A manipulált információk hatása a demokráciára és a politikai diskurzusra

A manipulált információk globális terjedése és a hazugságokkal teli médiaáramlatok hatása egyre inkább előtérbe kerül a politikai diskurzusban, amely mind a politikusokat, mind a hétköznapi embereket érinti. A 2019-es évben az álhírek és dezinformációk elterjedése mély hatást gyakorolt mind a politikai döntéshozatalra, mind az egyes emberek mindennapi életére. Miközben tudatosan elismerjük, hogy egy poszt-igazság politikai korszakban élünk, ahol minden egyszerre lehet igaz és hamis, a tudományos vita a jelenség mechanizmusairól és hatásairól még mindig kezdeti szakaszban van. Egy átfogó elemzéshez több szakterület ismerete szükséges, mint a média- és politikatudományok, közvéleménykutatás, szemiotika, etikai elemzés és mesterséges intelligencia.

Ez a könyv a fent említett kutatási űrt próbálja áthidalni egy multidiszciplináris szemléletmóddal, célja, hogy bemutassa azokat a kihívásokat, amelyeket az információ manipulálása jelent a demokrácia számára. A könyv koncepciója egy nemzetközi konferencián született, amelyet a Sant’Anna School of Advanced Studies Pisa kutatócsoportja szervezett 2019 májusában. Az esemény célja az volt, hogy mélyebben belemerüljön a dezinformáció és poszt-igazság politikájának jelenségeibe, amelyek különösen az Oroszország és a posztszovjet térség politikai diskurzusait befolyásolják.

A könyv bemutatja azokat a fontosabb szempontokat, amelyek a konferencián a manipulált információk politikai hatásait járták körbe. A résztvevők különös figyelmet fordítottak a dezinformáció terjedésére és annak következményeire a demokratikus rendszerekben. A dezinformáció és a manipulált információk olyan kifejezések, amelyek több évtizedes történetére tekintettel az utóbbi két évtizedben drámaian megnövekedtek. A mobiltelefonok és a közösségi média platformok terjedése lehetővé tette a gyors és hatékony üzenetküldést, valamint a rémhírek, összeesküvés-elméletek, gyűlöletbeszéd és álhírek virális terjedését.

A dezinformáció szándékos és célzottan hamis információk terjesztését jelenti, amelyeket politikai vagy gazdasági érdekek motiválnak. A propaganda, amely hasonló célokat követ, az információk manipulálására összpontosít annak érdekében, hogy politikai hasznot húzzon belőle, gyakran elnyomva az ellenérveket, miközben a közönséget a saját előnyére befolyásolja. Walter Lippmann 1922-es „Public Opinion” című esszéjében már figyelmeztetett arra, hogy a hírminőség és a manipuláció hogyan ássa alá a demokratikus rendszerek működését. Szerinte a manipulált információk szándékos elterjedése lehetővé teszi, hogy egyes gazdasági és politikai szereplők a saját érdekeiket helyezzék előtérbe a közérdek helyett.

A manipulált információk terjedésének modern formái, mint az álhírek és a deepfake technológiák, különösen problémásak, mivel ezek a jelenségek nemcsak a közvéleményt befolyásolják, hanem a demokratikus elveket is fenyegetik. A közösségi média térhódítása lehetővé tette, hogy bárki könnyedén hozzáférjen a különféle információkhoz, és gyorsan terjessze azokat. Ennek következményeként kialakult a "post-truth" politikai korszak, amelyben az igazság fogalma és a valóság határai elmosódnak. A társadalom egyre inkább hajlamos arra, hogy egyoldalú és manipulált információkat fogadjon el, ha azok megfelelnek előzetes meggyőződéseiknek.

A politikai diskurzus minősége a dezinformáció terjedésével romlik. A politikai döntéshozók és állampolgárok között a bizalom csökkenése egyre inkább elmélyíti a társadalmi polarizációt, és aláássa a demokratikus folyamatok alapját. A választási kampányokban és a nemzetközi politikai kapcsolatokban a manipulált információk előállítása és terjesztése egyre inkább a politikai stratégiák részévé vált, miközben az emberek egyre inkább abban a hitben élnek, hogy az igazság elérhetetlen vagy már nem is létezik.

