A Trump-adminisztráció alatt az Egyesült Államok menekültügyi politikája drámai módon szigorodott, amelynek következtében a menedékkérelmek elfogadási aránya rendkívül alacsonyra, körülbelül 1,5 százalékra csökkent. Ez a radikális visszafogás a nemzetközi jog és a tisztességes eljárás elveinek megsértésén alapult. A kormányzati érvelés paradox módon azt állította, hogy a menedékkérelmek ilyen alacsony elfogadottsága bizonyítja azok alaptalanságát, miközben maga a rendszer a kérelem benyújtásának lehetőségét korlátozta.

2019 júliusában a Trump-adminisztráció bevezette a „harmadik ország áthaladási tilalmat” (third country transit bar), amely megtiltotta a menedékkérelmek benyújtását az Egyesült Államok–Mexikó határon azoknak az egyéneknek, akik a menedékjogért nem a tranzitországban, hanem csak az USA-ban kértek védelmet. A szabályozás alapvetően kizárta a közép-amerikai menedékkérőket, köztük az elkísérő nélküli kiskorúakat is, ha nem próbálták meg a menedékjogot Mexikóban vagy valamely más, áthaladási országban. Az állítás szerint, hogy a tranzitországban való menedékkérelem elmulasztása a menedékkérelem csalárdságának jele, erkölcsileg kétséges, különösen tekintve, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériuma is veszélyesnek tartja Mexikót és Guatemalát az ott uralkodó bűnözési szintek miatt. Így a kormányzat egészen ellentmondásosan állította be ezeket az országokat „biztonságosnak”, miközben nem törődött az ott élő menekültek valós kockázataival. Ez a kettős mérce csak akkor érthető, ha elfogadjuk azt az abyssális vonalat, amely szerint egyes embereknek radikálisan eltérő jogokat és biztonsági szintet lehet megengedni a földrajzi és politikai határok mentén.

Ezzel párhuzamosan az Egyesült Államok az észak-közép-amerikai háromszög országaival – Guatemala, El Salvador és Honduras – kötött menekültügyi együttműködési megállapodásokat, amelyek lehetővé tették a menekültek visszaküldését ezekbe az országokba azzal az indokkal, hogy ott kellene kérelmezniük a menedékjogot. Ennek következtében számos menedékkérőt visszaküldtek Guatemalába, amely nem rendelkezik működő menekültügyi rendszerrel, miközben maga is jelentős kibocsátója az Egyesült Államokba menekülő személyeknek. Emberi jogi szervezetek és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága is tiltakozott ezen intézkedések ellen, amelyek ellentétesek a nemzetközi joggal és az Egyesült Államok vállalt kötelezettségeivel.

A Trump-kormányzat a migránsokat és menedékkérőket bűnözőként, csalóként mutatta be, akik veszélyeztetik az amerikai polgárokat, miközben ezek az emberek a politikai és jogi „abyssális vonal” peremén rekedtek, és így jogfosztottként kezelődtek. Az ő emberi méltóságuk és jogaik figyelmen kívül hagyása nem pusztán a politikai döntések mellékhatása volt, hanem egy tudatos, az állampolgároktól ontológiailag különbözőként kezelt társadalmi kategória létrehozása.

A dehumanizáció talán legkegyetlenebb megnyilvánulása a családok szétválasztásának politikája volt. Jeff Sessions igazságügyi miniszter „nulla tolerancia” politikája alapján minden illegális határátlépőt, még azokat is, akik gyermekkel érkeztek, bűnvádi eljárás alá vontak, aminek következtében a gyermekeket elkülönítették szüleiktől és a gyermekvédelmi szolgálatokhoz kerültek. Ez a gyakorlat megsértette a családi egység védelmét, és az intézkedések hátterében egyértelműen a migráció visszaszorítása állt, nem pedig a gyermekek érdekeinek védelme. A későbbi jelentések szerint több ezer gyermek maradt hosszú ideig szülőjétől elszakítva, és az egyes újraegyesítési folyamatok még nem oldották meg a problémát.

A politikai vezetők nyilatkozatai – például Corey Lewandowski cinikus reakciója egy Down-szindrómás tízéves kislány elválasztásáról – jól tükrözik a migránsokkal szembeni teljes emberi érzéketlenséget és az „abyssális” gondolkodásmódot, amely megvonja a migránsoktól az alapvető emberi jogokat és méltóságot. Ez az ideológia a migrációt nem emberi sorsok összetett hálójaként, hanem kizárólag fenyegetésként kezeli, ami a jogállamiság és az emberi jogok súlyos megsértéséhez vezet.

Fontos tudatosítani, hogy a menedékkérők nem csupán jogi esetek vagy statisztikai adatok, hanem olyan emberek, akik életveszély elől meneküln

Miért vált a "Lock her up!" jelszó egy korszak szimbólumává a Trump-korszak politikájában?

