A queer karakterek ábrázolása a horror műfajában mindig is egy ellentmondásos terület volt, ahol a különböző társadalmi normák, az identitás kérdései és a szórakoztatás határvonalai összefonódtak. A queer embereket hagyományosan a „szörnyeteg” vagy az „idegen” szerepében ábrázolták, ahol a főszereplők sorsa mindig a pusztulás, a kiirtás vagy a kirekesztés volt. Azonban a mai kulturális és társadalmi változások hatására egy új tendenciát figyelhetünk meg, ahol a queer karakterek nemcsak hogy túlélnek, hanem aktívan formálják a történeteket, erejükkel és kitartásukkal hozzájárulnak a cselekményekhez.

A queer szexualitás és a „szörnyeteg” szoros kapcsolatának elmélete, melyet számos elméletíró, például Creed és Kristeva is felvetett, hogy a szörnyeteg ábrázolásában mindig ott van a társadalom által nem kívánt, nem normális elemek eltüntetése, kezd lassan háttérbe szorulni. Ennek a tendenciának a csúcspontját látjuk az olyan sorozatokban, mint a Fear the Walking Dead, az American Horror Story vagy a The Exorcist, ahol a queer karakterek nem csupán színesítik a történetet, hanem saját jogon fontos szereplőkké válnak.

Egy fontos előzménye ennek a változásnak a „campy homonormatív” horror sorozatok megjelenése, mint például a Dante's Cove vagy a The Lair, amelyek kifejezetten meleg közönséget céloztak meg, és olyan narratívákat hoztak, ahol a queer karakterek nem a megszokott módon, mint áldozatok, hanem szintén aktívan formálták a történetet. Ezek a sorozatok, és a közvetlen elődeik, mint a The Living End vagy a Swoon, amelyek az 1990-es évek elején jelentek meg, azokat a kérdéseket és aggodalmakat dolgozták fel, amelyek a meleg férfiak szorongásaival kapcsolatosak, például a fizikai megjelenéssel, kívánatossággal és az AIDS válságával.

A queer karakterek ábrázolásának legújabb példái közül három különösen figyelemre méltó. Colman Domingo Victor Strandja a Fear the Walking Dead-ben, Sarah Paulson Ally Mayfair-Richards-ja az American Horror Story: Cult-ban és Ben Daniels Father Marcus Keane-ja a The Exorcist-ben mind olyan szereplők, akik nem a megszokott módon, mint áldozatok, hanem mint erős, képes egyének jelennek meg, akik aktívan alakítják a történetüket. Victor Strand például az első sorozatrészben rendkívüli hidegvérrel és ügyességgel navigál a zombi apokalipszis közepette, ahol semmi sem állíthatja meg. A karaktere még csak nem is melegként jelenik meg az első évadokban, és a sorozat csak később tárja fel a szexualitását, így a nézők figyelme nem előítéletek vagy sztereotípiák által van befolyásolva. Az ő karaktere nem a szörnyeteg szerepébe illeszkedik, hanem egy rendkívül emberséges, pragmatikus túlélő, akinek döntései sokkal inkább a túléléshez és az emberi kapcsolatok megértéséhez kapcsolódnak, mintsem a megszokott „büntetés az életért” narratívájához.

Hasonló változást látunk Ally Mayfair-Richards karakterében is, aki az American Horror Story: Cult című sorozatban a kezdetekben szinte teljesen törékeny és sebezhető. A Trump választási győzelme utáni pszichés válságát követően Ally fokozatosan felfedezi erejét és döntéseket hoz, amelyek nemcsak hogy megváltoztatják a sorozat kimenetelét, hanem egyúttal az ő fejlődését is szimbolizálják. Ally karakterének fejlődése azt mutatja, hogy a queer karakterek nem csupán áldozatok, hanem képesek saját maguk sorsát formálni, meghatározni a történetük végét, legyen szó akár pszichés, akár fizikai kihívásokról.

Az ilyen típusú karakterek nem csupán az egyéni fejlődésről szólnak, hanem a társadalmi és politikai diskurzusokba is beleilleszthetők. Victor Strand és Ally Mayfair-Richards karakterei különböző szempontból tükrözik a queer közösség sokféleségét és azon képességet, hogy a nehézségek ellenére képesek túlélni, alkalmazkodni és végül magukra találni. E sorozatok tehát nemcsak a szórakoztatás szerepét töltik be, hanem a queer identitások és sorsok ábrázolásában is fontos szerepet játszanak, szembemenve a tradicionális sztereotípiákkal és a homogén ábrázolásokkal.

A queer karakterek ábrázolása a horror műfajában tehát komoly változásokon ment keresztül. A korábbi évtizedekben a queer karakterek gyakran a „szörnyeteg” szimbólumaként jelentek meg, ám ma már egy új narratíva bontakozik ki, ahol a queer személyek képesek önállóan, erőteljesen és sokszor hősiesen szerepelni. Ez a változás nemcsak a horror műfajának ábrázolásában hoz új dimenziókat, hanem az egész kultúrában a queer identitás értékelésében is előrelépést jelent.