Az új technológiai eszközök, mint a mesterséges intelligencia, mélyreható hatást gyakorolnak az információterjesztés és a politikai diskurzus alakításának módjára. A mesterséges intelligencia képes olyan tartalmakat generálni, amelyek szinte teljesen lehetetlenek a hagyományos módszerekkel történő felismerésre, ezzel fokozva a dezinformáció hatékonyságát. A jövőben elengedhetetlen, hogy a demokratikus társadalmakban tudatosan fejlesszék az állampolgárok kritikai gondolkodási képességeit és a médiafogyasztási kultúrájukat. A politikai hatalomnak és a média felelőssége, hogy megakadályozza a manipulált információk túlzott elterjedését, és megőrizzük a demokratikus párbeszéd minőségét.

A manipulált információk terjedése nem csupán a politikai diskurzust, hanem az egész társadalmat is alapjaiban kérdőjelezi meg. Az álhírek, a félrevezető tartalmak és az egyoldalú tájékoztatás olyan súlyos problémát jelentenek, amelyeket egyre inkább nemcsak politikai, hanem jogi és etikai szempontból is kezelni kell.

Mi rejlik a történelem újraírása mögött? A manipuláció és a hazugság veszélyei

A modern politikai diskurzusban gyakran találkozunk a történelem újraírásának kísérletével. Az események interpretálása, a tények elferdítése vagy elhallgatása nem csupán a politikai hatalom megszerzésére irányul, hanem annak megőrzésére és megerősítésére is. Az orosz elnök, Vlagyimir Putyin és a köré épülő hatalmi struktúra példája világosan szemlélteti a történelem manipulálásának széleskörű politikai jelentőségét. A hivatalos narratíva megalkotása és fenntartása nem csupán a múlt meghatározása, hanem a jövő irányításának egyik eszköze.

A legutóbbi nagy horderejű események, mint a maláj MH17-es járat lelövése, tökéletes példát adnak arra, hogyan lehet egy tragédiát politikai célok szolgálatába állítani. A katasztrófa után az orosz állami tisztségviselők és a hozzájuk közel álló kommentátorok különféle, egymástól teljesen eltérő elméleteket hoztak nyilvánosságra. A bűnösséget nemcsak ukrán harci gépekre, hanem ukrán föld-levegő rakétákra, sőt, bombákra is ráfogták, amelyek állítólag a fedélzeten voltak. Egy különösen abszurd verzió szerint nyugati hírszerzési szolgálatok tettek halott testeket a gépre, majd lövésekkel próbálták elterelni a figyelmet a Donbász szeparatistákról, hogy azok legyenek a felelősek a tragédiáért. Mindez többek között egy olyan történetet keltett életre, amelyet egyesek a Sherlock sorozat kontextusában emlegetnek, szinte mintha egy fiktív esemény történetét próbálták volna eladni valóságként.

Ez a fajta történelmi újraírás nemcsak a nyilvános diskurzusban jelenik meg, hanem formálisan is támogatást kap az államapparátus által. A 2009-ben létrehozott Orosz Föderáció Elnöki Bizottsága, amelynek célja a történelem meghamisításának ellensúlyozása, különösen a Szovjetunió II. világháborús szerepének interpretálásával kapcsolatosan, jól mutatja, hogy a történelem kontrollálása nem csupán a politikai hatalom megőrzésének eszköze, hanem a nemzet identitásának és nemzetközi megítélésének formálása is. Az Oroszország által képviselt "hivatalos történelmi narratíva" erőszakos védelme jól illeszkedik a világ más pontjain zajló, hasonló manipulációk sorába, ahol a múlt újraértelmezése a jelenlegi politikai ideológia támogatását célozza.

A "történelem mint fegyver" kifejezés nem újkeletű, és nem csupán a mai politikai tájra jellemző. A történelemhamisításnak számos formája létezik, és mindegyik arra irányul, hogy a közvéleményt bizonyos irányba terelje. A történelem újraírása nem csupán a tények meghamisítását jelenti, hanem az igazság elfojtását is. Ha a társadalom nem ismeri fel a manipulációk jeleit, könnyen elérhetővé válik számukra egy hamis narratíva, amely hatással van a jövő politikai döntéseire, és még inkább eltorzítja a valóságot.

