Donald Trump elnöksége alatt a politikai diskurzust egyre inkább a félelem, a gyűlölet és a nacionalizmus határozta meg, különösen a rendőri erőszakkal és a rasszizmussal kapcsolatos nyilvános megnyilvánulásai révén. A 2020. július 3-ai, Mount Rushmore-nál tartott beszéde egy új, politikai színház és hatalomkoncentráció eszközeként szolgált, ahol Trump a rasszizmus és a rendőri brutalitás ellen tiltakozókat egy "új baloldali fasizmus" képviselőiként ábrázolta. A beszédet a dél-dakotai hadsereg, a légierő és az amerikai légierő által végrehajtott repülések kísérték, erősítve ezzel a militarizált politikai üzenetet.

Trump és támogatói szemlélete azzal az elgondolással összefonódott, hogy a történelem és a társadalmi értékek megsemmisítésével a gyermekeinket az "amerikai értékek" ellennevelhetjük. Az elnök retorikájában a "patriotizmus" és az "amerikai történelem" védelme gyakran kapcsolódott az autoriter rezsimekben ismert fogalmakkal, mint a "hazafiasság" és a "rend helyreállítása". Trump politikai diskurzusában a tények és a mérlegelt érvek háttérbe szorultak, helyette egy erősödő nacionalizmus és az értelem elleni megvetés uralta a nyilvános beszédet.

Az alátámasztott tények és a tudományos bizonyítékok figyelmen kívül hagyása mellett Trump a nyelvet és a médiát eszközként használta a hatalom megszilárdítására. A politikai színház, amelyben a nyilvános beszéd a valódi érdemi vitákat és kritikai gondolkodást háttérbe szorította, újra és újra megerősítette azokat az eszméket, amelyek a militarizált rendfenntartás, a fehér felsőbbrendűség és a fasizmus irányába mutattak. A média - különösen a jobboldali hírportálok és televíziós műsorok - aktívan támogatta Trump politikáját, amely lehetővé tette számára, hogy a nyilvánosság előtt más szempontokat is elnyomjon, mint például a klímaváltozással kapcsolatos kutatásokat, valamint a vírus elleni védekezéssel kapcsolatos tudományos javaslatokat.

A pandémia idején a Trump-adminisztráció katasztrofális kommunikációja tovább fokozta a helyzetet. A vírus terjedésével kapcsolatos információk széles körű manipulálása és a tudományos eredmények elutasítása nemcsak az egészségügyi válság kezelését bonyolította, hanem politikai eszközként is működött, melyben a nyilvános megnyilvánulások az ő hatalmi pozícióját erősítették. A járványellenes intézkedések, mint a kijárási tilalom és a társadalmi távolságtartás elleni harcok, valamint a vírus eredetével kapcsolatos összeesküvés-elméletek szándékos terjesztése az emberek életét veszélyeztette. Ráadásul a jobboldali médiának köszönhetően Trump képes volt elmosni a határvonalat a valóság és a hamis információk között, és megerősíteni az emberek közötti megosztottságot.

Trump politikai stratégiájának középpontjában nemcsak a tények elferdítése állt, hanem a média feletti kontroll, melynek révén megpróbálta megerősíteni saját hatalmát és legitimitását. A jobboldali média segítségével, amely folyamatosan támogatta politikai állásfoglalásait, Trump egy új típusú politikai kommunikációt alakított ki, ahol a közvélemény manipulálásának módszerei a társadalmi és politikai rendfenntartás eszközeként működtek.

A Trump-adminisztráció példája jól mutatja, hogy hogyan válhat egy politikai vezető a nyelv és a média segítségével az ellenségek és a közönség manipulálásának mesterségére. Ebben az összefüggésben a történelmi ismeretek hiánya és a tudományos módszerek figyelmen kívül hagyása rendkívül veszélyes hatásokat eredményezhet, különösen akkor, amikor az emberek könnyen manipulálhatóvá válnak a közösségi médián és a hírműsorokon keresztül. A tudományos diskurzus és az objektív tények mellett a társadalmi és politikai értékek védelme minden demokratikus rendszer alapvető feladata kell hogy legyen, és azokat mindenképpen meg kell őrizni a hatalommal való visszaélés elkerülése érdekében.

Hogyan alakult át a társadalmi frusztráció neofasiszta politikává?

