Mi jellemzi a jobboldali szélsőségesek által végrehajtott, egyedül elkövetett terrortámadásokat?

A 21. század valószínűleg már a magányos farkasok, vagyis az egyedül elkövetett jobboldali szélsőséges terrorizmus százada. Az ilyen típusú erőszakos cselekmények nem feltétlenül kötődnek az iszlám fundamentalizmushoz, hanem inkább azokhoz az egyéni motivációkhoz, amelyek a szélsőjobboldali ideológiák hatására jönnek létre. Az úgynevezett "magányos farkasok" olyan egyének, akik szélsőséges nézeteket vallanak, és a társadalom átformálására törekednek, mindezt anélkül, hogy bármilyen komolyabb háttérszervezetre támaszkodnának. Tetteik önállóak, sokszor kiszámíthatatlanok, és a gyilkosságok gyakran arra irányulnak, hogy egy olyan társadalmat hozzanak létre, amely megfelel saját nézeteiknek.

A magányos farkasok áldozatait sok esetben véletlenszerűen választják ki, az indítékok pedig különbözőek lehetnek. Politikai, vallási és személyes okok keveredhetnek az elkövetők motivációiban, amelyeket gyakran a virtuális világban találnak meg. Az internet és a közösségi médiaplatformok rendkívül nagy hatással vannak a radikalizálódás folyamatára, mivel ezen a térben a szélsőjobboldali ideológiák gyorsan teret nyernek, és lehetőséget adnak a hasonló gondolkodású egyének számára, hogy kapcsolatba lépjenek egymással.

A magányos farkasok motivációi és a társadalomra gyakorolt hatásuk megértése rendkívül fontos a modern terrorizmus elleni küzdelemben. Az ideológiák terjedése nemcsak politikai szinten, hanem a közvéleményben is komoly aggodalmakat vet fel. A radikalizáció folyamata olyan módon érintheti a társadalmat, hogy az egyre inkább elkülönülni látszik a demokratikus értékekhez való ragaszkodás, és egyre több olyan egyén jelenik meg, akik a társadalmi és politikai rend megváltoztatására vágynak. Ezzel párhuzamosan a virtuális térben teret nyerő összeesküvés-elméletek, valamint a radikális ideológiai hátterek folyamatosan újabb impulzusokat adnak a radikalizálódott egyéneknek, akik képesek átültetni ezeket a nézeteket a valóságba.

A magányos farkasok támadásai mindannyiunkat figyelmeztetnek arra, hogy a szélsőséges ideológia terjedését nem lehet figyelmen kívül hagyni, és a politikai döntéshozóknak, valamint a biztonsági szolgálatoknak azonnali válaszlépéseket kell tenniük. Az ilyen jellegű támadások nemcsak a közvetlen áldozatokat érintik, hanem az egész társadalom biztonságérzetét megingatják, és az ilyen típusú terrorizmus elleni küzdelem egyre nagyobb társadalmi és politikai összefogást igényel.

A virtuális tér és az internet szerepe a jobboldali szélsőségesek radikalizálódásában kulcsfontosságú. Az ilyen típusú támadások elkövetői gyakran nemcsak személyesen, hanem online közösségekben is kapcsolatban állnak egymással, ami lehetőséget biztosít számukra, hogy megosszák gondolataikat, terveiket és inspirációjukat. Az online tér tehát nem csupán eszközként, hanem egyfajta szoros közösségként is működik, amely lehetővé teszi a radikalizált egyének számára, hogy támogassák egymást. A közösségi médiától kezdve a különböző fórumokig és játékplatformokig a szélsőséges ideológiák terjedése minden eddiginél gyorsabb ütemet öltött.

Mi vezeti a magányos farkast a terrorizmus útjára?

