A következő évtizedekben várható viharos időjárás és a klímaváltozás hatásai révén az élelemhez való jogot alapvető emberi jogként kell kezelni, hogy minden ember megőrizhesse emberi méltóságát – tehát civilizált, együttérző és méltó maradhasson. Franklin Delano Roosevelt, az Egyesült Államok 32. elnöke 1944-es Állami Beszédében hangsúlyozta ezt a jogot, miközben felvázolta egy új, biztonságosabb és gazdagabb világ alapjait. Az ő meghatározása szerint az élelemhez való jog elengedhetetlen a szociális és gazdasági jólét biztosításához.

FDR korábbi beszédében, 1941-ben, a szabadság négy alappillérét említette, amelyek között szerepelt a szabadság az éhségtől. Ezt így fogalmazta meg: „Ez globális értelemben olyan gazdasági megértéseket jelent, amelyek biztosítják minden nemzet számára a békés, egészséges életet.” Azóta azonban, bár az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 1948-ban az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában kimondta, hogy az élelemhez való jog az alapvető emberi jogok közé tartozik, ez a jog sosem vált valóságos politikai célkitűzéssé sem az Egyesült Államokban, sem sok más fejlett országban. Az ENSZ Közgyűlése 1966-ban két olyan szerződést fogadott el, amelyek az élelemhez való jogot is magukban foglalják: a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát, valamint az Élelmiszerhez, Lakhatáshoz és Képzéshez való Jogról szóló Nemzetközi Egyezséget. Az utóbbi különösen hangsúlyozza, hogy az élelem a legfontosabb alapvető jogok egyike: „A Szerződő Államok elismerik mindenkinek a megfelelő életkörülményekhez való jogát, beleértve az élelmet, ruházatot és lakhatást.”

Az élelemhez való jog ma már egyre több ország alkotmányában is helyet kapott, és nemcsak jogi, hanem politikai kérdés is. Az Afrikai Unió, az Amerikai Államok Szervezete (OAS) és a Palesztin Hatóság is megerősítette ezt a jogot regionális szinten. Az OAS 2012-es nyilatkozata, a „Cochabambai Nyilatkozat”, az élelemhez való jogot, mint alapvető emberi jogot, hangsúlyozza, miközben a fenntartható élelmiszertermelés, elosztás és fogyasztás jogát is megerősíti.

Bár az élelemhez való jog alapvető emberi jog, amely minden kultúrára érvényes, az éghajlatváltozás hatásai különösen veszélyeztetik ezt a jogot. A globális felmelegedés, aszályok és heves esőzések különösen a mezőgazdaságot és az élelmiszertermelést érintik. A Társadalmi és Gazdasági Jogi Bizottság szerint az élelemhez való jog nem csupán a tápláló ételekhez való hozzáférést jelenti, hanem azokat az alapvető szükségleteket is, amelyek biztosítják az egyének testi és lelki jólétét. A következő évtizedekben az éghajlatváltozás miatt megnövekedett élelmiszerbiztonsági kockázatok és a vízforrások csökkenése fokozott figyelmet igényelnek.

A klímaváltozás hatásai közvetlenül befolyásolják az élelmiszerellátást, és ezen belül kiemelkedő szerepet kapnak az olyan élelmiszerek, mint a kagylók, rákok és egyéb tengeri élőlények. Az óceánok savasodása következtében az élelmiszerek, mint a kagylók és osztrigák héjai egyre gyengébbek lesznek. Ez az éghajlatváltozás és a globális felmelegedés következménye, amely hatással van a tengeri élelmiszertermelésre is.

Az élelmiszer és víz megfizethetősége, hozzáférhetősége és tisztasága alapvető jelentőséggel bírnak, nemcsak az emberek egészsége, hanem társadalmi stabilitásuk szempontjából is. Az éghajlatváltozás és az extrém időjárási események következtében sokak számára egyre nehezebbé válik a tiszta vízhez való hozzáférés, és a termőföldek elérhetősége is csökkenhet, ami éhséghez és alultápláltsághoz vezethet. Különösen a legszegényebb országok és közösségek lesznek a legsebezhetőbbek, akiknek a megélhetése már most is bizonytalan.