Az erőszak ma már nem csupán társadalmi viszonyaink mellékterméke, hanem egyre inkább azok szervezőelve. A politika háborús gépezetként való elképzelése révén az állam számos társadalmi csoportot tekint feleslegesnek, eldobhatónak vagy ellenségnek, és ilyen módon súlyos bizonytalanságba taszítja őket. Ez az állami erőszak egyik különösen kegyetlen formája, amely elnyomja az egyéni cselekvőképességet, és olyan elhagyatottsági zónákba kényszeríti az embereket, mint amilyenek a bevándorlók börtönei vagy a büntetés-végrehajtási komplexum terjeszkedése az Egyesült Államokban, Magyarországon vagy Brazíliában.

A neoliberális ígéretek — társadalmi mobilitás, gazdasági fejlődés — összeomlása után a jobboldali populizmus vált dominánssá, amely képtelen volt jövőképet nyújtani, ezért gyűlölet-narratívák felé fordult. Ami kezdetben lázadás lehetett volna az egészségügyi és szociális ellátások drasztikus megvonása ellen, az élelmiszerbankokra utalt családok és rokkantnyugdíjat elvesztett munkások nevében, az végül dühödt és faji alapon is motivált energiahullámmá torzult, amely fasiszta politikát táplált.

Ezzel párhuzamosan a világ több országában is új antidemokratikus formációk jelentek meg, amelyek elutasították a neoliberális hegemónia „nincs alternatíva” dogmáját. Ez nyilvánvalóvá vált Trump, Johnson, Bolsonaro hatalomra jutásában, valamint a francia Nemzeti Front vagy a német AfD térnyerésében. A pénzügyek uralta kapitalizmus által termelt válság és társadalmi szenvedés következtében a hagyományos politikai intézmények legitimitása erodálódott. Az elitellenes lázadás így fokozatosan torzult el egy olyan mozgalommá, amely nem az egyenlőségért vagy igazságosságért, hanem a jövő tagadásáért, az utópikus gondolkodás elutasításáért harcolt, miközben készségesen támogatta a reakciós populista vezetőket.

Chantal Mouffe elemzése szerint sok európai országban a populizmus szabadságra és autonómiára irányuló vágyát a jobboldali pártok kebelezték be, xenofób diskurzusuk segítségével újradefiniálva a „népet” oly módon, hogy abból kizárták a bevándorlókat mint a nemzeti jólét ellenségeit. A demokratikus eszmények — egyenlőség, szabadság, igazságosság — leépülése közepette az ellenállás is eltorzult, és már nem kérdőjelezi meg, hanem újratermeli az elnyomás, a kizárás és a kizsákmányolás struktúráit.

Az Egyesült Államokban a politikai elit mindkét oldala alávetette a gazdaságot a pénzügyi szektor érdekeinek, ezzel radikális társadalmi és ipari átrendeződést idézve elő. A jobboldali populisták felismerve a nemzeti gazdaságok fölötti kontroll elvesztését, mesteri módon terelték el a figyelmet a neoliberális rendszer belső igazságtalanságairól. Ahelyett, hogy a népszuverenitás és gazdasági egyenlőség megerősítését sürgették volna, a demokráciát nyilvánították a rend és haladás akadályának.

Az ebből következő retorika a kulturális felsőbbrendűség, az idegengyűlölet, az iszlámellenesség és a nativista önazonosság irányába terelte a tömegek dühét. Az oktatás a hatalom eszközévé vált, amely nem a kritikai gondolkodást segíti elő, hanem a neoliberális-fasiszta ideológia terjesztését szolgálja — a piac brutalitását nyílt faji megtisztítási törekvésekkel ötvözve.

Ez a küzdelem már nem pusztán ideák versenye, hanem harc a kritikai gondolkodás feltételeinek és intézményeinek megsemmisítéséért. Trump állandó támadásai a média ellen, amelyet az „emberek ellenségének” nevezett, csak egy kiragadott példája annak, hogyan próbálnak ezek a vezetők minden alternatív hangot elnémítani. Ahogy Arendt is figyelmeztetett, az autoriter mozgalmak a „szunnyadó többség” feltétlen hűségére építenek, akik elhagyatottnak érzik magukat a velük szemben egyaránt ostobának és csalónak tartott elit részéről.

