Trump hazugságainak mértéke az elmúlt években szinte csillagászati magasságokba emelkedett. Ha naponta csak tízet olvasnék, akkor is öt és fél évig tartana, hogy mind a 20 000 hazugságot elolvassam, amelyet az elnöksége alatt mondott. Trump rendszeres hazugságai azonban nem csupán a dezinformáció és propaganda cunamijaként működtek, hanem a világjárvány idején egy olyan pedagógiai vírusként is, amelynek célja a kultúra és a média militarizálása volt, hogy legitimálja a kormányzási elveket egy kivételes állapotként, szükségállapotként és háborúként. Ebben a környezetben a polgári szabadságjogok, a demokrácia, a politika és a jog, valamint az igazság és igazságtalanság közötti kapcsolat teljesen eltorzult. Ennek következményeként számos csapás sújtotta az amerikai társadalmat, és egyik legkiemelkedőbb válasza a háborús dicsőítés lett, ahelyett hogy aggodalmat váltott volna ki, elnyomó intézkedéseket hozott, és militarizálta a nyelvi hagyományokat.

Trump elnöksége alatt a politika a (félre)oktatás és a hatalom fegyvereként működött, és elsősorban a nyelv, a média és egyéb kulturális terek, mint a sportesemények militarizálásán keresztül zajlott. Ez a pandémiai pedagógia egyik formája volt – egy olyan pedagógiai vírus, amely aláásja a kritikai ügynökség, a demokratikus értékek és a polgári intézmények működését, amelyek kulcsfontosságúak egy erős demokrácia számára. Trump saját érdekeit és a háborút állította középpontba, miközben kegyetlenségre vágyott, és a világot saját önérdekeinek és harcainak képére formálta. A fasizmus építkezését hozta vissza, amikor érzelmi indulatokkal terjesztette a haragot, és primitív impulzusokat, valamint érzelmi dogmákat mozgósított.

Trump a "kínai átverésnek" nevezte a klímahelyzetet, miközben a világjárvány alatt a politikai diskurzust a náci propagandához hasonlóan manipulálta. A "hamis hírek" vádjaival szembesülő média és újságírók, akik számon kérték tőle a valódi felelősséget, a náci rezsim ellenálló sajtójának szerepéhez hasonlóan szerepeltek. A gyermekeket, akik szüleikkel együtt illegálisan tartózkodtak az Egyesült Államokban, ketrecekbe zárta, és a faji tisztogatást kormányzati alapelvként kezelte. A hazugságokat normalizálta, és ez lett az őszinteség helyettesítője az ő kormányzati retorikájában. A félelem militarizált diskurzusát erősítette, és megmérgezte a kultúrát az elméletellenesség és a jobboldali média ellenőrzésének segítségével, amely tiszta propagandává alakult.

A fasizmus felemelkedésének jelei az Egyesült Államokban egyértelműek voltak, és Trump adminisztrációja éppúgy hozzájárult a globális politikai és gazdasági válságok elmélyítéséhez, mint maga a világjárvány. Az oktatás és a tudás közvetlen kapcsolatba került a politikai hatalom és annak működtetése, és Trump megjelenése, akár a Covid-19 válsághoz hasonlóan, sokkal nagyobb politikai és gazdasági problémák tünete volt. A fasizmus és a kapitalizmus közötti kapcsolatot Max Horkheimer már régóta figyelmeztetett, amikor azt mondta: „Ha nem akarsz a kapitalizmusról beszélni, akkor jobb, ha hallgatsz a fasizmusról is.”

A világjárvány válságának tanulsága tehát nem csupán Trump hazugságainak, dezinformációinak és a korrupt kormányzásának leleplezésében rejlik. Az igazi tanulságok a világpolitikai, gazdasági és társadalmi szálak összefonódásából fakadnak. Az Egyesült Államokban, mint más országokban is, számos autoriter állam reagálása a világjárványra, részben a demokrácia globális válságának részeként kell, hogy legyen értékelve. Ezt a szélsőjobboldali nacionalizmus térnyerése, a kétpártrendszer összeomlása, a faji tisztogatás politikai programként való megjelenése és a média globális ellenőrzése mind egyesíti.

