Costa Rica karbonsemlegességi ígérete a világpolitikai színtéren kiemelkedő lépés volt, és bár az elkötelezettség maga politikai jellegű volt, mélyebb társadalmi és gazdasági alapok húzódtak meg mögötte. A kormány és az érintett szakértők elmondása szerint a célkitűzés nemcsak a globális klímaváltozás elleni küzdelem részeként, hanem a helyi környezeti problémák, így a levegőminőség javítása érdekében is fontos volt. A célkitűzés eredeti megfogalmazása azonban korántsem volt annyira biztos, mint ahogy a későbbi évek fejleményei azt mutatták. Az ígéretet 2007-ben tették, és bár a döntéshozók nem rendelkeztek elegendő tudományos háttérrel vagy modellkalkulációkkal, a politika mégis előre mozdította az ügyet.

A karbonsemlegesség célja nem csupán környezetvédelmi kérdés, hanem a politikai diskurzus egyik kulcseleme is lett. Az állami vezetés részéről az elkötelezettség inkább politikai stratégia volt, mintsem egy végrehajtható és jól dokumentált terv. A karbonsemlegesség fogalma több értelemben is megfoghatatlan volt a kezdetekben, és nem voltak konkrét, tudományos alapú mérőszámok, amelyek alátámasztották volna az ígéretet. Az egyik, az elsődleges döntéshozók közül megkérdezett szakember, Gerardo, aki több mint egy évtizede dolgozott klímaváltozással kapcsolatos ügyeken, világossá tette, hogy a semlegességi ígéret nem más, mint „politikai diskurzus”, amellyel nem végeztek elég alapvető kutatásokat és számításokat. A "semlegesség" fogalma így kérdésessé vált, és sokan felvetették, hogy valójában mit is jelent ez a kifejezés.

Rodrigo, egy volt környezetvédelmi miniszter viszont másként látta ezt a folyamatot. Ő úgy gondolta, hogy az elhatározás mögött megfelelő előkészületek álltak, bár konkrét dokumentumokat nem tudtak felmutatni, amelyek a beígért számításokat igazolták volna. Szerinte a semlegesség célja a csökkentett kibocsátások és az erdők általi szén-dioxid-elnyelés révén elérhető volt, ami 2021-re nulla nettó kibocsátást eredményezett. Az elhatározás bejelentése után, a nacionalista politikai hagyományra építve, Arias elnök egy cikkben azt írta, hogy a karbonsemlegesség elérése Costa Rica számára olyan jelentőséggel bír, mint annak idején a hadsereg eltörlése.

A karbonsemlegesség politikai aspektusai mellett sokan hangsúlyozták a gazdasági előnyöket is, hiszen az ipari szereplők, például a szállodák, érdeklődtek a semlegesség elérése iránt. Az ipar képviselői látták a karbonsemlegességben rejlő versenyelőnyt, mivel ez a gyakorlat elősegítheti a fenntartható fejlődést és az ökoturizmus fellendülését. Az elkötelezettség tehát nem csupán globális célokat szolgált, hanem elősegítette a helyi gazdaság és iparágak zöldebb működését is. Ennek ellenére, az állami támogatás mellett a vállalkozások részvétele nem volt kötelező, amit egyes politikai elemzők a neoliberális megközelítés előnyeként értékeltek. Ezzel szemben mások úgy vélték, hogy a kötelező jogi szabályozás sokkal nagyobb hatást gyakorolhatott volna.

Az elhatározás születése előtt a környezetvédelmi szakértők és kutatók már számos más kezdeményezést dolgoztak ki a kibocsátáscsökkentés érdekében, különösen a közlekedés és a fosszilis tüzelőanyagok felhasználása terén. A különböző szektorok, mint a közszolgáltatások, a szállodaipar és az akadémia mind dolgoztak a kibocsátások csökkentésén, azonban a karbonsemlegesség célkitűzése összehozta ezeket az erőfeszítéseket, és egy közös platformot teremtett a további lépésekhez.

A cél eléréséhez azonban nemcsak politikai elkötelezettség és gazdasági érdekeltség szükséges, hanem egy erőteljes, minden szinten integrált környezetvédelmi tudatosság is elengedhetetlen. A karbonsemlegesség nem csupán a kibocsátások mérsékléséről szól, hanem arról is, hogy a társadalom minden tagja felismeri az egyéni és közösségi felelősségét, és hajlandó a fenntarthatóság érdekében változtatni szokásain.

Hogyan lehet Costa Rica gazdaságát dekarbonizálni, és miért fontos ez?

