Milyen veszélyekkel kellett szembenézniük a kongresszusi képviselőknek 2021. január 6-a előtt?

Az amerikai Kongresszus 2021 januárjának elején példátlan fenyegetéssel nézett szembe, amely alapjaiban rengette meg az ország demokráciájába vetett bizalmat. Az elnökválasztás eredményének hitelesítése hagyományosan formális, szinte ceremoniális feladat, de ezúttal a politikai légkör teljesen megváltozott. Donald Trump, az akkor hivatalban lévő elnök, megtagadta vereségének elismerését, és különféle, alaptalan választási csalásokról szóló összeesküvés-elméleteket terjesztett. Ez a narratíva – bár bíróságok többször is elutasították – sok híve körében hitelesnek bizonyult, és végül egy részük 2021. január 6-án a Capitolium elé tervezett demonstrációt is erőszakos cselekedetekre való felkészülésként értelmezte.

Ebben a feszültséggel teli légkörben Abigail Spanberger, korábbi CIA-ügynök, aki 2018-ban mérsékelt demokrataként került be a Képviselőházba, aggódva figyelte a helyzetet, különösen a demokrata párti női képviselők biztonsága miatt. Felhívta fiatalabb kolléganőjét, Alexandria Ocasio-Cortezt, hogy tanácsokat adjon a személyes biztonság megőrzésére. Spanberger figyelmeztette, hogy Ocasio-Cortez, aki baloldali aktivistaként szerzett hírnevet, különösen veszélyeztetett célpont lehet az erőszakos szélsőségesek részéről, akik ellene irányuló gyűlöletüket nyíltan hangoztatták.

Ez az óvatosság olyan szintre emelkedett, hogy a képviselőknek tanácsolták, hogy kerüljék a nyilvános megjelenést jellegzetes ruházattal, ne viseljenek kongresszusi kitűzőket, és inkább a Capitolium alatti alagútrendszeren közlekedjenek ahelyett, hogy a nyílt utcán mozognának. A biztonsági intézkedések a veszély forrásától való félelem mellett azt is tükrözték, hogy az ország egyik legfontosabb demokratikus intézménye képtelen volt felkészülni egy olyan fenyegetésre, amelyet belső szélsőségesek jelentettek.

A kongresszusi vezetők és a nemzeti biztonsági apparátus, amelynek feladata a Capitolium és az ott dolgozók védelme, nem számítottak ekkora léptékű zavargásra, amely végül a Capitolium ostromához vezetett. A képviselők azonban már napokkal előtte érzékelték, hogy a demokrácia alapjai veszélybe kerültek. Ezért is terjedtek el a biztonsági utasítások, amelyek arra figyelmeztették őket, hogy a megszokott protokolltól eltérő módon viselkedjenek, mert a hagyományos keretek nem védik meg őket az új fenyegetésektől.

A politikusok személyes történetei, mint Andy Kimé, aki családját otthon tartotta a zavargások idejére, vagy Jason Crowé, aki megváltoztatta terveit a saját és családja biztonsága érdekében, mutatják, hogy milyen mély szorongás és félelem járta át a politikai közösséget. A politikai ellentétek mélyülése, a társadalmi polarizáció és a szélsőséges retorika összetettebbé tette a biztonsági helyzetet, amely nem csupán politikai, hanem emberi drámát is jelentett.

Mi okozza valójában a COVID-19 tüneteit és halálozását?

Számos, „COVID” diagnózissal ellátott beteg valójában nem súlyos légúti fertőzésben, hanem vérrögképződésben szenvedett. A SARS, vagyis „súlyos akut légzőszervi szindróma” elnevezés ellenére az esetek egy része nem felelt meg ennek a klasszikus képnek. Cameron Kyle-Sidell, egy New York-i intenzív osztályos orvos már 2020 tavaszán rámutatott, hogy a betegek tünetei nem egy fertőző vírus által okozott betegséghez hasonlítanak, hanem inkább a magaslati oxigénhiány vagy repülőgép nyomáscsökkenés miatti állapothoz. Ezek az emberek valójában oxigénhiány miatt szenvedtek, nem pedig klasszikus tüdőgyulladásban. Az orvosok tévesen diagnosztizálták őket, mert a korábbi orvosi paradigma nem fedte le ezt a jelenséget. A betegek gyakran szorongtak, stresszes állapotban levették az oxigénmaszkot, még akkor is, amikor már életveszélyben voltak.