A „nép” fogalmának populista használata is problémás. Ez a fogalom egy képzelt közösséget jelöl, amely eltakarja az egyének és politikai csoportok közti valós különbségeket. A populista nyelvhasználat így elnémítja az ellenállás és változás sokszínű hangjait, és egységes szubjektumként kezeli azt, ami valójában többszörösen tagolt, anyagi és ideológiai különbségek által meghatározott.

Fontos megérteni, hogy a jelenlegi populista hullám nem egyszerűen ideológiai torzulás vagy válasz a neoliberális kudarcokra, hanem egy új politikai racionalitás kialakulása, amely a gazdasági szenvedésből érzelmi energiát formál, majd ezt az energiát faji, nemzeti és identitáspolitikai gyűlöletbe fordítja. Ez a racionalitás képes az elnyomottakat egymás ellen fordítani, miközben fenntartja a fennálló hatalmi struktúrákat. A kritikai pedagógia és politikai tudatosság nemcsak kívánatos, hanem elengedhetetlen feltétele annak, hogy ezeket a folyamatokat megértsük és meghaladjuk.

Miért a neoliberalizmus és a járványok a társadalmi halál gépezetei?

A neoliberalizmus, akár a koronavírus, egy olyan halálra hajló gépezet, amely teljesen figyelmen kívül hagyja az emberi életet. Itt egy olyan társadalom működik, amelyet faji kizárások, osztályprivilegiumok fokozódása, a faji megosztottság növekedése, a fogyasztói kultúra depolitizálása és egy büntető állam jellemez, amely kriminalizálja a társadalmi problémákat és bebörtönzi azokat, akiket eldobhatóként kezel. A legnagyobb ár, amelyet ezen könyörtelen gyakorlatok eredményeként meg kell fizetni, vissza fog köszönni az Egyesült Államokban a járvány idején, mivel az elismerték, hogy a vírus terjedésének legnagyobb fenyegetése valójában azokból a csoportokból jött, akiket a neoliberalizmus társadalmi rendje többletként kezelt. Ezek közé tartozott milliónyi ember a túlzsúfolt börtönökben, leromlott idősotthonokban, zsúfolt hajléktalanszállókon, valamint az egyik legsebezhetőbb csoport, az idősek. Ide tartoztak azok is, akik nem férnek hozzá orvosokhoz, fizetett betegszabadsághoz vagy megfelelő lakhatáshoz, és nem képesek voltak karanténba vonulni.

Ebben a kontextusban nehéz nem észrevenni, hogy a közegészségügyi fenyegetést az eldobható populációk jelentették, akik életükben és egészségükben veszélyeztetve voltak. Ezeket a csoportokat nem lehet már a hibás jellemmel, erkölcsi kudarcokkal vagy egyéni korlátokkal magyarázni. Ők a kapitalista elnyomás áldozatai, egy olyan megdöbbentő egyenlőtlenségi rendszerben, amely tele van rendszerszintű elvonásokkal és céltudatos megtagadásokkal. A disz-imaginációs gépezetek központjában olyan elnyomó közszolgálati pedagógiák állnak, amelyek célja, hogy a társadalmi kategóriákat, a polgári felelősségeket és hatalmi viszonyokat piaci értékekkel helyettesítsék.

A Trump kormányzat nyelvhasználata a járvány idején folyamatosan előtérbe helyezte a tőke, a gazdaság és a profit uralmát az emberi élet fölött. A válság kezdeti szakaszában Trump sajtókonferenciái és nyilvános kijelentései alacsony szintű közszolgálati PR-t képviseltek, amelyek a politikai kampányait jellemző előadásokat tükrözték. 2020. január 22-én Trump tévesen azt állította, hogy a válság teljes ellenőrzés alatt áll. Februárban bizonyítékok nélkül közölte, hogy hamarosan vakcina áll rendelkezésre mindenki számára, márciusban pedig lebecsülte a válságot, azt mondva: "Ez el fog múlni." Ezt követően, áprilisra a járvány elharapódzott. Ennek ellenére a Fehér Ház úgy döntött, hogy az államokra hárítja a felelősséget a válság kezelésében. Az „állami hatalom átruházása” néven emlegetett politika nemcsak súlyos hibát jelentett, hanem egy próbálkozás volt, hogy elkerüljék a válságért való felelősséget. A járvány folytatásaként Trump még októberben is figyelmen kívül hagyta a legfontosabb egészségügyi tanácsadók figyelmeztetéseit, miszerint a "koronavírus-járvány, amely térdre kényszerítette Amerikát, zűrzavart okoz a fertőzöttek számának növekedésével." Ahelyett, hogy a válság kezelésével foglalkozott volna, Trump inkább újra- és újra elhanyagolta a megfelelő intézkedéseket, a közegészség védelme helyett a választási kampányára összpontosítva.