A "Lock her up!" jelszó – eredetileg Hillary Clinton politikai ellenfelei által használt kifejezés – olyan politikai és társadalmi jelenséggé vált, amely messze túlmutat eredeti célján, és egy komplex, mélyebb összefüggésekre világít rá a korrupció, a nemi szerepek és a hatalom dinamikája körül. Flynn esete jól példázza a kettős mércét, amely a politikai korrupció megítélésében megnyilvánul: míg ő maga beismerte bűnösségét a hazugságban és titkos lobbi tevékenységben, az ügy végül eltűnt az igazságszolgáltatás látóteréből, miközben Clinton ellen a korrupció vádjai továbbra is élénken élték saját életüket a közbeszédben. A korrupció fogalma, mint a közjavak magánérdekekre való jogtalan elsajátítása, csak akkor értelmezhető, ha létezik egy világos határvonal a köz és a magán között. Ez a határ azonban nem természetes vagy apolitikus, hanem történelmi és kulturális konstrukció, amelyhez Sarah Muir és Akhil Gupta rámutattak, hangsúlyozva, hogy a korrupció megítélése a közszféra férfias normáira épül, míg az ezekkel való visszaélés – különösen titkos, privát érdekek mentén – egy feminízált viselkedésként jelenik meg. Így a korrupciós vádak, különösen női közszereplők esetében, gyakran túlmutatnak a jogi vagy etikai megítélésen, és a „túlkapás” vagy „kapcsolati túlzott kötődés” bűnévé válnak, amelyhez a nőket különösen hajlamosnak tartják.

Susan Gal kutatásai ezt az indexikusságot, azaz a „köz- és magánszféra” fogalmak rugalmas, de szigorú értelmezési keretként való működését mutatják be, amelyek képesek a személyek, tárgyak vagy helyek társadalmi jelentését meghatározni. Ebből következően egy női politikai szereplő bármilyen következetlensége vagy kettős mércéje könnyen korrupciós botránnyá duzzadhat, miközben férfi ellenfelei hasonló vagy súlyosabb ügyekben gyakran megússzák a nyilvános elítélést. A "Lock her up!" jelszó ennek a kettős mércének a politikai nyelvi megtestesülése lett: Clinton esetében a túlzott hatalomvágy, a személyes karrierépítés mögé bújt közszolgálat képzetét közvetítette, ugyanakkor a rivális férfi politikusok esetében a hasonló vagy súlyosabb visszaélések megítélése jóval enyhébb volt.

A jelszó újabb életre kelt, amikor a #MeToo mozgalom világossá tette, hogy a szexuális zaklatás és hatalmi visszaélés nem csupán elszigetelt esetek, hanem rendszerszintű probléma. Ebben az új kontextusban a női áldozatok – mint Christine Blasey Ford, aki Brett Kavanaugh szenátusi meghallgatásain tett vallomást – ellen irányuló támadások és hiteltelenségük megkérdőjelezése a "Lock her up!" szlogent új dimenzióba helyezte, ahol a női felszólalók mint hatalommal való visszaélés gyanúsítottjai jelennek meg, miközben a férfi elkövetők, akiket a hatalom védelmezői gyakran "áldozatként" mutatnak be, megkapják a "himpathy" jelenségét – egyfajta férfiak iránti túlzott együttérzést, amely elvonja a figyelmet a tettük súlyosságáról.

Trump elnök nyilvános megnyilvánulásai és politikai akciói, például a Kavanaugh támogatására szervezett gyűlések, ahol a #MeToo áldozatát kigúnyolta és nevetségessé tette, tovább erősítették ezt a narratívát, ahol a női hang elhallgattatása a közösségi összetartozás és politikai identitás eszközévé vált. Ez a megnyilvánulás nem csupán egyedi politikai stratégiaként értelmezhető, hanem a hatalom és nemi szerepek történelmi újraértelmezésének is egy megnyilvánulása, ahol a nőket nemcsak politikai ellenfelekként, hanem a "köz- és magánszféra" kettős mércéjének élő bizonyítékaként kezelik.

Fontos megérteni, hogy a korrupció és a nemi szerepek közötti kapcsolat mélyen beágyazott a társadalmi struktúrákba, és hogy a közszféra, mint férfiasan meghatározott tér, nem csupán jogi vagy politikai kategória, hanem kulturális konstrukció is. Ennek következtében az olyan kifejezések és politikai jelszavak, mint a "Lock her up!", nem pusztán kampányeszközök, hanem a hatalmi viszonyok újrarendeződésének és a nemi szerepek újraértelmezésének fontos tünetei. Ezért a politikai diskurzus elemzésekor nem szabad figyelmen kívül hagyni a történelmi, kulturális és társadalmi kontextusokat, amelyek meghatározzák, hogyan értelmezzük a korrupciót, a közszereplőket és a hatalomhoz való viszonyulást.

Hogyan formálódik a politikailag inkorrekt közösség és a „sötét részvétel” a /ptg/ fórumán?

