Hogyan készült fel Nancy Pelosi a Trump-korszak utáni politikai kihívásokra, és mit tanulhatunk ebből?

Nancy Pelosi a Demokrata Párt egyik legnagyobb és leghatékonyabb pénzgyűjtője volt, aki képes volt finanszírozni a párt kiterjedt kampányát még a republikánusok válsága és Trump politikai megrendülése közepette is. Az ő hálózata, amelyet évtizedek alatt épített ki, lehetővé tette, hogy a Demokrata Párt támadásba lendüljön nemcsak a hagyományosan liberális területeken, mint Miami vagy Kalifornia, hanem a vörösebb államokban is, például Floridában, Kansasben, Arizonában és Texasban.

Az egyik ilyen támogató, Reid Homan, kaliforniai kockázati tőkebefektető, már Trump 2016-os megválasztása után elkezdett tanulmányokat finanszírozni a választási eredmény megértésére és a Demokrata Párt visszatérésének lehetőségeire. Homan és tanácsadója, Dmitri Mehlhorn, azonban egy sokkal sötétebb forgatókönyvet is felvázoltak: Trump esetleges veresége után sem akarta volna átadni a hatalmat, és minden eszközt bevethetett volna a hatalom átvitelének meghiúsítására, egészen 2021. január 6-ig, amikor a Kongresszus hivatalosan is megerősíti a választás eredményét.

Ez a forgatókönyv nem volt teljesen irreális. Már 2020 nyarán Trump megpendítette az elnökválasztás elhalasztásának ötletét, amit később visszavont, de semmi sem zárta ki, hogy más, kevésbé kézenfekvő manőverekkel próbálja meg aláásni a demokráciát. Pelosi és tanácsadói ezért azt fontolgatták, hogy milyen eszközökkel lehetne fellépni a törvénytelen hatalomátvételi kísérletekkel szemben. Pelosi hatalma lehetővé tette volna, hogy megtagadja a republikánus törvényhozók beiktatását, akik együttműködnének Trump stratégiájával, vagy akár az új Kongresszus összehívását is elhalaszthatta volna január 6-án.

Pelosi, aki ekkor már nyolcvan éves volt és közel járt a pályafutása végéhez, nem akarta, hogy karrierje egy olyan elnökkel záruljon, akit mélységesen elutasított. Talált azonban szövetségest Joe Bidenben, aki hasonló háttérrel, keleti parti katolikusként és mérsékelt liberálisként képviselte a politika hagyományos értékeit. Mindketten kényelmetlenül érezték magukat a párt radikális baloldali szárnyával, amit Pelosi a „Zöld álomnak” nevezett, ezzel minimizálva a klímaügyi radikalizmus terveit.

Pelosi 2020 nyarán elsősorban arra koncentrált, hogyan tudná növelni a Demokrata Párt többségét, és hogyan lehetne legyőzni Trumpot. Bár a veszélyes forgatókönyv távoli volt, Pelosi titokban támogatott egy bizalmas vizsgálóbizottságot, amely a választási folyamat sebezhetőségeit kutatta, tekintettel arra, hogy Trump bármihez képes lehetett volna folyamodni az elnökség megtartásáért.

Nemcsak a demokraták, de néhány korábbi Trump-közeli is aggódott amiatt, hogy az elnök nem engedi át a hatalmat. Mick Mulvaney, Trump egykori főtanácsadója is úgy vélte, hogy Trump nem biztos, hogy békésen hagyja el a posztot, ha veszít. Ezek az aggodalmak azonban legtöbbször titokban maradtak.

Trump kampánya 2020-ban nem a vírus elleni fellépésről vagy a nemzeti egységről szólt, hanem az ország megosztásáról és a demokrata ellenzék démonizálásáról. Amikor a választások közeledtek, nem volt világos, milyen konkrét programmal készül a második ciklusra, csupán a megkezdett munka befejezéséről beszélt.

Fontos felismerni, hogy a demokrácia védelme nem csak a választások napján dől el, hanem a folyamat minden lépésénél, ahol törvénytelen beavatkozások, csalások vagy hatalomátviteli kísérletek előfordulhatnak. A politikai vezetők felelőssége, hogy felismerjék és időben reagáljanak az ilyen fenyegetésekre, még akkor is, ha azok elképzelhetetlennek tűnnek. Az is lényeges, hogy a hatalom gyakorlói nem csupán stratégiák és kampányok mentén gondolkodjanak, hanem az alkotmányos rend és a békés hatalomváltás megőrzése legyen az elsődleges cél. A politikai harcok közepette sem szabad alábecsülni a demokratikus intézmények erejét és védelmét.

Hogyan hatott Donald Trump 2020-as választási kudarca a republikánus politikára?