Emellett fontos megjegyezni, hogy bár az élelmiszerek globálisan elérhetők, a jövőben a gazdagabb országok és rétegek előnyben részesülhetnek az erőforrások elosztásában. A gazdasági egyenlőtlenségek és a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok is erősen befolyásolják, hogy ki juthat elegendő, tápláló és kultúrálisan megfelelő ételhez. A jövőben minden ország számára kulcsfontosságú, hogy az élelmiszerbiztonságot úgy biztosítsa, hogy az igazságosan elosztódjon, és mindenki számára elérhető legyen.

A következő évtizedekben, ahogy a világ népessége növekszik és az éghajlatváltozás hatásai egyre élesebbé válnak, kiemelten fontos, hogy a globális közösség és a nemzetállamok együttes erőfeszítésekkel támogassák az élelemhez való jogot. Az élelmiszeripari és mezőgazdasági rendszerek fejlesztése mellett a szegénység felszámolása, a nemek közötti egyenlőség előmozdítása és a klímaváltozással kapcsolatos megelőző intézkedések elengedhetetlenek. Mindezek érdekében egy komplex, globális megközelítés szükséges, amely az egyéni és közösségi felelősségvállaláson alapul.

Miért voltak a paraszti gazdák mindig is igazuk? Az élelmiszer-önrendelkezés és agroökológia eredete

A parasztgazdák világszerte elutasították a monokulturális ipari mezőgazdaságot, de az élelmiszer-önrendelkezés és agroökológia fogalma először 1966-ban, a Viva la Campesina mozgalom révén került nemzetközi figyelem középpontjába. Az élelmiszer-önrendelkezést az alábbiak szerint határozták meg: az emberek joga az egészséges és kulturálisan megfelelő ételekhez, amelyeket ökológiailag fenntartható módszerekkel állítanak elő, és a joguk, hogy saját élelmiszer- és mezőgazdasági rendszereiket meghatározzák. Az élelmiszer-önrendelkezés célja, hogy azokat, akik az élelmet termelik, elosztják és fogyasztják, a középpontba állítsa, szemben a piacok és a vállalatok követelményeivel. Az élelmiszer-önrendelkezés védi a jövő generációk érdekeit, és egy stratégiát kínál a jelenlegi vállalati kereskedelmi és élelmiszer-rendszer ellenállására és lebontására. Az élelmiszer-önrendelkezés előtérbe helyezi a helyi és nemzeti gazdaságokat és piacokat, miközben megerősíti a paraszti és családi gazdálkodásokat, az ipari, halászati és állattartási rendszerek fenntarthatóságát.

Az egészséges, tápláló étkezéshez való jog tehát az élelmiszer-önrendelkezés fogalma, míg a tápláló ételek termesztésének gyakorlata az agroökológia. Az agroökológia, mint tudományág, különféle technikákat alkalmaz, például interkultúrákat, hagyományos halászatot, mobil állattartást, és integrálja a növényeket, fákat, haszonállatokat és halakat a mezőgazdasági gyakorlatokba. Emellett komposztot, trágyát, helyi vetőmagokat és állatfajtákat használ. Az agroökológia az ökológiai alapelveken nyugszik, például a talaj életre keltésén (például a talajba földigiliszták beültetésével), a tápanyagok újrahasznosításán, a biodiverzitás dinamikus kezelésén és az energiamegtakarításon. Az agroökológia drámaian csökkenti az ipari anyagok felhasználását az élelmiszer-termelésben, és nem alkalmaz agrotoxikus anyagokat (például peszticideket, fungicideket vagy herbicideket), mesterséges hormonokat vagy génmódosított organizmusokat.

