A jobboldali terrorizmus jelensége, különösen az úgynevezett "magányos farkasok" által elkövetett támadások, továbbra is gyakran alulértékeltek és nem megfelelően kezeltek. Az állami és politikai válaszok gyakran nem elég gyorsak, nem koordináltak, és gyakran elmaradnak a megfelelő elemzésektől. Az ilyen típusú bűncselekményekre adott reakciók nemcsak késlekednek, hanem sok esetben túl késlekedve és nem kellően figyelmesen zajlanak. A müncheni Olympia Shopping Centerben történt támadás, amelyet David S. hajtott végre, jól példázza ezt a problémát. Az eset kapcsán sokáig tartott, míg a hatóságok, köztük a bajor belügyminiszter, elismerték, hogy a támadás jobboldali, radikális indíttatású volt, még ha ezt közvetlenül nem is fogalmazták meg. Az elkövető, aki iráni származású volt, ám saját magát az "árja gyökereire" hivatkozva érezte magát felsőbbrendűnek, már akkor sem illeszkedett a szokásos "más etnikai csoportokkal szembeni gyűlöletet" megfogalmazó történetbe. Eltérően a muszlim származású terroristák ideológiájától, itt a gyűlöletet és a radikalizálódást gyakran más tényezők is motiválhatták.

A hatóságok és a társadalom nem reagált megfelelően, és az ügyek nem kerültek kellő mértékben a politikai napirendre, amit a téma iránti érdektelenség is tükrözött. A "magányos farkasok" által elkövetett támadások, amelyeket gyakran nehéz előre jelezni és megállítani, mindennapi életünk részei lettek, de a hatóságok hosszú ideig nem reagáltak kellően gyorsan és hatékonyan. Az ilyen egyéni aktusok azonban nemcsak bűnözői, hanem politikai vonatkozású cselekedetek is lehetnek, hiszen a gyűlölet és a rasszizmus ideológiai alapja nemcsak a magányos elkövetők személyes problémáiból, hanem szélesebb társadalmi és politikai diskurzusokból is eredhet.

A történet tehát nem csupán a konkrét támadásokra, hanem a szélesebb politikai és társadalmi kontextusra is rávilágít. Az, hogy az ilyen támadások nem mindig kapják meg a megérdemelt figyelmet, rávilágít arra, hogy a jobboldali radikalizmus, különösen a fiatalok körében, még mindig nem kapja meg a megfelelő figyelmet, és gyakran nem kezelik a probléma gyökerét. A társadalom számára különösen fájdalmas lehet szembesülni azzal a ténnyel, hogy a terrorizmus nem külföldről érkezik, hanem gyakran a társadalom belső környezetéből táplálkozik.

A jobboldali terrorizmus nem csupán egy ideológiai probléma, hanem egy szociális és kulturális kihívás is. A társadalomnak felismernie kell, hogy a gyűlölet és a szélsőséges ideológiák táplálják ezeket a támadásokat, és a megfelelő válaszoknak nemcsak jogi, hanem társadalmi szinten is meg kell jelenniük. A hatóságok és a közvélemény számára fontos lenne elkerülni a téves elképzeléseket, miszerint a terroristák csupán pszichopaták vagy "idegenek". Az ilyen cselekedetek mögött sokkal összetettebb, kulturális és társadalmi tényezők állnak, amelyeket nem lehet egyszerűen pszichológiai diagnózisokkal és "külső" bűnözői narratívákkal leplezni.

A jövőben szükség van arra, hogy a jobboldali terrorizmus fokozott figyelmet kapjon a politikai diskurzusban, és hogy a társadalom minden szintjén felismerjék, hogy az ilyen ideológiai indíttatású cselekedetek nem csupán egyes egyének problémája, hanem globális és társadalmi szinten is jelenlévő jelenség, amelynek komoly következményei lehetnek. Ahogy az egyre inkább globálissá váló online tér és a közösségi platformok mutatják, az ilyen típusú szélsőséges eszmék egyre inkább elérhetők és teret nyernek, így a társadalomnak éberséget kell tanúsítania a szélsőséges ideológiák terjedésével szemben.

Mi motiválja az egyéni terrorcselekményeket a jobbközép szélsőségesség hátterében?

Az egyéni terrorcselekmények gyökereiben személyes sérelmek és politikai ideológiák egy veszélyes elegye áll, amely a jobbközép szélsőségesség keretei között bontakozik ki. Az egyéni elkövetők esetében a személyes frusztrációk és sérelmek egyfajta halálos koktélt alkotnak, amelyhez társul a politikai attitűdök és az összeesküvés-elméletekre épülő jobbközép szélsőséges ideológiák rendszere. Különösen a migráció kérdésének polarizáló természete Európában ösztönzi az egyéni elkövetőket arra, hogy gyűlöletüket más etnikai csoportok ellen szabadjára engedjék, miközben példamutató támadásokkal figyelmeztető jelként lépnek fel.