Fontos megemlíteni, hogy a 2020-ban világszerte gyorsan bevezetett 5G technológia, különösen a 60 GHz-es frekvenciasáv, kölcsönhatásba lép az oxigénmolekulákkal, gátolva az oxigén megfelelő felszívódását a véráramba. Az 5G telepítése iskolákban és kórházakban egy újabb tényező lehet a tüdő- és vérkeringési problémák kialakulásában, amelyeket tévesen „COVID-19” tünetekként könyvelnek el. A sejtek a sugárzásra válaszul mérgező hatásokat produkálhatnak, amelyek tünetei összetéveszthetők a vírusfertőzéssel.

A halálozási statisztikák manipulációja további kérdéseket vet fel. Dr. Sco Jensen, Minnesota állami szenátora és orvosa feltárta, hogy a kórházak számára a COVID-diagnózis anyagi ösztönzőket jelentett, és halotti anyakönyvi kivonatok kitöltésére vonatkozó utasításokat kapott, amelyek alapján nem volt szükség laboratóriumi tesztre a COVID feltüntetéséhez. A diagnózis gyakran a tünetek alapján született meg, amelyek más légúti betegségek, allergiák vagy nátha tünetei is lehettek. Ez magyarázza, hogy a COVID-halálozási számok jelentős mértékben túlbecsültek.

Kanadai példák, mint Ontario, azt mutatják, hogy egyetlen tünetes lakó miatt az egész idősotthon izolálásra került, ami drámai intézkedésekhez vezetett anélkül, hogy egyértelmű bizonyíték lett volna a vírusfertőzésre. Több orvos és szakértő nyíltan beszélt arról, hogy a COVID-halálozások emelkedése a más okból bekövetkezett halálozások újrakiértékeléséből ered.

A média általánosságban elhanyagolta ezt az igazságot, míg egyes újságírók, például Bel Mooney a Daily Mailnél, személyes tapasztalatok alapján hozták nyilvánosságra a halotti anyakönyvi csalásokat. Mooney apja, aki krónikus légzőszervi és érrendszeri betegségekben szenvedett, kétszer is negatív COVID-teszten esett át, mégis „COVID-19” volt feltüntetve halálának okaként. Ez a helyzet is rávilágít arra, hogy a COVID-jelölés sok esetben nem a halál valódi okát jelzi, hanem csupán azt, hogy a beteg a halál pillanatában „COVID” státuszban volt.

Fontos, hogy az olvasó megértse, a vírus létezésének kérdése nemcsak orvosi, hanem politikai és gazdasági szempontból is jelentős. Az 5G technológia és más elektromágneses sugárzások hatásai egyelőre alig vizsgáltak, pedig szerepük a tünetek kialakulásában nem elhanyagolható. A halálozási adatokkal való manipuláció pedig rávilágít arra, hogy a hivatalos statisztikák mögött nem mindig a valóság, hanem egy adott érdekcsoport narratívája áll. Az igazság megértéséhez elengedhetetlen a kritikus gondolkodás, a források alapos vizsgálata és a komplex egészségügyi, társadalmi összefüggések figyelembevétele.

Miért kellene komolyan venni a maszkhasználat hatásait és veszélyeit?