Bármely ellenállás politikájának kulcsfontosságú eleme az oktatás központi szerepe a politikában, hiszen a társadalmi problémákat csak akkor lehet kritikusan értelmezni, ha az emberek valódi eszközként képesek fellépni a hatalom ellen. Trump politikai működését tehát nem csupán inkompetenciaként, hanem egy átfogóbb politikai projekt részeként kell kezelni, amelyben a modern fasizmus és autoriter rendszerek friss formái mobilizálódnak. A társadalom, ahol az ignorance erénynek számít, és a polgári műveltség terjedése a gyengeség jele, mindig a fasizmus szellemével van körülvéve. A pandémiai pedagógia nyelvét úgy alakítják, hogy elbizonytalanítja az embereket, és arra készteti őket, hogy saját elnyomásukat személyes hiányosságaiknak vagy mások bőrszínének tulajdonítsák.

A világjárvány egy felhívás kell, hogy legyen arra, hogy komoly nemzetközi ellenállást szervezzünk mind a Republikánus, mind a Demokrata Párt politikájával szemben, és ellene álljunk a politikai és gazdasági rendszer brutális működésének, amelyet az 1970-es évek óta támogatnak. Ne csupán Trumpot és a többi autoriter politikust pereljük meg a hatalommal való visszaélésért, hanem tegyük próbára a neoliberális kapitalizmus működését, és harcoljunk a struktúrális és ideológiai változásokért, amelyek egy radikális, szocialista demokráciát hozhatnak el. A kapitalizmus a vírus, és csak úgy szabadulhatunk meg tőle, ha egy emancipált jövőt képzelünk el magunknak.

Hogyan érthetjük meg a fasizmus politikáját a válságos időkben?

A fasizmus politikáját nem csupán politikai ideológiaként kell értelmeznünk, hanem mint egy szerves és összetett rendszert, amely a társadalmi igazságtalanságok, a gazdasági válságok és a kulturális visszaesések terméke. A neoliberalizmus jelenlegi formája, amely a piaci erőszakot és az egyéni érdekeket helyezi előtérbe, csak súlyosbítja a társadalmi atomizálódást és a politikai felelősségvállalás hiányát. Az apokaliptikus populizmus és a fasizmus politikája egy olyan narratívát kínál, amely a múlt rémisztő szellemeit idézi meg, ugyanakkor egy radikális társadalmi rend újraépítésére is felhív. Az igazi kihívás abban rejlik, hogy olyan politikai formációkat hozzunk létre, amelyek képesek felismerni ezt a fenyegetést, és válaszolni rá egy egységes, közösségi és demokratikus alapú nyelvvel.

A mai világban a fasizmus nem csupán a hatalom brutalitását jelenti, hanem annak az eszmének a kiteljesedését, amely szerint az egyén szabadon, mindenféle közösségi és társadalmi kötelék nélkül élhet. Az ilyen gondolkodásmód a közjó és a társadalmi szerződés elutasításán alapul, és gyakran válik a háború, a versengés és az elnyomás eszközévé. A neoliberális fasizmus elősegíti a magánosítást, elidegenítve az egyént a közösségtől és az államtól, miközben a legfontosabb emberi értékeket, mint a szolidaritás, a társadalmi igazságosság és a közösségi felelősségvállalás, figyelmen kívül hagyja.

A fasizmus legveszélyesebb megjelenései éppen ebben az atomizált világban találhatók meg, ahol az egyének elidegenednek, a közösség és a társadalmi kötelességvállalás szelleme elhalványul. Ahhoz, hogy megértsük, mi zajlik a világunkban, szükség van egy olyan politikai diskurzusra, amely képes összekapcsolni a társadalmi, gazdasági és politikai igazságtalanságokat, és reagálni a fasizmus eme új megnyilvánulásaira.

