A koronavírus-járvány idején Donald Trump politikai kommunikációja több szempontból is különleges volt, hiszen a járványt követő kormányzati intézkedések és nyilvános megszólalások mind hozzájárultak ahhoz, hogy a világ számos országában jelentős politikai viták robbantak ki. A Trump-adminisztráció kommunikációja, amely a "fake news" médiára és a külföldi fenyegetésekre építette saját narratíváját, különösen az Egyesült Államokban váltik éles kritikák tárgyává. Trump elnöki politikája, amely az újságírókat és politikai ellenfeleket gyakran a nyilvánosság előtt támadta, részben a politikai túlélését szolgálta, másrészt pedig segítette a járványkezelés melletti hatalmi legitimációját. A választók számára a „járt a háborús elnök” imázsának ápolása fontos szerepet játszott. Trump úgy tűnt, hogy mindent megtesz azért, hogy a világjárványt külső fenyegetésként pozicionálja, amelyet más államok, mint Kína, próbálnak „rákényszeríteni” az Egyesült Államokra. A "China Virus" kifejezés alkalmazása nemcsak a szakszerűség, hanem a politikai üzenet szempontjából is fontos szerepet kapott.

Trump nyilvános beszédeiben folyamatosan igyekezett hangsúlyozni, hogy a határok lezárása, a migránsok elleni intézkedések és a vírus elterjedését megelőző korlátozások mind a nemzetbiztonság és az egészség védelmét szolgálják. Az elnök, aki a veszélyes helyzetekben erős vezetőt próbált formálni, gyakran nyilatkozott úgy, mint aki egy háborús elnökként küzd a vírus elleni harcban. Ezt a képzetet erősítette azzal is, hogy a vírus terjedését nemcsak belső, hanem külső okokra is visszavezetette, leginkább Kínát okolva a járvány kitöréséért. Az elnök ezen politikája sok vitát váltott ki, mivel más országokkal való kapcsolatok ápolásában és a nemzetközi együttműködésben is fontos szerepe van a kommunikációnak.

A február végi nyilatkozata, miszerint "már nem kérdés, hogy a vírus mikor lesz itt, hanem hogy hányan fognak megbetegedni", felkeltette a figyelmet, és nemcsak a tőzsdét, hanem a kormányzat belső viszonyait is megrengette. Trump azonnal reagált, mikor Dr. Nancy Messonnier, az Egészségügyi és Járványügyi Központ vezetője először említette a vírus elkerülhetetlenségét. Az elnök felháborodott, és elrendelte, hogy a közegészségügyi tisztviselők tartózkodjanak a pánikkeltő kijelentésektől. Ez súlyosan aláásta az állami intézmények és szakértők hitelességét, akik már a járvány korai szakaszában megpróbálták felhívni a figyelmet a helyzet súlyosságára.

Az amerikai elnök politikáját gyakran jellemezték a szélsőséges retorika és az erőszakos határvédelmi javaslatok. A vírus terjedését a külföldi, migránsok áramlásához kapcsolta, így még inkább megosztotta a közvéleményt és elősegítette a nemzetközi konfliktusokat. A Trump-adminisztráció által hozott döntések nemcsak az Egyesült Államok belső politikáját, hanem a nemzetközi politikai diskurzust is formálták. Az olyan kijelentések, mint a „Kung Flu” vagy a „China Virus” egyre inkább a rasszizmus és a xenofóbia fokozódását eredményezték, különösen az ázsiai-amerikai közösségben. Az elnök állásfoglalásai egy olyan légkört teremtettek, ahol a szakszerű és tudományos alapú kommunikáció háttérbe szorult a politikai célok és narratívák mellett.

A víruskezelésre vonatkozó intézkedések gyakran politikai tőkét jelentettek, de a valóságos válságkezelés gyakran elmaradt. Trump a határok lezárása és a nemzetközi utazások korlátozása mellett számos olyan döntést hozott, amelyek a vírus kezelésében nem voltak kellően megalapozottak. Az oktatás, az orvosi ellátás és a helyi hatóságok támogatásának késlekedése nemcsak az országos, hanem a nemzetközi szakértők és közegészségügyi intézmények kritikáját is kiváltotta.

