Miért félünk a bohócoktól? A pszichopata bohócok, Trumpizmus és a modern amerikai horror összefonódása

A horror műfaja régóta képes volt tükrözni a társadalmi és politikai feszültségeket. Az amerikai popkultúrában a bohócok, mint a szórakoztatás és a gyermeki ártatlanság szimbólumai, ugyanakkor egyre inkább a félelem és a gonoszság megtestesítőivé váltak. Az 1980-as évektől kezdve a pszichopata bohócok, mint Pennywise a Stephen King híres regényéből, vagy a "Killer Klowns from Outer Space" című filmben szereplő szörnyetegek, olyan karakterekké alakultak, amelyek a társadalom sötétebb, elfojtott vágyait és félelmeit hozták a felszínre. A bohócok kifejezetten arra szolgálnak, hogy megkérdőjelezzék a boldogság, a szórakoztatás és a gyermeki ártatlanság fogalmait, miközben megjelenítik a világ zűrzavaros és veszélyes oldalát.

Az amerikai politikai tájra rálátva és a Trumpizmussal összefonódó horrorfigura megjelenését figyelve, úgy tűnik, hogy a bohócok mindig is egyfajta "rettegés tárgyai" voltak. Az 2016-os amerikai elnökválasztás, amelyet sokan egyszerű tréfaként és váratlan meglepetésként éltek meg, valósággá vált, és a bohócos motívumok, mint a "Let’s put a smile on that face" – egy híres Trump-szlogen, amely a bohócok sötét humorát idézi – mindenkit megleptek. A bohócok és a politikai szituációk összefonódása újfajta, még ismeretlen veszélyeket és szorongásokat hozott a nyilvánosság elé.

A bohócok, különösen azok, akik szadista hajlamokkal bírnak, nemcsak a társadalmi rendet kérdőjelezik meg, hanem egyesek számára az elfojtott agressziót is szimbolizálják. A társadalom ideológiai és politikai feszültségei olyan rendkívüli helyzeteket eredményeznek, ahol a bohócok nem csupán nevetségesek vagy ijesztőek, hanem valódi fenyegetést is jelentenek. A bohócos motívumok, amelyek a rémisztő és komikus elemeket ötvözik, tükrözik azt a komplex társadalmi és politikai atmoszférát, amelyben a jelenlegi amerikai politika létezik. A fenyegetés, amelyet az ilyen bohócok hordoznak, egyben a szorongás és a káosz mértékét is kifejezi.

Fontos megérteni, hogy a mai horrorok, mint az "American Horror Story: Cult", nem csupán a politikai elidegenedésről és a társadalmi feszültségekről szólnak. A bohócok, amelyek a szórakoztatás és a gyermekkor ártatlanságának szimbólumai, egyszerre hoznak létre egy képet a világ valódi, szomorú és félelmetes oldaláról. Az ilyen típusú horror műfajok, amelyek a bohócokat a társadalmi zűrzavarral és a politikai válságokkal kapcsolják össze, lehetőséget adnak arra, hogy a nézők szembenézzenek a félelmeikkel és a társadalom elnyomott valóságával.

Ez a jelenség különösen fontos a modern politikai diskurzus és a popkultúra tükrében, hiszen a bohócok nemcsak a szórakoztatás világában, hanem a politikai színpadon is jelen vannak. A bohócnak a politikai hatalom és a manipuláció szimbólumává válása újfajta félelmeket kelt, és rávilágít arra, hogy a bohócok sokkal többet jelentenek, mint puszta szórakoztatás: egyben a veszély és a kontroll megtestesítői is.

Hogyan tükrözi a "Get Out" a modern rasszizmus különböző formáit és a társadalmi hierarchiát?

Jordan Peele 2017-es filmje, a Get Out, nem csupán a horror műfaját hódította meg, hanem erőteljes társadalmi kommentárokkal is szolgált a modern rasszizmus és a társadalmi egyenlőtlenség kérdéseiről. A film kereskedelmi sikere és kritikai elismerése egyaránt figyelemre méltó volt, hiszen a pszichológiai horrorra helyezte a hangsúlyt, elkerülve a slasher és a "tortúrapornó" műfajokat, mint a Saw vagy a Wolf Creek. A film egy olyan társadalmi thrillert kínált, amely nemcsak a feszültséget építette, hanem mélyen beágyazott szubtextusokat és politikai üzeneteket közvetített a rasszizmusról, az eugenikáról, a rabszolgaságról, a külvárosi rasszizmusról és a rendőri brutalitásról is.

