesége, Beth, Afrikában született, így a terápia videokonferencián keresztül zajlott, mivel különböző földrajzi helyeken éltek. Az egyéni és párkapcsolati tanácsadás célja az volt, hogy segítsek nekik abban, hogy tisztábban lássák kapcsolati dinamikájukat és kezeljék a felmerülő problémákat, különösen a kommunikációval és a konfliktuskezeléssel kapcsolatosan.

A terapeuta első lépése mindig egy alapos értékelés, hogy feltárja a kapcsolat erősségeit és gyengeségeit. Ebben az esetben a kapcsolatuk története és a kezdeti időszak visszatekintése alapvető fontosságú volt. Beth és Larry templomban találkoztak, közös barátok mutatták be őket. Két évig voltak eljegyezve, és bár a házasság előtt Beth kétségbe vonta kapcsolatukat, végül úgy döntött, hogy újraindítja azt, miután Larry fél évvel később megkérte a kezét, és elment a szüleihez, hogy szertartásosan kérje a lány kezét. A házasságuk azonban nem volt zavartalan, a nagy napot nagyfokú feszültség kísérte, és nem érezték úgy, hogy örömüket lelnék benne. A házasság után sokat utaztak együtt, és közösen pihentek egy külföldi nászúton, de a munkahelyi stressz és a pandémia hatásai szintén próbára tették kapcsolatukat.

A stressz és a munkával kapcsolatos aggodalmak miatt Beth úgy érezte, hogy elhanyagolják őt, és bár a házasság után, amikor Európába utaztak egy sabbatikummal, egy rövid időre jobb állapotba kerültek, a kapcsolatuk alapvető problémái továbbra is jelen voltak. A terapeuta ezen a ponton az érzelmi közelség és az egymás iránti tisztelet hiányát figyelte meg, amelyeket elsősorban a testbeszéd és az arckifejezések mutattak. Videokonferencián keresztül a terapeuta könnyebben figyelhetett az arcokon látható jelekre, mint például a haragot vagy az ellenszenvet. Beth szoros ajkakkal és vágott szemöldökkel mutatta haragját, míg Larry a megvetés jeleit mutatta, amit szemforgatással és szomorú arckifejezésével jelezett.

A kapcsolatuk egyik kulcsfontosságú eleme volt az úgynevezett "flooding", amelyet a szívritmusukkal mértek. A video konferenciák alatt oximétereket használtak, hogy figyelemmel kísérjék a szívritmusukat, és ha az meghaladta a 100 ütést percenként, akkor figyelmeztetést kaptak. Ez segített a terapeuta számára abban, hogy fizikai jelzéseiket is észlelje, és jobban megértse, hogyan reagálnak a kapcsolati feszültségekre.

A következő lépés a páros beszélgetések után egyéni interjúk voltak, amelyek más dinamikát képviseltek. A terapeuta ilyenkor egyedül fókuszált minden egyes partnerre, és olyan mélyebb kérdéseket tett fel, amelyek a családi hátterükre, előző kapcsolataikra és a kapcsolat iránti elköteleződésükre vonatkoztak. Larry elmondta, hogy szülei elváltak, de nagyon szerető viszonyt ápoltak vele, és korábban hosszú időszakokat töltött depresszióval. A pandémia alatt is átélte ezt a hangulatot, ami a kapcsolatukra is hatással volt. Ezzel szemben Beth arról számolt be, hogy gyermekkora boldogtalan pillanatait a családjától való érzelmi elhagyatottság jellemezte. Az anya távol volt, és Bethet korán, 12 évesen egy bentlakásos iskolába küldték, ahol a testvérei gondozása is az ő feladata volt. A felnőtt életében ezek a gyermekkori sebek újra felbukkantak a házasságában, és úgy érezte, hogy érzelmileg bántalmazzák.

A kérdőívek, amelyeket a pár online töltött ki, azt jelezték, hogy kapcsolatukban mindketten elégedetlenséget éreznek, különösen Larry, aki úgy érezte, hogy kapcsolatuk szorosan összefonódott a negatív érzelmekkel, és a konfliktusok kezelésére való képtelenséggel. A negtivitásra való hajlam, és a kompromisszumkeresés képtelensége, amit a "négy ló" jelenléte is jelez, világosan megmutatta a problémáikat. Továbbá, mint vegyes származású pár, több interkulturális probléma is felmerült közöttük, például különböző vallási nézetek, házimunkával kapcsolatos eltérések, és a gyermeknevelés kérdései, amelyek különböző aggodalmakat váltottak ki, különösen Beth részéről, aki attól tartott, hogy a gyermekeik diszkriminációval szembesülhetnek, ha az Egyesült Államokban nőnek fel.

Végül, a pár a Gottman Connect oldalán készített videofelvételeket, ahol a konfliktusos beszélgetések és az aktuális heti események kerültek rögzítésre. Az elemzés eredményei alapján a legfontosabb, hogy a házastársak közötti interakciók pozitív üzenetei meghaladják a negatívakat, és a párkapcsolatban való elkötelezettség és tisztelet mutatkozik. A felvételek, amelyeket önállóan értékeltek, a kapcsolat egészséges alapjait és a kommunikációs nehézségeket is tükrözték.

A Gottman-módszer alkalmazása a videokonferencián keresztül nemcsak a terapeuta számára, hanem a párok számára is hatékony eszközzé válhat a kapcsolat minőségének javításában. Fontos megérteni, hogy a távoli terápia nemcsak a probléma észlelésére, hanem a megoldások keresésére is alkalmas, amennyiben a megfelelő eszközökkel és módszerekkel dolgozunk.

Miért nem érdemes alábecsülni a bűnözői hálózatokat és a hatalom szerepét?
A queer karakterek ábrázolása és az identitás változása a horror műfajában
Miért fontos a részvét és empátia az egészségügyi ellátásban?