A dolgozó osztály elnyomása, Trump választási kampányának egyik meghatározó hívószava, teljesen nevetséges lenne, még akkor is, ha Trump nem született volna egy családi vagyonnal rendelkező emberként, és nem lett volna soha munkája, ami igazán értékes lenne önéletrajzában. Az adatok egyértelműen nem támasztják alá ezt a képet. Trump nem szerepelt különösebben jól azok között a fehér, diplomával nem rendelkező amerikaiak között, akik más republikánus jelölteket támogattak. Ámde kiválóan szerepelt azon fehér választók között, akik szexista nézeteket vallanak a nőkkel szemben, és akik nem gondolják, hogy az amerikai társadalomban még létezne rasszizmus az afroamerikaiakkal szemben. Trump választási győzelme nem volt más, mint a rasszizmus és az idegengyűlölet győzelme, melyek sokkal elterjedtebbek az Egyesült Államokban, mint azt sok amerikai kommentátor hajlandó elismerni.

Az első Trump-kormányzati hónapokban még egy naiv optimizmus lengedezett, miszerint Trumpot hatékonyan irányíthatják, ha tapasztalt, párthoz hű szakértőkkel veszik körül. Most már, visszatekintve, ez a gondolat egyenesen nevetségesnek tűnik, de egyesek valószínűleg elhitték. Trump, a gazdag és távoli, figyelemelterelésben szenvedő ember, aki politikai ideológiákra nem igazán támaszkodott, nem rendelkezett igazi programmal, csupán néhány rasszista jelszót hangoztatott – mint a falépítés és a muszlimok betiltása – mégis választást nyert. Az elnöki feladatokat valószínűleg a neki alárendelt szakértők végzik majd, akik napi szinten irányítják, mit írjon alá. Trumpnak nem volt szüksége másra, mint hogy beszédeket mondjon, szalagokat vágjon, és pénzt gyűjtsön, miközben a kormányzás nehéz munkáját a tapasztalt republikánusok végzik el. Ám Trump, noha nem egy eszes ember, hamar rájött, hogy a neki szánt elnöki pozíció csupán egy játék. Azonnal elkezdett ellentmondani a neki kijelölt irányvonalnak, és miután egyik tanácsadója is távozott – voltak, akik halk, mások hangos frusztrációval – a vákumot folyamatosan egyre szervilisebb és hozzá nem értőbb emberek töltötték ki. Az egyes pozíciók egyre inkább Trump személyes, elvakult politikai táborához kötődtek, amely gyakorlatilag egyre inkább híján volt bármilyen politikai tapasztalatnak vagy szakértelemnek.

Trump hatalomra jutásának egyik legfontosabb vonása, hogy nem kezdett az amerikai politikai hierarchia csúcsán. A rasszizmus és a társadalmi előítéletek nyílt hangoztatása miatt a Republikánus Párt legígéretesebb tagjai távol tartották magukat tőle. A kormányzati munkába való belépés a legmagasabb szinten nemcsak a karrierre nézve jelentett kockázatot, de Trump sajátos, ízléstelen viselkedése és zűrzavara még nagyobb gátakat szabott a párton belüli szakmai előmenetelnek. Az ő kampánya egy harmadrangú szervezet volt, amely tele volt politikai félanalfabétákkal, és még a kabinetje első verziója is csupán egy apróbb javulást mutatott, ha egyáltalán. A Trump adminisztráció egyetlen vonzó aspektusa sem volt képes biztosítani a jól felkészült, tapasztalt kormányzati szakemberek csatlakozását.

Az egész kormányzati struktúra egy olyan képet adott, hogy az Egyesült Államok kormányzásában a legfontosabb posztok egyre inkább olyan emberekhez kerültek, akik nemcsak hogy nem voltak kellőképpen képzettek, hanem hűségesen csatlakoztak Trump ideológiai alapú, szélsőséges politikai táborához. Ezen emberek között is említést érdemel Mike Pence, aki éppen a homofób politikai nézetei miatt került a reflektorfénybe. Míg Pence maga tagadta, hogy valaha is támogatta volna a meleg "átalakító terápiákat", az általa képviselt homofób törvények és politikák egyértelműen arra utaltak, hogy Trump őt választotta viceprezidensnek, hogy egyesítse a nagyobb vallási és konzervatív közönséget a kampány mögött. Pence, Indiana kormányzójaként, az LMBTQ+ közösség jogait súlyosan megsértő törvényeket hozott, és mindent megtett annak érdekében, hogy biztosítsa a keresztény fundamentalista közeg támogatását Trump számára.

Az elnökség kezdeti szakasza, amely a szakértelem nélküli személyek gyors felemelkedésével zajlott, később a katasztrófa előjeleként értékelhető, hiszen Trump kormányzásának legfontosabb problémája a politikai és társadalmi megosztottság mértékének elmélyítése lett, miközben a nyilvánvaló inkompetencia és a szakértelem teljes hiánya egyre inkább a kormányzás kötelező részévé vált.

