Miért nem fontosak a szegények, a faji kisebbségek és a bevándorlók a politikai diskurzusban?

A modern állami politika gyakran figyelmen kívül hagyja a szegények, a marginalizáltak és a bevándorlók sorsát, amit a társadalmi és politikai struktúrák figyelmes elemzése is megerősít. Az állami dolgozók de-professionalizálása, mint például Michael Gove brit miniszter állítása, miszerint a tanároknak nincs szükségük egyetemi végzettségre, jól illusztrálja a jelenlegi politikai diskurzust, amely szerint a tudás nem annyira fontos, mint a kézművesség. Gove ezt a nézetet a tanítást, mint mesterséget, nem pedig tudásrendszert, fogalmazta meg. Az ilyen megközelítés azonban figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy az oktatás nem csupán trükkök és osztálytermi menedzsment kérdése, hanem olyan tartalmi szakértelem, amely nem falsifikálható. A szövegértés, a numerikus és irodalmi képzés alapvetően elengedhetetlen a társadalom működéséhez, és ezen területek alábecsülése súlyos következményekkel járhat.

A Grenfell-torony elhelyezkedése, a Kensington és Chelsea környékén, szimbolizálja a „nem-belonging” érzését, amit a környék gazdagabb lakói érzékeltek. A tornyot egy szemétnek tekintették, amely a gazdagok ablakain keresztül látszott. A tragédia mégis rávilágított a társadalmi osztályok közötti mély szakadékra. Az olcsó, nem tűzálló burkolatot nemcsak esztétikai szempontból választották, hanem azért is, hogy a gazdag szomszédok ne lássák az alacsonyabb jövedelműek lakóhelyét. Ezt a struktúrát a diszkrimináció és a faji egyenlőtlenség mentén alakították ki, figyelmen kívül hagyva a szegények, a bevándorlók és a faji kisebbségek hangját.

A tűzeset áldozatairól szóló hivatalos nyilvántartásokat a kormány kizárólag saját adatbázisai alapján próbálta kialakítani, figyelmen kívül hagyva az érintett lakók beszámolóit. A hiányzó személyek listáját nem a helyi lakosság adatai alapján készítették el, hanem a kormányzati nyilvántartásokra hagyatkoztak, így számos bevándorló, vízumukat túllépő személy és egyéb, nem dokumentált bérlők nem szerepeltek az áldozatok között. A kormány ezért nem tudta megfelelően megállapítani a halálos áldozatok számát, és a tragédia politikai feldolgozása eltorzult.

A történet legmélyebb rétege az, hogy az állam és a hatóságok nemcsak a gazdagokat, hanem a szegényeket és a kisebbségeket is elnyomják, figyelmen kívül hagyva a méltóságukat és jogait. Ezt a jelenséget Stanley Cavell „lélek vaksága” fogalmával lehet leírni, amely szerint amikor egy hatalom egy másik embert alábbvalónak tekint, az azt jelenti, hogy az egyén jogtalanul kezeli őt, mintha nem lenne ember. Az ilyen politikai diskurzusok az alulértékelt csoportokat megalázzák, és nem veszik figyelembe szenvedéseiket.

Ezek a politikák, amelyek a bevándorlók ellen irányulnak, különösen a Theresa May által 2016-ban bevezetett bevándorlási törvények után, erősítették azt a politikai narratívát, amely a külföldieket és a más háttérrel rendelkezőket alárendelt helyzetbe szorítja. A Grenfell-torony tüze és a Brexit körüli diskurzusok ezen elnyomó mechanizmusok eredményei, amelyekben a szegények és a nem-brit állampolgárok nemcsak hogy nem kaptak támogatást, hanem egyenesen elutasították őket a társadalmi diskurzusból.