A társadalomtól való önkéntes vagy kényszerű elszigetelődés mélyen befolyásolja az egyén pszichés állapotát és viselkedését. Az ilyen magányos személy nem képes tartós, szeretetteljes kapcsolatot kialakítani másokkal, s így önként vagy akaratlanul elzárkózik a külvilágtól, hermitaként élve négy fala között. Ez a belső elszigeteltség azonban nem akadályozza meg abban, hogy gyűlölet- és erőszakfantáziákat építsen fel más etnikai csoportokkal szemben, és hogy radikális, szélsőjobboldali nézeteket internalizáljon, amelyek akár terrorista cselekedetekhez is vezethetnek.

Az internet szerepe ebben a folyamatban nem feltétlenül elsődleges vagy döntő. A virtuális térben, csettermekben ugyanolyan magányosan bolyong, mint a valós életben. Az online világ inkább időtöltésre, információgyűjtésre szolgál, például áldozatok felkutatására, semmint valódi társas kapcsolatok kialakítására. Az elfojtott, rejtett gyűlölet azonban folyamatosan nő ebben a magányos egyénben, s az etnikai csoportok csupán felületek, vetítési pontok lesznek az ő személyes, mély társadalmi és életviteli kudarcainak.

Az egykori szűk baráti körök távolságtartóan kerülnek el egy ilyen radikalizálódó személyt, aki visszahúzódik, észrevehető változásokon megy keresztül, majd teljesen eltűnik a társadalmi életből. Évekig él egyfajta belső harccal, melyben a magány és a figyelmetlenség foglya, mígnem végül felébred benne a vágy, hogy kitörjön ebből a körből, hogy végre ő is valaki lehessen, aki képes irányítani saját életét.

Frank Steffen példája jól szemlélteti ezt a folyamatot. „Sikeres” kiesőként tartották számon, aki időnként orvosi kezelést is kapott, mégsem ismerték fel veszélyességét vagy nem vették komolyan. 2015 októberében Kolnban megkísérelte megölni Henriette Rekert, a polgármester-jelöltet, egy online rendelt, Rambo-stílusú vadászkéssel. Cselekedete nem pillanatnyi érzelmi kitörés volt: előtte még virágot is kért áldozatától, és színpadiasnak akarta a tettét. Xenofób indíttatás vezérelte, mert nem értett egyet a menekülteket támogató politikával, és félelmet akart kelteni a menekültszállásokon.

Gyermekkorában Steffen traumákat szenvedett el, szülei elhanyagolták, nevelőotthonba került, majd fiatalként radikális szélsőjobboldali körökbe sodródott, több bűncselekmény miatt is büntették. Bár egy időben úgy tűnt, megpróbál társadalmi reintegrációt, a munkában való állandó problémák és a munkanélküliség mélyítették el elszigeteltségét. A menekültkérdés körüli politikai vita volt a végső „gyújtópont” nála, ami cselekvésre ösztönözte.

Steffen nem pszichotikus elmebetegként, hanem paranoid-nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő, teljesen bűnössé tehető elkövetőként lett elítélve. Cselekedete mögött erős politikai tudatosság állt: félelmet akart kelteni, befolyásolni a közéletet, üzenetet küldeni a kormányzatnak, amely szerinte elárulta a nemzetet. Bár tagadta, hogy náci lenne, „konzervatív értékekkel rendelkező lázadóként” definiálta magát, és provokatív módon új, jobboldali védőügyvédet kívánt.

Ez az eset jól mutatja, hogy a magányos farkas-terrorista nem hirtelen elborult elmével, hanem tudatosan, célzottan, hosszú ideig belső gyűlöletét és elégedetlenségét politikai motivációval kombinálva kötelezi el magát a terror mellett. A társadalmi kizárás, az érzelmi elszigeteltség és a korábbi traumák összefonódnak, és lehetőséget teremtenek arra, hogy egy ilyen személy radikalizálódjon, majd erőszakos tetteket hajtson végre.

