Miért hagyják magára az embereket a határon és a világjárványban?

Az amerikai déli határ sorsa nem a véletlen vagy hozzá nem értés következménye, hanem tudatos számítás. 2021 márciusában több mint 17 000 kísérő nélküli gyermeket tartottak fogva a határ menti létesítményekben. Ezek közül sokan embercsempészek hálójába kerültek, pedofil körök prédáivá váltak, vagy útjuk során bántalmazták őket. A „gyermekek” egy része valójában tinédzser fiú, sőt idősebb is lehet. Mindez nem feltételezés, hanem tény. Ezzel párhuzamosan az önmagukat erkölcsileg tisztának mutató „woke” politikusok arra buzdítják a szerencsétleneket, hogy induljanak el Amerikába, miközben maguknak pózolnak együttérzőként. Az erkölcsi pátosz mögött azonban hideg cinizmus rejlik. A politikai szereplők, mint Nancy Pelosi, a migránsokról szónokolva hamis gondoskodást mutatnak, miközben a valóság a földön fekvő, zuhanyzóhoz sem jutó emberek képe. Egyes létesítmények 729 százalékos telítettséggel működtek. Az adminisztráció annyira képtelen vagy közömbös volt, hogy még azt is fontolgatta: a déli határról Kanadába repítik a migránsokat „feldolgozásra”. A folyamatot olyan alakok felügyelik, mint Alejandro Mayorkas, aki a médiát kitiltotta a határ menti központokból, hogy az amerikaiak ne lássák, mi történik, miközben állította, hogy nincs tiltás – csupán nem lehet forgatni.

Ezzel párhuzamosan új bevándorlási törvények készülnek olyan személyek irányítása alatt, akik nyíltan ellenségesek a független kutatókkal szemben. Aki kritizálja a kialakult helyzetet, az rögtön „fehér felsőbbrendű” bélyeget kap, miközben a legnagyobb kárt gyakran a szegény fekete közösségek szenvedik el. A kontrollálatlan bevándorlás fokozza a munkaerőpiaci versenyt, gyengíti a szavazóerőt, miközben a retorika a „fekete emberek iránti együttérzésről” szól. Ez nem együttérzés: ez kihasználás. A bevándorlók eszközök Amerika átalakítására, miközben saját hazáik elveszítik a jövőjüket. Ugyanez a folyamat zajlik Európában is.

Az emberek többsége – akár a Trump/QAnon-jelenség, akár vallási vagy politikai vezérek révén – a „Ments meg engem” szindrómába ragad. Átadják a hatalmat másoknak, akik ígéretekkel kecsegtetnek, de végül saját céljaik érdekében manipulálják őket. A történelemben újra és újra megismétlődik ez a dinamika: emberek istenekre, papokra, politikusokra vagy „megváltókra” bízzák sorsukat. Az igazi erő azonban nem másokban rejlik, hanem abban, aki minden reggel visszanéz a tükörből. „Te magad légy a változás, amit látni akarsz a világban” – mondta Gandhi, és ez ma is igaz.

A hatalom elvonásának legerősebb példája a közelmúlt „Covid-járványának” hoaxként bemutatott intézkedéssorozata volt. A független vállalkozások, családi üzletek, életművek tömegeit rombolták le a lezárások, miközben az óriásvállalatok, mint az Amazon, a Facebook vagy a Google/Alphabet vagyonukat soha nem látott mértékben növelték. A hivatalos indok az egészség védelme volt, a valóság azonban a függőség erősítése, az önálló megélhetés elpusztítása. Az emberek így a „Kultusz” – az állam és a globális vállalati elit – jóindulatára szorulnak a létminimumért.

Miért nem a faji háború, hanem az osztályháború a valódi probléma?

Az utóbbi évtizedekben a közbeszéd egyre inkább a társadalmi igazságtalanságok kérdései körül forog, különösen a faji megkülönböztetés témájában. Azonban az, ami sok esetben a politikai diskurzus középpontjába kerül, nem feltétlenül a valódi problémákra mutat rá, hanem inkább eltereli a figyelmet a valós gazdasági és társadalmi ellentétekről. A "Black Lives Matter" mozgalom és a vele járó felháborodások, amelyek világszerte sztrájkokat és erőszakos megmozdulásokat váltottak ki, sokkal inkább a hatalom érdekeit szolgálják, mintsem hogy a valódi, mélyreható problémákra kínálnának megoldást.

A 2020-as George Floyd halála után kitört zavargások és az ezt követő "rendőrségcsökkentési" javaslatok világosan mutatják, hogyan manipulálják a közvéleményt egyes érdekcsoportok, hogy a valódi hatalmi struktúrák és gazdasági rendszerek fenntartása érdekében megosszanak egy-egy társadalmi csoportot. A "rendőrségcsökkentés" és a "faji igazságosság" kérdése valójában csak egy eszköz arra, hogy eltereljék a figyelmet a mélyebb, osztályharcot meghatározó tényezőkről, és inkább az osztályok közötti feszültséget, mintsem a valódi, közös problémák megoldását helyezzék előtérbe.

A valódi cél itt nem az, hogy a rendőrséget "eltöröljük", hanem hogy a helyi irányítást, a közösségi ellenőrzést egy központosított, szövetségi szintű hatalom kezébe helyezzük. Azok, akik azt állítják, hogy a rendőrség eltörlésével a társadalom igazságosabbá válik, valójában azokat a hatalmi struktúrákat akarják fenntartani, amelyek a gazdasági és politikai manipulációk révén a társadalom egyes rétegeit elnyomják.

Ezen manipulációk célja, hogy eltereljék a figyelmet a valódi társadalmi és gazdasági kérdésekről, és a közvéleményt a faji különbségekre összpontosítsák. Ahelyett, hogy az embereket egyesítenék a közös cél érdekében, hogy jobban éljenek és valós változások történjenek, a kultúra a különbségeket próbálja kiélezni, és megerősíteni azokat a társadalmi hierarchiákat, amelyek az egyes emberek szenvedését okozzák.

A faji megkülönböztetés elleni harc elengedhetetlen, de azt nem szabad összekeverni a valódi társadalmi egyenlőség és igazságosság elérésének kérdésével. A faji különbségek elismerése és tisztelete nem a szegénység és a társadalmi igazságtalanság megszüntetésének módja. Az igazi megoldás a gazdasági egyenlőség, az oktatási lehetőségek javítása, és a társadalmi mobilitás elősegítése. A faji kérdések önállóan való kezelésétől el kell mozdulni, és a közös emberi célokra kell összpontosítani.