A maszkok viselése, különösen a sebészeti maszkok, egyre inkább központi kérdéssé vált a világjárvány idején. A kutatások, amelyeket a "Sebészeti maszkok használata az operációs teremben: klinikai hatékonyság és irányelvek" című jelentés tartalmaz, kétségbe vonják a maszkok valódi hatékonyságát. Az egyik legmeglepőbb megállapítás az, hogy nem találtak olyan bizonyítékot, amely alátámasztaná a sebészeti maszkok hatékonyságát a sebészeti helyszíni fertőzések gyakoriságának csökkentésére. Továbbá, a maszkok viselésének nincs tudományos alapja arra sem, hogy megvédje az operációs személyzetet az infektív anyagoktól az operációs teremben. Az irányelvek továbbra is a maszkok használatát ajánlják a személyzet számára, hogy védjék a személyzetet és a betegeket, még akkor is, ha nincs tudományos bizonyíték arra, hogy valóban védelmet nyújtanak.

A világ a "normális" állapotába való visszatérését ígérte a vakcinák megérkezésével. Azonban hamar kiderült, hogy ez a "visszatérés" nem egészen úgy alakult, ahogy azt várták. A világjárvány idején, amikor a vakcinák megjelentek, az egyes vezetők, mint Mary Ramsay, az angol közegészségügyi intézet vezetője, és Anthony Fauci az Egyesült Államokból, azt hangoztatták, hogy az embereknek a maszkot és a társadalmi távolságtartást még akkor is folytatniuk kell, ha be vannak oltva. Fauci többször is kétszeres maszkot viselt, jelezve, hogy a vakcina nem ad felmentést az előírások alól.

A nyilvános és politikai reakciók egyre inkább a maszkok véglegesítésére irányultak. A spanyol kormány például olyan törvényt hozott, amely előírta a maszkok viselését még a tengerparton is, sőt még úszás közben is. Ez a döntés gyakorlatilag tönkretette volna a spanyol turizmus maradékát, miközben veszélyes légzési problémákat is okozhatott volna a fürdőzők számára. Bár végül visszavonták a rendeletet, az esettanulmány jól mutatta, hogy a maszkok viselése mögötti politikai szándékok mennyire elrugaszkodtak a valóságtól.

A maszkokkal kapcsolatos klinikai és környezeti veszélyek is egyre inkább nyilvánvalóvá váltak. A maszkok által okozott legfontosabb veszélyek közé tartozik a mikroműanyagok belélegzése, amelyek a légzésen keresztül juthatnak be a szervezetbe. A statisztikák szerint évente több mint 1,5 milliárd eldobható maszk kerül a világ óceánjaiba, szennyezve a vízfelületeket és veszélyeztetve a tengeri élővilágot. A maszkok legnagyobb része műanyagból készült, és biológiailag nem lebomló mikroszálakat tartalmaz, amelyek a környezetben szétbomlanak és kisebb műanyag részecskékké alakulnak.

A mikroplasztikák az emberi szervezetben is felhalmozódhatnak. Egy 2020-as tanulmány szerint a Tucson-i Állami Egyetem kutatói minden egyes szervben mikroműanyagokat találtak, amelyeket a táplálékkal, vízzel vagy levegővel nyeltünk le. A WWF tanulmánya szerint az emberek hetente átlagosan 2000 apró műanyagrészecskét fogyasztanak, amelyeket a vízből, a tengeri élőlényekből és a levegőből vesznek fel. A mikroplasztikák ráadásul toxikus anyagokat is szállíthatnak, mint például higanyt, peszticideket és dioxinokat, amelyek rákot, reproduktív és fejlődési problémákat okozhatnak.

Az emberek maszkot viselve közvetlen kapcsolatba kerülnek ezekkel a mikroműanyagokkal, amelyek a tüdőbe kerülve gyulladást és immunválaszokat válthatnak ki. A maszkok, amelyek gyakran poliészterből, polipropilénből és más műanyagokból készülnek, mikroszálakat bocsátanak ki, amelyek beléphetnek a légzőrendszerbe. Egyes kutatások szerint a maszkok akár napi 4000 mikroszálat is kibocsáthatnak, különösen, ha többször is használják őket.