Fontos megérteni, hogy a magányos farkasok gyakran olyanok, akik a társadalom peremére szorultak, és személyes kudarcukat, frusztrációjukat más csoportokra vetítik ki, keresve a felelőst saját nehézségeikért. Ezek az egyének nem csupán szélsőséges nézetek áldozatai, hanem saját mentális és társadalmi helyzetük eredményeként kerülnek erre az útra. Az ilyen esetek megértése és kezelése nem csupán a radikalizálódás tüneteinek felismerését jelenti, hanem a mélyebb, pszichoszociális problémák feltárását és kezelését is, amely megelőzheti az erőszakos cselekedetek kialakulását.

Miért volt David Sonboly Breivik utánzata, és mit árul el ez a jobboldali terror természetéről?

Ugyanakkor a cselekmény mögötti pszichológiai és társadalmi háttér összetettebb: Sonboly izoláltsága, a hosszú távú zaklatás élményei, a virtuális térben folytatott fantáziák és a referenciafigura-imitáció (Anders Breivik idealizálása) mind együtt formálták a későbbi erőszakcselekményt. Különösen figyelemreméltó a kettősség: személyes vonzalom Törökország iránt és egyidejű, célzott gyűlölet a török és balkáni származásúak iránt — ez a diszonancia rávilágít arra, hogy az ideológiai kontúrok gyakran felületesek, következetlenek; a motiváció inkább szimbolikus, mint elméletileg koherens. A politikai jelleg nem feltétlenül igényel kifinomult ideológiát; elég a közösségi ellenségkép, a hősimitáció és a cselekvés időzítésének szimbolikája (Breivik évfordulójának kiválasztása), hogy egyéni düh kollektivizált, politikailag értelmezett erőszakká konvertálódjon.

A példa általánosabb tanulsága az, hogy a jobboldali terror nem csupán szervezett mozgalmak terméke lehet, hanem magányos cselekvők által végrehajtott, ideológiailag felruházott gyilkosságok formájában is megjelenik; ezek felismerése és megelőzése másfajta eszközöket kíván: a digitális közeg figyelését, a zaklatás és társadalmi kirekesztés elleni intervenciókat, valamint a közösségi integrációt célzó hosszabb távú politikákat. Fontos továbbá megkülönböztetni a személyes sérelmeket és a politikai narratívák által adott legitimációt: a kettő együttes jelenléte növeli az erőszak kockázatát.

Fontos kiegészítések, amelyeket érdemes a szöveghez hozzáadni: empirikus összehasonlítás más egyedüli elkövetőkkel és Breivikhez való hasonlóságok rendszerszintű vizsgálata; a virtuális közösségek és a radikalizáció mechanizmusainak mélyebb technikai és pszichológiai elemzése; statisztikai adatok a jobboldali indíttatású erőszak európai trendjeiről; a zaklatás, kirekesztés és mentális egészség közötti oksági viszonyok kritikája; intézményi válaszok — rendőrségi, oktatási és szociálpolitikai — összehasonlító értékelése és megelőzési stratégiák bemutatása. Végül fontos megérteni, hogy az ilyen cselekmények kezelése egyszerre jogi, pszichoszociális és kommunikációs feladat, amely túlmutat a puszta elkövető egyéni patologizálásán.

Hogyan formálják a digitális térben lévő közösségek a valós politikát és társadalmat?

A magánszféra védelme egyre inkább a technológiai forradalom mikroszkópja alá kerül, ahogy a digitális korban új kérdések és kihívások merülnek fel. A Facebook adatbotránya, amely a világ egyik legnagyobb vállalati óriásának híréhez tartozik, mély nyomot hagyott a digitális korszakban. Felmerül a kérdés, hogy ezek a vállalati konglomerátumok, amelyek a profitot hajszolják, és néhány felhasználó destruktív motivációja, mennyire ássa alá a magánélet védelmének hagyományos értékeit, vagy akár a párbeszéd kultúráját.

