Miért és hogyan jelentkezik a vitatott illegális tevékenység a vadvilág kereskedelménél?

A vitatott illegális tevékenység fogalma azokat az eseteket írja le, amikor egy adott tevékenység illegális státusza nem csupán a jogi normák által van meghatározva, hanem a résztvevők moralitása, történelmi tapasztalataik vagy túlélési stratégiáik révén is megkérdőjelezhető. Az olyan illegális gazdaságok, mint a drogkereskedelem (Sandberg, 2011), az informális kereskedelmi hálózatok (Roitman, 2005), a hamisított termékek (Dewey, 2020) vagy az embercsempészet (Zhang, 2008), mind olyan rendszerek, amelyekben a résztvevők alternatív erkölcsi kereteket alkalmaznak, hogy igazolják cselekedeteiket, miközben az állam által definiált illegális tevékenységre más magyarázatokat adnak. A vitatott illegális tevékenység ezen kereteken belül különösen fontos szerepet kap a vadvilág kereskedelmében, különösen a déli-afrikai régióban, ahol a vadvilágok védelme és az azokkal kapcsolatos jogszabályok egy komoly társadalmi és történelmi kontextusban helyezkednek el.

A vitatott illegális tevékenység nemcsak a társadalmi és jogi normák, hanem a hatalmi struktúrák és az erőforrások feletti ellenőrzés küzdelme is. A törvények sok esetben nem az egyenlőség jegyében születnek, hanem olyan érdekeket szolgálnak, amelyek a társadalom bizonyos elit rétegeihez köthetők. Déli-Afrikában például a vadvilág védelmét célzó törvények eredetileg a fehér telepesek javát szolgálták, miközben az őslakos közösségek jogait, köztük a természeti erőforrásokhoz való hozzáférést, figyelmen kívül hagyták. Az ilyen történelmi hátrányos helyzetek a mai napig hatással vannak a helyi közösségek jogértelmezésére, és a vadvilág védelme vagy az azokkal kapcsolatos kereskedelem kapcsán a jogsértésekkel szembeni hozzáállásukban is jelentős eltéréseket eredményeznek.

A vitatott illegális tevékenység az aktorok ágensként való jelenlétét is hangsúlyozza. Ahelyett, hogy passzív áldozatok vagy deviáns bűnözők lennének, az illegális piacokon résztvevők aktívan értelmezik, vitatják és alakítják a jogi szabályozásokat. A vadvilág kereskedelmében ez különösen igaz, ahol az illegális kereskedelem résztvevői sokszor erkölcsi alapú magyarázatokat adnak tevékenységükre. Még ha tudják is, hogy tevékenységük törvénytelen, a szabályok legitimitásának hiányában azt gyakran társadalmilag elfogadhatóvá teszik.

A vadvilág kereskedelme különösen éles kontrasztokat mutat az olyan helyeken, ahol a törvények és a jogszabályok nem mindig igazodnak a helyi közösségek kultúrájához és szükségleteihez. Az illegális vadvilág kereskedelem ezen dinamikája, amely a törvények és a helyi hagyományok közötti feszültségekre épít, különösen fontos, hogy a jövőbeni környezeti politikák, jogalkotás és végrehajtás során figyelembe legyen véve.

Milyen kihívásokkal néz szembe a Természet Jogainak elismerése és megvalósítása a gyakorlatban?

A Természet Jogai (Rights of Nature – RoN) eszméje az elmúlt évtizedekben egyre nagyobb figyelmet kapott, különösen az ökológiai válság elmélyülésével párhuzamosan. E koncepció lényege, hogy a természet — folyók, hegyek, erdők, egész ökoszisztémák — nem csupán emberi hasznosításra szolgáló erőforrások, hanem önálló jogalanyként kell rájuk tekinteni. Jogalanyként a természetnek jogai vannak a létezéshez, a regenerálódáshoz, az egészséghez, sőt — bizonyos értelmezések szerint — az autonómiához is. Ez a jogi forradalom az emberközpontú jogrendszerek ökobölcseleti átalakulását jelzi, de gyakorlati alkalmazása komoly kihívásokba ütközik.