A fasizmus amerikai megjelenése, amely nativista és rasszista eszmékre épít, nem csupán a társadalmi feszültségek elmélyülését jelenti, hanem egy olyan politikai környezet kialakulását is, amelyben az igazságszolgáltatás és az állami intézmények szinte teljesen elvesztették legitimációjukat. Ebben a környezetben az emberek közötti szolidaritás helyett a versengés, a megosztottság és a gyűlölet válik uralkodóvá. Az olyan politikai formációk, mint a Trump-féle populizmus, csak tovább súlyosbítják ezt a válságot, miközben elterelik a figyelmet a valódi társadalmi problémákról.

A társadalom megmentéséhez és a fasizmus megállításához elengedhetetlen egy olyan politikai változás, amely nem csupán a választásokon vagy a pillanatnyi demonstrációk során, hanem hosszú távon, közösségi alapú ellenállás révén történik. A valódi változás érdekében egy szolidaritásra épülő, kollektív erejű mozgalomra van szükség, amely képes megbénítani a fasizmus gépezetét, és egy új, demokratikus és igazságos társadalmi rendet építeni.

Ez a változás nem lesz könnyű, és nem történhet meg pillanatok alatt. Az egyéni és közösségi cselekvés radikális eszmékkel kell hogy találkozzon, és ezeknek az eszméknek a megértésében kulcsfontosságú szerepe van annak, hogy felismerjük a fasizmus korábbi és jelenlegi formáinak közös gyökereit. Az újrafogalmazott társadalmi szerződésnek képesnek kell lennie arra, hogy megújítsa a közösség fogalmát, és új értelmet adjon az egyenlőség, szabadság és testvériség alapelveinek. A változás kulcsa a társadalom és az egyén közötti új kapcsolatban rejlik, amely nem csupán a politikai szintéren, hanem a mindennapi életben is megnyilvánul.

A válságok és a fasizmus növekvő hatása arra figyelmeztet, hogy a társadalmi berendezkedések és politikai rendszerek nem lehetnek többé függetlenek az etikai és társadalmi értékektől. Ahhoz, hogy megértsük a jelenlegi helyzetet, tisztában kell lennünk azzal, hogy a fasizmus nem csupán egy politikai irányzat, hanem egy mélyen gyökerező társadalmi jelenség, amely szoros kapcsolatban áll a kapitalizmus, a rasszizmus és az ökológiai válság problémáival.

Hogyan alakította Trump elnöksége a politikai diskurzust és a társadalmi konfliktusokat?

Donald Trump elnöksége alatt az amerikai politikai diskurzus és társadalmi viszonyok radikálisan átalakultak. A politikai retorika egyre inkább polarizálódott, a hatalomhoz való viszony, a jogrend és az igazságszolgáltatás felfogása, valamint a közéleti diskurzus minősége és irányultsága mind új szintre emelkedtek. Trump politikája és a hozzá tartozó kommunikációs stílus a társadalom különböző rétegei között elmélyítette a feszültségeket és új kihívások elé állította az amerikai politikai kultúrát.

Trump elnöksége alatt a politikai diskurzus szintjén több komoly változás is megfigyelhető volt. A hagyományos politikai párbeszéd helyett sokszor személyes támadások, dezinformációk és polgárháborús retorika vált dominánssá. A közhangulatot az elnök szavait követő, az ő nevéhez kötődő erőszakos cselekedetek is erősen befolyásolták. Az ő személye körül kialakult kultusz sokak számára elhomályosította a politikai diskurzust, és létrejött egy párhuzamos valóság, amelyben az alternatív tények és a "fake news" fogalma is mindennapossá vált.

Trump politikai retorikájának egyik legfontosabb eszköze a megerősített ellenségképalkotás volt. Az ő elnöksége alatt nemcsak külső politikai ellenfelekkel, hanem saját politikai riválisaival is hevesen küzdött, és gyakran alkalmazott olyan kifejezéseket, mint a "hazaáruló" vagy a "médiabirodalom" az őt kritizáló személyekkel szemben. Ezzel párhuzamosan a Trump körüli politikai szférában egyre inkább elterjedtek azok az eszmék, amelyek az igazság relativizálását hirdették, és amelyeket a közéletben a legszélesebb körök is előszeretettel alkalmaztak.