Az osztrák, brit, svéd vagy német példákban megfigyelhető, hogy az elkövetők dühüket különösen a migránsokra vetítik ki, és cselekedeteik társadalmi kontextusának figyelmen kívül hagyása tévút lenne. Az általános társadalmi jelenség, melyet néhány helyen nárcisztikus korszakként írnak le, hozzájárul e jelenséghez. A pszichológiai kutatások rámutatnak nemcsak a depressziós megbetegedések számának gyors növekedésére, hanem a nárcisztikus személyiségzavarok terjedésére is. Az elkövetők radikalizációja hosszú folyamat eredménye; nem egyik napról a másikra alakul ki, hanem éveken át tartó tudatos önszabályozás és a következmények átgondolása jellemzi. Évekig építették ki az ellenségképüket, amely ellen erőszakos eszközökkel kívánnak harcolni.

Példaként Thomas Mair és Anders Breivik éveken át készült tettére, utóbbi közel egy évtizeden át tervezte cselekedeteit. Az ilyen elkövetők virtuális tereket használnak fel, ahol a radikalizációtól a cselekmények megvalósításáig terjedő útmutatókhoz férnek hozzá. A Turner Diaries műve különösen inspiráló példaként szolgált számukra, amely egy faji háború forgatókönyvének tekinthető. Számos elkövető álmodott arról, hogy egy kitalált mozgalom tagjaként lépjen fel, miközben valójában csak szimpatizánsként, vagy akár egyáltalán nem is próbáltak szervezethez csatlakozni.

A szociális elszigeteltség és a személyiségjegyek miatt a valódi szervezeti tagság többnyire problémás volt számukra. Azonban a virtuális közösségek ma már elsődleges erősítői ezeknek az egyéni elkövetőknek, akik így találnak hasonló gondolkodásúakat. A fiatalok körében elterjedt videojátékok, filmek és zenei csoportok – mint a Counterstrike, Matrix vagy Marilyn Manson zenéje – a „kulturális forgatókönyv” részévé váltak, amelyek egyfajta szubkulturális erőszakos fantáziát táplálnak. Ezek a szerepjátékok és médiumok segítik a terrorcselekmények ideológiai igazolását és operacionális megvalósítását.

Fontos megjegyezni, hogy a radikális jobbközép terrorista elkövetők között a szoros együttműködés ritka, ugyanakkor a gondolati összefüggések és az egymás iránti tisztelet jelentős. Peter Mangs és Anders Breivik példája jól szemlélteti, hogy bár bírósági tárgyalásuk egy időben zajlott, nézeteik és stratégiáik között eltérések voltak, mégis elismerés és kritika egyaránt megjelent köztük. Mindketten az NSU módszerét tartották stratégiailag helyesnek, de eltérően ítélték meg az áldozatok kiválasztását és a hosszú távú célokat.

Az állam ritkán reagál radikális válaszlépésekkel, mint például a szükségállapot vagy terrorellenes háború deklarálása, mivel az elkövetők cselekményei nem képesek elriasztani az etnikai kisebbségeket az adott országokból, így a rettegést kiváltani kívánt stratégia kudarcot vall. Az ideológiájuk nem válik tömeges társadalmi támogatássá, és tetteik így célt tévesztenek.

A virtuális terek ezzel szemben lehetőséget adnak az időnként titkosított és anonimizált együttműködésre. David Sonboly esete például megmutatja, hogy egy online klub a játékplatformon akár több száz tagot is vonzhat, akik kifejezetten elutasítják a menekültpolitikát, ezzel pótolva a hagyományos szervezeti formákat. Breivik és Tarrant példája világosan jelzi, hogy bár az elkövetők társadalmilag elszigeteltek lehetnek, mindig szélesebb mozgalmak részeként működnek, még akkor is, ha nincs rájuk hivatalos mandátum.

Az említett szélsőjobboldali blogok, honlapok és propaganda világa egy ökoszisztémát alkot, amely formálja a radikalizációt és a cselekmények motivációját. Az elkövetők közti eszmecsere és tisztelet, valamint a közös ideológiai alapok erősen összekapcsolják őket, ám a szélsőségesség megosztottsága is szembeötlő. Ez a kettősség magyarázza azt is, hogy az állami reakciók miért maradnak viszonylag mérsékeltek, és miért nem jellemző a koordinált, nagyobb volumenű terrorszervezetek létrejötte a jelenlegi helyzetben.

Fontos látni, hogy az egyéni terrorcselekmények mögött nem csupán pszichológiai tényezők állnak, hanem egy komplex társadalmi és kulturális környezet is, amely a radikalizációt táplálja. Az egyén sérelmei és ideológiai meggyőződései szorosan összefonódnak a modern digitális közösségek adta lehetőségekkel, ahol az elszigeteltség és a virtuális társas támogatás együttesen erősíti a radikalizációt és a cselekmények megvalósítását.

Miért nehéz észrevenni az egyéni szélsőjobboldali terrorista fenyegetéseket?