Hogyan befolyásolta a járvány alatti vallási vezetők magatartása a közegészségügyi helyzetet?

Rodney Howard-Browne, aki a Bibliai Teológia Iskolájának (nem akkreditált pentekosztális képzés) végzettje és korábbi több szintű marketing szervezet vezetője, nyíltan hirdette összeesküvés-elméleteit, miszerint a világot vérszívó luciferiánusok irányítják, és hollywoodi vezetők gyermekáldozatokat mutatnak be. Ezek az extrém nézetek már önmagukban is figyelemfelkeltőek lennének, ám a pandémia idején Howard-Browne viselkedése még inkább aggasztóvá vált. Már február végén azt ígérte, hogy nevetés-alapú képességeivel megállítja a vírus terjedését az Egyesült Államok területén, amit nyilvánvalóan nem tudott teljesíteni.

Mindezek ellenére megtagadta, hogy bezárja Tampai egyházát a járvány alatt, mivel szerinte „újjászületett ébredőket nevel, nem gyávákat.” Ezzel nem csak a helyi hatóságoknak ment szembe, hanem az egészségügyi előírásokkal is. Egyébként állítása szerint az egyház technológiai felszereltsége olyan fejlett, hogy különféle gépek képesek megsemmisíteni minden vírust a teremben, ám ennek bizonyítására semmilyen hitelt érdemlő bizonyítékot nem mutatott be, így az állítás tudományosan megalapozatlannak tűnik.

Többszáz hívő zsúfolódott össze a templomban, a törvényes tilalom ellenére, és még ingyenes buszjáratot is biztosítottak a szállításban nehézségekkel küzdőknek. A helyi seriff nyomására, aki egy letartóztatási parancsot is kiadott, Howard-Browne végül megjelent a rendőrségen, ám a pandémiás szabályok enyhítésével és vallási gyűlések kivételével a vádat később ejtették.

Hasonlóképpen, Tony Spell, a louisianai Life Tabernacle Church lelkipásztora, a járvány egyik legsúlyosabban érintett államában is továbbra is tömegeket hívott imádkozni. Még a kormány által elrendelt ötven fő feletti gyűlések betiltása után is háromszáz embert zsúfolt be az istentiszteletre, állítva, hogy a vírus politikailag motivált, és vallási szabadságuk megkívánja az összejöveteleket. Rendőri figyelmeztetések és fenyegetések ellenére sem hagyott fel a gyűlések szervezésével, aminek eredményeként több büntetőeljárás indult ellene. Spell nyíltan sértette a törvényt, miközben az egész közösség egészségét veszélyeztette.

E két példán keresztül jól látható, hogy egyes vallási vezetők hogyan helyezték saját hitbéli meggyőződésüket vagy személyes nézeteiket a közegészségügyi előírások fölé, és hogyan járultak hozzá a vírus terjedésének kockázatához. Az ilyen magatartás nemcsak a híveiket sodorta veszélybe, hanem a szélesebb közösséget is, akikkel ezek a személyek kapcsolatba kerültek.

Fontos megérteni, hogy a vallási szabadság nem abszolút jog, és nem jogosít fel senkit arra, hogy veszélyeztesse mások életét vagy egészségét. A jogi precedensek világosan kimondják, hogy a vallási gyakorlatoknak alkalmazkodniuk kell a társadalmi biztonság érdekében hozott szabályokhoz. A közösségi érdekek védelme elsődleges prioritás kell, hogy legyen, különösen járványhelyzetben. A technológia, mint például az online közvetítések használata, lehetővé teszi a hívők biztonságos összegyűlését anélkül, hogy fizikailag találkozniuk kellene, ezzel is csökkentve a fertőzés veszélyét.

Az ilyen esetek rámutatnak arra is, hogy a hit és a tudomány nem feltétlenül kell, hogy szemben álljanak egymással, hanem a hitbeli meggyőződés is lehet harmonikus a közegészségügyi tudatossággal és a társadalmi felelősségvállalással. Az egyének és közösségek egészségének megőrzése érdekében a felelősségteljes hozzáállás nem csupán erkölcsi kötelesség, hanem a társadalmi kohézió alapja is.

Milyen hatásai lehetnek a vallási intézmények viselkedésének a közegészségügyre?

A vallási intézmények különleges szerepet töltenek be a társadalomban. Azonban amikor a világot egy világjárvány, mint a COVID-19, sújtja, ezek a helyek különleges kihívások elé néznek. A járvány idején számos egyház és vallási közösség nem volt hajlandó alkalmazkodni a közegészségügyi előírásokhoz, és ragaszkodtak a vallási szertartásaik személyes megtartásához, így a templomok, gyülekezetek továbbra is nyitva maradtak, bár ez ellentmondott a kormányzati és egészségügyi ajánlásoknak. Az egyik legnagyobb kérdés, amely ilyenkor felmerül, hogy mi történik, amikor vallási intézmények hajlandóak kockáztatni a közösség egészségét, hogy fenntartsák vallási rituáléikat, vagy hogy folytassák a hitéleti gyakorlatokat, miközben a társadalom számára egyértelműen elkerülhetetlen lenne a személyes találkozók elkerülése?

