Az 1970-es évek elején Lewis Powell egy emlékezetes memorandumában világosan megfogalmazta azt a felismerést, amely hosszú távon teljesen átalakította az Egyesült Államok politikai és jogi berendezkedését: az igazságszolgáltatás lehet a legfontosabb eszköze a társadalmi, gazdasági és politikai változások irányításának. Powell azt is pontosan látta, hogy a progresszív mozgalmak – környezetvédők, fogyasztóvédők, az ACLU, munkavállalói érdekvédelmi szervezetek – már régóta stratégiai módon használják a bíróságokat céljaik eléréséhez. Amit Powell sürgetett, az nem kevesebb volt, mint az amerikai üzleti szféra mozgósítása, hogy ezentúl ők is a bíróságokat használják hatalmi pozícióik megerősítésére.

Ez a dokumentum meggyújtotta a szikrát: konzervatív milliárdos családok és alapítványaik – a Scaife, Coors, Koch dinasztiák – egy közös stratégia mögé sorakoztak fel. A cél világos volt: visszaszerezni az intézményi kontrollt, különösen a Legfelsőbb Bíróság fölött, és visszaszorítani minden olyan társadalmi törekvést, amely veszélyeztette a szabadpiaci dogmák uralmát.

A helyzet radikalizálódott, amikor 1973-ban a Legfelsőbb Bíróság a Roe kontra Wade ügyben alkotmányos jogként ismerte el az abortuszhoz való hozzáférést. Ez a döntés katalizálta a konzervatív reakciót, amely immár nemcsak a gazdasági, hanem a kulturális és morális területeken is teljes dominanciára törekedett. Powell egyenesen azt írta: nem szabad habozni „megtámadni” az olyan szereplőket, mint Ralph Nader vagy William Kunstler, akik szerinte „a rendszer megsemmisítésére” törekednek.

A konzervatív stratégiák kidolgozásában kulcsszereplők voltak olyan figurák, mint Jude Wanniski, Paul Weyrich és Paul Manafort. Ők alakították ki azt az ideológiai és technikai apparátust, amelynek középpontjába a választójog szisztematikus korlátozása került. A mottó egyszerű volt: „Irányítsd a szavazást, irányítod az országot.”

2016-ban Donald Trumpot az amerikai szavazásra jogosultak mindössze 6%-a nevezte meg republikánus elnökjelöltként. Elnökké végül az amerikai választópolgárok 26%-ának szavazatával választották meg. Az elit stratégiai célja már nem az volt, hogy többségi támogatottságot szerezzen: inkább az, hogy a demokrácia szerkezetét úgy torzítsa, hogy a kisebbségi vélemények is uralomra juthassanak.

Három fő eszközt alkalmaztak: nyílt rasszizmust, dezinformációt és szavazatelnyomást. Ez utóbbi különösen hatékonynak bizonyult. A Legfelsőbb Bíróság 2013-ban, konzervatív többséggel, hatályon kívül helyezte a Voters Rights Act legfontosabb paragrafusát. A döntést követően 14 republikánus irányítású állam azonnal lépett, és új szabályokat vezetett be a szavazáshoz való hozzáférés korlátozására, különösen a fekete, latin, diák és idős szavazók esetében.

Észak-Karolinában például 158 szavazóhelyiséget zártak be – kizárólag azokon a területeken, ahol a legnagyobb volt az afroamerikai választók aránya. Ez 16%-os csökkenést eredményezett az afroamerikai korai szavazásban. Országos szinten a latin szavazóknak 150%-kal, míg a fekete szavazóknak 200%-kal tovább kellett sorban állniuk a fehér választókhoz képest. Indianában a Mike Pence által bevezetett szigorú azonosítási szabályok 11,5%-kal csökkentették a fekete választók részvételét.

