Hogyan léphetünk túl a szorongó gondolatokon? A gondolkodási folyamatok elengedése

A csoportos terápiák során gyakran előfordul, hogy a résztvevők annyira belemerülnek a folyamatok feldolgozásába, hogy elfeledkeznek a valódi tartalomról. Ha ez történik, visszatérhetünk a tartalomhoz, és ezzel egyensúlyt találhatunk a gondolatok és a gondolkodási folyamatok közötti váltásban. A folyamatokhoz való visszaváltás lehetőséget ad arra, hogy szabályozzuk, milyen mélyre merülünk egy-egy problémában. Ugyanez igaz akkor is, amikor a gondolatok tartalmát a gondolkodás módjára cseréljük. Ha például egy kliens azt mondja: "Egyszerűen nem fog menni", nem szükséges közvetlenül vitába szállni a tartalommal. Ehelyett a terapeuta megkérdezheti: „Tehát észleled, hogy ezek a gondolatok jönnek, miszerint nem fog menni. Hajlandó vagy mégis megpróbálni?”

Az ilyen válaszok segítenek a kliensnek a gondolataival való kapcsolatot elengedni. Amikor a kliens azt mondja: „De nem hiszem, hogy sikerülni fog”, a terapeuta azt válaszolhatja: „Oké, tehát most észleled a gondolatot, hogy talán nem fog működni, de hajlandó vagy mégis megpróbálni, mert azt mondtad, hogy ez fontos számodra?” Ez egy másik módja annak, hogy a gondolatokkal való közvetlen küzdelem helyett a gondolkodás folyamatát vizsgáljuk. Ez segít a klienst abban, hogy észrevegye, hogyan reagál a gondolatokra, és milyen hatással van ez a cselekvésére.

Azok a kliensek, akik szorongástól szenvednek, hajlamosak arra, hogy a gondolataikkal folytassanak egy belső vitát. Az agyuk tele van olyan érvekkel, amelyek alátámasztják a szorongásos gondolatokat, mint például: „Soha nem fogok jobban lenni”, vagy „Szörnyű ember vagyok”. Az ilyen gondolatokkal nem szükséges vitázni. Lehetőség van arra, hogy a gondolatokat más szemszögből nézzük. Például, ha valaki azt mondja: „Szörnyű ember vagyok”, a terapeuta mondhatja: „Úgy tűnik, mintha a szorongásos gondolatok beszélnének. Emlékszel, hogyan hatottak rád ezek a gondolatok a múltban?”

A gondolatok personifikálása, tehát annak felismerése, hogy nem mi vagyunk a gondolataink, hanem azok egy külső tényezők, segíthet a gondolatokkal való kapcsolatunk eloldásában. Az ilyen jellegű metaforák, mint például a „Doom and Gloom Rádió”, segíthetnek abban, hogy a kliensek egy távolságot tartsanak a gondolatoktól, és ne hagyják, hogy azok irányítsák őket. A kliens tehát észreveheti, hogy ezek a negatív gondolatok hogyan akadályozzák őt abban, hogy előrelépjen, és hogyan pazarolják el az időt és az energiát. A cél nem a gondolatok eltüntetése, hanem annak elfogadása, hogy a gondolatok jelenléte nem akadályozhatja meg a cselekvést.

Az agyunk folyamatosan véleményeket alkot, és ezt nem kell mindig figyelembe venni. Az agy „indokolásgyártó gépezet”, ahogyan azt a szakirodalom is leírja. Az agyunknak az a feladata, hogy összegyűjtse azokat az információkat, amelyek segítenek döntéseket hozni, és előre jelezni a jövőt. Azonban fontos felismerni, hogy a döntéseink nem mindig kell, hogy összhangban legyenek a folyamatos ítéletekkel. Ezek az ítéletek gyakran elterelik a figyelmünket a jelen pillanatról, és nem engedik, hogy teljes mértékben megéljük azt.

Ha észrevesszük, hogy az agyunk folyamatosan ítélkezik, fontos, hogy ne kezdjünk el vitatkozni a gondolatainkkal. Ahogyan a híres bölcsesség mondja: „Ha valaki piszkos tányért kínál fel neked, és te nem veszed el, akkor ki tartja még mindig azt?” Az ítéletek nem tűnnek el, és ha megpróbáljuk elnyomni őket, csak még erősebben térnek vissza. Ehelyett tanulnunk kell, hogyan ne ragadjunk le náluk, hanem egyszerűen engedjük őket átmenni anélkül, hogy harcolnánk velük.