A maszkok viselésének környezeti hatásai sem elhanyagolhatóak. Mivel a legtöbb maszk egyszer használatos, és nem biológiailag lebomló, a világ tele van elhagyott maszkokkal. Az óceánokban lebegő műanyagrészecskék súlyosan károsíthatják a vízi élővilágot, és hozzájárulnak a globális műanyag szennyezéshez. A szakértők figyelmeztetnek arra, hogy a műanyag maszkok és más egyszer használatos műanyagok a jövőben még nagyobb problémát jelenthetnek, ha nem változtatunk a fogyasztási szokásainkon.

A valóság szimulációja: Hogyan látjuk és érzékeljük a világot?

Tegmark elképzeli, hogy egy fejlett számítógépes játék szereplői milyen érzéseket tapasztalnak, amikor a grafika annyira tökéletes, hogy nem tudják, hogy egy játékban vannak. Úgy érzékelik, mintha valós objektumokba ütközhetnének, beleszerethetnek és izgalmat élhetnek át. Amikor azonban elkezdik tanulmányozni a videojáték „fizikai világát”, rájönnek, hogy minden pixelből áll, ami szoros párhuzamot mutat a mi energetikai valóságunkkal, ahol egy szinten a világunk digitális. Ami a számítógépes játék szereplőinek fizikai „dolognak” tűnik, az valójában számokká bontható le: és pontosan ugyanezt történik a mi világunkban. Mi is körülnézünk, és bár nem tűnik matematikainak, amit látunk, mindent apró elemi részecskék, mint kvarkok és elektronok alkotnak. De vajon mit jelent ez? Milyen tulajdonságai vannak az elektronoknak? Van szaga, színe vagy textúrája? Nincs! A fizikusok olyan szakszavakat találtak ki, mint az elektromos töltés, spin vagy lepton szám, de az elektron nem törődik azzal, hogyan nevezzük el őket, hiszen a tulajdonságok valójában csak számok. Ez az illuzórikus valóság, amit a gnosztikusok leírtak: a szimuláció.

Amikor a tudományos világban 2021 áprilisi számában egy cikk jelent meg „Megerősítve! A szimulációban élünk” címmel, igencsak ironikus volt számomra, hogy húsz évvel azután, hogy először azt állítottam, hogy a valóságunk egy szimuláció, és hogy a fény sebessége annak külső határa, most ugyanazt mondják. A cikk, amelyet egy rendkívül képzett tudós írt, ugyanazokat az állításokat tartalmazta, amelyeket évek óta hangsúlyoztam: ha valóban egy szimulációban élünk, akkor a tér csupán egy absztrakt tulajdonság, amely kódolva van, és nem valós. A fény sebessége a „Mátrix” feldolgozási sebességét is tükrözi, amint azt én is korábban megírtam. A világ, amelyet mi valóságként érzékelünk, egy illúzió. A politikusok, kormányok, tudósok, orvosok, akadémikusok, a média, az iskolai és egyetemi tantervek mind-mind egy olyan világon alapulnak, amely nem létezik, csak mint egy szimulált börtönsejt. Egy ilyen valóságban, ha a világunk illúzió, akkor nem csoda, hogy egy járvány is illúzió lehet.

Az emberi elme korlátozott érzékszervi tapasztalata – a látás, hallás, szaglás, ízlelés és tapintás – alapvetően meghatározza, hogy miként értelmezzük a világot. Amikor valaki kizárólag a fizikai érzékszerveire támaszkodik, az a valóság, amit érzékel, csupán egy nagyon kicsiny része az infinitezimálisan hatalmas tudatosságnak. Az emberi lét korlátozott és illúzióval teli, amíg nem lépünk túl ezen a szűk korláton, hogy elérjük az „infinitezimális végtelent”, amit a tudatunk magában rejthet.

A tudomány és a vallás szintjén is sokan keresnek magyarázatot, de amíg nem merünk túl a szűk érzékszervi határainkon, a valóság csupán egy illúzió marad. Ahhoz, hogy igazán megértsük a világot, fel kell ismernünk, hogy minden, amit érzékelünk, egy szimuláció része. Az emberi tudat számára a legnagyobb szabadságot akkor érhetjük el, ha megszabadulunk a világunkra vonatkozó korlátozott, illúziókkal teli elképzelésektől. Ha ezt megtesszük, akkor egy teljesen új valóság tárul elénk, egy olyan valóság, amelynek határai nem csupán a fizikai érzékszerveinkre vonatkoznak.