Ugyanakkor a nemzeti történelem meghamisítása nemcsak a politikai célokat szolgálja, hanem a társadalom egészének identitásának is alapvető része. Amikor egy állam a saját múltját újraírja, akkor nem csupán a múltat, hanem a jövőt is irányítani próbálja. A történelemhamisítás nemcsak eszmei, hanem gyakorlati következményekkel is jár: a nemzetek közötti viszonyok, a diplomáciai kapcsolatok és az adott nemzet identitása mind-mind erőteljesen befolyásolhatóak általa.

A történelem eltorzítása mögött sokszor nemcsak politikai érdekek, hanem mélyebb ideológiai motivációk is húzódnak. A hatalom védelme érdekében az államok képesek a közvéleményt teljesen más valóságról meggyőzni, és ennek eredményeképp a társadalom tagjai valósággal elhitethetik magukkal, hogy egy teljesen eltérő történelmet éltek meg, mint amilyen valójában történt. A közvélemény manipulálása pedig nemcsak a politikai hatalom koncentrációját, hanem a társadalom azon képességét is elnyomja, hogy az egyes történelmi eseményekre reálisan tekintsenek.

Végezetül fontos megérteni, hogy a történelem manipulálása nem csupán a jelenlegi politikai rendszerek problémája, hanem minden olyan társadalomé, amelyik nem képes szembenézni a saját múltjával. A történelmi tények tiszteletben tartása, az objektív megközelítés és a kritikus gondolkodás nemcsak a politikai stabilitás, hanem a társadalom egészsége szempontjából is alapvetőek. Csak egy olyan társadalom, amely képes objektíven szemlélni a múltat, képes lesz formálni egy tisztességes és igazságos jövőt.

Hogyan játsszuk el az orosz dezinformációs játékot?

Oroszország, mint minden nagyhatalom, a kibertérben is hatékony szereplővé vált. Az információs műveletek és az államilag támogatott propaganda kulcsszerepet játszanak az orosz kiberháborúban. Ez nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy az állami szintű dezinformáció az államok létezése óta jelen van. Azonban az elmúlt két évtized digitális forradalma új eszközöket és taktikákat adott Oroszországnak, amelyek lehetővé tették, hogy az ország az információs háború élvonalába kerüljön. Ez a folyamat szoros kapcsolatban állt az orosz katonai doktrína folyamatos fejlődésével, különös figyelmet fordítva a szokatlan hadviselésre, amely az elmúlt évtizedben jelentős gyorsulást mutatott.

Az államilag irányított információs fegyverek alkalmazása a Nyugaton „hibrid háborúsként” ismert jelenségként vált ismertté. Azonban, ha a definíciókat nézzük, észrevehetjük, hogy az orosz és a nyugati katonai doktrínák között az információs műveletekkel kapcsolatban számos eltérés található. Az orosz katonai tudományban a „hibrid háború”, a „új generációs háború” vagy a „kiberháború” kifejezések nem találhatók meg, vagy ha igen, jelentésük eltérhet a nyugati értelmezéstől. Az első ok, amiért Oroszországban nem használják a „kiberháború” (kibervoyna) vagy az információs műveletek (IOs) kifejezéseket úgy, ahogy Nyugaton, az a különböző nézetekben rejlik. Mint Rand Waltzman (2017: 4) is megjegyezte, az orosz felfogás szerint az információs háború egy „folyamatos tevékenység, függetlenül bármely kormányzattal való kapcsolattól.” Ez azt jelenti, hogy Oroszország nemcsak mint háborús állapotot, hanem mint hosszú távú hatalmi stratégiát értelmezi az információs műveleteket.

A második eltérés az ilyen típusú műveletek hozzárendelésére vonatkozik. Az orosz katonai és politikai elit hajlamos „hibrid háborúként” leírni a Nyugaton elterjedt stratégiákat, amelyeket az oroszok szerint az ő ellenségeik összefogásának aláásására használnak. Az orosz doktrína másik jellemzője, hogy a nyugati kifejezéseket gyakran saját stratégiai szemléletük ellenében említik, amit a szovjet idők óta megfigyelhetünk.