A választójog korlátozása a konzervatív politika gerincévé vált. Az irány egyértelmű volt: ha a többség nem ért egyet a programoddal, akadályozd meg, hogy szavazzanak. Ez az elv vezette a Republikánus Pártot már a 2000-es évektől kezdve. A közvetlen hazaárulással járó stratégiákat – mint Nixon titkos tárgyalása a vietnamiakkal 1968-ban, vagy Reagan megállapodása Iránnal 1980-ban – felváltotta a szofisztikáltabb, de ugyanolyan hatásos választójogi manipuláció.

A Republikánus Párt kampányai mára teljesen lemondtak a társadalmi jólét, infrastrukturális beruházások, egészségügyi reform vagy a középosztály megerősítésének ígéretéről. Ehelyett a fókusz a félelemre, rasszizmusra és az "idegen" – bevándorló, muszlim, szocialista – fenyegetésre irányul. Közben a háttérben az állami szintű titkárok milliókat törölnek a választási névjegyzékekről. 2016 és 2018 között több mint 17 millió aktív választót távolítottak el a listákról.

A történet egyik kulcspontja az, hogy a Legfelsőbb Bíróság – amelyet

Hogyan veszik el a szavazatunk erejét az amerikai demokráciában?

A választások látszólagos tisztasága mögött gyakran olyan mechanizmusok húzódnak meg, amelyek a szavazat tényleges súlyát jelentősen csökkentik, vagy akár teljesen semmissé teszik. Georgia államban például az egyik választó, Jordan, ugyan szavazott, de csak ideiglenes szavazólapot kapott, amit nagy valószínűséggel sosem számoltak össze. A választásokat megelőző években a választási felügyelőként is működő Brian Kemp több mint egymillió embert törölt a választói névjegyzékből, és további ötvenezer, többségében afroamerikai regisztrációját függesztette fel.

Az így kiszorított szavazók sokszor mégis elmentek szavazni, ám csupán ideiglenes szavazólapra. Ezek a szavazatok általában nem kerülnek be a hivatalos eredmények közé. Az ilyen szavazók viszont gyakran nem tudják, hogy szavazatukat nem fogják figyelembe venni, így amikor kilépnek a szavazóhelyiségből, őszintén jelzik politikai preferenciájukat a közvélemény-kutatóknak. Így jöhet létre az úgynevezett "red shift" – az eltérés a közvélemény-kutatások és a hivatalos eredmények között, különösen azokban az államokban, ahol a republikánusok kontrollálják a választási infrastruktúrát. A manipuláció ebben az esetben nemcsak a választási eredményekben, hanem a nyilvánosság tájékozottságában is megnyilvánul.

A szavazat hatásának kiüresítése azonban nem merül ki a szavazók eltávolításában. Két, régóta ismert és rendszerszintű taktika még ennél is nagyobb romboló hatással bír: a gerrymandering és a politikába áramló pénz. A gerrymandering során a választási körzeteket úgy rajzolják újra, hogy az egyik párt számára aránytalan előnyt biztosítson. Wisconsin államban 2012-ben például a republikánusok a szavazatok kisebbségét szerezték meg (47%), mégis 60 mandátumot nyertek a 99 fős törvényhozásban. Ez a manipuláció nemcsak a demokratikus elveket sérti, hanem apátiához is vezet – egyre többen gondolják úgy, hogy nincs értelme részt venni a választásokon, ha a játékszabályokat előre eldöntik.

A Brennan Center kutatása szerint azokban az államokban, ahol a republikánusok rajzolták a választási térképeket (a szövetségi képviselői helyek 40%-áért felelősek), a szavazatok 53%-ával 72%-os mandátumarányt értek el. Ezzel szemben azokban az államokban, ahol a demokraták irányították a folyamatot (a helyek csupán 10%-ára kihatóan), 56%-os szavazatarányból 71%-os mandátumarányt nyertek. Mindkét oldal alkalmazza tehát a gerrymanderinget, de annak mértéke és hatása lényegesen különböző lehet.