Ecuador és Bolívia voltak az elsők, akik nemzeti alkotmányukban ismertek el jogokat a természetnek. Ennek ellenére a jogok érvényesítése ezekben az országokban nem mutat konzisztens eredményeket. A természet jogainak nevében indított perek gyakran elbuknak, vagy a döntések nem kerülnek végrehajtásra. Ennek egyik fő oka a politikai és gazdasági érdekek dominanciája a jogi elvek felett. A bíróságok, még ha hajlandóak is lennének a természet jogainak elismerésére, gyakran nem rendelkeznek kellő végrehajtási hatáskörrel vagy támogatással ahhoz, hogy döntéseik tényleges védelmet biztosítsanak a környezetnek.

További akadályt jelent a fogalmi bizonytalans

Mi az környezeti igazságosság, és miért fontos a globális déli országok számára?

A környezeti igazságosság fogalma az Egyesült Államokban alakult ki, eredetileg a színes bőrű amerikaiak környezetvédelmi jogainak védelmére. Az 1982-es warren megyei tiltakozások, amelyek a PCB-szennyezett talajok elhelyezésével kapcsolatosak voltak, világosan megmutatták, hogy a szegény afroamerikai közösségeket különösen veszélyeztetik az ipari szennyezés és annak következményei. Ezt a demonstrációt politikai vezetők, környezetvédők és polgári jogi aktivisták egyesítették, ami rámutatott, hogy a környezeti igazságosság paradigmája az Egyesült Államokból indult, de hatása világszerte érezhetővé vált. Azóta ez a fogalom a világ különböző régióiban is ismertté vált, különösen a globális déli országokban, ahol a környezeti egyenlőtlenségek és szociális igazságtalanságok éppúgy jelen vannak.

A környezeti igazságosság fogalma különböző társadalmak számára más és más jelentést hordoz. Egyes országokban például az ipari szennyezés elleni védelem, másutt pedig az alapvető természeti erőforrásokhoz való hozzáférés jelentőségének hangsúlyozása áll a középpontban. Az Egyesült Államokban a környezeti igazságosság elsősorban azoknak a közösségeknek a védelmét célozza, akik szociálisan hátrányos helyzetben élnek, és akik az ipari fejlődés okozta környezeti károkat viselik a leginkább.

A környezeti igazságosság több elméleti modell és dimenzió alapján is vizsgálható. Walker (2012) három alapvető dimenziót azonosít: disztribúciós, procedurális és elismerési igazságosságot. A disztribúciós igazságosság arra vonatkozik, hogyan oszlanak meg az erőforrások és a károk a különböző közösségek között. A procedurális igazságosság a döntéshozatal módját, a résztvevők hatalmát és a döntési folyamatok átláthatóságát vizsgálja. Az elismerési igazságosság pedig arra összpontosít, hogy kiket tisztelnek és értékelnek a társadalomban, és kiket hagynak figyelmen kívül. Ezen dimenziók mindegyike kulcsszerepet játszik a környezeti igazságosság megértésében és megvalósításában.

A globális déli országok számára a környezeti igazságosság különösen fontos, mivel itt az ipari fejlődés gyakran egybeesik a társadalmi egyenlőtlenségek fokozódásával. A környezeti etika és a dekolonizációs megközelítések hatása Latin-Amerikában és Afrikában is jelentős mértékben formálja a környezeti igazságosság értelmezését. A fenntarthatóság és az emberi jogok tiszteletben tartása elengedhetetlen ahhoz, hogy a környezeti igazságosságot globálisan érvényesíteni lehessen.

Egyes országok, mint Nigéria és India, jogi stratégiákat alkalmaznak a környezeti igazságosság javítására. A jogi mechanizmusok – mint például a regionális bíróságok – fontos szerepet játszanak a környezeti jogok védelmében és az igazságos döntéshozatalban. Az ilyen jogi eszközök alkalmazása különösen hasznos lehet a globális déli országok számára, ahol a környezeti jogok gyakran háttérbe szorulnak a gazdasági érdekekkel szemben.

Az Egyesült Államokban 2023 áprilisi elnöki rendelet, amely a környezeti igazságosság felé tett lépéseket modernizálta, azt jelzi, hogy a politikai vezetés elismeri a környezeti igazságosság fontosságát, de a politikai változások és adminisztrációk váltakozása negatívan befolyásolhatják a haladást. A Trump-kormányzat 2025-ös lépései, amelyek visszavonták a Biden által hozott környezeti igazságosságot elősegítő rendeleteket, jól mutatják, hogy az ilyen típusú politikák kormányzati szintű folyamatos támogatást igényelnek.