Costa Rica a fenntarthatóság iránti elkötelezettségét már évtizedek óta demonstrálja, és az ország vezetése egyre inkább a klímaváltozás elleni küzdelemre összpontosít. A dekarbonizációs terv, amelyet 2018-ban indítottak, a közlekedés, az ipar, a mezőgazdaság és az energiaszektor átalakítását célozza. Az ország politikai és gazdasági elitje, köztük a jelenlegi elnök, Carlos Alvarado, gyakran hangsúlyozza, hogy a dekarbonizáció nemcsak egy környezetvédelmi, hanem egy gazdasági fejlődési lehetőség is. Costa Rica számára az a cél, hogy 2050-re teljes mértékben dekarbonizálja gazdaságát, és ezzel példát mutasson a világ többi országának.

A terv három fő szakaszra oszlik: az alapozó időszak (2018–2022), a fordulópont (2023–2030) és a változások normalizálása (2031–2050). Az egyes szakaszok különböző célokat tartalmaznak, amelyeket az ország a dekarbonizációs irányvonal mentén próbál megvalósítani. Az energia, az ipar, a hulladékkezelés és a mezőgazdaság az a négy terület, ahol a legnagyobb kibocsátások keletkeznek, és a változásokra égető szükség van. Az energiaszektorban például kiemelt figyelmet fordítanak a közlekedési rendszer átalakítására, az elektromos járművek elterjedésére és a fenntarthatóbb közlekedési lehetőségek fejlesztésére.

A dekarbonizációval kapcsolatos törekvések nem csupán a globális klímaváltozást kívánják mérsékelni, hanem a helyi, "barnás" környezeti problémák kezelésére is összpontosítanak. Costa Rica városai például komoly légszennyezéssel és vízszennyezéssel küzdenek. A decarbonizációs tervek nemcsak a fosszilis tüzelőanyagoktól való eltávolodásról szólnak, hanem a helyi környezetvédelmi problémák javításáról is, mivel a levegő és a víz minősége alapvetően befolyásolja az emberek életminőségét.

A dekarbonizációs tervben szereplő egyik legfontosabb keresztmetszeti stratégia az intézményi struktúrák átalakítása. Ehhez elengedhetetlenül szükség van olyan új, fenntarthatóságra épülő politikai és gazdasági struktúrák kialakítására, amelyek nemcsak a klímaváltozás hatásainak kezelésére, hanem a társadalmi igazságosság előmozdítására is irányulnak. A tervekben különösen kiemelték azokat a társadalmi csoportokat, akik a leginkább ki vannak téve a dekarbonizáció hatásainak, mint például a nők, fiatalok, őslakosok és más marginalizált közösségek. A dekarbonizációs terv így nemcsak a környezetvédelmi, hanem az esélyegyenlőség szempontjából is jelentős változásokat hozhat.

A dekarbonizációval kapcsolatos nemzetközi érdeklődés is egyre növekvő. Costa Rica számára az, hogy előbb lépjen, mint más országok, több előnnyel is járhat: gyorsabban távolodhatnak el a szennyező technológiáktól, és "dekarbonizációs laboratóriummá" válhatnak, amely a világ számára mintát adhat. Az ilyen típusú döntések nemcsak környezeti, hanem gazdasági előnyökkel is járhatnak, mivel más országok is érdeklődhetnek Costa Rica tapasztalatai iránt.

Azonban a dekarbonizációs célok elérése nem egyszerű feladat. A tervezett lépések a közlekedési rendszertől kezdve egészen a zöld adóreformok bevezetéséig terjednek. Costa Rica például jelenleg adót szed a benzinből, amely a környezeti szolgáltatások, például az Ökológiai Szolgáltatások Program (PES) finanszírozására megy. A jövőben azonban szükség lesz olyan új bevételi források kialakítására, amelyek csökkenthetik a fosszilis üzemanyagok használatát, miközben fenntartják a környezetvédelmi programokat.

A dekarbonizációval kapcsolatos egyik fontos téma az éghajlati igazságosság, amelyet az újabb globális figyelem hangsúlyozott. A klímaváltozás hatásai nem egyformán érintik az embereket: a szegényebb, sérülékenyebb csoportok gyakran a legnagyobb árat fizetik. Costa Rica dekarbonizációs terve azonban már figyelembe veszi azokat a különbségeket, amelyek az egyes társadalmi csoportok között léteznek, és előirányozza, hogy a jövőbeli politikák és programok az őket érintő hatásokat mérjék, kezeljék.

Costa Rica dekarbonizációs terve nemcsak egy ország környezetvédelmi stratégiáját képviseli, hanem egy globális kihívásra is választ ad. A világ más országai számára is példa lehet, hogyan lehet egy fejlődő gazdaságot átalakítani úgy, hogy közben figyelembe vesszük a társadalmi és gazdasági igazságosságot, miközben csökkentjük a klímaváltozás hatásait.