Miért váltak el a politikai pártok az Egyesült Államokban, és mit jelent mindez a demokráciára nézve?

Ronald Reagan rendkívül sikeresen tudott törvényeket elfogadtatni olyan kongresszusokon, amelyekben a demokraták többsége volt jelen, akár az egyik, akár mindkét házban. Az ilyen típusú kölcsönös együttműködés az 1960-as években kezdett megroppanni, az 1970-es években tovább csökkent, és a 1980-as, 1990-es évekre teljesen felbomlott. Geoffrey Kabaservice történész megjegyzi, hogy a „mozgalmi konzervatizmus végül sikeresen elnémította, besorolva, elutasítva vagy kizárva szinte minden versengő irányzatot a Republikánus Pártból, olyannyira, hogy a „liberális republikánus” vagy „mérsékelt republikánus” kifejezések gyakorlatilag oximoronokká váltak.” Azok, akik Eisenhower, Nixon, Ford vagy valószínűleg Reagan nevéhez köthetők, ma már aligha kerülhetnének jelölésre a republikánus párt által. Az olyan kongresszusi vezetők, mint Everett Dirksen, Hugh Scott vagy Howard Baker, nem találnák helyüket a mai pártban. Az egykori republikánus kormányzók, mint Nelson Rockefeller, George Romney vagy William Scranton, ma már valószínűleg kényelmetlenül éreznék magukat a republikánus pártban. Reagan és George H.W. Bush, akik mindketten jelentős adóemeléseket hajtottak végre hivatali idejük alatt, valószínűleg megsértették volna a jelenlegi GOP „Első Axiomáját”, amelyet Grover Norquist, az Americans for Tax Reform elnöke állított fel 1986-ban – egy adóemelés-ellenes esküt, amelyet szinte minden republikánus aláírt a kongresszusban.

E.J. Dionne, Jr., liberális újságíró azt sugallja, hogy „mióta Bush 41 vállalta azt az adóemelést, a konzervatívok és a republikánusok nagy része elzárkózott mindenféle megegyezést a liberálisokkal. Inkább arra választották, hogy minket veszélyes statizmus támogatóiként festenek le. Ez semmi köze nincs ahhoz, amit valójában vallunk vagy javaslunk. Minden fegyverkezési intézkedést elkobzásként emlegetnek, minden adóemelést elnyomásként írnak le. Ez egyszerűen elzárja a párbeszédet, még mielőtt elindulhatna.”

A politikai polarizáció szintje az Egyesült Államokban drámaian megnövekedett. Politikai tudósok és közvélemény-kutatók valaha számos tényezőt figyelembe vettek, amikor az emberek szavazatát elemezték: faji, etnikai, nemi, osztálybeli, vallási, földrajzi és egyéb tényezők. Bár ezek továbbra is számítanak, ma már semmi sem fontosabb, mint a párthoz való tartozás. Ez a kutatók számára évtizedekkel ezelőtt ellentmondásosnak tűnt volna, amikor még az volt a nézet, hogy a pártok hatása csökken, és talán el is tűnnek. Ma a közvélemény-kutatások egyértelműen megmutatják a párthűség egyre erősebb hatását az emberek gondolkodására.

Például egy 2018 májusában végzett Gallup felmérésben arról kérdezték az embereket, hogy értékeljék Trump elnöki erkölcsi vezetését. A demokraták 2%-a értékelte „nagyon erősnek”, 6%-a „meglehetősen erősnek”, 13%-a „meglehetősen gyengének”, míg 78%-a „nagyon gyengének”. Ezzel szemben a republikánusok között 22%-a értékelte „nagyon erősnek”, 55%-a „meglehetősen erősnek”, 14%-a „meglehetősen gyengének”, 8%-a pedig „nagyon gyengének”. A különbség nyilvánvaló volt, de mindkét táborban szinte tükörképek voltak az értékelések.

