Deutsch
Francais
Nederlands
Svenska
Norsk
Dansk
Suomi
Espanol
Italiano
Portugues
Magyar
Polski
Cestina
Русский
Amikor a tengerre szálltam, egy viharos éjszakán kezdtem érzékelni a sorsom valódi súlyát. A szelíd szellő, amely először megnyugtatott, hirtelen északra fordult, vad hullámokat keltett, és a hajó, mintha egy játékos levél lenne, minden irányból ingott. A vihar egyre erősebben tombolt, miközben a hajó alá rejtett sziklák szinte elnyeltek minket. E pillanatokban kezdtem el igazán érezni, hogy nem csupán egy szél és tenger összjátéka, hanem a sorsom viharos hullámai is hatalmába kerítettek. A víz habjai között ráébredtem, hogy a császári udvar titkai, melyeket sokáig nem akartam észrevenni, most mindennél világosabban ragyognak előttem. Az, hogy milyen céllal és hogyan jöttünk el a messzi földekre, minden eddiginél kézzelfoghatóbbá vált.
Miért tette mindezt Manuel császár, és miért titkolózott a szándékaitól? Az életben van, amikor egy rejtett titok, amelyet soha nem hoztak felszínre, hirtelen elengedhetetlen fontossággal bír. Az előzmények, amelyek ezekre az eseményekre vezetnek, egy olyan feszültséget sugallnak, amely nem csupán politikai vagy katonai, hanem szociális és személyes hatásokat is hordozott magában. A császár terve, hogy új házasságot kössön, mivel felesége, Bertha halála után gyermektelen maradt, a birodalom stabilitásának és jövőjének zálogává vált. Az udvari titkokat, amelyeket az emberek nem ismerhettek, gondosan őrizték, és mindenki, aki közel akart kerülni ehhez a tudáshoz, kénytelen volt hallgatni, miközben valós céljaink egyre homályosabbá váltak.
A császári házasság ügyét egyedül a sebastos, az udvar fontos embere irányította. Ő volt az, aki figyelemmel kísérte az uralkodó terveit, de mégsem fedte fel senkinek, miért volt szükség ennek a házasságnak a megkötésére. Miért titkolóztak? Azért, mert egy házasság nem csupán családi ügy volt, hanem hatalmi politika. A császár második felesége, akit a fiatal lány személyében választottak ki, nem csupán egy újabb asszonyt hozott a császári palotába, hanem a birodalom jövőjének kulcselemét. A császári család e titkai – a politikai és társadalmi feszültségek, amelyek körülölelték őket – végül kiderültek, és megmutatták, hogy mindennek, még a legbensőségesebb döntéseknek is, hatalmas tétje volt.
A titokban tartott házasság nem csupán egy új kapcsolatot jelentett, hanem egy olyan politikai stratégiát, amely lehetővé tette, hogy Manuel császár megszilárdítsa hatalmát. A házasság célja nem csupán családi örökség volt, hanem egy fiatal örökös megszületése is, aki biztosította volna a birodalom jövőjét, amennyiben a császár nem lenne képes utódokat nemzeni. Ez a titok tehát a birodalom stabilitásának védelmét célozta, miközben egy újabb társadalmi és politikai réteg jött létre a házassággal összefonódott tervekkel. Ezen az úton elkerülhetetlen volt, hogy a lány, aki Manuel felesége lett volna, ismeretlenségbe burkolózva kezdje el útját a császári udvar felé.
A császári titkok mélyebb megértéséhez elengedhetetlen annak felismerése, hogy az ilyen titkolózó, rejtett politikai döntések nem csupán a személyes életünkre hatnak, hanem alapjaiban formálják egy egész társadalom, birodalom vagy civilizáció sorsát. E titkok létezése és kezelése önálló politikai művészetté válik, amelynek eredményeként a döntéshozók szinte láthatatlan hatalmat gyakorolnak, miközben az alárendeltek, a tömeg és az egyszerű polgárok nem is sejtik, hogy mi húzódik meg az udvari döntések mögött.
Ily módon a császár titkai, amelyeket a sebastos gondosan őrzött, egyfajta elidegenedést is eredményeztek, amely megrázó volt azok számára, akik közvetlen közelről érintettek, de nem kapták meg a választ, miért is történtek ezek az események. Az udvar és a császári titkok világának árnyékában élték napjaikat azok, akik alárendelten éltek a birodalom hatalmának működése alatt.
Miért vágyakozik a lélek a szabadságra a szenvedések közepette?