A Grenfell-torony tragédiáját úgy is értelmezhetjük, mint a modern brit társadalom legrosszabb vonásait: az elnyomás, a faji és osztálybeli megkülönböztetés, valamint az a hajlandóság, hogy a hatalom feledkezzen meg a szegények és a

Miért fontos megőrizni az akadémiai függetlenséget és a kritikai gondolkodást?

Az alternatív gondolkodás, nézőpontok és érvek helye egyre inkább az emberi tudományok területén van, miután a közösségi aktivisták és az oknyomozó újságírás egyre inkább eltűnnek a nyilvánosság előtt. A társadalom ezen szegmensei válnak az alternatív ideák védelmezőivé, miközben az alt-jobboldal egyre inkább támadja azokat. Az alt-jobboldal különösen azokat a tudósokat támadja, akik a humán tudományok területén dolgoznak, mivel azok a gondolkodás formái, amelyek veszélyeztetik az általuk alkotott ideológiát. Például olyan országokban, mint Ausztrália, a humán tudományok kutatása rendkívül szigorú pénzügyi megszorításokkal és támogatási korlátozásokkal néz szembe. Az akadémiai kutatóknak más tudományágakhoz, például a laboratóriumi és klinikai tudományokhoz kell hasonló pénzügyi forrásokat versenyezniük, amelyek általában a "nemzeti érdekek" indoklásával vannak alátámasztva. Az akadémiai kutatás, amely nem támogatott kutatási alapokkal rendelkezik, ma már nem biztosít munkahelyet, mivel az intézmények minőségi mércéje az egyes kutatások finanszírozásán alapul.

Ez a rendszer súlyosan befolyásolja a kritikai gondolkodás megőrzését. Mint Razmig Keucheyan is hangsúlyozza, az új kritikai elmélet nem csupán a társadalmi valóság leírását jelenti, hanem azt is, hogy mivel szemben kell állnunk, és mi lenne kívánatos. Az ilyen típusú elméletek politikai dimenzióval rendelkeznek, és segítenek abban, hogy elgondolkodjunk azon, mit kellene másképp csinálni, hogyan tudnánk előmozdítani a társadalmi változásokat. A globális kritikai gondolkodás szükségessége olyan új irányokat adhat, amelyek mentesek az amerikai ideológiai dominanciától, és amelyek valódi társadalmi problémákra reagálnak.

A Brexit példája jól mutatja, hogy az emberek sok esetben nem a saját érdekeiket képviselik, hanem olyan populista ígéreteket követnek, amelyek hosszú távon rontják helyzetüket. Az Egyesült Királyság elhagyása az Európai Uniótól nem hozta el a kívánt előnyöket, hanem inkább kereskedelmi akadályokat és gazdasági problémákat eredményezett. A Brexit népszavazás eredménye a nem megfelelő kommunikációval és a nacionalista diskurzusok előtérbe kerülésével sokkal súlyosabb következményekkel jár, mint bárki előre jelezte volna.

A Brexit, és a Trump-jelenség kapcsolata is arra figyelmeztet, hogy az emberek gyakran a saját érdekeik ellen szavaznak, mivel az egyszerű hazugságok és populista retorika könnyen elnyomják a bonyolultabb, valóságos kérdéseket. Az intellektuális közösségek, különösen a humán tudományok területén dolgozó szakemberek, létfontosságú szerepet játszanak abban, hogy az ilyen egyszerűsítő diskurzusokkal szemben alternatív, kritikusan gondolkodó válaszokat kínáljanak. Az egyetemeknek és kutatóknak folytatniuk kell a szabad gondolkodást, hogy szembenézzenek a társadalmi és politikai kihívásokkal.

A tudományos közösség és a politikai diskurzus közötti kapcsolat tehát egy olyan fontos terület, ahol az akadémiai függetlenség, a kritikai gondolkodás és az intellektuális szabadság megőrzése kulcsfontosságú. Az akadémiai kutatás és a szellemi vita terepe nem csupán az intézmények belső élete, hanem az egész társadalom jövője szempontjából alapvető.