A Legfelsőbb Bíróság 2019-es döntése új dimenziót adott a problémának: bár a faji alapú gerrymandering alkotmányellenes maradt, a pártalapú manipulációkat mostantól nem tiltja semmi. Ez zöld utat adott azoknak az államoknak, ahol a politikai hatalom a körzetek újrarajzolásán keresztül betonozható be évtizedekre.

Eközben a másik, hasonlóan hatékony eszköz, amellyel a szavazók befolyása csökkenthető, a pénz. A politikai korrupció három történelmi csúcspontja – a Gilded Age a XIX. század végén, az 1920-as évek "dübörgő évtizede" és a 2010 utáni éra – mindig ugyanoda vezetett: a gazdasági elit kontrollja alá hajló politika. A Citizens United döntés a Legfelsőbb Bíróság részéről nyitott kapukat a korlátlan kampányfinanszírozás előtt, lehetővé téve, hogy a milliárdos oligarchák közvetlenül befolyásolják a politikai diskurzust és döntéshozatalt.

A Tillman-törvény, amely 1907 óta tiltotta a vállalati adományokat a szövetségi választásokban, ma már gyakorlatilag hatástalan. A Nixon-érát követő reformok nagy részét ugyancsak felülírták. Az eredmény: milliárdosok által finanszírozott kampányok, saját médiabirodalmakon keresztül szűrt üzenetekkel. A Rupert Murdoch-féle médiagépezet képes volt elérni, hogy átlagos dolgozók saját érdekeik ellen szavazzanak, miközben az "adócsökkentés" és "bürokráciacsökkentés" jelszavait ismételgetik – amelyek valójában az ő jólétüket ássák alá.

Olyan politikai környezet alakult ki, amelyben a mérsékelt hangok – mint Jeff Flake vagy Bob Corker volt szenátorok – már nem képesek talpon maradni, mert a jobboldali milliárdosok azonnal finanszírozzák kihívóikat. Az oligarchikus kontroll ma már nem csupán fenyegetés, hanem az amerikai politikai valóság része.

A független sajtó szerepe ezzel szemben gyengül, különösen

Hogyan befolyásolják a milliárdosok és az őket meggazdagító vállalatok a politikai diskurzust az Egyesült Államokban?

A politikai diskurzust az Egyesült Államokban ma már nem csupán a demokratikus elvek és a közönséges választók érdekei határozzák meg. Az elnökválasztások eredményeit és a politikai döntéshozatalokat egyre inkább a gazdasági elithez tartozó milliárdosok és az általuk irányított vállalatok érdekei alakítják. Az ő hatalmuk az elmúlt évtizedekben olyan szintre emelkedett, hogy az igazságos politikai diskurzust és a társadalmi egyenlőség alapvető értékeit már nem lehet figyelmen kívül hagyni, miközben a nagyvállalatok és a szupergazdagok gazdasági befolyása szinte minden politikai döntésben megnyilvánul.

Az amerikai politikai táj képét jelenleg szinte teljesen elhomályosítja a nagyvállalatok és azok vezetői. A republikánus párt, amelynek alapvető politikai érdekei gyakran keresztezik a nagyvállalatok profitérdekeit, egyre inkább a vállalati hatalom szolgálatába áll, miközben elhanyagolja a közemberek érdekeit. Az éghajlatváltozás tagadása, a munkahelyi jogok és a fogyasztóvédelem elleni intézkedések, valamint az állami földek és a természet védelmének megsértése mind olyan példák, amelyek jól mutatják a politikai döntéshozatal korrupt működését.

Mindez nem új jelenség. Az amerikai történelemben már több ízben is voltak olyan időszakok, amikor a gazdagok és a vállalatok egyre nagyobb hatalommal bírtak, ami a demokratikus elvek gyengülését eredményezte. Az 1920-as évek például egy ilyen korszak volt, amikor a hatalmas adócsökkentések és a banki szabályozás enyhítése következményeként az amerikai társadalom egy hatalmas gazdasági válságba süllyedt. Ma ismét egy hasonló válság küszöbén állunk, amikor a tömegek politikai képviselete szinte teljesen elveszett, és egyes politikai pártok már nem tesznek semmit a társadalom 90%-ának érdekeiért.

