Hogyan mutatta meg Trump politikája a COVID-19 világjárvány kezelése közben az amerikai társadalom és politikai rendszer válságát?

Ed Yong, az The Atlantic szerzője éles kritikát fogalmazott meg Trump politikájával és a járvány kezelésének kudarcaival kapcsolatban. Olyan megfogalmazásokat használ, amelyek feltárják, hogy Trump hatalmi helyzete, hazugságai és empátia hiánya hogyan játszottak szerepet a vírus terjedésében és az amerikai válaszadás teljes csődjében. Olyan politikai és társadalmi jellemzők keveredése mutatkozik meg, amely aláássa a kormányzati hatékonyságot és felelősségvállalást, miközben a halálesetek száma napról napra nőtt.

Trump elnöksége alatt nem volt meglepő, hogy egy olyan hazudozó, aki mintegy 20.000 alkalommal tett valótlan vagy félrevezető kijelentéseket, a járvány kezelésével kapcsolatban is hazudott. Az őszinteség, a felelősségvállalás és az együttérzés teljes hiánya rányomta bélyegét a válaszlépésekre. Ahogy Yong kifejezi, nem csoda, hogy egy rasszista, aki hozzájárult a "születési bizonyítvány" elméletéhez, nem tett semmit annak érdekében, hogy megállítsa a vírus terjedését, különösen azokban a közösségekben, ahol a fekete emberek voltak a leginkább veszélyeztetettek. A faji és politikai indíttatású döntések, mint a húspiacok működésének fenntartása, amelyben jelentős részben bevándorlók dolgoztak, szintén hozzájárultak a járvány elharapózásához.

Trump politikai stratégiájában mindig is a népszerűség, a gazdasági érdekek és a reelekció voltak a legfontosabb tényezők. A járványkezelésben mutatott inkompetenciája, amelyet többek között a vírus "mágikus eltűnésére" tett kijelentésekkel fejezett ki, az emberi élet értékének tagadását is jelentette. A járvány elején, amikor már világos volt a veszély, Trump figyelmen kívül hagyta a tudományos és egészségügyi szakemberek figyelmeztetéseit, és inkább a saját politikai narratíváját tartotta fontosabbnak. Késlekedett, tagadott, és végül olyan megoldásokat javasolt, mint a fertőtlenítők injekciózása, ami nemcsak tudománytalan, hanem rendkívül veszélyes is volt.

A kormányzati reakciók további példája, hogy Trump fia, Jared Kushner, aki politikailag nem volt képzett a járvány kezelésére, azt állította, hogy a szövetségi kormány válasza "nagy siker volt". Ezt követően Trump bejelentette, hogy leállítja a járványügyi feladatokért felelős munkacsoportot, miközben a vírus tovább terjedt, és a fertőzöttek és elhunytak száma az egekbe szökött. A kérdés, hogy mi lett volna, ha Trump gyorsan és hatékonyan válaszol a helyzetre, a mai napig vitákat generál, és számos szakértő arra figyelmeztetett, hogy a helyzet kezelése nemcsak politikai, hanem humanitárius válsággá is vált.

Az Egyesült Államokban a 2020. évi választások előtt a politikai kampányok folytatása, miközben a járvány egyre súlyosabbá vált, és az egészségügyi hatóságok folyamatosan figyelmeztettek a tömeges rendezvények elhalasztására, egyértelmű jele volt annak, hogy a politikai hatalom és a gazdasági érdekek felülírják az emberi élet védelmét. Pence, Trump alelnöke, a politikai szabadságjogok védelmére hivatkozott, miközben egy olyan országban, ahol a fertőzések száma a világon a legmagasabbak között volt, az emberek életét politikai eszközként kezelték.