Fontos megjegyezni, hogy a politikai kommunikáció egy olyan eszköz, amely képes manipulálni a közvéleményt, és gyakran az igazság torzításával vagy teljes elhallgatásával éri el célját. Trump elnöki stílusának egyik jellemzője volt, hogy a válságot nemcsak kormányzati felelősségként kezelte, hanem egy lehetőségként is, hogy megerősítse politikai pozícióját. A vírusügy kapcsán tett nyilatkozatai és döntései nemcsak egy politikai, hanem egy nemzetközi konfliktust is generáltak, amelynek következményei a rasszizmus, a xenofóbia és a politikai polarizáció fokozódásában nyilvánultak meg.

Hogyan alakítja a tudás és a média a társadalmi hatalmat?

A tudás képes cselekvésre ösztönözni, de ha nemcsak a személyes fejlődés, hanem társadalmi formációk szerkezetének kialakítására vagy átalakítására használják, akkor eszközzé válhat a társadalmi kontroll számára (Adolf & Stehr, 2014). A használt logika megváltoztatja a mindennapi életet és átalakítja a társadalmi intézményeket, miközben a média egyre inkább személyessé, azonnalivá és vizuálissá válik. Joseph Stiglitz, Nobel-díjas közgazdász szerint a tudásnak közjónak kell lennie, olyan közös erőforrásnak, amely az alapja a mindennapi életnek. Mint a tiszta víz, a friss levegő, a megfelelő közegészségügy és a szabad mozgás jogának, a tudásnak is elérhetőnek kell lennie, minimális feltételekkel. Annak ellenére, hogy a tudás mindig is korlátozva és ellenőrizve volt, az információk feletti kontroll válsága a média felemelkedésével kezdődött el – a nyomtatott sajtótól a televízióig. Ez a válság alapvető a tudás fejlődésében, mivel az információ a tudás alapját képezi.

A történelem során azok, akik képesek voltak meghatározni a helyzeteket és érvényesíteni ezeket a meghatározásokat, alapvetően irányították a társadalmi rendet. Az emberi történelem legtöbb részében ezt erőszak és brutalitás jellemezte (Diamond, 2005; Toffler, 1984). A társadalmi változások fokozatosan előnyben részesítették az információtechnológiát, kezdve a nyomtatott médiával, majd az elektronikus médiumokkal, amelyek meghatározzák a modern gazdasági, társadalmi és politikai életet. A nyomtatott technológia kezdetben korlátozta a terjedést, ugyanakkor bővítette az információ elérhetőségét. Európában és az azt követő gyarmatokon, mint például az Egyesült Államok, a nyomdagép vallási és politikai propagandát közvetített, miközben az írás-olvasás tudása fokozta a társadalmi státuszt és hatalmat, mivel lehetővé tette a tér- és időbeli korlátok részleges legyőzését.

Az Egyesült Államokban a korai napilapok, amelyeket "penny press"-ként emlegettek, politikai propagandát terjesztettek egy kis összegért, amely lehetővé tette a média tulajdonosai számára, hogy nemcsak az információt irányítsák, hanem profitot is termeljenek. Ez pedig később a reklám iparának növekedéséhez vezetett, amely elősegítette a termékek eladását, miközben politikai befolyást is szerzett. Az amerikai társadalom számára a reklám és a fogyasztás intézményesülése nemcsak gazdasági, hanem kulturális jelentőséggel is bírt, mivel a média segítségével a fogyasztói kultúra és a nemzeti identitás szoros kapcsolatba került egymással. A 1920-as években a reklámipar egyesítette a politikai racionalitásokat, a médiát és a fogyasztói közönséget, létrehozva egy olyan társadalmi struktúrát, amelyben a médián keresztül történő viselkedésformálás kulcsfontosságú szerepet kapott.

A tömegmédiák és az ipari reklámok összefonódása nemcsak a gazdaságot, hanem a társadalom egészét is átalakította. A médiát mint eszközt használták a patriotizmus előmozdítására, a termékek igazságának közvetítésére és a társadalmi változások kezelésére. Ahogy Stuart Ewen is érvel, a tömegmédiát egy feltörekvő, rendkívül kifinomult reklámipar eszközként használta fel a fogyasztói társadalom megteremtésében, politikai üzenetekkel és termékekkel kombinálva. A médiumok egyfajta "kanonként" működtek, amelyek képesek voltak meghatározni a társadalmi viselkedést, eladhatóvá téve a termékeket, miközben a fogyasztói identitás és a közösségi érzés megerősödött.