A „Gerasimov-doktrína”, amely a nyugati vitában egyre inkább népszerűvé vált, valójában egy olyan nézetrendszert képvisel, amely a hagyományos háborús formákat az új információs háború lehetőségeivel kívánja kiegészíteni. Valerij Geraszimov, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke 2013-ban írt cikkében hangsúlyozta, hogy a háború és a béke határainak elmosódása megköveteli a hagyományos hadviselés újragondolását. Az információs háború eszközei egyre fontosabb szerepet játszanak a politikai célok elérésében, és sok esetben hatékonyabbak, mint a hagyományos fegyverek.

A „Gerasimov-doktrína” nyugati vitája azóta is élénk, de az orosz álláspontot megerősíti az a tény, hogy az információs hadviselés és a kiberháború eszközei már évtizedek óta részei a katonai stratégiának. Geraszimov és más orosz stratégák világosan megfogalmazták, hogy az információs térben zajló aszimmetrikus háború új lehetőségeket kínál a politikai és stratégiai célok elérésére. Az orosz katonai doktrína azóta tovább fejlődött, és új fogalmak, mint az új generációs háború (NGW) vagy az új típusú háborúk (NTW) is megjelentek a nyilvános vitákban.

A nemzetközi színtéren az orosz dezinformációs műveletek és a kiberháború terjedését a „sharp power” (éles hatalom) fogalma is jól jellemzi, amelyet 2017-ben a Nemzeti Demokrácia Alapítvány (NED) dolgozott ki. Ez a fogalom arra utal, hogy Oroszország és más autoriter rendszerek képesek a globális nyitottságot és a digitalizáció adta lehetőségeket manipulálni, miközben a demokratikus rendszerek törékenyebbé válnak. Az éles hatalom a demokratikus társadalmakba való behatolás képességét jelenti, amelynek célja a politikai és információs környezet manipulálása, hogy a célországban politikai befolyást nyerjenek.

A dezinformációs hadviselés és az éles hatalom alkalmazásának határai azonban nem korlátozódnak csupán az információs térre. A kereskedelem, a közvetlen külföldi befektetések, az energiaellátás, az oktatási intézmények, a nemzetközi politikai és kulturális intézmények, az alapítványok, a think tankek mind olyan területek, amelyeken keresztül az orosz állam befolyásolni próbálja a célországokat. Ezáltal az orosz hatalom nem csupán a külpolitikai térben, hanem a belső politikai rendszerekben is beavatkozik.

Az orosz dezinformációs stratégiák egyik legfontosabb jellemzője, hogy azok gyakran hasonlítanak a „soft power” (puha hatalom) eszközeihez, de végső céljuk nem a kulturális csere vagy a pozitív imázs építése, hanem a politikai befolyás maximalizálása. Az „éles hatalom” valójában egy agresszívebb és manipuláltabb formáját képviseli annak, amit korábban a „puha hatalom” kifejezés takart.

Ez a fajta hatalomgyakorlás nemcsak egy új fenyegetést jelent a demokratikus rendszerek számára, hanem új kihívások elé állítja a nemzetközi közösséget. Az információs háború és az éles hatalom alkalmazásának mesteri használata egyre fontosabb szerepet kap, és az állami szereplők számára kulcsfontosságú eszközzé válik a globális versenyben.

Hogyan segíthetik a digitális eszközök a tényellenőrzést a magyar újságírásban?

A digitális korban a tényellenőrzés kiemelt szerepet kapott a hírszolgáltatásban, hiszen a hamis információk gyors terjedése komoly problémát jelent a média világában. Az alábbiakban bemutatott kutatás, amely a svéd médiában végzett terepkutatások alapján készült, rávilágít arra, hogy hogyan befolyásolják az új technológiai eszközök a tényellenőrzési rutint, és hogyan segíthetnek a szakembereknek abban, hogy megőrizzék a hitelességet és az újságírói függetlenséget egy egyre inkább zűrzavaros információs környezetben.

A svéd kutatás egy olyan projektet dokumentál, amely a digitális tényellenőrző eszközök fejlesztésére irányult, különös tekintettel arra, hogy ezek miként támogathatják a helyi, regionális és országos szintű médiát. A kutatásban három svéd médiaintézmény vett részt: a SVT (svéd közszolgálati televízió), az SR (svéd közszolgálati rádió) és a Dagens Nyheter (Svédország legnagyobb országos napilapja). Az összefogás célja egy olyan digitális eszköz létrehozása volt, amely segíti az újságírókat a napi hírmunkájuk során, különösen az online tartalom gyors és hatékony ellenőrzésében.