A neoliberalizmus alatt, a járványok korában a politika háborús gépezetté válik, amely arra törekszik, hogy az embereket hozzászoktassa a hatalom ellentmondásos működéséhez, miközben aláássa a disszidenciát, az ellenállást és a társadalmi igazságosságot. Az ilyen megmagyarázhatatlan viselkedést nem lehet eltekinteni a neoliberalizmus szélesebb járványától, amelyben a koronavírus-járvány is megnyilvánult. A 2008-as gazdasági válság világossá tette a neoliberalizmus brutális kegyetlenségét, amely évtizedek óta megsemmisíti a közjót, és nyomorúságot, szenvedést okoz a szegényeknek és azoknak, akiket többletként, hulladékként, vagy terméketlennek tekintenek. Sajnos a gazdasági válság nem hozott magával válságot a társadalmi elismerés terén, annak ellenére, hogy a vezető elit nagy részét már akkor is hiteltelenné tették. A neoliberalizmus, az évtizedek óta tartó megszorítási politikák, a gazdaság pénzügyesítése, a hatalom koncentrálása néhány kézben és a faji, társadalmi tisztogatás nyelve összefonódott, és egyfajta fasiszta politikai formává alakult.

Az új politikai forma a társadalom eldobhatóságának, a faji gyűlöletnek, a szociális állam hatalmas leépítésének, valamint olyan kulturális apparátusoknak a támogatásával jellemezhető, amelyek a brutális erőszakot, a félelemkeltést és az állami terrort spektakulárissá teszik. A rendőri brutalitás, amely az illegális bevándorlók és a szegény fekete emberek ellen irányul, az egyik legújabb kifejeződése ennek. Trump kormányzata alatt a félelem központi pedagógiai elvként működött, mint egy drog, amely politikai és erkölcsi kómába taszítja az embereket, miközben végtelen elterelődésekkel és rosszindulattal manipulálja őket. Az ilyen intézkedések egyértelműen arra utalnak, hogy teljesen figyelmen kívül hagyták a közjót és a közegészség szempontjait, amit Michael Sandel úgy jellemzett, hogy „egy közösségben élni, ahol a szolidaritás és az áldozatok, amelyeket hozunk, arra szolgálnak, hogy embereket emberséggel és méltósággal kezeljünk.” Trump kormányzati politikája, mint Shai Lavi megjegyezte, attól tartott, hogy egy tömeges mozgalom képes lenne összefogni a felszabadítás, gazdasági igazságosság és „politikai közösség… emberi egyenlőségre építve” harcait. Ez a félelem egyre nyilvánvalóbbá vált, ahogy a világ milliói tüntettek a rendőri erőszak és a faji igazságtalanság ellen.

A neoliberalizmus pandemikus brutális politikája különösen akkor nyilvánult meg, amikor Trump 2020. március 16-án gyors tervet tett a gazdaság „újraindítására” húsvétra, feladva a szociális távolságtartás óvatos intézkedéseit, és hagyva, hogy a fertőzés útját járja. Trump kezdetben azzal indokolta ezt, hogy a „gyógyír rosszabb, mint a betegség.” Az orvosi szakértők figyelmeztetései ellenére, hogy 2,2 millió ember halhat meg, ha túl korán kinyitják a gazdaságot, Trump végül meghosszabbította a szociális távolságtartás irányelveit. Azonban ahogy a halálos áldozatok száma 2020 júliusában

Mi a szklerózis multiplex és hogyan befolyásolja a központi idegrendszert?
Miért válik az etnikai identitás kulcsfontosságúvá az amerikai bevándorlással kapcsolatos attitűdök alakításában?
Mi jellemzi a jobboldali szélsőségesek által végrehajtott, egyedül elkövetett terrortámadásokat?
Miért fontos a globális gazdasági fórumokon való részvétel, és miért érdemes fenntartásokat táplálni?
Hogyan akadályozza a Szenátus az Egyesült Államok globális vezető szerepét?