Ezek a politikai döntések nemcsak a járvány kezelését, hanem az amerikai társadalom politikai és gazdasági struktúráját is alapjaiban kérdőjelezik meg. Trump kormányzása alatt a politikai elitet nem csupán a hatalom, hanem az egészségügyi és társadalmi felelősségvállalás teljes hiánya jellemezte. Az, hogy a kormány nem lépett időben, és a gazdasági szempontokat helyezte előtérbe az emberi élet védelme helyett, nemcsak a járvány súlyosbodásához vezetett, hanem alapjaiban ásta alá az amerikai társadalom bizalmát is a kormányzati intézményekben.

A történelem során először a közegészségügy kérdései és a politikai döntések ennyire szorosan összefonódtak. A járvány nemcsak a globális egészségügyi rendszert, hanem a politikai rendszereket is próbára tette. Az amerikai válasz, amely a felelősség elhárításával és a tudományos szakemberek megkérdőjelezésével folyt, világosan mutatta, hogy milyen mély társadalmi, politikai és gazdasági válságok húzódnak meg a globális pandémia hátterében.

Hogyan alakította Trump elnöksége a rasszizmust és a populizmus dinamikáját?

Trump elnöksége alatt a rasszizmus a hatalom központjába került, mivel ő maga is határozottan támogatta a fehér felsőbbrendűséget, a fehér nacionalizmust és a faji tisztogatást. Elnöki hivatalba lépése után Trump politikai stratégiájában egyre inkább a rasszizmus és a fehérséget védő ideológia került előtérbe, különösen 2020 novemberi választásai előtt, amikor már nyíltan támogatta a szavazati jogok korlátozását és a konföderációs szimbólumokat, emlékműveket védelmezte. Ezáltal Trump nemcsak mint a fehér felsőbbrendűség vezetője, hanem mint az amerikai kiválóságot a fehér nacionalizmussal összekapcsoló politikai figura formálódott.

A rasszizmus Trump politikájában minden szinten megjelent, különösen a COVID-19 világjárvány idején. Az amerikai társadalom polarizálódásának egyik legismertebb példája volt, amikor Trump 2020 nyarán a Minneapolisban és más városokban zajló demonstrációkra reagálva kemikusan nyilatkozott a protestálókról. Az ő szavai – „amikor a fosztogatás kezdődik, a lövöldözés is elkezdődik” – rávilágítottak arra, hogy a rasszista diskurzus és a politikai erőszak hogyan fonódik össze a populizmusban. A „thug” és „bűnöző” kifejezések, amelyekkel Trump a demonstrálókat illette, nemcsak a rasszista kódokat használták, hanem olyan erőszakos retorikát is alkalmaztak, amely a történelem során is visszatért a faji ellentétek és a fehér felsőbbrendűség védelmére.

Trump populista retorikájának középpontjában az a kép állt, amely szerint ő az egyetlen erős vezető, aki képes szembeszállni minden felelősségre vonással. A Twitterrel folytatott háborúja is egyfajta ellenállást tükrözött, mintha bármilyen véleményt szabadon kifejthetne, függetlenül attól, hogy azok mennyire pontatlanok vagy veszélyesek. A közösségi média használata Trump számára lehetőséget biztosított arra, hogy kifejezze rasszista nézeteit és erősítse azokat a politikai retorikában. A nép egyszerűségét és a fehér felsőbbrendűségre építő populista diskurzust így támogatta, miközben folytatta támadásait a demokratikus intézmények ellen.

A jobboldali populizmus másik jellemzője a looting kérdéskörének kezelése volt. Trump és a konzervatív média lootinggal kapcsolatos állásfoglalásai gyakran faji és társadalmi osztálybeli vonatkozásokat hordoznak. A looting nemcsak a tulajdon ellopásáról szólt, hanem egy sokkal tágabb diskurzust indított el a társadalmi igazságtalanságok és az amerikai történelmi rablás kérdéseiről. David Sirota kritikája rámutatott, hogy Trump a dolgozó osztály és a szegények bűnösnek való ábrázolásával igyekezett figyelmet elvonni a valódi társadalmi problémákról, mint a gazdasági kizsákmányolás és a korporációk által végzett törvények és kormányzati intézkedések révén végzett "plunderingről".