Az egyik legjelentősebb esemény, amely Trump elnöksége alatt szembeötlően kiemelkedett, az impeachment eljárás volt, melynek célja Trump leváltása volt. Az eljárás nemcsak politikai szempontból hozott komoly változásokat, hanem társadalmi szinten is komoly vitákat váltott ki. Az impeachment kérdése nemcsak az elnöki hatalom legitimitását érintette, hanem számos társadalmi csoport reakcióit is tükrözte. A Trump által terjesztett alternatív tények és a valóság átlátszó manipulációja a politikai diskurzus manipulálásához vezetett, és mindez nagyban hozzájárult a demokratikus intézmények iránti bizalom megingásához.

Trump politikája, különösen az ő hozzáállása a rasszizmus kérdéséhez, szintén külön figyelmet érdemel. Az elnök kormányzása alatt számos esemény, például a Charlottesville-i incidens, erőszakot szított a társadalom különböző rétegei között. Trump reagálásai és a politikai döntései gyakran támogatták a szélsőjobboldali csoportokat, miközben a társadalmi feszültségek csak fokozódtak. Az elnök politikai kommunikációja gyakran megosztotta az amerikai társadalmat, és a rasszizmus ellen küzdő aktivisták és politikai szervezetek közvetlenül szembekerültek a hatalom képviselőivel.

A hatalom és az igazságszolgáltatás viszonya, amely a Trump-adminisztráció alatt tovább erősödött, szintén kulcsfontosságú eleme volt a politikai diskurzusnak. Az igazságügyi tárca vezetője, William Barr, aki Trump szoros szövetségese volt, gyakran megkérdőjelezte a törvények és intézmények függetlenségét, és úgy tűnt, hogy az igazságszolgáltatási döntéseket kizárólag a politikai érdekek vezérlik. Ezt azzal magyarázták, hogy Trump a saját politikai túlélésére építette az igazságszolgáltatást, és gyakran kritizálta a független ügyészséget és bírói rendszert, amikor azok nem támogatták az ő politikai céljait.

A Trump-adminisztráció alatt egy másik fontos társadalmi jelenség is elterjedt: a politikai polarizálódás. Az elnök mindent elkövetett, hogy elmélyítse az amerikai társadalom két nagy tábor közötti szakadékot, és fokozta a politikai ellenségeskedést. A társadalmi és politikai kérdések már nemcsak egyszerű véleménykülönbségekről szóltak, hanem szinte létkérdéses háborúvá váltak, ahol a győzelem mindenáron szükséges volt. A Trump által képviselt politika a "mi" és "ők" szembenállását erősítette, és alapjaiban alakította át az amerikai politikai kultúrát.

Fontos, hogy megértsük, hogy az amerikai politikai diskurzus átalakulása nemcsak Trump elnöksége idején zajlott, hanem egy sokkal hosszabb ideje fennálló folyamat része volt. A politikai polarizálódás és a társadalmi feszültségek már régóta jelen voltak, és Trump elnöksége csak tovább súlyosbította ezeket a jelenségeket. Az ő kormányzása alatt egyesek úgy érezték, hogy a társadalmi igazságosság, a jogállamiság és az egyenlőség elvei nemcsak háttérbe szorultak, hanem valódi veszélybe kerültek.

Hogyan befolyásolják a társadalmi és politikai polarizációk a modern demokráciák működését?

A politikai és társadalmi polarizáció egyre nagyobb mértékben befolyásolja a világ vezető demokráciáit. Az Egyesült Államokban a 21. század első két évtizedében az ilyen típusú polarizáció egyre inkább a politikai diskurzus központjává vált. A polgárok és politikai elit közötti szakadék, amely különböző kérdésekben, mint a rasszizmus, a közbiztonság és a jogállamiság kérdései, naponta növekvő feszültségeket szül.

