A termelékeny és nyereséges fekete testek számának növelése a rabszolgaság intézményének egyik legfontosabb céljává vált, ami a rabszolgák létszámának drámai emelkedéséhez vezetett. A feketéket nem tekintették jogilag személyeknek, ám jelentős vagyoni értéket képviseltek: nem csupán adásvétel tárgyai voltak, hanem tulajdonosai hitelfedezetként is felhasználhatták őket, akár jelzáloghitel vagy hitelkeret biztosítására. Az afrikaiak erőszakos és kényszerű behozatala után az úgynevezett fekete testek szándékos szaporítása megszilárdította azt a nézetet, hogy egy nagy, egységes rassz létezik, akiket feketéknek, négernek vagy afroamerikaiaknak neveztek. Ezek a testek anyagi értéket képviseltek, ugyanakkor feltételezték, hogy közös genetikai összetételük van, és alacsonyabb rendű státuszban állnak.

Jefferson véleménye a feketékkel kapcsolatos alsóbbrendűségről nem volt egyedi az akkori időkben. A feketék leírása a rabszolgatartók és az abolitionisták körében egyaránt degradáló volt; általánosan elfogadott volt, hogy a rabszolgaság a legjobb, legemberibb tulajdonságok elvesztésével jár. Az afrikai származásúakat még a legszegényebb fehér embereknél is alacsonyabb rendűnek tartották, mert ők valamilyen okból degradáltak voltak. A degradáció okát azonban sokan vitatták: egyesek szerint ez öröklött biológiai adottság volt, míg mások úgy vélték, hogy a hosszú rabszolgaság okozta az elnyomott állapotot, tehát környezeti tényező eredménye, amely korrigálható. Mégis, kevesen hittek abban, hogy a feketék valaha is képesek lesznek önálló intelligenciájuk és önfegyelmük révén egyenlő társakká válni egy demokratikus amerikai társadalomban.

A 18. század végén Johann Friedrich Blumenbach német tudós öt fajt különböztetett meg: fehér, sárga, rézszínű, sárgásbarna és gyöngyházfekete. A kaukázusi kifejezést alkotta meg az eszményi fehér szépség leírására, mely az arisztokratikus, „árja” rassz képzetét erősítette. Hasonlóan, Christopher Meiners német tudós a nem fehéreket alacsonyabb rendűnek tekintette, akik rabszolgaságot érdemelnek. Az amerikai filozófus, Ralph Waldo Emerson az amerikaiakat a brit angolszászok leszármazottainak tekintette, akik állítólag a rasszi hierarchia csúcsán álltak, mert sosem voltak rabszolgák. Ez az elképzelés mélyen beágyazódott a fehér amerikai elit gondolkodásába, és megakadályozta a feketékkel kapcsolatos előítéletek gyors megváltoztatását.

A feketék alacsony státuszát igazoló hitvilág többnyire a következő két, egymással feloldhatatlan meggyőződés köré épült: vagy öröklött alsóbbrendűségüket hangsúlyozták, vagy a rabszolgaság állapotából eredő degradációt tartották oknak. Akárhogy is, a feketéket alárendelt státuszba sorolták, amely igazolta szabadságaik megvonását. Azok a vezetők is, akik a feketéket be akarták illeszteni a fehér többségi társadalomba, ezt csak abban az esetben támogatták, ha a feketéket hasznos, produktív polgároknak látták, akik nem zavarják meg a fennálló fehér uralmat.

A „szabad feketékkel” kapcsolatban is széles körű előítéletek uralkodtak. Noha nem voltak rabszolgák, jelentős korlátozásokkal néztek szembe: lakhatási, foglalkozási és oktatási lehetőségeiket szűkítették, nem szolgálhattak esküdtszék tagjaként, és gyakran nem képviselhették fekete ügyfeleiket a bíróságon. Emiatt különösen kiszolgáltatottak voltak a fehér többség által uralt igazságszolgáltatásnak. Még a prominens politikusok is, mint Noah Webster, gyakran összefüggésbe hozták a szabad feketéket bűncselekményekkel, ami tovább erősítette a feketékkel szembeni bizalmatlanságot és félelmet. Az emancipációt követően a felszabadított feketéket megillető állampolgári jogok törvényi szabályozása hiányos maradt, és a fehér többség többféle eszközzel próbálta fenntartani dominanciáját. Ez az intézményesült rasszizmus később a feketék jogait korlátozó fekete törvényekben, majd a Jim Crow-törvényekben öltött testet.

A fehér nők szerepét a rabszolgaság intézményében gyakran alábecsülik, feltételezve, hogy ők csak ápoló, anyáskodó szerepet töltöttek be. Azonban a déli fehér nők aktív szereplői voltak a rabszolgatartásnak; gyakran már gyerekkorukban kaptak rabszolgákat családjuktól, vagy házasságkötés előtt készítették fel őket a rabszolgatartásra. A rabszolgák birtoklása növelte a fehér nők vagyoni és társadalmi státuszát, így vonzóbbá tették őket a férfiak számára, akik a vagyoni növekedés révén magasabb társadalmi rangot érhettek el. A házasság jogi keretei között a nők jogi státusza a férjüké alá rendelődött, így a rabszolgák feletti tulajdonjog is a férfié lett.

Fontos megérteni, hogy a rasszizmus és a feketékkel szembeni előítéletek nem csupán a nyers erőszakon vagy a déli vidéki fehér társadalmon alapultak, hanem mélyen beágyazódtak az értelmiségi, filozófiai és teológiai diskurzusokba is. Ez a komplex ideológiai háttér nehezítette a fekete közösség társadalmi integrációját és egyenlőségének elérését, mivel az előítéletek és a diszkrimináció rendszerszintűek voltak, nem csupán egyéni vagy regionális szinten léteztek.