A média és a reklám társadalmi hatásai azonban nem korlátozódtak csupán a gazdasági szférára. Az amerikai társadalomban a média hatása révén megerősödött a nemzeti szolidaritás, és a fogyasztói magatartás nemcsak gazdasági szempontból, hanem politikai és társadalmi szempontból is kulcsfontosságúvá vált. Az olyan szimbólumok, mint a Chevrolet autók, amelyek az amerikai életmódot és patriotizmust hirdették, a médián keresztül kifejezték a társadalmi összetartozást és a közösségi értékeket.

Donald Trump politikai stratégiája pontosan azokra a médiahálózatokra épített, amelyek képesek voltak manipulálni a közvéleményt. A Fox News-hoz való szoros kapcsolatával és az alternatív valóságok terjesztésével sikerült leépíteni az emberek bizalmát a hagyományos információforrásokban. A világjárvány alatt a tudományos közösség elleni támadásai, a közegészségügyi dolgozók fenyegetései és a vírus elleni védekezés tagadása a média manipulálásával egy olyan társadalmi légkört teremtett, amelyben a valódi tudás helyett a propagandát és a félrevezető információkat helyezték előtérbe. Ezzel párhuzamosan a közösségi média és a hagyományos média között egyre erősebb kapcsolat alakult ki, amely lehetővé tette az alternatív narratívák gyors elterjedését.

A társadalmi és politikai diskurzusok így egyre inkább a manipulációra és a társadalom megosztására építenek. Az úgynevezett "gonzo kormányzás", amely akkor léphet előre, amikor az emberek elutasítják a hagyományos információforrásokat, és azt hiszik, hogy más, alapvető változásokat igénylő igazságokat ismernek, már nem csupán egy elméleti jelenség, hanem a mindennapi politikai valóság részévé vált. Az igazság keresése, a közönség manipulálása és a politikai hatalom megőrzése mind az információk, médiatartalmak és a társadalmi vélemények irányítására épít.

Hogyan alakította Trump elnöki kampánya a közvéleményt a félelem és a közösségi média hatásain keresztül?

A közösségi média, mint új kommunikációs eszköz, nem csupán információk terjesztésére szolgál, hanem képes politikai diskurzust generálni, és jelentős hatást gyakorol a társadalmi és politikai normákra is. Donald Trump elnöki kampánya, különösen 2015 és 2016 között, jól példázza, hogyan lehet ezt a médiumot eszközként használni a közvélemény manipulálására. Trump sikerének egyik kulcsa a félelemkeltés volt, amelyet ügyesen integrált kampánystratégiájába.

A közvélemény manipulálása nem új jelenség, hiszen már a tradicionális médiában, mint a televízió, rádió és újságok, is találkozhattunk propagandával és ideológiai üzenetekkel. Az új típusú közösségi média azonban egy új dimenziót adott ennek a hatásmechanizmusnak. A hagyományos hírműsorok, amelyek vizuális elemekre és emocionális üzenetekre építenek, egyre inkább a szórakoztatásra összpontosítanak, a közönség figyelmének fenntartására. Ez a tendencia erősödött a közösségi médiában, ahol az algoritmusok és a megosztásra optimalizált tartalmak gyorsan elérhetik a legnagyobb közönséget. Az ilyen típusú kommunikációs környezetben válik érthetővé Trump kampányának hatékonysága, amely intenzíven épített a közvélemény manipulálására.

A 2020-as elnökválasztás előtt Trump már képes volt azt elérni, hogy több millió amerikai higgye el, hogy a választásokat elcsalták, vagy hogy a COVID-19 pandémia valójában nem más, mint egy politikai trükk. A Trump-féle „alternatív tények” és félrevezető információk terjesztésére szolgáló stratégiák nem csupán politikai, hanem társadalmi és kulturális következményekkel is jártak. Az ilyen dezinformációk következtében sokan nemcsak hogy tagadták a vírus valódiságát, hanem elutasították a védőoltásokat és a maszkviselést is. Ez pedig tragikus következményekkel járt, amikor a kórházak megteltek olyan betegekkel, akik nem hitték el, hogy életveszélyes betegséget kaptak el, mert egyszerűen nem akarták elhinni, hogy a COVID-19 létezik. A helyzetet tovább súlyosbította Trump vezető szerepe, aki a vírust lekicsinylően kezelte és arra buzdította követőit, hogy ne vegyenek részt a járvány kezelésére tett erőfeszítésekben.