Rasszizmus, erőszak és jogsértés összefonódása jelen volt Trump elnökségében minden szinten. Rasszista megjegyzései és populista diskurzusa valós politikai következményekkel jártak, amelyek tovább mélyítették a már meglévő faji szakadékokat az amerikai társadalomban. Az, hogy Trump képes volt teljesen eltorzítani a valóságot és a történelem alaptéziseit, hogy megőrizze hatalmát, az emberek széles rétegeit elbizonytalanította a demokratikus értékekben és a közszolgáltatásokban való bizalom tekintetében.

Trump elnöksége alatt a faji igazságtalanságok nemcsak megmaradtak, hanem tovább is mélyültek. A Black Lives Matter mozgalom elleni támadások és a fekete közösségek elnyomására tett intézkedések megerősítették a szociális és faji feszültségeket, miközben a társadalom más rétegeit a kormányzati populizmus eszközeivel próbálta manipulálni. Az ő politikája nem csupán a rasszizmus elmélyítését célozta, hanem a társadalmi igazságosság alapjait kérdőjelezte meg.

Endtext

Hogyan alakította Trump a pandémiai pedagógiát és a rasszista diskurzust a politikai narratívában?

A modern politika és a társadalmi diskurzus határvonalai egyre inkább elmosódnak, különösen akkor, amikor a vezetők, mint Donald Trump, manipulálják a közbeszédet saját hatalmi céljaik érdekében. Trump militarista politikai diskurzusát jól szemléltetik azok az események, amikor katonai egységeket és más elnyomó erőforrásokat vetett be a rendbontóként kezelt békés tüntetőkkel szemben, akik a rendőri erőszak és az intézményi rasszizmus ellen emelték fel szavukat. Trump nyilvános beszédeiben, valamint a médiában való megjelenésében, agresszív és rasszista diskurzust alkalmazott, amikor a faji igazságosságért küzdő demonstrálókat „őrülteknek” és „terroristáknak” nevezte. Ezen a vonalon haladva Eric Trump, fia, a Tulsai rendezvényén még tovább ment, és rasszista sértéseket használva, a Black Lives Matter aktivistákat „állatoknak” titulálta.

Ez a fajta reakcionárius politikai pedagógia kulcsfontosságú szerepet játszott Trump politikájának racionalizálásában, amikor a COVID-19 világjárvány és a folyamatos utcai lázadások hatására egyre inkább egy irracionális és védekező politikát alkalmazott. Az általam „pandémiai pedagógiának” nevezett jelenség két egymásba fonódó aspektust ölel fel: egyrészt a közoktatás azon formáját, amely a COVID-19 világjárvány következményeit táplálta, másrészt pedig a rasszista diskurzus fertőző elterjedését, amely egy politikai konjunktúrában zajlik, ahol a fehér felsőbbrendűség anti-fekete kultúrái az online platformokon, a sajtóban és az utcákon, városokon, terekeken keresztül terjednek.

Trump pandémiai pedagógiája egy különösen toxikus formája volt a nyilvános pedagógiának, amely hazugságokat, rasszista sértéseket és félrevezetéseket tartalmazott. Ezt különösen a 2020 júniusi tulsai kampányrendezvényén figyelhettük meg, ahol a volt elnök a COVID-19-et „kung flu”-nak nevezte, és a járvány súlyosságát szinte trivializálta. Ráadásul azt is elismerte, hogy direkt utasította a csapatát a tesztelés lelassítására, mivel a vírus elterjedése kedvezőtlenül befolyásolta választási esélyeit.

A rasszizmus, a tudomány és közegészségügyi megfontolások elutasítása ebben a diskurzusban keveredett, jelezve, hogy Trump bűnei messze túlmutattak a hivatalos impeachment eljárás által megfogalmazott vádakon. A hazugságok, fenyegetések és az extra-legalis erőszakhoz való vonzódás nemcsak a politikai tájat alakították, hanem átalakították a társadalom felfogását is arról, mi tekinthető igazságnak, mi hazugságnak.