Az afroamerikaiak alávetett és gyakran kételkedéssel kezelt státusza tehát nem csupán egy történelmi visszatekintés, hanem a társadalmi egyenlőség kérdésének máig ható öröksége is, amely megértése elengedhetetlen a jelenkori társadalmi feszültségek és egyenlőtlenségek mélyebb megértéséhez.

Hogyan formálta a vallásos konzervatizmus a Reagan-korszak gazdaságpolitikáját és annak hatásait?

A Reagan-kormány gazdaságpolitikája, amely a trickle-down közgazdaságtanra alapozva ígért prosperitást, valójában nem hozott tartós javulást a társadalom minden rétegére nézve. Ezzel szemben szélesedett a gazdagok és szegények közötti szakadék, és az alacsonyabb társadalmi osztályok, amelyekben a kisebbségek, különösen a fekete amerikaiak, túlnyomó többségben voltak, még inkább kiszorultak a gazdasági lehetőségekből.

A vallásos konzervatizmus jelentős szerepet játszott Reagan elnöksége alatt, különösen ahogy az evangéliumi keresztények aránya nőtt az amerikai társadalomban. Crawford Gribben az 1960-as és 1980-as éveket a harmadik nagy ébredésként írja le, melyet az „újjászületett” keresztények hihetetlen növekedése jellemzett. Az evangéliumi keresztények a nemzeti értékek védelmét és a szabadpiaci gazdasági elveket keresztény erkölcsi kérdésekkel keverték. Pat Robertson például 1979 októberében, a nagy gazdasági világválság 50. évfordulóján egy „Keresztény cselekvési tervet” küldött ki, melyben úgy vélekedett, hogy a liberális kormányzati intézkedések mérgezik az amerikai gazdaságot, és a keresztényeknek olyan politikusokat kell választaniuk, akik csökkenteni kívánják a kormányzat méretét és megszüntetik a szövetségi hiányt.

A vallásos keresztény üzletemberek számára az egyéni szabadság és a szabad piac értékei kulcsfontosságúvá váltak. Ezzel párhuzamosan a munkás szakszervezetekkel és a kormányzati szociális programokkal szembeni ellenállás is egyre erősebben megjelent. Az 1970-es évek IRS szabályai, amelyek a keresztény magániskolák adómentességi státuszának eltörlésére irányultak, komoly politikai feszültségeket gerjesztettek, és megerősítették a vallásos jobboldal és a keresztények közötti szorosabb kapcsolatokat. Az adómentesség eltörlését célzó politikai intézkedések az iskolák vallásos meggyőződéseit érintették, miközben a szakszervezetek és a kormányzati beavatkozás elleni érzékenység tovább erősödött.

A keresztény konzervatívok elutasították a kormányi beavatkozást a gazdasági szenvedés enyhítésére és a szociális egyenlőség biztosítására. A Mózesi Keresztény Akciószervezet, Jerry Falwell vezetésével, olyan politikai és gazdasági hozzáállást képviselt, amely a keresztényeknek és különösen a fehér középosztálynak azt hirdette, hogy az egyetlen akadály, amely megakadályozhatja őket a sikerben, saját maguk lehetnek. A gazdasági siker eléréséhez csak elhatározás és személyes erőfeszítés szükséges, a szociális problémák pedig a keresztények személyes, vallásos erőfeszítéseinek eredményeként oldódhatnak meg.

A Reagan-éra és a keresztény konzervatív eszmerendszer összeolvadása lehetővé tette a vallásos jobboldali mozgalom számára, hogy az állami hatalommal szembeni ellenállás és a kormányzati beavatkozás elleni küzdelem közepette a gazdasági kérdéseket erkölcsi kérdésekként kezelje. A gazdaságpolitikai döntések, különösen a szabadpiaci elveket támogató neoliberalizmus, elmélyítették a társadalmi egyenlőtlenségeket, miközben a konzervatív keresztények erkölcsi értékekre hivatkozva még inkább a gazdagok és szegények közötti szakadékot próbálták magyarázni.

A neoliberalizmus, amely a gazdaság szabad működésére épít, nem vette figyelembe a társadalom egyre növekvő gazdasági koncentrációját, ahol a hatalmas multinacionális vállalatok nemcsak a munkavállalóikat, hanem az államok és a szövetségi kormányokat is képesek befolyásolni. A szabad piac és az egyéni szabadság elveinek hangsúlyozása mellett a gazdag elit hatalma és a munkavállalók jogainak csökkentése is egyre inkább elmélyült. Mindezek a folyamatok nem csupán a gazdaság működését, hanem a társadalmi igazságosság kérdéseit is alapjaiban formálták.

A Reagan-korszak gazdaságpolitikája tehát nem csupán a piaci elvek érvényesítésére épített, hanem a vallásos konzervatív eszmerendszerrel összefonódva jelentős hatással volt az amerikai társadalom gazdasági és politikai struktúráira. A vallásos közösségek, a keresztények és a szabadpiaci konzervatívok egyesülésével egy új politikai erő jött létre, amely erőteljesen formálta a következő évtizedek politikai és gazdasági diskurzusát.

Hogyan mérjük a véletlen változók közötti kapcsolatot és az entropiát?
Miért fontos a 2D félvezetők anyagainak integrációja az elektronikai és fotonikai alkalmazásokban?
Hogyan válhatunk hatékony szószólókká a diákok mentális egészsége érdekében?
Pszichedelikus terápiák és más alternatív kezelési lehetőségek a szenvedélybetegségek kezelésében