A választási részvétel drámai csökkenése, a választási csalásra vonatkozó mítoszok és a választási manipulációk gyanúja mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az amerikai választók egyre inkább elveszítik a hitet a politikai rendszerben. Az, hogy a legtöbb államban biometrikus azonosítást alkalmaztak a választók azonosítására, egy ideig biztosította, hogy a választási csalások ritkák és nem voltak tömegesek. A Motor Voter törvény 1993-as bevezetése azonban elindított egy új politikai narratívát, miszerint a könnyű választói regisztráció elősegítheti a nem állampolgárok szavazásra való regisztrálását. Ennek a törvénynek a hatása azonban sokkal inkább politikai manipulációkhoz vezetett, mintsem valódi választási csalásokhoz.

Az amerikai politikai rendszerben bekövetkezett válság egyik szimbolikus eseménye volt, amikor a Bush-adminisztráció nyomására, 2004 végére 12 állam fogadott el törvényt, amely szerint személyazonosító igazolvány bemutatása szükséges a szavazáshoz. A választópolgárok ezen új követelményei jelentős csökkenést eredményeztek a választók számában, különösen a latinó és afroamerikai közösségek körében. Az azonosításhoz való hozzáférés nehezítése, valamint a politikai nyomás hatására hozott törvények gyengítették a demokrácia alapjait, és azt eredményezték, hogy sokan nem tudtak élni alapvető választójogukkal.

A választási csalás kérdése végül egy szisztematikus politikai taktikává vált, amelyet a Republikánus Párt hívei sikeresen használtak fel a demokratikus jogok csorbítására. Az először a választási rendszer legitimitásának csökkentésére irányuló aggodalmak végül dogmákká váltak, amelyek tartósan befolyásolták a közvéleményt. A választási csalásokkal kapcsolatos történetek, amelyeket a politikai elit terjesztett, hosszú távon elértek egy olyan szintet, ahol azok már nemcsak a választási manipulációk igazolására, hanem a politikai ideológia eszközeként is funkcionáltak.

Fontos megjegyezni, hogy bár a választási csalás kérdése hosszú ideje uralja a politikai diskurzust, valójában az amerikai választási rendszerben nem történt olyan mértékű csalás, amely valóban komoly fenyegetést jelentene a demokratikus választások tisztaságára. A valódi veszélyt az jelenti, hogy a politikai diskurzust a gazdag elit irányítja, akik minden eszközzel igyekeznek megőrizni hatalmukat és befolyásukat, miközben a többség politikai érdekei és jogaik védelme háttérbe szorulnak.

Miért kulcsfontosságú az automatikus választói regisztráció és a szavazati jogok helyreállítása az igazságos demokráciáért?

Az automatikus választói regisztráció alapvető lépés a választói részvétel igazságossá és hozzáférhetővé tételében. Egy olyan rendszer, amely minden állampolgárt automatikusan regisztrál a nemzeti választói adatbázisba, megakadályozza, hogy pártpolitikai érdekekből állami tisztviselők manipulálják a választói névjegyzéket, hiszen a helyi változtatásoknak összhangban kell állniuk a nemzeti nyilvántartással. Ezzel a megoldással a múlt súlyos visszaélései – mint például a Jim Crow korszak szavazatmegvonó gyakorlatai – már nem fordulhatnának elő. Az olyan tragédiák, mint Schwerner, Goodman és Chaney meggyilkolása a fekete szavazók regisztrálása közben, megakadályozhatóak lettek volna egy ilyen rendszeren keresztül.