2021. január 4-én, másnap, miután Donald Trump Georgia állam legfelsőbb választott tisztségviselőjét nyilvánosan támadta, az atlanta-i ügyvéd, BJay Pak lemondott posztjáról. Később tanúskodott, hogy lemondása annak köszönhető, hogy Trump úgy érezte, hogy Pakot el kell bocsátania, mivel aggályai voltak a georgiai választási csalásokról szóló nyilvános állásfoglalás miatt. Ez volt az egyik legnyilvánvalóbb jele a mély válságnak, amely a Trump hívei által uralt Igazságügyi Minisztériumban alakult ki, ahol a legkeményebb hívei próbálták hamis nyilatkozatokkal megkérdőjelezni a választási eredményeket. Trump Georgia-ban tartott utolsó beszéde már csak órákra volt, miközben a republikánusok szétbomlottak, és a demokraták tisztában voltak a helyzet súlyosságával.

Újév után, január 4-én, Biden és a legfelsőbb átmeneti hivatalnokok egy telefonhívás során beszéltek a Georgia-i választásról, és Jennifer O'Malley Dillon, Biden kampányának egykori ügyes menedzsere, majd politikai tanácsadója megosztotta, hogy szerinte megnyerhetik mindkét szenátusi helyet. Anita Dunn, Biden egyik vezető stratégája, meglepődve hallgatta O'Malley Dillon optimizmusát, mivel ő eddig szkeptikus volt Georgia sikerét illetően. Mégis, a hírek alapján úgy tűnt, hogy a demokraták megingathatják a republikánus dominanciát.

A január 5-én tartott georgiai választások előtt Karl Rove, a republikánus stratégiai tanácsadó, akik jelentős összegeket fektettek be a választásba, záró konferenciát tartott a támogatóknak. Bár próbált optimizmust sugározni, elismerte, hogy a republikánusoknak szükségük lesz egy erős választási napra, hogy leküzdjék a demokraták előnyét, akik már nagy számú szavazatot szereztek a korai szavazások során. Azonban a Trump melletti elkötelezett politikai aktivisták többsége nem látta be, hogy a helyzet már nem visszafordítható, és egyre inkább megkérdőjelezhetővé vált, hogy az erősebb kampányok képesek-e átformálni a választások kimenetelét.

Trump Georgia-i látogatása, amely a republikánusok számára kritikus jelentőségű volt, a 2020-as választási eredmények visszavonásának igényével zárult. Az elnök, akinek kampányát a választási csalás vádja alapozta meg, továbbra is hatalmas támogatottsággal bírta, de egyre inkább a párton belüli széthúzások látható jeleit mutatta. Választási beszédeiben Trump nemcsak a saját vereségét tagadta, hanem egyértelműen rávilágított arra is, hogy a szenátus két képviselője, akik lojálisak voltak hozzá, milyen súlyos politikai árakat fizethetnek a választás eredményének megkérdőjelezéséért. Ezzel párhuzamosan a demokraták egyre inkább tisztában voltak a veszélyekkel, amelyek a választási eredmények megerősítését fenyegették, és alaposan felkészültek arra, hogy megvédjék az eredményt.

A január 6-i kongresszusi szavazás előtt Trump hívei mindent elkövettek annak érdekében, hogy a választási eredmények érvényesítése elakadhasson. Elsőként Josh Hawley szenátor, majd más republikánus képviselők is bejelentették, hogy vitát akarnak generálni az elektori testületek aláírt és lezárt választási jegyzékeinek érvénytelenítéséről. A szenátusban és a házban is különféle politikai manőverek zajlottak a legitimitás védelme érdekében, mivel mind a demokraták, mind a republikánusok számára világossá vált, hogy az egész politikai tájat próbálják átformálni. Nancy Pelosi és Chuck Schumer is készültek a jogi harcra, hogy biztosítsák Biden győzelmét és a demokraták jogait a hatalom átvételében.

Miközben az egyes kongresszusi vezetők egyre inkább aktívan dolgoztak azon, hogy elkerüljék a választási eredmények manipulálását, Kevin McCarthy, a republikánus képviselőház vezetője nem hajlandó kifejezni, hogy Trump elvesztette volna a választást. McCarthy nem volt hajlandó egyértelműen megszakítani a kapcsolatot Trump kudarcaival, és folytatta a választási eredmények megkérdőjelezésére irányuló törekvéseket.

Ezek az események nemcsak a politikai tájat formálták, hanem az amerikai politikai kultúrára is hosszú távú hatással voltak. A választásokat követően a republikánusok számára egy újfajta kihívás alakult ki: a politikai hűség határainak meghatározása és a választási eredmények tisztasága közötti feszültség kezelése. Fontos figyelembe venni, hogy egy ország politikai rendszere nemcsak a választások eredményein múlik, hanem a választási és jogi intézmények stabilitásán is. A 2020-as választások tanulsága az, hogy még egy demokratikus rendszerben is bármikor felmerülhetnek olyan helyzetek, amelyek megkérdőjelezhetik a választások tisztaságát, és amelyek komoly politikai zűrzavart okozhatnak.