Hogyan érhetjük el a biológiai sokféleség megőrzését és helyreállítását nemzetközi jogi keretek között?

A biológiai sokféleség védelme és a sérült ökoszisztémák helyreállítása évtizedek óta központi téma a nemzetközi környezetvédelmi jogban. Az ENSZ Biológiai Sokféleség Egyezményének (CBD) keretében, a részes államok 2012-ben és 2014-ben fontos döntéseket hoztak, amelyek a biológiai sokféleség megőrzésének és a helyreállítási erőfeszítések fokozásának szükségességét hangsúlyozták. Különösen hangsúlyozták az ökoszisztémák folyamataival és funkcióival kapcsolatos jobb megértés szükségességét, amelyek alapvetőek a fenntartható védelemhez és helyreállításhoz.

A CBD keretében a döntéshozók felismerték, hogy a biológiai sokféleség megőrzése nemcsak a helyi vagy nemzeti szintű erőfeszítéseken múlik, hanem globális együttműködést és közös cselekvést igényel. A döntések arra ösztönözik az államokat és más érdekelt feleket, hogy dolgozzanak ki integrált helyreállítási terveket, amelyek figyelembe veszik a helyi közösségek szükségleteit és az ökoszisztémák sajátosságait. Az államoknak nemcsak a természetvédelmi területeken kell helyreállítást végezniük, hanem a fenntarthatóság előmozdítása érdekében megfelelő ösztönzőket kell kialakítaniuk a gazdasági és társadalmi szektorok számára is.

A CBD tudományos és technológiai testülete, amely a helyreállítást mint a sérült ökoszisztémák visszaállítását célzó aktív folyamatot definiálja, hangsúlyozza, hogy a helyreállítás nem a természetvédelem alternatívája, hanem annak kiegészítője. Ennek során kiemelkedő fontosságú, hogy az ökoszisztémák helyreállításához megfelelő jogi és politikai kereteket hozzanak létre, amelyek lehetővé teszik a különböző érdekeltek – beleértve az államokat, a helyi közösségeket, valamint a magánszektort – közös munkáját.

Az államok kötelesek jogszabályokat és politikákat alkotni a sérült ökoszisztémák védelme és helyreállítása érdekében, de ezen intézkedések hatékonysága nagymértékben függ a nemzeti szintű végrehajtástól és a helyi közösségek támogatásától. Az ökoszisztémák helyreállítására irányuló nemzetközi jogi kötelezettségek egyre inkább részei a globális környezetvédelmi irányelveknek, ugyanakkor a nemzetközi jogban jelenleg nem léteznek egyértelmű, egységes mércékkel rendelkező szabályok, amelyek biztosítanák, hogy a helyreállítási célok minden esetben teljesüljenek.

A CBD és más nemzetközi környezetvédelmi megállapodások, mint a Ramsari Egyezmény, a tengerjogi egyezmények, illetve a különböző országok által aláírt helyreállítási programok együttesen támogatják az ökoszisztémák rehabilitációját, de a jogi keretek közötti szakadék még mindig jelentős kihívásokat jelent. Az elméleti szintű kötelezettségek mellett gyakorlati lépésekre van szükség a nemzeti és helyi szinten is, hogy valóban elérjük a globális helyreállítási célokat.

A 2021–2030 közötti időszak az ENSZ Évtizede az Ökoszisztémák Helyreállítására, amely a globális ökoszisztémák helyreállításának elősegítésére irányul, kulcsszerepet játszik a fenntartható fejlődési célok elérésében. A helyreállítási erőfeszítések felgyorsítása érdekében különböző nemzetközi kezdeményezések, mint a Bonn Kihívás és az erdészeti kezdeményezések, segíthetnek a célok elérésében. A globális felmelegedés és a biológiai sokféleség csökkenésének hatásainak visszafordítása érdekében szükség van olyan nemzetközi normákra, amelyek biztosítják, hogy az ökoszisztémák helyreállítása társadalmi és ökológiai szempontból egyaránt fenntartható legyen.

Hogyan formálják a nemzetközi és helyi jogi keretek a környezeti igazságosságot és fenntarthatóságot a tengeri és biodiverzitásvédelmi stratégiákban?