A szavazók egyértelműen két külön valóságban élnek. Az Egyesült Államokban, akárcsak Európában, a politikai közép és a középosztály egyaránt szűkül. Az Egyesült Államok Képviselőházában a mérsékeltek aránya a demokraták között körülbelül 10%-ra csökkent, a republikánusok között pedig szinte teljesen eltűnt. Ez jelentősen csökkenti a párbeszéd, a viták és a háttéralkuk ösztönzését, miközben arra ösztönzi mindkét oldalt, hogy minden áron győzzenek. Greg Ip, a Wall Street Journal vezető gazdasági kommentátora úgy fogalmazott, hogy „a politikai közép eltűnése sokkal nehezebbé tette a koalíciók összeállítását és a kormányzáshoz szükséges kompromisszumok kialakítását.”

A politikai polarizáció hatása azt eredményezi, hogy a politikai diskurzust alapjaiban alakítja át. Az érdekek, a szociális, gazdasági és kulturális feszültségek egyre inkább összefonódnak, miközben az együttműködés lehetőségei csökkennek. A központi szereplők háttérbe szorulása és az ideológiai szélsőségek térnyerése megnöveli a konfliktusok tétjét, ugyanakkor a kompromisszumok keresésére irányuló erőfeszítéseket egyre inkább elfojtják.

Hogyan olvasnak a diákok a világban?

A diákok olvasási szokásai az évtizedek során jelentős változásokon mentek keresztül. A tanulmányok azt mutatják, hogy a diákok ma már más módon és más céllal közelítik meg az olvasást, mint elődeik. Az olvasás nemcsak információszerzés eszköze lett, hanem szórakozás, szabadidős tevékenység, sőt a társadalmi interakciók szerves része is. Ezt a folyamatot a digitális média térnyerése és az internet robbanásszerű fejlődése is erősen formálta. Az olvasás mint fogalom, szinte új értelmet nyert, miközben az emberek különböző platformokon, különböző formátumokban és különböző ritmusokban fogyasztják az írott szót.

A hagyományos nyomtatott könyvek, amelyek valaha az egyetlen forrást jelentették az oktatásban, egyre inkább háttérbe szorulnak. Az iskolai rendszerek azonban még mindig ragaszkodnak a papíralapú olvasmányokhoz, noha az újabb generációk számára ezek gyakran kevésbé vonzóak. A diákok inkább azonnali, gyors információszerzési lehetőségeket keresnek: a digitális tartalmak, az e-könyvek és az online cikkek teret nyernek, miközben a szövegek hossza és összetettsége csökkent.

Az oktatók és pedagógusok számára tehát egy új kihívás merül fel: hogyan alkalmazkodjanak ezekhez az új olvasási szokásokhoz? Hogyan ösztönözzék a diákokat arra, hogy a hagyományos olvasást is értékeljék, miközben az új digitális formátumokat is integrálják a tananyagba? A válasz nem egyszerű, de az biztos, hogy a klasszikus olvasás iránti elköteleződés nem veszíthet fontosságából, mivel az alapvető készségeket és tudást ad, amelyre a diákoknak szükségük van a jövőbeni sikerhez.

Az oktatás számára kulcsfontosságú, hogy megtalálja a digitális és analóg olvasás közötti egyensúlyt, hogy a diákok képesek legyenek mindkét formátumot hatékonyan alkalmazni. Ehhez azonban szükséges a tananyag és a pedagógiai módszerek folyamatos frissítése, hogy megfeleljenek a technológia által hozott kihívásoknak, miközben megőrizzük a klasszikus olvasási formák értékeit.

Fontos, hogy a diákok megértsék, hogy bár a digitális világ rengeteg előnnyel rendelkezik, a hosszabb, összetettebb szövegek olvasása másfajta mentális készségeket és elmélyült figyelmet igényel. A szórakoztató és gyors információk világában a mélyebb megértéshez elengedhetetlen a hagyományos olvasásra való visszatérés.

Hogyan formálta az oktatás az amerikai politikai és társadalmi gondolkodást?

Az amerikai közoktatás szerepe mindig is kényes és ellentmondásos téma volt. Míg sok sikeres személy az oktatóiknak és tanáraiknak tulajdonítja sikerüket, a többség inkább szüleire, saját kitartására, szorgalmára és esetleg szerencséjére hivatkozik. Richard Hofstadter és mások felhívták a figyelmet arra, hogy az amerikai társadalomban erős anti-intellektualizmus van jelen, amely folyamatosan feszültséget okoz a tudományos, könyvcentrikus és tényekre építő gondolkodásmóddal. Az írók, tanárok, újságírók és a tudás más hívei mindig is harcot folytattak az apátiával, konformizmussal, a közönséges józan ésszel és a lustasággal szemben.