De vajon valóban képesek a virtuális közösségek a valódi politikai diskurzusokba bekapcsolódni? Otfried Jansen, a kommunikációs tudós 1998-ban még azt állította, hogy a létező társadalmi struktúrák képezik a technikai alapú formák alapját. Kérdés, hogy vajon ma is érvényes-e ez a megállapítás. Azóta ugyanis digitális-technológiai ugrás történt, amely új interakciós formákat hozott létre, különösen a szubkulturális jobboldali szélsőség számára, amely eddig is ellenséges volt a szervezetekkel, és amely most új lehetőségeket talált magának ebben a digitális térben.

Sok szélsőjobboldali csoport már korán felfedezte az internet adta lehetőségeket. Az egyik legismertebb példa erre a világ legnagyobb fehér felsőbbrendűséget hirdető weboldala, a Stormfront, amely 1996-ban jött létre. A filozófus és jogászkutató, Cass Sunstein már 2002-ben figyelmeztetett a "kiber-balkánizáció" veszélyeire, ami azt jelenti, hogy a nyilvános terek olyan politikai struktúrákat kedvelhetnek, amelyek az extremizmusra építenek. Az internet uralta médiarendszerben a kis csoportok sokkal könnyebben elzárkózhatnak a velük ellentétes érvektől és tényektől, mint a hagyományos, tömegmédiára épülő nyilvános terekben.

A hagyományos tömegmédiától eltérően az új médiában az ember szabadon választhatja meg, hogy kitől informálódik, és kivel folytat párbeszédet. Az ilyen típusú elszigetelt csoportokban azokat a szélsőséges nézeteket keresik, amelyek megerősítik a saját álláspontjukat. Sunstein ezt az effektust "echo chamber" (visszhangkamra) néven említi, ahol az érvek nem ellenérvekkel, hanem saját álláspontot visszhangzó megerősítésekkel találkoznak.

A fehér felsőbbrendűséget hirdető csoportok növekedése egyértelműen összefügg az internetes kommunikáció egyre szélesebb körű elterjedésével. Az 2017 augusztusában Charlottesville-ben, Észak-Karolinában lezajlott erőszakos megmozdulás, amely egy széles körű fehér felsőbbrendűséget valló koalíció szervezésében valósult meg, jól mutatja ezt. Az esemény során egy férfi, James Alex Fields autójával belerohant a ellentüntetők csoportjába, aminek következtében egy 32 éves nő meghalt, és 19 ember megsebesült. Az esemény szervezése szoros kapcsolatban állt az internetes közösségekkel, ahol az információt szociális médiaplatformokon, valamint olyan oldalak révén osztották meg, mint például az 8chan, a Daily Stormer és az altright.com.

Ezek a platformok nemcsak fórumok, hanem igazi "memefabrikák", ahol a látszólag ártalmatlan, viccesnek szánt tartalmak valójában provokációk és propagandák formájában hirdetik a szélsőséges nézeteket. Az olyan mémek, mint amelyek a Christchurch-i mészárlás videójának körül forognak, még inkább elterjedtek, miután a helyszíni felvételt több mint 1,5 millió alkalommal nézték meg a Facebookon, mielőtt azt eltávolították volna.

A "gamifikált terrorizmus" jelensége is egy új dimenziót ad a kérdésnek. Az egyik blogportál szerint a Christchurch-i mészárlás élő közvetítése úgy volt megszervezve, hogy az szinte egy videojátékban való lövöldözéshez hasonlított, ahol a tettes szinte "pontokat" gyűjtött a gyilkosságokért. Az ilyen jellegű eszmék terjedése a virtuális világban nemcsak a gyilkos eszmék népszerűsítését segíti, hanem a valódi erőszakot is. Az ilyen fórumok, mint az 8chan, a legszélsőségesebb nézetek fellegvárává váltak, és ezek a platformok, bár sokszor a szórakoztató internetes mémek formájában indulnak, valójában súlyos ideológiai és társadalmi fenyegetést képviselnek.

Miért fontos megérteni a jobboldali terrorizmus új dimenzióját?