A projekt központi eleme a "Faktaassistenten" (Tényellenőrző Asszisztens) webalkalmazás, amely az újságírók számára lehetőséget biztosít a különböző típusú médiumok, mint képek, videók és szövegek, hitelességi vizsgálatára. Az alkalmazás célja, hogy megkönnyítse az online tartalmak gyors ellenőrzését, segítve az újságírókat a tények és a források megerősítésében. Az eszköz lehetővé teszi az újságírók számára, hogy metodikus lépéseken keresztül végezzék el az ellenőrzéseket, figyelembe véve a médiumot, amelyben a hírek megjelennek, a nyilatkozatok tartalmát, valamint azok forrásait.

A kutatás során az újságírók egyaránt kifejezték az új eszköz iránti érdeklődésüket és szükségességüket, de ugyanakkor aggályaik is voltak a tényellenőrzés intézményesülésével kapcsolatban. Attól tartottak, hogy a digitális eszközök bevezetése az újságírói függetlenség csökkenéséhez vezethet, és fokozhatja a munkahelyi kontrollt. Ez a félelem arra utal, hogy a tényellenőrzés nem csupán technikai kihívás, hanem társadalmi és kulturális dimenziókat is magában foglal, amelyek túlmutatnak a pusztán praktikus megoldásokon.

A tényellenőrző alkalmazás három lépésben végez el egy alapos vizsgálatot. Először is, az alkalmazás elemzi magát a médiatartalmat, például egy képet, videót vagy szöveges állítást. Második lépésben megvizsgálja a médiumot, ahol a tartalom megjelent – legyen szó egy weboldalról vagy egy közösségi média fiókról. Végül, az alkalmazás a forrást is ellenőrzi, amely az állítást tette, legyen az egy ismert személy, intézmény vagy egy anonim online profil. A folyamatot a felhasználó szükségleteihez és idejéhez igazíthatja, biztosítva ezzel a rugalmasságot a napi hírszerkesztési munkában.

A tényellenőrző asszisztens nemcsak segíti a gyors ellenőrzést, hanem lehetőséget biztosít az eredmények tárolására és megosztására is. Az alkalmazásba végzett ellenőrzéseket más újságírók is hozzáférhetik az adott szervezeten belül, vagy akár nyilvánosan is közzétehetők a weboldalon, így elősegítve a szakmai közösség tudásának gyarapítását és az átláthatóságot.

Az ilyen digitális eszközök elterjedése és alkalmazása a magyar médiában különösen fontos lehet, mivel a fake news jelensége, a dezinformáció és a manipulatív hírek gyors terjedése ugyanúgy globális probléma, amely helyi szinten is nagy kihívást jelenthet. Az újságírók számára kulcsfontosságú, hogy megőrizzék szakmai hitelességüket, és ebben a tényellenőrzés alapvető szerepet játszik. A magyar média számára is fontos, hogy a technológia segítségével támogassák az újságírói munkát, miközben figyelmet fordítanak a függetlenség és az objektivitás megőrzésére.

A technológiai fejlődés egyre inkább hozzájárulhat a tényellenőrzés hatékonyságának növeléséhez, de a digitális eszközök alkalmazása nem oldhatja meg egyedül a problémát. Az újságírók továbbra is a szakmai etikát, a megbízható források használatát és a gondos, alapos munkát kell, hogy prioritásként kezeljék. A technológia és a szakmai autonómia között folytatott folyamatos párbeszéd kulcsfontosságú annak érdekében, hogy a médiában ne csupán a gyors információk terjedjenek, hanem az alapos, hiteles újságírás is érvényesülhessen.

Miért fontos a digitális tényellenőrzés és hogyan támogathatja a újságírókat a demokratikus közbeszédben?

A digitális tényellenőrzés egy olyan kulcsfontosságú eszközzé vált, amely segíthet az újságíróknak abban, hogy hatékonyabban végezzék el feladataikat, miközben biztosítják a közönség számára a pontos és hiteles információkat. Az új médiai környezetben, ahol az információk gyorsan terjednek és a közönség elvárja a villámgyors reakciókat, a tényellenőrzés szükségessége soha nem volt ennyire égető. Ez különösen igaz a skandináv országok, például Norvégia és Svédország példáján keresztül, ahol a média helyzete és a politikai döntéshozatal közötti szoros kapcsolat gyakran kérdéseket vet fel az újságírás hitelességét és autonómiáját illetően.