A 20. században az automatikus regisztráció nagy méretű adminisztratív terheket rótt volna az államokra, például a Szociális Biztonsági Hivatal is hatalmas papírmunka és infrastruktúra révén működött. Ma azonban az elektronikus adatkezelés és biztonságos kormányzati szerverek lehetővé teszik, hogy mindez egyszerűen és hatékonyan megvalósuljon. Jelenleg 15 állam és Washington, D.C. már alkalmazza az automatikus regisztrációt, melynek eredményei bíztatóak: például Oregonban négyszeresére nőtt a regisztrációs arány a Közlekedési Minisztériumnál, Vermontban pedig 62%-os növekedést tapasztaltak.

Az automatikus regisztráció nem csupán új szavazók bevonására alkalmas, hanem a választói jogok helyreállításának szempontjából is kulcsfontosságú. Az Egyesült Államokban számos államban, különösen a déli régióban, az egykori elítéltek szavazati jogait korlátozzák vagy elutasítják még a büntetés letöltése után is. Ez különösen súlyosan érinti a fekete és latinó közösségeket, ahol a politikai hatalom gyakran él vissza ezzel a helyzettel a választói adatbázisok megtisztítása során. Az olyan esetek, mint Grant Fergusoné, aki tévedésből került fel az eltiltottak listájára, és ezért bírósági eljárást és büntetést szenvedett, világosan mutatják a rendszer igazságtalanságait.

A 2019-es „For the People Act” törvénytervezet előrelépést jelentene ezen a téren, mivel nem csak a 18 éves állampolgárok automatikus regisztrációját tenné kötelezővé, hanem az egykori elítéltek szavazati jogának automatikus visszaállítását is, amint letöltötték büntetésüket. Ez nem csupán jogi, hanem társadalmi rehabilitációs jelentőséggel is bír. Bernie Sanders rámutatott arra, hogy Vermont és Maine államokban az elítéltek szavazhatnak még börtönben is, ami az emberi méltóság és a társadalmi reintegráció egyik legszembetűnőbb példája.

Ugyanakkor az automatikus regisztráció nem oldja meg az összes választói elnyomás formát. Az úgynevezett „voter caging” – amikor választókat törölnek a névjegyzékből különböző kifogások alapján – továbbra is súlyos demokratikus hiányosság. A 2013-as Shelby County kontra Holder ítélet után sok állam szabadon végzett tömeges szavazói törléseket, amelyek gyakran jóval meghaladták a népességnövekedést vagy a regisztráltak számának bővülését. Ez azt jelenti, hogy még ha valaki be is van jegyezve a nemzeti nyilvántartásba, akkor is lehetséges, hogy a helyi vagy állami választásokból kirekesztik. Pedig éppen ezek az alacsonyabb szintű választások határozzák meg a mindennapi életünket érintő döntéseket.

A választói névjegyzékek tisztaságának és hitelességének megőrzése valóban fontos, de ennek nem szabad ártania a törvényesen jogosult állampolgárok részvételének. Az elítéltek jogainak helyreállítása és a választói regisztráció automatizálása egyaránt elősegíti a társadalmi integrációt és a demokratikus részvételt. Az, hogy valakit csak azért zárjanak ki a szavazásból, mert neve hasonlít egy elítélt nevéhez, vagy mert helyi adminisztratív hibák történtek, a demokrácia alapelveinek megcsúfolása. A szavazati jog nem csupán politikai lehetőség, hanem a társadalomba való visszatérés és az egyéni méltóság elismerése is.

Fontos megérteni, hogy a választói regisztráció és a szavazati jog helyreállítása nem csupán technikai kérdés vagy jogi eljárás. Ez a társadalmi igazságosság és az emberi méltóság kérdése, amely visszaadja az egyénnek a lehetőséget, hogy aktív részese legyen a közösség életének, saját sorsának alakítójává váljon. A demokratikus részvétel kiszélesítése által a társadalom egészségesebbé, inkluzívabbá és igazságosabbá válik.