A /ptg/ fórum egy olyan politikailag inkorrekt tér, amely Trump és adminisztrációja köré épül, és aktívan ellenáll a „mainstream” médiával szembeni narratíváknak. Az itt önkéntesként tevékenykedő „kenyérsütők” szerepe nem csupán a közösség fenntartása, hanem annak megerősítése és védelme is a külső zavaró tényezőkkel szemben. Ők azok, akik alakítják a fórum politikai álláspontját, irányítják a diskurzust, és biztosítják, hogy mindig legyen hely Trump-központú beszélgetésre ezen a politikailag inkorrekt felületen. A /ptg/ felhasználói ezzel a szűk, ellenálló közösséggel saját, alternatív nyilvánosságot hoznak létre, amely szándékosan különbözik a hagyományos, mainstream közbeszédtől.

Az online tér egyre durvábbá váló kontextusában a résztvevők olyan diszkurzív és politikai eszközöket alkalmaznak, amelyek részei az úgynevezett „sötét részvételnek”. Ez a jelenség az online trolkodás és félretájékoztatás összefonódására utal, amelynek hátterében valós és vélt orosz dezinformációs kampányok állnak. A „sötét részvétel” politikai eszköz a fórumozók kezében: a másik fél provokálása, félrevezetése, és a viták szándékos zavarása vált a közösségi részvétel formájává. Például bizonyos csoportok Twitteren vagy Redditen koordinált módon árasztanak el hashtageket vagy kommentfelületeket, hogy megzavarják a mainstream nézeteket, előnyben részesítve saját álláspontjaikat.

A „kenyérsütők” nem csupán moderátorokként, hanem a közösség védelmezőiként is működnek, akik aktívan ellenállnak a politikailag korrekt mainstream narratívának, amely gyakran lebecsüli és megalázza őket. A fórum többi tagja hasonlóan vesz részt ebben a „sötét” politikai részvételben, amely célja a közösség megerősítése és a diszkurzív ellenállás fenntartása.

A felhasználói szerepeket illetően a /ptg/ közösségben három alapvető aktortípus figyelhető meg: azokat, akik autentikus gonoszságként élnek meg rasszizmust és erőszakot, ezzel erősítve a fórum „gonosz” imázsát; azokat, akik stratégiailag alakítják át a közösség narratíváját, hogy egy felvilágosult ellenközösséget mutassanak be; és végül azokat, akik taktikai módon mozgósítják a fórumot a támadásokkal szembeni védekezés érdekében, igazolva ezzel a közösség fennmaradását és a tagok közti erőszakot másokkal szemben.

Ez a keretrendszer szorosan kapcsolódik az internetes trollkodáshoz és a politikai diskurzus szándékos félrevezetéséhez, amely a /ptg/ és a szélesebb /pol/ fórumok kultúrájában Trump megközelítését tükrözi: a vádak elhárítása, a megosztottság fenntartása és a konfrontáció.

A közösség kialakításának megértéséhez kulcsfontosságú a társasági kompetencia, amit Dell Hymes ír le: a fórum tagjai tudják, mit és hogyan kell mondani ahhoz, hogy elfogadottak legyenek a közösségben. Azok, akik ezt a metapragmatikai tudást nem birtokolják vagy nem alkalmazzák megfelelően, könnyen kirekesztődnek, megszégyenítik és gúnyolják őket, mivel nem felelnek meg a fórum elvárásainak. Az ilyen kizáró gyakorlatok segítenek fenntartani a közösség szilárdságát, valamint a korrupció elleni ellenállás diskurzusát.

A kenyeres posztok tipikusan egyfajta politikailag inkorrekt, ironikus vagy cinikus hangnemet ütnek meg, melynek célja a mainstream narratívák és a fehérek elleni kritika lekicsinylése. Ezek a posztok gyakran linkekkel támogatják az aktuális Trump-közeli eseményeket és állításokat, így folyamatosan frissítik a közösség politikai tájékozottságát, és megőrzik a fórum identitását.

Fontos megérteni, hogy a /ptg/ közösség nem csupán egy hely a vitára, hanem egy olyan alternatív nyilvánosság, amelyben a tagok aktívan alakítják és védelmezik saját diskurzív terüket a társadalmi és politikai nyomásokkal szemben. Ez a közösség nem elszigetelten, hanem az online kultúra és politikai harcok összefüggésében értelmezhető, ahol a provokáció, az erőszak és az ironikus megnyilvánulások eszközként szolgálnak a csoport összetartásához és identitásának megerősítéséhez.

Miért és hogyan lett Costa Rica a világ egyik első karbonsemleges országa?
Mi az, ami igazán fontos, hogy megértsük egy szeretett személy emlékének ápolásakor?
Miért van szükség családorvosokra? Alapértékek a családorvosi gyakorlatban az Ázsiai-Csendes-óceáni térségben
Hogyan tér vissza Aspheera, és mit tanulhatunk tőle a Ninjago világában?
Vigyázat, vékony jég!
A részvénytársaság kapcsolt vállalkozásainak listája – 2024. II. félév
A „Sajtóközpont” című szakköri foglalkozások munkaprogramja az 5–9. évfolyam számára
Jégen való biztonságos viselkedés szabályai
A gyermekek segítése a közösségi oldalak biztonságos használatában