Trump elnöki kampányának egyik legfontosabb jellemzője az volt, hogy képes volt a félelem érzését manipulálni és egyes társadalmi csoportokat arra ösztönözni, hogy a politikai diskurzust az ő személye köré szervezzék. A félelemkeltés nemcsak a közvetlen politikai előnyöket szolgálta, hanem hozzájárult egyfajta identitás megteremtéséhez is, amelyben az emberek úgy érezhették, hogy az ő érdekük, fájdalmuk és félelmeik egy politikai vezető szószólójaként végre érvényesülhetnek.

Ez a kampánystratégia, amely szándékosan erősítette a félelmet a más kultúrák és etnikumok iránt, szoros kapcsolatban állt a rasszizmus, a bigott gondolkodás és a gazdasági visszaesés érzéseivel. A Trump-ellenes hangulatot gerjesztve sikerült olyan politikai identitást kovácsolni, amely a „fehér keresztény amerikai” értékrend védelmét hirdette, miközben egyes híresztelések szerint a társadalom többi csoportja, például a fekete és a spanyol közösségek, egyre inkább dominanciát szerettek volna elérni.

A közösségi média ezen a pályán is kulcsszereplővé vált. A vizuális tartalmak, például videók és mémek, amelyek gyorsan elérhetik a célcsoportot, szintén hozzájárultak ahhoz, hogy a félelem és a felháborodás központi szereplővé váljon a közpolitikai diskurzusban. Az algoritmusok és a hirdetési rendszerek révén a közönség egyre inkább sajátos, személyre szabott tartalmakat kapott, amelyek fokozzák az érzelmi reakciókat, miközben elterelik a figyelmet a racionális vitákról.

Ezek a jelenségek nemcsak az Egyesült Államok politikai kultúrájában, hanem egyre inkább Európában is érezhetők. A félelem és a szórakoztatás dominanciája a politikai diskurzusban egyre inkább elmosódik, és a hagyományos hírforrások mellett a közösségi média egyre inkább a közvélemény formáló erejévé válik.

Fontos megérteni, hogy a félelemkeltés nem csupán manipulatív eszközként jelenik meg, hanem egy komplex társadalmi jelenség is, amely nemcsak politikai célokat szolgál, hanem mélyebb kulturális, gazdasági és pszichológiai hatásokkal is bír. A közvélemény manipulálásának következményei hosszú távon formálják a társadalmi diskurzust, és alapvetően befolyásolják, hogy hogyan érzékeljük a valóságot. A jövő politikai vezetőinek felelőssége, hogy tudatosan kezeljék a közösségi média és a félelem szerepét a közbeszédben, miközben figyelembe veszik a társadalom egészének hosszú távú érdekeit.

A hatalom békés átadása: A Gonzo politika öröksége

A digitális követők serege egyesült, hogy részt vegyen egy hagyományos elnöki szerep rendszerszerű lebontásában, miközben érzelmi energiát sugárzott, és a hírességet imádva hirdette azokat a transzcendens változásokat, amelyek beteljesítést ígértek. Ez precedens nélküli és jelentőségteljes volt. A Gonzo örökségében a szerző, mint hősi antihős, újraértelmezi a politikai elköteleződést, s ebben az értelemben nem csupán külső szemlélőként, hanem a cselekvés aktív résztvevőjeként van jelen. Hunter S. Thompson, mint az egyik legismertebb képviselője, úgy érvelt, hogy a tények és fikciók keverése az, ami valóban izgalmas és meggyőző történetmesélést eredményez. A Gonzo írás alapja nem csupán a tapasztalatok megosztása, hanem azok közvetlen és személyes kifejezése, amelyek lehetőséget adnak a társadalmi igazságtalanságok, korrupciók és abszurditások felfedésére.