A szavazás jövője: A választási rendszerek átalakulása és az elektronikus szavazás kihívásai

A választási rendszerek fejlődése és azok hatása a demokráciára nem csupán technikai kérdés, hanem alapvetően társadalmi és politikai jelentőséggel bír. Az Egyesült Államokban a választásokat az idők folyamán számos reform érte, kezdve a választójog kiterjesztésétől egészen a modern technológiai vívmányok, mint az elektronikus szavazás bevezetéséig. Az ilyen reformok célja, hogy a demokratikus részvételt könnyebbé, gyorsabbá és átláthatóbbá tegyék, de ezek a változások nem mentesek a vitáktól és kihívásoktól.

A 20. század vége és a 21. század eleje a választási folyamatok digitális irányba történő elmozdulását hozta. Az elektronikus szavazás, amelyet számos ország próbált bevezetni, kezdetben nagy reményekkel indult. Azonban hamar kiderült, hogy a technológiai megoldások számos kérdést vetnek fel, különösen a biztonságot és a választási eredmények megbízhatóságát illetően. A szavazási rendszerek digitalizálása számos országban, például Kongóban és az Egyesült Államokban is problémákhoz vezetett. Az elektronikus szavazás rendszereinek hibaüzenetei, adatlopás, a rendszer sebezhetőségei és a csalás gyanúja mind-mind hozzájárultak a közbizalom csökkenéséhez. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a digitális szavazás nemcsak technikai, hanem politikai problémákat is generálhat.

A választásokat nem csupán a szavazás módja határozza meg, hanem a politikai rendszerek alapvető szerkezete is. A választójog különböző korszakokban más-más módon bővült, vagy éppenséggel szűkült. Az egyik legnagyobb reformot az 1965-ös Voting Rights Act hozta, amely célul tűzte ki a választási diszkrimináció felszámolását, különösen a fekete közösségek diszkriminációját a déli államokban. Azóta a választásokat érintő törvényi változások és a választási rendszerek különböző reformjai révén az egyes államok jogi szabályozása folyamatosan változott, míg a legújabb fejlemények a korai szavazás, az előre postai szavazás és az elektronikus szavazás lehetőségeit hozzák előtérbe.

A választási rendszerek átalakulása mellett a választási csalások kérdése is komoly aggodalomra ad okot. Bár az Egyesült Államokban a választási rendszer technológiai szempontból folyamatosan fejlődik, az elmúlt évtizedekben többször is előfordult, hogy a választási csalásokat a politikai hatalmat gyakorló csoportok próbálták manipulálni. A választók jogainak korlátozása, például a választójogi törvények módosítása, amelyek egyes csoportok, például a feketék vagy a fiatalok szavazati jogát próbálják csökkenteni, komoly társadalmi vitákat váltottak ki.

A választási rendszerek hatékonyságának és igazságosságának növelése érdekében egyre több helyen próbálnak bevezetni új megoldásokat, mint például az automatikus választói nyilvántartást vagy a szavazás előtti regisztrációt. A választási biztonságot pedig biometrikus azonosítási technológiák, illetve az online szavazás használata révén próbálják növelni. De a kérdés továbbra is nyitott, hogy ezek a technológiai újítások valóban megoldják-e a választási rendszerek átláthatóságával és megbízhatóságával kapcsolatos problémákat.

A választásokat érintő problémák nem csupán az egyes államok, hanem a nemzetközi közösség szintjén is előtérbe kerültek. Az elektronikus szavazás bevezetése számos fejlődő országban, például Kongóban, komoly nehézségeket okozott. Az Egyesült Államok és más nyugati országok elhagyják az elektronikus szavazás

Hogyan építsünk és teszteljünk külső forrásokat Airflow-ban?
Hogyan határozható meg a hatékony érdekképviselet tágas és szűkös kerete?
Milyen akadályokat és lehetőségeket találunk a WE alapelvek napi alkalmazásában az európai háziorvosi gyakorlatban?
Mi rejlik a titokzatos lámpás és a legendák mögött?
Miért fontos a különböző kenyérfajták ismerete?