A film a modern rasszizmusnak egy másik fontos aspektusát is feltárja, nevezetesen azt, hogy a szélesebb társadalomban, különösen az értelmiségi és politikai elit körében, a rasszizmus gyakran az egyéni kapcsolatokat, a "fehér szövetségeseket" hívja segítségül. A Get Out legnagyobb meglepetését az jelenti, hogy a szimpátiásnak tűnő karakterek, mint Rose Armitage, a fekete férfiak számára jószándékú fehér szövetségesek, végül a leggonoszabb és legveszélyesebb alakokká válnak. Rose története azt mutatja meg, hogy a "liberális" fehérek rasszizmusa nem nyíltan gyűlölködő, hanem rejtett, álcázott módon is jelen van, és a fekete férfiak kihasználása, az őket fenyegető sors, egyenesen a legközelebbi kapcsolatokban is fellelhető. Az a tény, hogy a liberális fehér női alakok, mint Rose, gyakran a rasszizmus rejtett formáit képviselik, megmutatja, hogy a társadalmi előítéletek nem csupán a nyílt gyűlöletben, hanem finom, hétköznapi interakciókban is megjelenhetnek.

Ezen a ponton fontos arra figyelmeztetni, hogy a film nem csupán a személyes rasszista ideológiákat vizsgálja, hanem azokat a társadalmi struktúrákat is, amelyek lehetővé teszik a rasszizmus működését. A Get Out tehát nem csupán egy történetet mesél el, hanem egy mélyebb társadalmi kritikát is ad, amely arra világít rá, hogy a modern rasszizmus nem csupán egyéni megnyilvánulás, hanem a társadalom különböző szintjein intézményesült jelenség.

A politikai és társadalmi diskurzusban való elmélyedés, mint amilyen a Get Out-ban is megjelenik, elengedhetetlen a modern rasszizmus megértéséhez. A rasszizmusnak nem csupán a szélsőséges formáival kell szembenéznünk, hanem azzal is, ami a "tisztes" középosztályon belül bujkál, és amit gyakran figyelmen kívül hagyunk. Ahogy a film bemutatja, a társadalmi egyenlőtlenségek nem csak a szegénységben és az alacsony státuszú csoportokban nyilvánulnak meg, hanem a magasabb társadalmi osztályok és az értelmiség körében is ugyanolyan elnyomó mechanizmusok működnek.

A '90-es évek nosztalgiája: A múlt, amely sosem volt

A televízió szerepe a '90-es években nemcsak a szórakoztatás szintjén volt meghatározó, hanem a társadalmi és politikai diskurzusok alakításában is komoly hatást gyakorolt. Jean Baudrillard, a posztmodern elmélet egyik kiemelkedő alakja, az első iraki háborút „virtuális háborúnak” nevezte, amelyet „abstrakt, elektronikus és információs térben” lehet mérni, és amelynek hatása hasonlóan erőteljes volt, mint a mindennapi életben megjelenő televíziós drámák. A '90-es évek során a valóság és a fikció közötti határ egyre inkább elmosódott, és a hírműsorok, politikai események és a családi szituációs komédiák, mint például az O.J. Simpson pere, együtt formálták a közönség kollektív tudatát.

A '90-es évek nosztalgiája különösen érdekes jelenség, mivel a múltbeli eseményeket egy olyan kontextusban próbáljuk újraértelmezni, amely már elválik a valóságtól. Ezt a jelenséget különösen a televíziós műsorok, például a Roseanne és a The Simpsons rebootjai révén figyelhetjük meg. A Roseanne visszatérése 2018-ban, amely eleinte a múlt iránti nosztalgiát ébresztette, végül a rasszizmus és a kulturális érzékenység hiányosságai miatt súlyos kritikát kapott. A karakterek, akik egykor szórakoztatóan tükrözték az amerikai család életét, már nem tudtak megoldani olyan társadalmi kérdéseket, mint a faji és etnikai reprezentáció, amelyek az újabb évtizedekben egyre inkább központi kérdéssé váltak.

A '90-es évek visszatekintése ezen kívül egy olyan kulturális irányvonalat is tükröz, amelyben a múlt idealizálása és a jövőbeni társadalmi változások között egyfajta feszültség áll fenn. A '90-es évek gazdasági fellendülése, a Clinton-kormányzat politikája, és a technológiai ipar robbanása mind hozzájárultak ahhoz, hogy az évtizedet sokan a „nagy évtizednek” tekintsék. Ugyanakkor a gazdasági különbségek növekedése és a 2008-as pénzügyi válság révén egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a '90-es évek csupán egy átmeneti pillanat volt a gazdasági egyenlőtlenségek fokozódása előtt.

Az évtizedekre visszatekintve, a '90-es évekre vonatkozó nosztalgia egyfajta kulturális hiba, amely egyfajta vágyakozást kelt a múltba, miközben nem veszi figyelembe a társadalmi problémák fejlődését és a politika újraértelmezését. A '90-es évekből való visszatérés, mint azt a Twin Peaks: The Return példája is mutatja, egyfajta kritikát jelent a mai politikai diskurzusokkal szemben, különösen a Trump-korszakban. A visszatérés nemcsak a múlt idealizálását, hanem a jelen társadalmi feszültségeit is felszínre hozza, így a nosztalgia gyakran nem más, mint egy újabb próbálkozás arra, hogy elkerüljük a mai társadalmi problémák szembenézését.