A Gonzo újságírás nem csupán narratív technika, hanem egy életformát, egy közvetlen tapasztalaton alapuló tudásmódot képvisel, amelyben az író és az olvasó között szoros érzelmi és intellektuális kapcsolat alakul ki. Thompson azt hirdette, hogy a valóságot az egyén szubjektív tapasztalatain keresztül kell megérteni, és ez a személyes élmény nem csupán kifejezőeszköz, hanem a kutatás és az igazság megismerésének alapvető módja. Az érzelem és az autentikusság kulcsszerepet játszik az olvasói elköteleződésben, ami lehetővé teszi a művek mélyebb megértését és kritikáját. A Gonzo írás tehát nem csupán egy narratív forma, hanem egyfajta performatív aktus, amelyben az író a saját élményeit és érzéseit mutatja be, mintegy a világ tükreként.

Ahogy a Gonzo irányzat elterjedt, a művészeti és társadalomtudományi körökben egy új generáció találta meg saját hangját. Az objektivitás és a pozitivizmus elutasítása után a művészi alapú kutatási módszerek, mint az autoetnográfia és a performatív etnográfia váltak az új normává. Az írók, újságírók és kutatók mind inkább saját tapasztalataikat és érzéseiket építették bele munkáikba, miközben az érzelmek és az autentikus élmények kerülték a középpontba. A digitális világ, a közösségi média és az egyre gyorsabb információáramlás összefonódása azt eredményezte, hogy az újságírók önálló narratívákat építettek fel, és gyakran a személyes identitásukat is a történeteik részévé tették.

Ez a személyes bevonódás és a történetmesélés új formái a televíziós műsorok világában is megjelentek. A hagyományos hírműsorok, amelyek a közönség érdeklődését inkább a szórakoztatás révén próbálták megnyerni, a Gonzo stílusban kezdtek el működni, gyakran szándékosan drámaian felfokozva a vizuális elemeket, hogy megszólítsák a közönséget. A valóságshow-k és jogi műsorok, mint a Judge Judy vagy Perry Mason, olyan karaktereket hoztak létre, akik nemcsak jogilag, hanem erkölcsileg és személyesen is ítélkeztek. Az ügyvédek és bírák is egyre inkább a közönségszórakoztatás szempontjait figyelembe véve alakították döntéseiket.

A "Gonzo igazságszolgáltatás" szintén egy új formát öltött, amikor az ügyvéd és a bíró nemcsak az eljárásokat, hanem a közvéleményt is próbálta befolyásolni saját drámai szereplésével. Az ilyen típusú jogi döntések, mint például amikor egy bírónak "Oprah Winfrey" stílusú ítéleteket kellett hoznia, vagy a Maricopa megyei seriff, Joe Arpaio, aki rendkívüli büntetéseket alkalmazott, hogy erősítse pozícióját és hírnevét, jól példázzák a modern politikai és jogi "Gonzo" jelenséget. Az ilyen nyilvános performatív cselekedetek nemcsak szórakoztatták a közönséget, hanem a hatalom és igazságosság kérdéseit is új megvilágításba helyezték.

A Trump elnökségét előidéző politikai kampány egy új, szórakoztató orientált médiavilág terméke volt, amely a közvetlen vizuális üzeneteken és személyes, emocionális reakciókon alapult. Trump, mint egy sikeres valóságshow-sztár, úgy pozicionálta magát, mint aki megreformálja a társadalmi és politikai rendet, ugyanakkor a meglévő intézményeket és protokollokat szándékosan megsértette. Az ilyen politikai hozzáállás jól illeszkedik a Gonzo örökségébe, amely arra épít, hogy a rendszer rendellenességei és a társadalmi igazságtalanságok feltárása egyéni bátorságot, valamint rendkívüli, szembetűnő cselekedeteket kíván.

A jövő politikai és társadalmi diskurzusai várhatóan egyre inkább a szórakoztatás, a látványos kommunikáció és az érzelmi rezonancia felé mozdulnak el. Az új generációk számára a tények és a fikció határainak elmosódása egy normává válik, miközben a közvetlen tapasztalatok és az érzések szabadon integrálódnak a közbeszédbe. E jelenségek figyelemmel kísérése nemcsak a politikai elemzés szempontjából fontos, hanem a társadalom, a média és a kultúra fejlődésének megértéséhez is elengedhetetlen.

Hogyan befolyásolják az elemi mátrixműveletek a determinánst?
Hogyan csökkenthetjük egészségügyi költségeinket?
Hogyan támogathatják az automatizált biztonsági eszközök a szoftverfejlesztést és a rendszergazdai munkát?
Hogyan Érthetjük Meg az Addikciót és a Felépülést?