A jobboldali terrorizmus témájában ma már egyre inkább előtérbe kerül a kérdés: vajon mi rejlik a terrorista támadások mögött, amelyek sokszor nemcsak testi erőszakkal, hanem pszichológiai manipulációval is hatnak? Az érzelmekkel teli viták az új terrorizmus dimenziójáról, amely a 21. században különösen felerősödött, valójában nem új jelenség Európában. A múlt században számos hullámban érte el Európát a terrorizmus, amely az 1970-es évektől kezdve egészen az 1990-es évek közepéig jelen volt. Azonban, míg a globális terrorizmus adatai szerint világszerte nőtt a támadások száma, Európában ez nem tapasztalható.

A 1970-es és 1980-as években például több áldozatot gyászolhattak, mint manapság. Az IRA által elkövetett terrorista támadások legalább 3500 ember halálát okozták több mint 30 év alatt. A jobboldali terrorizmus viszont viszonylag szerény szerepet játszott a 20. századi háború utáni évtizedek terrorizmusával kapcsolatos elemzésekben. Azonban a helyzet mára megváltozott, mivel a terrorizmus sikerességét már nem csupán az áldozatok száma határozza meg, hanem az a figyelem, amelyet egy-egy támadás kap.

A National Socialist Underground (NSU) esetét tekinthetjük a jobboldali terrorizmus új dimenziójának előfutáraként Németországban. A NSU három szélsőjobboldali terroristája, Uwe Mundlos, Uwe Böhnhardt és Beate Zschäpe 13 éven keresztül, 1998-tól 2011-ig, legalább tíz embert gyilkoltak meg, köztük kilenc migránst és egy rendőrnőt. A gyilkosságokat politikai, vallási vagy társadalmi okokból követték el, de a támadások sosem kaptak hivatalos elismerést, és nem történt felelősségvállalás.

A NSU-t 2011-ben tették nyilvánossá, és ekkor derült fény arra, hogy évekig létezett egy széleskörű támogató hálózatuk, amely logisztikai és pénzügyi segítséget nyújtott nekik. A gyilkosságokat Németország-szerte követték el, Rostocktól Dortmundon át Münchenig. Az információs ügynökségek nem észlelték időben a szélsőjobboldali terroristákat, annak ellenére, hogy a politikai vezetés folyamatosan hangsúlyozta az ügynökségek korai figyelmeztető szerepét. Az ügyet csak évek múltán kezdték el komolyan venni, miután kiderült, hogy a titkosszolgálatok manipulálták a bizonyítékokat, és egyes dokumentumokat megsemmisítettek.

A titkosszolgálatok és a politikai hatóságok szerepe különösen fontos, mert a késlekedés, a mulasztás és a hibás döntések hozzájárultak ahhoz, hogy a NSU tevékenysége sokáig rejtve maradt. Az eset azt is megmutatta, hogy a jobboldali terrorizmus új, komplex formát öltött, amelyre a korábbi elemzések és védelmi stratégiák nem voltak felkészülve.

A nemzetközi terrorizmus, és különösen a jobboldali terrorizmus új hullámának megértéséhez elengedhetetlen a fenyegetések és a mögöttes ideológiai motivációk pontos ismerete. Mindez nem csupán a múltat, hanem a jövőt is alakíthatja. Az ilyen típusú terrorista támadások nem csupán fizikai pusztítást okoznak, hanem mélyebb, társadalmi és pszichológiai hatásokat is gyakorolnak az áldozatokra és a közösség egészére. A társadalomnak és az intézményeknek tisztában kell lenniük azokkal a jelekkel, amelyek egy ilyen támadást előre jelezhetnek, és fel kell készülniük a hatékony megelőzésre és válaszlépésekre.

A terjedő jobboldali terrorizmus megértéséhez elengedhetetlen a múlt és a jelen összefüggéseinek figyelembevétele, valamint annak felismerése, hogy a társadalom reakciója, a politikai diskurzus és a közbizalom mind-mind kulcsfontosságú tényezők a fenyegetés kezelésében.