A szorongásos gondolatokkal való küzdelem sokszor hasonló a gyermekek hisztijéhez. Minél inkább próbálunk elnyomni egy érzelmet vagy gondolatot, annál erősebben törnek elő. A kulcs abban rejlik, hogy észrevesszük őket, és nem hagyjuk, hogy irányítsanak bennünket. Az agyunk folyamatosan gyártja az ítéleteket, de ezek nem feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy előrelépjünk az életben. Az a fontos, hogy mi magunk válasszuk meg, mit akarunk kezdeni az adott pillanatban.

Egyik fontos megértés, hogy a gondolataink nem mi vagyunk. Nem mi vagyunk a szorongásos gondolataink, vagy a fájdalmas, ítélkező gondolatok, amelyek folyamatosan a fejünkben forognak. Mi a választásaink és tetteink vagyunk, és ezeket nem kell meghatároznunk a gondolataink által. A legnagyobb kihívás az, hogy észrevegyük, mikor válunk túlzottan kötődővé a gondolatainkhoz, és mikor engedhetjük el őket, hogy inkább a számunkra fontos dolgokra összpontosíthassunk.

Miért mondunk fehér hazugságokat, és hogyan befolyásolják a múltbéli tapasztalatok a viselkedésünket?

Larry, aki maga is terapeuta, egy nap elmesélte nekem, hogy gyakran mond fehér hazugságokat a feleségének. A szándék nem rossz, inkább egyfajta védekezés, de mindennél inkább szégyenkezik, amikor rájönnek a hazugságra. "Tudom, hogy ez ostobaság, és valójában sokkal jobb lenne őszintének lenni, még akkor is, ha kényelmetlen" – vallotta be. De miért folytatja ezt a viselkedést, amikor ő maga is belátja, hogy nem segít neki, sőt, káros?

Ezek a fehér hazugságok, bár ártalmatlannak tűnnek, gyakran szoros kapcsolatban állnak a személy múltjával, mégpedig a gyermekkorban megélt, fájdalmas élményekkel. Az ilyen hazugságok gyakran egy erős belső kényszerből fakadnak, amelynek célja a konfliktusok elkerülése, a biztonság érzésének megőrzése. Larry esetében például egy emlék jött elő, amikor gyermekkorában szemtanúja volt a szülei között zajló veszekedésnek. Egy hatéves kisfiú számára, aki nem tudta kezelni a felnőttek közötti erőszakot, egy-egy hazugság az volt, amivel megpróbálta elkerülni a még nagyobb problémákat.

Ez a gyakorlat nem csupán a régi érzelmek megértését szolgálta, hanem a megbékélés lehetőségét is. Larry szívből jövő könnyekkel reagált, amikor megértette, hogy a kisfiú, akivé valaha volt, azt a legnagyobb szükségét érezte, hogy valaki elfogadja, és biztosítsa őt arról, hogy nem ő a felelős a szülei vitáiért. A felnőtt Larry most azt mondta volna a kisfiúknak: "Te jól vagy, úgy, ahogy vagy, nem te vagy a hibás."

Ez a gyakorlat segített abban is, hogy a múltbéli trauma hatásaitól való megszabadulás folyamatába kezdjen, és hogy a fehér hazugságok helyett őszintén, szabadon élhessen a jelenben. Bár az ilyen típusú gyakorlatok nem oldanak meg minden problémát azonnal, érdemes rendszeresen végezni őket, mert az ismétlés segíthet elengedni a régi, nem kívánt viselkedési mintákat. Az önmagunkkal való megbékélés elérése nem történik egyik napról a másikra, de hosszú távon lehetővé teszi, hogy végre valóban elengedjük a régi sérelmeket.

Miután kapcsolatba léptünk az érzéseinkkel, egy képzeletbeli "fiókban" tárolhatjuk azokat az emlékeket, amelyek ezekhez a nehéz érzésekhez kapcsolódnak. Mi juthat eszünkbe? Milyen képek vagy élmények törhetnek elő? Miután kiválasztottuk egy emléket, amit meg szeretnénk dolgozni, próbáljuk meg lefagyasztani azt a pillanatot, és visszautazni abba az időbe, hogy megértsük, mit kellett volna akkor, fiatalabb énjünknek, megkapnia.

Ezen a ponton azt is képzeljük el, hogy a jelenlegi énjünk beszélhet a fiatalabb énünkkel. Mit mondana ő? Mi lenne, ha ezt a múltbéli ént most, felnőttként végre meghallanánk, és elfogadnánk? Mi mindent tehetnénk másképp, hogy az a kisgyerek érezze: a hibái nem őt terhelik? Az ilyen jellegű gyakorlatok az önelfogadás és a belső megbékélés irányába vezethetnek.