A "Napjaink Kettős Rasszizmusának" Filmreflexiója és A Politikai Paródiák Hatása a Trump Elnökség Alatt

Jordan Peele 2017-es „Get Out” című filmje mélyreható társadalmi és politikai kérdéseket feszegetett, különösen az amerikai rasszizmus és a fehér felsőbbrendűség kérdéseit. A film gyorsan kultikus státuszra tett szert, mivel nem csupán egy horrorfilmként, hanem egy erőteljes társadalmi kommentárként is megjelent, amely tükröt tartott a modern amerikai társadalom és politikai légkör elé. A film nem csupán egy fiktív történetet mesélt el, hanem felhívta a figyelmet arra a széles körben érzett politikai és társadalmi hangulatra is, amelyben a liberális tehetetlenség és a kimondatlan fehér felsőbbrendűség hegemóniája jelenik meg.

A film bemutatásakor Peele maga is megjegyezte, hogy a „Get Out” disztópikus társadalmi víziója párhuzamba állítható volt Trump és adminisztrációjának politikájával. 2018-ban, amikor a Producentek Céhe díjátadóján átvehette a Stanley Kramer-díjat, amelyet azok a filmek kaptak, amelyek „provokatív társadalmi kérdéseket világítanak meg”, Peele kijelentette, hogy a „süllyesztő hely” nem más, mint a rendszer, amely elhallgattatja a nők, a kisebbségek és más emberek hangját. Szerinte a süllyesztő hely maga a rasszizmus, amelyet Trump politikai karrierje is szimbolizál, beleértve azt is, hogy az elnök nyilvánosan lekezelő módon beszélt sportolókról, akik politikai véleményt nyilvánítottak.

Az ilyen társadalmi és politikai feszültségek a film hatása révén különösen nyilvánvalóvá váltak, amikor Kanye West folyamatosan támogatta Trumpot, miközben a rapper egyre inkább a fehér, gazdag és liberálisan tűnő Kardashian család tagjaként alakította életét. Az internetes tréfálkozók ezeket a tényezőket kihasználva számos mémben ábrázolták Westet a „süllyesztő helyben”, amely szimbolizálta a rapper politikai és társadalmi helyzetét, és arra utalt, hogy a társadalmi és politikai elitet támogató fekete személyek, akik nem állnak ellen a fehér felsőbbrendűség erőteljes jelenlétének, szimbolikus süllyedésben vannak.

A filmhez készült paródiák, mint a „Get Out (of the White House)”, újabb fontos kultúrpolitikai hozzájárulások voltak, amelyek tükrözték a liberális közösségek frusztrációját Trump elnökségével szemben. Az ilyen paródiák különösen figyelemre méltóak, mivel nem csupán a politikai kritikát szolgálták, hanem a film hatásának egy újabb dimenzióját is megnyitották. A „Get Out” című film szereplőinek újraértelmezése, ahol Trump közvetlen családtagjai és afrikai-amerikai támogatóinak szerepét átvették a film negatív karakterei, segítette a politikai tájképet egy sokkal bonyolultabb, mégis világos kritikára építeni.

A paródiák bemutatása és a film hatásainak kiterjedése során egyértelművé vált, hogy a „Get Out” nem csupán egy horrorfilm, hanem társadalmi és politikai elemzés is. A film által kezdeményezett diskurzusok és paródiák, mint például Kanye West „süllyesztő hely” története, tovább erősítették a művészetek politikai hatását és azok szerepét az amerikai kultúrában és társadalomban. A paródiák különösen figyelemre méltóak voltak, mivel olyan kultúrák közötti feszültségeket mutattak be, amelyek különösen relevánsak voltak a Trump-adminisztráció idején. A YouTube és egyéb online platformok lehetőséget adtak arra, hogy a közönség kifejezze a politikai véleményét, miközben a szórakoztatás és a művészetek eszközeivel reagáltak a politikai környezetre.

A politikai paródiák, mint a „Get Out (of the White House)” elérhetősége és hatása nem csupán a film hatásának széleskörű bemutatása volt, hanem annak a fontos jelenségnek is része, hogy a filmek és a médiatartalmak hogyan képesek formálni a politikai diskurzust, különösen olyan kritikai pillanatokban, amikor a társadalom széles rétegei érzik, hogy politikai és társadalmi értékeiket fenyegeti egy új uralkodó ideológia.

Az amerikai rasszizmus kérdése az ilyen kulturális termékek révén az aktuális politikai diskurzus szerves részévé vált, ami a filmek és paródiák erejét és hatékonyságát mutatja. A „Get Out” által megfogalmazott társadalmi és politikai üzenet tovább él a szórakoztatóiparon keresztül, és megerősíti, hogy a művészetek képesek közvetíteni a legbonyolultabb társadalmi és politikai problémákat, miközben azok hatásos társadalmi diskurzust generálnak.

Hogyan találhatunk inspirációt minden nap a természetben?
Miért kapja meg az egyik lány a holdat és a csillagot, a másik pedig a kígyót és a szamárfület?
Hogyan készítsünk kézzel készített horgászhálót?