A környezeti erőforrások kezelése és a természet-alapú megoldások finanszírozása egyre inkább központi szerepet kapnak a globális fenntarthatósági diskurzusban. Az e témában született szakirodalom, így például a Palgrave sorozat kötetei, mélyreható elemzéseket nyújtanak arról, hogyan lehet a jogi és politikai eszközöket megerősíteni annak érdekében, hogy a környezeti kormányzás hatékonyabbá, igazságosabbá és ökológiailag megalapozottabbá váljon. Ez a megközelítés különösen fontos a tengeri környezetvédelem és a biodiverzitás megőrzése terén, ahol a nemzetközi jogi keretek és a helyi szabályozások összhangja kulcsfontosságú.

Dr. Jade Lindley munkássága jól példázza, hogy a környezeti bűnözés, így a tengeri kalózkodás vagy az illegális, be nem jelentett és szabályozatlan halászat (IUU fishing), nem csupán környezeti probléma, hanem komplex jogi és kriminológiai kihívás is. Az ilyen bűncselekmények transznacionális jellege megköveteli a nemzetközi jog és a helyi szabályozások összehangolását, valamint az együttműködés megerősítését különböző országok és szervezetek között. A fenntartható fejlődési célok megvalósításában a tengeri környezet védelméhez szorosan kapcsolódó jogi mechanizmusok kiemelt jelentőségűek, hiszen ezek a mechanizmusok képesek közvetlenül befolyásolni a globális ökoszisztémák állapotát és az emberi közösségek jólétét.

Az említett szakértők, mint Hassan M. Ahmad, John H. Armstrong vagy Henok Asmelash, továbbá számos más nemzetközi kutató és jogász, a fenntartható környezeti politikák kidolgozásában játszanak szerepet, különösen a biodiverzitás megőrzése, a környezetjogi szabályozás, a piaci mechanizmusok és a társadalmi igazságosság összefüggéseiben. Az ilyen multidiszciplináris megközelítés elengedhetetlen ahhoz, hogy a természet-alapú megoldások ne csupán technikai, hanem társadalmi és jogi szempontból is megalapozottak legyenek.

A biodiverzitásvédelem például nem csupán biológiai kérdés, hanem jogi, gazdasági és társadalmi tényezők összjátéka. Az Egyesült Államok állami szintű beporzóvédelmi programjai jól mutatják, hogy a tudományos bizonyítékokon alapuló politikaalkotás miként tudja formálni a helyi és országos szintű intézkedéseket. Ezek a programok nemcsak a beporzók, hanem a kapcsolódó ökoszisztéma-szolgáltatások megőrzését célozzák, amelyek nélkülözhetetlenek az élelmiszerbiztonság és a biológiai sokféleség fenntartásához.

Fontos látni, hogy a fenntartható környezetgazdálkodás nem pusztán technikai vagy tudományos kihívás, hanem a jogi keretek, politikai akarat és társadalmi részvétel összehangolt működését igényli. A környezeti bűnözés elleni fellépés, a szabályozási hiányosságok pótlása, valamint a fenntartható fejlődési célok jogi és gazdasági támogatása nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a természet-alapú megoldások valóban hosszú távon is hatékonyak legyenek.

A globális és helyi szakértői hálózatok, például a Transznacionális Szervezett Bűnözés Elleni Globális Kezdeményezés szakértői csoportjai, hozzájárulnak a legjobb gyakorlatok és innovatív jogi megoldások kidolgozásához, melyek segítik a kormányokat és civil szervezeteket abban, hogy integrált módon kezeljék a környezeti kihívásokat. Ezek a hálózatok összekapcsolják a különböző földrajzi és tudományterületeken szerzett tapasztalatokat, így előmozdítva az átfogó, rendszerszintű környezetvédelmi stratégiák megvalósulását.

A jogi és politikai eszközök erősítése tehát nem csupán a hatóságok képességeinek bővítését jelenti, hanem a társadalmi igazságosság és a fenntartható fejlődés együttes előmozdítását is, amelynek középpontjában a természetes erőforrások megőrzése és a helyi közösségek jólétének biztosítása áll. Csak így válhat a környezeti kormányzás valóban hatékony és méltányos, képes válaszolni a jelen kor komplex környezeti problémáira.

Endtext