Az amerikai forradalom és az azt követő demokratikus kísérlet vezetői különösen figyelmes, művelt emberek voltak, akik törekedtek a bölcsesség megértésére. Ők nemcsak példaképeink, hanem egyben olyan személyek is, akik kiemelkedtek a hétköznapi emberek közül. Az Egyesült Államok alapítói tisztában voltak az oktatás és a politikai egészség közötti szoros kapcsolattal. Mindez különösen fontos volt egy olyan kormányzati rendszerben, mint a köztársaság, amely erősen függött a vezetők és követőik oktatottságától.

Thomas Jefferson és más korabeli államférfiak elismerték, hogy a politikai ellentétek és véleménykülönbségek elkerülhetetlenek, de hisztek abban, hogy a problémákat a szabad eszmecsere, a nyilvános fórumok és az oktatás segítségével lehet a legjobban megoldani. Jefferson a sajtó és az olvasmányok, köztük könyvek és újságok fontosságában hitt, bár tisztában volt azok megbízhatatlanságával. Úgy vélte, hogy az emberek, ha nem is tökéletesek, képesek nagy dolgokat elérni a megfelelő oktatással.

John Adams, a gyakori politikai ellenfél, egy pesszimistább nézőpontot vallott, amely szerint az emberi természet alapvetően vitatkozó, irracionális és gyakran perverz. Adams az egyensúly megteremtését tartotta fontosnak a kormányzat és az emberek, a három ágú kormányzat, valamint a szabadság és a rend között. Megoldásokat az oktatásban, a sztoikus türelemben és a bölcs vezetésben látta. A közéleti és magánéleti erényekre helyezett hangsúlyt, mint a morális megoldások kulcsaira.

Az amerikai oktatás története az első évszázadban két fontos hagyományt alakított ki: egyrészt, hogy nemcsak intellektuális, hanem erkölcsi és jellembeli fejlődésre is építenek, másrészt pedig, hogy az iskolák helyben szerveződnek és kontrolláltak. Az oktatásnak az volt a célja, hogy a diákokat megfelelően felkészítse a közéleti szerepvállalásra, miközben az erkölcsi alapokat is elültessék bennük.

A 18. század közepére az oktatás folyamatosan fejlődött és demokraticizálódott. Benjamin Franklin, aki sok különböző projektben vett részt, az oktatás szerepét a társadalmi mobilitás elősegítésében látta. Az 1751-ben alapított Academy for the Education of Youth célja az volt, hogy olyan diákokat képezzenek, akik képesek lesznek bármely szakmában dolgozni. Franklin számára a legfontosabb cél a fiatalok erkölcsi nevelése volt, és ő a brit filozófusokat, mint Thomas Hutcheson és John Locke munkáit idézte, akik szerint az oktatás igazi célja az erények ápolása.

Az amerikai iskolák nem voltak ingyenesek a gyarmati időszakban, tehát nem az állami adófizetésből tartották fenn őket. A legfontosabb tantárgyak közé az olvasást, írást és számolást sorolták, azonban sok esetben a vallási oktatás is kiemelkedő szerepet kapott, és az iskolák vallási és erkölcsi témájú tananyagot is tartalmaztak. A New England Primer, amelyet széles körben használtak, az egyik legelterjedtebb könyv volt az iskolákban, és a vallásos és erkölcsi tartalmakat hangsúlyozta.

Az amerikai oktatási rendszer fejlődése tehát szoros kapcsolatban állt a társadalmi és politikai gondolkodás átalakulásával. Az alapítók és azok, akik később a demokratikus ideákat képviselték, mind egyetértettek abban, hogy az oktatás kulcsfontosságú a jövő nemzedékek számára. Az oktatás és a társadalmi felelősségvállalás iránti elkötelezettség ma is alapvető az amerikai társadalom számára.