Egyes egyházak, mint például a Dodge City-i Első Baptista Egyház és a Junction City-i Calvary Baptista Egyház, mindent megtettek annak érdekében, hogy megőrizzék az emberek gyülekezését és vallási szolgáltatásokat tartsanak a járvány idején, teljesen figyelmen kívül hagyva a kormányzati előírásokat. Ezen közösségek számára a templomok nyitva tartása és az emberek személyes találkozása kulcsfontosságú, hogy fenntartsák az adományokat és az anyagi forrásokat, amelyeket az egyházak a hívektől kapnak. A helyzet még bonyolultabbá válik, amikor figyelembe vesszük, hogy míg a közegészségügyi szakértők egyöntetűen úgy vélik, hogy a legjobb megoldás az lenne, ha a templomok egy rövid időre bezárnának a járvány megfékezése érdekében, ezek a vallási közösségek nem hajlandóak lemondani az élő találkozókról. Az ilyen döntések közvetlenül a hívek életét veszélyeztethetik.

Fontos azonban, hogy megértsük: egyes vallási vezetők, akik a gyülekezetek vezetését vállalják, úgy érzik, hogy vallási szolgáltatásokat tartani és vallási közösségeket összegyűjteni nem csupán vallási kötelezettség, hanem egyfajta társadalmi, spirituális kötelesség is. A templomok, különösen a nagyobb templomok, mint a texasi megachurch-ek, mint például a Lakewood Church, sokszor inkább közösségi helyek, amelyek a vallásos gyakorlatokon kívül szociális és politikai célokat is szolgálnak. Az egyházak vezetői így nem csupán a szertartások megtartásának jogát érzik fontosnak, hanem a templomok bezárásának a vallási szabadság korlátozásaként is értékelhetik, amelyet nem hajlandóak elfogadni.

Ezek a vallási intézmények nemcsak a templomi istentiszteletek fenntartásában, hanem az egyházak számára fontos anyagi támogatás begyűjtésében is érdekeltek. A hívők hozzájárulásai nemcsak spirituális okokból, hanem anyagi szükségletekből is elengedhetetlenek. A templomok nyitva tartása tehát nem csupán vallási kérdés, hanem gazdasági és politikai tényező is, amely aláássa a közegészségügyi szakemberek tanácsait és azokat a kormányzati intézkedéseket, amelyek a járvány terjedésének megakadályozására irányulnak. Ezen egyházak vezetői képesek olyan döntéseket hozni, amelyek közvetlenül veszélyeztethetik a hívek egészségét, mindezt annak érdekében, hogy fenntartsák vallási hagyományaikat és anyagi alapjaikat.

Az egyik legfontosabb kérdés az, hogy miként lehet egyensúlyt találni a vallási szabadság védelme és a közegészségügyi biztonság között. A történelem folyamán sok példa van arra, hogy vallási közösségek és állami intézmények közötti konfliktusok hogyan formálták a közegészségügyi politikát. Az olyan egyházak, mint a Liberty University, ahol a járvány kitörésekor az oktatási intézmény vezetése nem hajlandó bezárni az egyetemet, vagy a nagyobb vallási közösségek, amelyek figyelmen kívül hagyják a kormányzati utasításokat, rámutatnak arra, hogy a vallásos hiedelmek és gyakorlatok gyakran nem egyeztethetők össze a közegészségügyi tanácsokkal, amelyek a társadalom szélesebb körű jólétét célozzák.

A vallásos közösségek számára a hit és a vallásos kötelezettségek teljesítése gyakran felülírja a járványellenes intézkedéseket. Az ilyen viselkedés azonban nemcsak a vallási intézmények és azok tagjai számára veszélyes, hanem az egész társadalom számára is, mivel a fertőzés gyorsan terjedhet, ha az emberek nagyobb csoportokban gyülekeznek.

Ez a helyzet számos kérdést vet fel arról, hogyan kell kezelni az állam és az egyház közötti kapcsolatot járvány idején. A vallási intézmények felelőssége nemcsak vallási szertartások végzése, hanem a közösség egészségére és biztonságára is kiterjed. Az egyházak vezetőinek meg kell érteniük, hogy az élet és egészség megőrzése nemcsak vallási, hanem emberi kötelességük is. Az a döntés, hogy az embereket veszélynek teszik ki, miközben vallási szertartásokat tartanak, közvetlenül hozzájárulhat a járvány gyorsabb terjedéséhez.

Miért fontos az alapos vizsgálat a székrekedés és az evakuációs rendellenességek kezelésében?
Miért fontosak az egységcellák a szilárd anyagok megértésében?
Miért fontos az intelligens állapotfigyelés az elektromos gépeknél gépi tanulás segítségével?
Hogyan formálják a csapatok a munkavállalói elkötelezettséget?
Hogyan alakult a gyermekkori élet a farmon, és mi rejlik a szórakozások mögött?