Megdermedtem, végem, el vagyok ítélve – mint a harmatot kortyoló kabócák, amelyek nyáron zengő énekükkel töltik meg a levegőt, de a hideg érkeztekor lehullanak, mozdulatlanul. Az emberi nem is ilyen: amíg a gondtalanság ragyogó napja melengeti, hangját Stentornál is erősebben emeli, keblére emeli a lantot, és dallamos, nemes éneket komponál. De ha a szenvedések hidege éri, jaj, akkor összeomlik, nem bírja a fagyot. Mégis, a nagylelkű Doukas, az aranyfolyam, a jótétemények Nílusa, annyi jót árasztott rám, hogy Hermon hegyének harmatát hullatta számra, nem várva viszonzást, csupán jóságból – hiszen miképpen kérhetne kölcsön fényt a holdkorong egy szentjánosbogártól?
De amikor Byzantion városára gondoltam, az asztal minden íze epéssé vált, még ha nektárt kínáltak is, még ha az istenek ételét helyezték elém. Mint az apró veréb, amely hiába kap túlontúl bőséges eledelt, ha ketrecbe zárják, akkor is a szabad ég után sóvárog, és rejtett kijáratot keres, mert semmi sem oly édes és kívánatos, mint a szabadulás napja, a gondtalan élet. Krisztus, engedd, hogy jó halált éljek meg, valósítsd meg, valósítsd meg, emberiség formálója, földi alkotás kertésze, hogy szabadulásunkért zsoltárokat zengjünk, és az eucharisztia borát ihassuk. Ó, Byzantion földje, háromszor áldott város, föld szeme, világ ékköve, messze ragyogó csillag, földi világ lámpása, bárcsak benned laknék, bárcsak élvezhetnélek, bárcsak sose zárnál ki anyai ölelésedből!
De úgy látszik, sorsom az, hogy újra meg újra kézbe vegyem tollamat, és elmondjam nyomorúságom, mert szenvedéseim nem szűntek meg, hanem mint epe, újra és újra túlcsordultak. Azt hittem, balsorsom fája télen elkorhad, ha nyáron virágzott is, de örökzöld maradt, gyümölcsöző minden évszakban. Ó, vak, nyomorult emberi nem, nem látod, mit hoz a jövő! Betegségek tengerébe hullva, testem mindenféle kártól megtörve, Ciprus szigetére vittek, hogy megszabaduljak terheimtől, de újra ugyanazon veszélyek között találtam magam, mint aki a hegy tetejére emeltetve hanyatt zuhan vissza a mélybe. Bárcsak kitörölhetném azt a napot, amikor elhagytam Byzantiont, bárcsak nem lenne része az év napjainak!
Krisztus törvénye szerint szenvedtem: derekamat nem öveztem fel mértékkel, ezért a kín elérte agyamat is. Mozdulni lehetetlen volt, felállni nehéz, feküdni még kellemetlenebb, mint a bénát nézhette, ki rám tekintett. Étlen-szomjan, szívem keringése meggyengült, belső szerveim összehúzódtak, mert a fájdalom karmokként űzte el az éhséget és a szomjat. Álmomban se engedd, Krisztus, hogy újra lássam e szenvedés keserűségét, mert ha az álomképek el nem oszlanak gyorsan, Hádész mohó szája nyeljen el engem!
Miután hosszú ideig tapasztaltam a betegséget, rájöttem, hogy az orvosok tudománya nem másra képes, mint időt vesztegetni, hiábavaló beszéddel telni. Ezért más utat kellett keresnem: forró fürdőkben kezdtem mosni testem, és e fürdő, szenvedők forrása, visszaadta erőmet, enyhülést adva tagjaimnak. Szeretném világgá kiáltani jótéteményeid bőségét, de hangom még gyenge, kiszárította a szenvedés lángja.
A nap és a hold tudják, mikor kell lenyugodni, de a végzet gyors lába, szárnyas üldözése sosem pihen. Ó, boldog lettem volna, ha csak rövid időre Jeremiás nyelvét birtokolhattam volna, hogy panaszkodjam bajaimat! Keserű sors, meddig tűrjelek? Miért szorítasz és miért sújtasz halálos csapásokkal? Aranyváros, Byzantion, föld napja, mérhetetlen szépség, meddig láthatlak csupán álmomban? Bárcsak szemed ragyogását újra megpillanthatnám!
Erősödjetek meg, kezek, mozduljatok, lábak, álljatok talpra, nyelv, kiáltsd hálám énekét, és te, háromszor nyomorult szív, örvendj, mert íme, szemem előtt látom a vágyott, áldott Byzantiont! De vajon nem káprázat ez, nem az éj csalóképe?
Hogyan formálta Trump a vírusválság kommunikációját, és miért volt ez fontos?
Miért fontos megérteni a Kerr-metrikus pályák viselkedését és a negatív energiájú orbiták létezését?