KSHENY - A kazákok hőstette és a Ksheny folyó neve

A „Kšenj” elbeszélés. Szerző: S. A. Goncjarov

KŠENJ

Az ataman levette a papaksát, mélyet sóhajtott, és meghajolva a körnek a császár katonáihoz fordult: – Atamanok, jól tettétek! Az cári szolgálat véget ért, és a moszkvai cár hazaterel minket a Donyra. Hűséges szolgálatért cár Fëdor Ivánovics ezüstöt és aranyat ajándékoz nekünk. – Ezután kivett egy erszényt a közelében álló bojár kezéből, és a kör közepébe dobta. – Végezze mindenki a lelkiismerete szerint, de ne feledkezzetek meg az elesettekről, és ne hagyjátok el a szent templom részét sem. A dúván után beszéd lesz, hogy megemlékezzünk az elesettekről és ünnepeljük a szolgálat végét. A kozákok egyöntetűen kiáltották: „Lyubo!” – és nekiláttak a cári kincs dúváníjának: felterítették a szőnyeget, és mindennek kiosztották a járandóságot – külön az elesettek családjainak, és külön a szent ortodox templom részére. A bojár szolgái előgurítottak egy hordó vodkát – a cári ajándékot. Imádkozás után a kozákok levertek az üst tetejét, és kiengedték a merőkanalat a körbe – a cári kupáért. Azután az ataman gurított két hordó zöld bort, és elkezdődött az ünneplés.

Másnap reggel a kozákok elindultak haza, a Dony felé. Az ataman Északi földeken át vitte őket, Kursz felé, majd tovább a Vad Mezőn. Amikor megérkeztek a Barda­kovo megerősített falvához az Északi földek nyugati részén, körülnéztek és látták hogy a falut körülvéve elhagyott, felégetett falvak álltak. – Talán a horda itt is járt? – kérdezték magukban a kozákok. A város védelmét vezető vojevoda, amint meglátta a kozákokat, nagyon megörült. – Dicsőség Istennek! Nem is képzelitek, mennyire örülök. A mienk, a szervjukiak – együtt a kamarincekkel – üldözik a hordát. Megpróbálják visszaszerezni a foglyokat. Nincs erőm megvédeni a várost, ha a horda visszatér. Maradjatok nálunk pár napig, míg szervjuki kozákjaink visszatérnek. – Rendben – mondta az ataman, és parancsot adott, hogy a kozákok szedjék le lovaikat.

A kursziak és kozákok összefogott ereje Tim közelében gyűlt össze. A pusztába küldött lovas felderítők kiderítették, hogy a nogájok Timtől húsz mérföldre állnak a folyó forrásánál, és valószínűleg nem várják a üldözést. A tanácsban eldöntötték, hogy szokás szerint alkonyatkor támadnak. A kozákoknak, szervjuknak és kamarinceknek a síkság felől, a poloveci halmon álló kurgan felől kell ledöfniük a nogájokat – ott a folyó menti part lassúbb. A kurszi fejedelem hada ellentámadást indít a meredek part felől, bezárva a nogájokat a folyó felé, közösen végezve velük, nem hagyva elmenekülni a síkság felé.

Kiválasztottak száz legfürgébb donist, kamarinceket és szervjukat, és elküldték őket a pusztába, hogy kövessék a nogájokat és krímiákat, megzavarják felderítőiket és semmisítsék meg azokat. Estére a kursziak, donok, szervjuk és kamarincek egyesített erői észrevétlenül elérték a nogáj horda táborát. Alkonyatkor füstök szálltak a tüzek felől, hallatszott lovak nyerítése, tevék ordítása, szekerek nyikorgása és emberek sírása. A nogáj tábor a szokásos életét élte: üstök rotyogtak báránnyal, juhok bégettek, lovak nyerítettek, nők kiabáltak. Szokásuk szerint elválogatták a férfiakat, nőket, gyerekeket. A legszebb foglyokat és gyerekeket eladásra választották ki, a többi fiatal nőt lovakon körbe hajtották, hátukra ugorva, kapaszkodva akarták megerőszakolni őket – dobálva a földre, mint fiatal csikókat, hátulról támadva. Terhes nőket kereszt alakban fekve erőszakoltak meg, majd felhasították a hasukat.