A diszkrét erőszak és a fasiszta ideológia iránti vonzalom nem csupán egyéni hazugságokra épült, hanem egy történelmi örökségre, amelynek hatásai mélyebben gyökereznek a társadalmi rendben. Mint Timothy Snyder történész is figyelmeztetett, a hazugságok politikája, amely a fasizmus örökségéből származik, egy olyan politikai klímát teremtett, ahol az emberek az elnök iránti vallásos hitet a valósággal szembeni igazságként kezelték. A fasiszták, ahogy Snyder írja, mindig is a kis igazságokat utálták, és olyan kreatív mítoszokkal helyettesítették őket, amelyek a valóságot kiszorították.

Trump hazug diskurzusa és politikai döntései nem csupán politikai és jogi, hanem morális szempontból is káros hatásokkal jártak. Rendszeres támadása a sajtó ellen, amelyet az „emberek ellenségének” nevezett, és a Twitteren keresztül történő verbális támadások olyan légkört alakítottak ki, amelyben a társadalom egyes csoportjai, különösen a színes bőrűek és a nemzeti kisebbségek, fenyegetésként jelentek meg a politikai diskurzusban.

A politikai diskurzus és a társadalmi normák védelme érdekében elengedhetetlen, hogy a vezetők, mint Trump, ne tudják manipulálni a közönséget a társadalmi feszültségek és a globális válságok idején. Az aláásott igazság és a társadalmi rend fenntartására tett próbálkozások soha nem érhetnek célba, ha a történelem tanulságait figyelmen kívül hagyjuk. Ahogy Robert O. Paxton is figyelmeztetett, az amerikai fasizmus nem csupán hagyományos formában jelenhet meg, hanem a mindennapi amerikai élet kultúráján és szimbólumain keresztül, mint például az amerikai zászló vagy a keresztény kereszt, amelyek mind az ideológia központi eszközeivé válhatnak.

A jövő politikai diskurzusát csak akkor tudjuk biztosítani, ha felismerjük a politikai manipulációk és a fasiszta eszmékkel való keveredés veszélyeit, amelyek olyan politikai rendszert hozhatnak létre, amely a hatalom és az igazság közötti határvonalat szándékosan elmosva próbálja elnyomni a társadalmi ellenállást. Mindez egy figyelmeztető jel a demokratikus intézmények védelmére, és arra, hogy soha ne hagyjuk, hogy a történelem a feledés homályába merüljön.

Hogyan formálja a populizmus a jövőt?

A populizmus, különösen a jobboldali populizmus, az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb figyelmet kapott világszerte, és alapvetően meghatározza a politikai diskurzust. A populisták gyakran egy olyan "egységes nép" képét próbálják elénk tárni, amelyet megosztanak a politikai elit és a globális gazdasági érdekek. Ezt a népi retorikát sikerrel alkalmazzák a különböző társadalmi és politikai ellentétek feloldására, miközben az identitás-politikai kérdéseket és a "mi" és "ők" közötti határvonalakat hangsúlyozzák.

A populizmus különösen jól érthető a jobboldali irányzatokban, ahol a középpontban a nemzeti szuverenitás és az ellenségképek felépítése áll. A nemzetállam védelmezőjeként és a hagyományos értékek őrzőjeként jelennek meg a politikai vezetők, miközben az "elitista" politikai osztályt és a globalizációt mint fenyegetést ábrázolják. A populisták igyekeznek egy új, egységes nemzeti közösséget építeni, amelyben a "neperek" és a "józan nép" együttműködhetnek a szándékaik érvényesítése érdekében.