Ezen a ponton érdemes megérteni, hogy a '90-es évek nosztalgiája nem csupán a kultúra és a média visszatérését jelenti, hanem egy olyan szimbolikus időszakot is, amely összefonódik a társadalmi és politikai változásokkal. A politikai diskurzusban való elmozdulások, a média átalakulása és az identitás kérdései mind összefonódnak ebben az évtizedben, és a mai szemmel nézve már nem tűnik olyan ártatlannak, mint ahogy annak idején látták. A nosztalgia, amely az „egyszerűbb” időket kívánja vissza, figyelmen kívül hagyja a komplexitást és a társadalmi fejlődést, amely a múltbeli eseményeket nemcsak eltünteti, hanem egyszerűsítve ábrázolja.

Miért fontos a társadalmi és gazdasági mechanizmusok hatása az emberi méltóságra?

A Twin Peaks: The Return című sorozat, bár elsődlegesen misztikus és pszichológiai thrillert kínál, mélyebb társadalmi és gazdasági kritikai párhuzamokat is ábrázol, amelyek kiemelik a neoliberalizmus hatásait az egyén életére és a társadalom működésére. A sorozat különösen erőteljesen ábrázolja azokat a folyamatokat, amelyek az emberi lényt az elidegenedés és a reifikáció, azaz a dolgokkal való azonosulás felé vezetnek, így az egyes karakterek nem csupán a történetben szereplő szereplők, hanem a társadalmi és gazdasági rendszer áldozatai is.

James Hurley, aki valaha a romantikus motoros hős volt, mostanra már éjjeli műszakokat tölt a Great Northern Hotel biztonsági őreként, egy olyan világban, amely nemcsak hogy elfeledte őt, hanem teljesen dehumanizálja őt és másokat is. A szálloda, amely egykor az emberek közösségét szolgálta, ma már csak egy karanténszerű, gótikus erődítményként működik. Az, hogy James helyzete mennyire kiábrándító, jól példázza azt a neoliberális gazdasági rendszert, amelyben az egyén emberi értéke szinte teljesen elveszik. A sorozatban megjelenő, elidegenedett munkahelyek és a munkavállalói kiszolgáltatottság mindehhez hozzájárulnak.

Candie karaktere egy másik figyelemre méltó példa arra, hogyan jelenik meg a dehumanizálás. Amikor attól tart, hogy elveszítheti az állását, szinte teljesen képtelen uralkodni érzelmeiben, és hosszú percekig sír, ami jól mutatja, hogy a munkahelyi bizonytalanság és az alacsony státusz milyen hatással van az emberi pszichére. A karaktereket nem csupán a munkájuk dehumanizálja, hanem a társadalmi elvárások és a heteronormativitás is folyamatosan csökkenti őket. A sorozat tehát rávilágít arra, hogy az egyén emberi méltóságát nem csupán közvetlen gazdasági környezet, hanem a társadalmi normák is folyamatosan elnyomják.

A Renault család tevékenysége – amely a nők szexuális kizsákmányolására épít – szintén a sorozat dehumanizáló világát tükrözi. Az, hogy a lányok árusítása és manipulálása ebben az erőszakos rendszerben évtizedekkel a bűnüldözés megszüntetése után is folytatódik, egyúttal kritikát is megfogalmaz a női testek kereskedelmi árucikké alacsonyításáról, ami párhuzamba állítható a társadalom más formáival, ahol a személyek önállósága és egyedisége szintén elveszik.

A Twin Peaks: The Return egyik központi eleme a végtelen ismétlődés és a történetek újra és újra történő megjelenése, amely a neoliberalizmus világában egyenesen a "nem létező jövőt" jeleni. Az ismétlődés érzése, amely a sorozat egyik meghatározó motívuma, jól illusztrálja a társadalom és a gazdasági mechanizmusok váltakozó, de mégis mindig ugyanazokba az elveikbe beleragadó mechanizmusait. A múlt eseményei, mint például a rasszizmus, az egyenlőtlenségek és az elnyomás, mind jelen vannak a jelenben is. A sorozat azt üzeni, hogy a történet nem csupán egy kitalált világban zajlik, hanem azzal párhuzamosan, a valós világunkat is az ismétlődés hatja át, ahol a "nagyon hasonló" politikai és társadalmi struktúrák folytatódnak.

A sorozat tehát nem csupán a misztikumot és a rejtélyeket, hanem a társadalom struktúráinak kritikáját is elénk tárja. Az elidegenedés, a gazdasági kizsákmányolás és a dehumanizáció mind olyan elemek, amelyek a kapitalista társadalom felszínén és mélyén is jelen vannak, s amelyek hatással vannak az egyes emberek életére és döntéseire. Ahogyan a sorozat szereplői nem képesek kitörni a saját belső gépezetükből, úgy mi is gyakran képtelenek vagyunk túllépni a rendszer által ránk szabott határokon.