Hogyan befolyásolta Trump politikája a járványkezelést és a kormányzók döntéseit?

Az Egyesült Államok járványkezelésének korai szakaszában a politikai vezetés és a szövetségi kormány megosztottsága erősen meghatározta az események menetét. Trump elnök és tanácsadói, például Dr. Deborah Birx, gyakran ellentétes álláspontokat képviseltek, ami nemcsak a járványkezelés hatékonyságát gyengítette, hanem feszültségeket szított a szövetségi és állami vezetők között is. A Georgia állam kormányzója, Kemp, a belső nyomás ellenére is az újranyitás mellett döntött, szembeszállva Trump kívánságával. Ez az eset jól mutatja, hogy a személyes lojalitás és a politikai befolyás erősen átpolitizálta a járványügyi döntéshozatalt.

Az elnök nemcsak közvetlenül próbálta befolyásolni a kormányzókat, hanem hivatalos és informális eszközökkel is nyomást gyakorolt rájuk, a sajtómunka irányításától kezdve a személyes beszélgetésekig. A politikai lojalitás és az elnök támogatása gyakran vált a járványkezelési stratégiák egyik mércéjévé. Az olyan kormányzók, akik nem követték az elnök álláspontját, könnyen nyilvános kritikát és politikai hátrányokat szenvedtek el, míg másokat, például New Jersey demokrata kormányzóját, Murphy-t, aki nem akart versenyezni a Trump által megjelölt „kék” államban, megkíméltek a nyilvános támadástól.

Trump elnök érdeklődése a járványkezelés iránt fokozatosan csökkent, ahogy a figyelme egyre inkább a politikai kampányokra és a nagyobb nyilvános események visszaállítására irányult. Ez a változás az államok és a helyi vezetők közötti koordináció gyengüléséhez vezetett, miközben az elnök saját politikai narratívája – az ország megosztottságára és a „Trump-ország” fogalmára alapozva – tovább mélyítette a feszültségeket. A republikánus nemzeti konvenció ügyében tanúsított hozzáállása is jól mutatja, hogy a politikai érdekek gyakran felülírták a közegészségügyi szempontokat.

Az elnök beszélgetései a kormányzókkal, például a North Carolina-i Cooperrel, megvilágítják, milyen mélyen beágyazódott az önkény és a politikai nyomás a járványkezelési döntésekbe. Trump hajthatatlansága és az események mielőbbi újraindítására irányuló kényszere egyértelművé tette, hogy a közegészségügyi aggodalmak háttérbe szorultak a politikai és kampánycélokkal szemben. Ugyanakkor az ilyen álláspont nemcsak az egészségügyi kockázatokat növelte, hanem a társadalmi bizalmat is aláásta.

Az adminisztráció megközelítése a nemzetközi és államközi versenyhelyzetekben is megmutatkozott, ahogy a Connecticut-i kormányzó, Lamont tapasztalta. A járvány elleni küzdelemben kulcsfontosságú gyógyszeripari beruházások esetében is a protekcionista és gyakran agresszív amerika-első szemlélet dominált, amely nem volt hajlandó kompromisszumot kötni, még a stratégiai szövetségesekkel szemben sem.

Ezen túlmenően lényeges, hogy a döntéshozók és az olvasók is felismerjék: a politikai vezetők személyes ambíciói, ideológiai nézetei és rövid távú politikai céljai miként alakítják a kríziskezelés menetét. A válságok hatékony kezelése megköveteli a szakmai szempontok prioritását, a tudományos eredményekhez való igazodást és a nyílt, átlátható kommunikációt a lakosság felé. Az, hogy ez nem mindig történik meg, hosszú távon súlyos egészségügyi és társadalmi következményekkel jár.