A tényellenőrzés hatékonysága és elfogadottsága különböző politikai állásfoglalásokat váltott ki, különösen, amikor új technológiai eszközök, mint a Faktisk.se, megjelentek. A projekt célja az volt, hogy egy digitális asszisztens segítségével támogassa az újságírókat a tények gyors ellenőrzésében. Azonban a kezdeti reakciók vegyesek voltak, mivel sokan úgy érezték, hogy az eszközök fejlesztése túlzottan befolyásolva volt politikai érdekeiktől, és nem minden esetben voltak képesek biztosítani a tényleges objektivitást.

A tényellenőrzés eszközei, bár gyorsan elérhetők, gyakran túl technikai jellegűek, és nem minden újságíró rendelkezik a megfelelő tudással vagy idővel ahhoz, hogy mélyrehatóan alkalmazza őket. Az egyik legnagyobb kihívás, amellyel az újságírók szembesülnek, az a folyamatosan változó média- és informatikai környezethez való alkalmazkodás. A tényellenőrzés tehát nem csupán egy egyszerű folyamat, hanem egy komplex, folyamatosan frissülő rendszer, amely megköveteli, hogy az újságírók naprakészen kövessék a legújabb fejlesztéseket és eszközöket.

A digitális eszközök és programok széles választéka létezik, amelyek közül sok már alkalmazásban van. Az újságírók egyre inkább tisztában vannak ezekkel, és bár nem mindenki használja őket rendszeresen, a legtöbben érdeklődnek a fejlettebb megoldások iránt. Például a Google Reverse Image Search, amely segít az online képek eredetének ellenőrzésében, már elterjedt a hírszerkesztőségekben. Azonban a valódi problémát az jelenti, hogy a digitális eszközök használata mellett sok esetben nem létezik egységes, könnyen hozzáférhető adatbázis vagy rendszerezett adatkezelés, ami megnehezíti a munka hatékonyságát.

Az újságírók számára az is fontos szempont, hogy a tényellenőrzési eszközök ne csak technológiai segítséget nyújtsanak, hanem egyben elősegítsék a tudás rendszerezését és megosztását is. A közös munkafolyamatok során gyakran előfordul, hogy egy-egy ellenőrzött tény egy szélesebb körben hozzáférhető adatbázisba kerül, ami lehetővé teszi, hogy mások is felhasználják, és így gyorsabban végezhessenek el hasonló feladatokat. A tényellenőrzés nem csupán egyéni felelősség, hanem közös munka, ahol mindenki hozzájárulhat a megbízható információk megszerzéséhez és terjesztéséhez.

A tényellenőrzés szükségessége nemcsak a médiaiparban, hanem a politikai döntéshozatalban és a társadalmi diskurzusban is kiemelt szerepet kap. A gyorsan terjedő álhírek és a manipulált információk kockázatai komoly kihívások elé állítják a demokratikus közbeszédet. A közönség számára elengedhetetlen, hogy megbízható forrásokból származó információkat kapjon, és hogy a politikai döntéshozók is objektív, tényszerű alapokra építkezzenek.

Az újságírók számára tehát az egyik legnagyobb kihívás az, hogy a tényellenőrzést ne csupán egy külső tevékenységnek tekintsék, hanem beépítsék a napi munkájukba, mint a hírkészítés szerves részét. Ezzel biztosíthatják, hogy a közönség számára a legpontosabb, legmegbízhatóbb információk kerüljenek közvetítésre. Ezt azonban csak akkor érhetjük el, ha az eszközök és módszerek valóban támogatják az újságírókat, nem pedig túlságosan bonyolulttá vagy időigényessé teszik a munkájukat.

A digitális eszközök használata tehát nem csupán technológiai kérdés, hanem a média szerepének újragondolása is. Az újságíróknak nemcsak a tényellenőrzési eszközök használatában kell képzetteknek lenniük, hanem egy újfajta munkakultúra kialakítására is szükség van, amelyben az információk gyors ellenőrzése és a munkatársakkal való szoros együttműködés elengedhetetlen.