Az agroökológia válasz a növekvő ipari mezőgazdaság dominanciájára. Az agroökológia és annak jelentése és gyakorlatai nemzetközi szinten is fejlődtek, beleértve a 1974-es, 1996-os, 2002-es és 2009-es Világélelmiszer-konferenciákon tartott vitákat. Az agroökológia hangsúlyozza a fenntarthatóságot és a hulladék megszüntetését, így a helyi gazdák tudása kulcsfontosságú. Az ipari mezőgazdaság elhagyása mögötti indoklás a következőképpen foglalható össze: A valóság az, hogy a világon ma nem a termelés a kérdés – elegendő étel áll rendelkezésre, de a jelenlegi rendszerben az éhezők nem tudják megvásárolni vagy előállítani azt. Mégis, a 3 milliárd kisgazda és élelmiszer-termelő már így is a világ élelmiszerének 70%-át állítja elő. Az agroökológiai gazdálkodás a családi gazdák körében magas termelékenységgel és fenntarthatósággal rendelkezik, mindössze több támogatásra van szüksége ahhoz, hogy szélesebb körben elterjedjen. Ezzel szemben az ipari gazdálkodás jelenleg csupán a globálisan fogyasztott ételek 30%-át termeli. Ha úgy tekintünk rá, mint a globális éhezés, egészségügyi, éghajlatváltozási, környezeti pusztulás és társadalmi egyenlőtlenség megoldására, az csak tovább súlyosbítaná a problémákat. Az ipari mezőgazdaság peszticideket és herbicideket használ, amelyek kiürítik a talajt és károsítják a méheket, és a monokultúrára támaszkodik, amely érzékeny a betegségekre, a szélsőséges hőségre és hidegre.

A legvilágosabb módja annak, hogy kifejezzük, a következő: Az élelmiszer-önrendelkezés az emberek joga az egészséges étkezéshez, míg az agroökológia az emberek által irányított egészséges étkezés előállításának módja, amely a kis területekre és a sokszínűségre helyezi a hangsúlyt. Az 2014-es Élelmiszer- és Mezőgazdasági Konferencián az agroökológiáról beszélők az alábbi pontokat emelték ki: az agroökológia/organikus gazdálkodás a tudományos paradigma változását jelenti, amely helyettesíti a természet pusztítására irányuló tendenciát azzal, hogy minden erőfeszítés arra irányuljon, hogy minél inkább harmóniában termeljenek a természet törvényeivel. Ez a paradigma arra irányítja az összes technológiai fejlesztési erőfeszítést, hogy azok összhangban legyenek az ökológiai fenntarthatóság elveivel, miközben át kell alakítani az oktatási, kutatási és programozási intézményeket.

Az agroökológia folytatja növekedését, mind tudományos, mind politikai területen. Ez egy olyan megközelítés, amely segíthet megoldani az éhezés és alultápláltság valamennyi formáját. A gazdálkodók, akik már alkalmazzák az agroökológiai rendszereket, ellenállóbbak az éghajlatváltozással szemben, és gyorsabban felépülnek a hatások után. Az élelmiszer-önrendelkezés és az agroökológia összehangolása segít abban, hogy az emberek elérhessék a fenntartható élelmiszertermelést, miközben védelmezik a globális élelmiszerbiztonságot.

Endtext

Hogyan befolyásolják a klímaváltozást a kis szigetek? Példák Barbuda, Kiribati és Costa Rica esetén

A klímaváltozás hatásai napjainkban nemcsak a nagyobb szárazföldek lakóit érintik, hanem a legkisebb szigetállamokat is, amelyek a tenger szintjének emelkedése és az erősebb viharok következtében kénytelenek szembenézni túlélésükért folytatott harccal. A kis szigetek gyakran a legsebezhetőbbek, mivel alacsony fekvésük és a környezetükből adódó különleges kihívások miatt egyre inkább ki vannak téve a globális felmelegedés következményeinek. A következőkben három szigetállam, Barbuda, Kiribati és Costa Rica példáján keresztül vizsgáljuk meg, hogyan határozza meg a klímaváltozás a jövőjüket, és milyen intézkedéseket tesznek a túlélés érdekében.