Ezek a jelenségek nem csupán a politikai táborok közötti ellentéteket, hanem a társadalom alapvető értékeivel kapcsolatos véleménykülönbségeket is felszínre hoznak. A politikai manipulációk és a nemzetközi kapcsolatokban is tapasztalható zűrzavarok közepette egyre inkább érezhető a "mi és ők" típusú mentalitás, amely a társadalmi szakadékokat csak tovább mélyíti. Ez különösen igaz azokra a politikai vezetőkre, akik a megosztottságra építve keresnek támogatottságot, miközben a közvélemény manipulálásával próbálnak egyre nagyobb hatalmat gyakorolni.

Az Egyesült Államokban Donald Trump politikai karrierje például különösen szemléletes példáját adja ennek a dinamikának. A Trump-adminisztráció alatt a társadalmi és politikai polarizáció olyan mértékben erősödött, hogy a közvélemény két élesen elkülönülő táborra szakadt, a politikai diskurzust pedig egyre inkább a "mi és ők" ellentét határozta meg. Az amerikai közéletben a média szerepe is kiemelkedett, és a "fake news" és a "propaganda" fogalmai mind inkább a közbeszéd részévé váltak.

A hatalom és a média közötti kapcsolat különösen fontos, mivel az információ és annak torzítása gyakran a politikai vezetők céljait szolgálja. Az olyan médiumok, mint a Fox News, egyre inkább elválaszthatatlanul összekapcsolódtak az állami vezetés politikai céljaival, gyakran torzítva a valóságot és hozzájárulva a társadalmi megosztottsághoz. A közvélemény manipulatív irányítása révén a hatalom képes volt fenntartani és növelni befolyását, miközben a társadalom egyre inkább megosztottá vált.

Ezen túlmenően a demokratikus intézmények és jogállamiság iránti bizalom is erőteljesen csökkent. A jogi rendszert gyakran arra használták, hogy politikai ellenfeleket támadjanak meg vagy manipulálják a közvéleményt. Az igazságügyi rendszer, amely elméletben független kellene hogy legyen, a politikai érdekek eszközeként működött, ami tovább erősítette a társadalmi feszültségeket.

A politikai és társadalmi polarizáció következményei nemcsak a politikai rendszerre, hanem a mindennapi életre is hatással vannak. A társadalom különböző csoportjai közötti kapcsolatokat is mérgezik, ami nemcsak a közbeszédet, hanem az emberek közötti személyes kapcsolatokat is befolyásolja. A politikai megosztottságot gyakran személyes szinten is átélhetjük, ahol a családok, barátok és kollégák közötti viták és nézeteltérések mindinkább az ideológiai hovatartozás mentén szerveződnek.

A politikai polarizáció hatása különösen fontos a jövő demokratikus működésének szempontjából. A demokráciák fenntartása nemcsak a választások lebonyolítását, hanem a társadalmi kohézió fenntartását is megköveteli. Ha a társadalmi megosztottság folytatódik, akkor a politikai dialógusok egyre inkább bezárulnak, és a kompromisszumok, amelyek a demokratikus rendszerek alapjai, egyre inkább elérhetetlenné válnak.

A polarizáció azonban nem csupán problémát jelent, hanem lehetőséget is ad arra, hogy az egyes társadalmak újraértékeljék saját alapvető értékeiket és normáikat. A globális válságok, mint a pandémia, új kihívások elé állítják a politikai rendszereket, amelyekre csak közös erőfeszítéssel és politikai párbeszéddel találhatunk választ. A jövődemokráciák számára az egyik legnagyobb kihívás az, hogy miként kezelhetik a társadalmi megosztottságot, miközben megőrzi a politikai stabilitást és a közbizalom alapjait.

Hogyan optimalizálható a portfóliók teljesítménye a kockázat és költségek figyelembevételével?
Hogyan alakította Amerika a globális politikát és gazdaságot a XXI. század elején?
Miért fontos a fázisrendelődés dinamikai szcaling elmélete a folyadékkristályokban?
Miért fontos a krónikus pankreatitisz pontos diagnózisa és hogyan történik a vizsgálat?