A társadalmi és politikai mozgások figyelése során különösen fontos megérteni, hogy miért válnak ezek a populista megközelítések különösen vonzóvá a társadalom egyes rétegei számára. A globalizáció és a technológiai fejlődés hatásai, mint az információs társadalom terjedése és az automatizáció, gyakran olyan rétegeket hagynak elhanyagolva, amelyek nem találják helyüket az új gazdasági rendben. A jobboldali populizmus ezeket a rétegeket szólítja meg, és a nemzeti önállóság és a helyi kultúrák védelmében találja meg a közönségét. Ezen populista narratívák képesek megteremteni azt az érzést, hogy a hagyományos identitások, kultúrák és gazdasági érdekek veszélyben vannak, és egy erős vezetőre van szükség a védelemhez.

Azonban nemcsak a politikai elit vagy a globalizáció állnak a populista retorika középpontjában. A jobboldali populizmus gyakran a társadalmi normák és a kulturális identitás védelmezőjeként is megjelenik. Az egyes társadalmi csoportok, mint a kisebbségek, bevándorlók vagy más "másként gondolkodók", gyakran célpontjai a populista diskurzusnak, miközben a vezetők a társadalom morális rendjének helyreállítását ígérik.

A populista politikai vezetők retorikája nemcsak a politikai ellenfeleket támadja, hanem a média, a szórakoztatóipar és más társadalmi intézmények szerepét is megkérdőjelezi. A populizmus szoros összefonódásban áll a médiaellenességgel, mivel a populisták gyakran úgy tekintenek a hagyományos médiára, mint a globális elit eszközére, amely elnyomja a "valódi népet". Ennek következményeként a politikai diskurzus egyre inkább polarizálódik, és a társadalom szétszakad a "tudósok", "újságírók" és a "nép" közötti törésvonalak mentén.

A populista retorika és annak hatásai a politikai döntéshozatalra is nagy hatással vannak. A populisták gyakran a demokratikus intézmények védelmében pozicionálják magukat, miközben erodálják azok működését, ha nem támogatják érdekeiket. Ezt különösen jól láthatjuk olyan esetekben, amikor populista vezetők kritikát fogalmaznak meg a demokratikus intézmények, például a bíróságok vagy a választási rendszerek működésével szemben. Az ilyen intézmények ellen irányuló támadások célja a hatalom koncentrálása és a politikai versenyek elnyomása.

A globalizáció és a digitalizáció hatása szintén fontos tényező a populista diskurzusban. A világ szorosabbra fűződése, az információk gyors terjedése és a gazdasági áramlások gyorsulása mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a populista vezetők képesek legyenek új politikai irányzatokat és eszméket képviselni. A globális kapitalizmus és a gazdasági átalakulások a populista mozgalmak számára ideális talajt adnak, mivel azok képesek olyan társadalmi problémákra reagálni, amelyekkel a hagyományos politikai pártok nem tudtak hatékonyan foglalkozni.

Egy populista politikai rendszerben azonban a gazdaság, a társadalom és a politika közötti kapcsolat is különleges figyelmet igényel. A populista vezetők gyakran próbálják kihasználni a gazdasági válságokat és társadalmi feszültségeket saját politikai céljaik elérésére. Az ilyen politikai eszmélet a demokrácia határait próbálja átlépni, amikor a "nép" érdekeit állítja a középpontba, ugyanakkor figyelmen kívül hagyja a demokrácia intézményes garanciáit és szabályait. A populista politikai diskurzus sokszor erőteljes társadalmi megosztottságot eredményez, ahol az "ellenség" kitalálása és elleni harc kiemelt szerepet kap. Az ilyen harcok pedig nemcsak a politikai, hanem a társadalmi szolidaritást is veszélyeztethetik.

Fontos, hogy a populizmus komplex hatásait, mind politikai, mind társadalmi szinten, alaposan megértsük. A politikai eliteskedés, a társadalmi csoportok közötti megosztottság és az identitáspolitikai kérdések mind kulcsfontosságúak a populizmus megértésében, amely különösen fontos a jövő demokratikus fejlődése szempontjából.