Az ataman előrántotta szablyáját, magasra emelte.
– Uram, áldd meg! Gyerünk, testvérek, Istennel! –

Bár a nogájok nem számítottak támadásra, bátor harcosok lévén nem ijedtek meg: felhajtották lovaikat, kiabálva, görbe szablyáikat lengetve rohantak a kozákok felé. Ütköztek. Elkezdődött a csata, melynek tempóját a fogazat élén álló kozákok diktálták. A kozákok, kamarincek és szervjuk közös csapása alatt a túlélő nogájok lovaikat megfordították és a folyó felé menekültek. A vezér sátrából kimászó murza katonáival, akik falatképpen körbefogták, a meredek part felé vágtatott. Ekkor kürtszó harsant, és a kurszi sereg, élén a fejedelemmel, rávetődött a nogájokra a part széléről. A szorított nogájokat a folyómederbe hajtották, ahol karddal, lándzsával, késsel mészárolták őket, s akiket lehetett, belefojtottak a vízbe.

Az ataman néhány kozákkal és kamarincekkel a vágás közepén ragadt, elválasztva sajátaitól. Az eszaul észrevéve ezt kiáltott:

A nogáj sereg maradékait még tíz mérföldön keresztül űzték a folyó mentén, míg be nem sötétedett. A horda teljesen megsemmisült. Az összes foglyot felszabadították.

Búcsúzóul az ataman a fejedelemhez fordult:
– Volt itt egy névtelen patak a Muravszkij úton, de mostantól majd „Kšenjának” nevezik, mert itt fosztottunk a horda után utánunk csomagtartót, s mint tudjuk, a tatárok nyelvén a „kše” azt jelenti – „lábvédelem”, és ez a hely is Kšenjának fog hívatni.
– Így legyen! – válaszolt a kurszi fejedelem. Azóta is így van. Az évszázadok múltak, és a patak, melyet a doni ataman nevezett el, még mindig Kšenja névre hallgat, s a csatatér helye is Kšenjének hívatik [8].

Azóta több mint százharminc év telt el. Amikor I. Péter cár Poltava alatt állt, XII. Károly svéd király embereket küldött a nogáj hordához, hogy segítsenek neki Poltava alatt, sok kegyelmet ígérve nekik. A horda elcsábult. 1709 júniusában a horda a korábbi, évszázadok által kijárt úton indult el. Elérte Kšenja helyét, átkelt a folyón és betört Rusziára. Húsz mérfölddel Kšenja után a donok, lövészek és kursziak találkoztak vele, és teljesen legyőzték. Ott, a helyszínen egy vas keresztet állítottak, melyet egy kozák és az orosz szobrász Vjacheszlav Kljikov állított. Ez volt a nogáj horda utolsó nagy razziája Rusziára.

[1] Iván IV (Groznyj) cár fia
[2] kamarincek fővárosa
[3] lovas harcos (óorosz)
[4] A legharcosabb szláv törzs, Szerbiából a legkésőbb érkezett Rusiára. Karddal nyomult be a szlávok közé, és letelepedett a mai Kursz, Brjanszki és Orjol megyék határán. A kamarincek támogatták I. Lzsedmitrijt, ezért Borisz Godunov rendeletére kegyetlenül kiirtották őket az orosz hadak.
[5] A szervjuk, avagy novgorod-szervjukok – a dón kozákokon belüli ágazat egyike
[6] a legismertebb út, melyen a krími tatárok és nogájok inváziókat hajtottak Rusziára
[7] a hadrend fogazatban épült. A fogazat állhatott hármasokból (háromes fogazat) vagy ötösökből (ötös fogazat). A fogazat élén állt a tapasztaltabb kozák, aki a tempót adta (“kozák spasz”). Őt más kozákok fedezték.
[8] A mai Kšenj falu