Barbuda, egy kis karibi sziget, amely 2017 szeptemberében egy erőteljes hurrikán, Irma következtében szinte teljesen elpusztult, már azelőtt is sebezhető helyzetben volt, hogy a hurrikánok elérték volna. A helyreállítás költségei 250 és 300 millió dollár között mozognak, ami az állam gazdaságához képest teljesen megterhelő. A GDP-je a világon a 113. helyen áll, és a klímaváltozás hatásai nemcsak a természeti katasztrófák gyakoriságát növelik, hanem azok intenzitását is, amelyeket egyre nehezebb kezelni. A felmelegedett óceánok és az atmoszférikus páratartalom növekedése hozzájárulnak a hurrikánok erejének fokozódásához, és Barbuda, amelynek túlélését az ilyen viharok is fenyegetik, kénytelen új stratégiákat keresni a helyreállításhoz.

Egy másik, a klímaváltozás hatásainak szenvedő szigetállam Kiribati. Ez a gyönyörű szigetállam 33 szigettel és atollal rendelkezik, melyek egyenlítői szélességen fekszenek, és közvetlenül a Nemzetközi Dátumvonal mellett találhatók. A terület szinte teljes egészében alacsonyan fekvő korallatollakból áll, és már most szembesülnek a tenger szintjének emelkedésével, ami fenyegeti lakóhelyeik létezését. Kiribati esetében a legnagyobb probléma, hogy a legrosszabb forgatókönyv szerint a szigetállam a 21. század végére teljesen elmerülhet a tengerben. A kormány már most komoly lépéseket tesz annak érdekében, hogy a lakosokat biztonságos helyekre költöztesse, például Fidzsi szigetén vásároltak földet, hogy ott menedéket találjanak. Az egyik legfontosabb céljuk, hogy a helyi lakosság "méltósággal" tudjon migrálni, miközben nemcsak a környezetük, hanem a közösségi életük is megmaradjon.

A klímaváltozás hatásaitól leginkább védett országok közé tartozik Costa Rica. Ez a közép-amerikai ország ugyanazon éghajlati viszonyokkal rendelkezik, mint Kiribati vagy Barbuda, azonban a földrajzi elhelyezkedése és a tengerszint feletti magassága védelmet biztosít számára a közvetlenül fenyegető hurrikánokkal és árvizekkel szemben. Costa Rica egy példamutató ország, amely komoly lépéseket tett a fenntarthatóság érdekében. Az ország célja, hogy 2021-re az első szén-dioxid-semleges állam legyen, és az ehhez szükséges erdőtelepítési programok és az erdők védelme kulcsfontosságú szerepet játszanak ebben. Costa Rica emellett aktívan részt vesz a nemzetközi klímamegállapodásokban, és saját stratégiát dolgozott ki a fenntartható fejlődés elősegítésére, amely magában foglalja a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését és az energiatakarékosságot.

Fontos figyelembe venni, hogy a kis szigetek és a tengerparti államok esetében a klímaváltozás nem csupán gazdasági problémát jelent. Az erősebb viharok, a tengerszint emelkedése és az egyre gyakoribb árvizek nemcsak az infrastruktúrát, hanem a közösségeket is fenyegetik. Az olyan országok, mint Kiribati és Barbuda, kénytelenek újragondolni, hogyan tartják fenn lakóhelyeiket, miközben a globális közösség együttműködésére és támogatására is szükség van a legsebezhetőbb országok számára. Az ilyen helyzetek kezelésében kulcsfontosságú a nemzetközi összefogás, a fenntartható fejlesztés, valamint a közösségi és kormányzati szintű alkalmazkodási stratégiák.

Hogyan állapíthatjuk meg, mikor vagyunk készen a segítségkérésre?
Mi rejlik a Vermillion Invader világában és hogyan formálja a történetet?
Miért lett Reagan kampánya sikeres a különböző etnikai csoportok körében?
Hogyan érhetjük el a pszichológiai rugalmasságot, hogy kevesebb feszültséggel éljünk?
Hogyan segítette Costa Rica klímapolitikájának fejlődését a Figueres család és a fenntartható fejlődés iránti elkötelezettség?