Az elmúlt években egyre intenzívebb kutatásokat végeztek annak érdekében, hogy jobban megértsük az úgynevezett „egyszemélyes elkövetők” jelenségét, és dolgozzunk a ’magányos farkasok’ idealizálásának megakadályozásán. Azonban Sonboly esete világosan mutatja, hogy mindeddig nem történt jelentős változás. Az ilyen típusú elkövetőket továbbra sem ismerik el megfelelően. Ez az állapot különösen aggasztó, mivel a kommunikáció és az interakció folyamatai már hosszú ideje az online térben zajlanak. Itt találhatóak ugyanis azok a „elmondatlan nyilvánossági anyagok”, és az a lehetőség, hogy például „barátokat” találjunk ezeken a platformokon. Mindeközben ezen folyamatok jelenléte, sőt hatása sem kapott kellő figyelmet. Még mindig homályos, hogy milyen kutatásokat végeznek, és hogy a korábbi értékelések nem igényelnek-e korrekciót a gyorsan változó fejlemények fényében. Lehet, hogy újra kellene gondolni a büntetőjogi eljárásokat is, amelyek még mindig alapvetően kizárják az egyszemélyes terrorizmust. Ennek következményeként a terroristákkal szembeni eljárások apolitikus bűncselekményeknek tekinthetők.

Például: „Jo Cox meggyilkolása után reggel forró vita bontakozott ki (...): végtelen e-mail láncolatok tárgyalták egy sajtóközlemény szövegét, hogy elítéljék az eseményt. ‘Hívjuk ezt terrorizmusnak’, javasolta néhányan. ‘Nem, inkább azt mondjuk, hogy terroristák inspirálták’, mások vitáztak.” Az ilyen kérdések tisztázatlan jogi és törvényi keretei különösen megnehezítik az egyéni szélsőjobboldali terrorista elkövetők ellen indított eljárásokat. Eddig nem létezett olyan jogszabály, amely alapján egy (gyilkosságot elkövető) elkövetőt terrorizmusként lehetne elítélni.

Az elkövetőket elemezve azt tapasztaltuk, hogy az erőszakos gyilkosok, akik szélsőjobboldali nézeteket vallanak, már nem csupán fiatal, részeg és spontán erőszakos személyek, akik zűrzavaros családból származnak. Ennek ellenére a szélsőjobboldali nézetek és az erőszakos támadások Németországban még mindig elsősorban a zűrös családi háttérrel rendelkező fiatalok vagy fiatal felnőttek, valamint alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők problémájaként jelennek meg. Ez a „patologizáló megközelítés” továbbra is népszerű az egyéni indítékok magyarázatában. Érdemes lenne újragondolni, hogy miként tekintünk a szélsőjobboldali terroristákra, és hogyan helyezzük nagyobb hangsúlyt egy közösségi, csoportos folyamatra. Minden más csupán felesleges ablakdísz, amely nem fogja megelőzni a terroristákat.

Más országok másként tekintenek a fenyegetés mértékére, nemcsak az Egyesült Államok, amely már felismeri a közvetlen fenyegetettséget. A terrorizmus elleni harc új represszív dimenziót öltött 2001. szeptember 11. után, az Egyesült Államok Patriot Act jogszabályának hatálybalépésével. A nyomozó hatóságok ezt követően jelentős adatcserére és széleskörű megfigyelésre, valamint a polgári lakosság ellenőrzésére kaptak felhatalmazást. Az úgynevezett „Lone Wolf” szabályozás lehetővé tette az egyéni személyek különleges megfigyelését, akik nem tartoznak egyetlen terroristacsoporthoz sem. Ezen kívül a CIA is felhatalmazást kapott, amely korábban kizárólag külföldön (tengerentúlon) végezhetett műveleteket.

Skócia rendőrsége már 2009 novemberében figyelmeztetett a szélsőjobboldali terrorizmus növekvő fenyegetésére, különösen az „egyszemélyes farkasok” által végrehajtott támadásokra. Világossá vált, hogy az új koncepció, amely kevésbé szervezett formában jelentkezik, egyre inkább teret nyer. A holland titkosszolgálat, az AIVD 2012-ben így kommentálta: „Az AIVD tudomására jutott, hogy az egyes farkasok gyakran önállóan és összeesküvőként terveznek és hajtanak végre erőszakos cselekményeket, de ritkán teljesen izoláltak. Az AIVD szerint a radikalizáció társadalmi jelenség, és ez az egyes farkasok többségére is érvényes. Az ilyen események után gyakran azt tapasztaljuk, hogy az egyes farkasok alig tartottak kapcsolatot hasonló gondolkodású emberekkel a valóságban, viszont aktívan kapcsolatban álltak olyan személyekkel az interneten, akik hozzájárultak a radikalizálódásukhoz, és inspirálták őket a cselekmények végrehajtására.”

Ha a jelenlegi minta folytatódik, miszerint a terrorizmus csupán csoportos formában jelenik meg, akkor nem várható további fejlődés a megelőzésben vagy a harcban ellene. Az extrémizmus és terrorizmus szakértője, Matthew Goodwin éles bírálatot fogalmazott meg Pavlo Lapshyn 2013-as ügyének kapcsán: „A biztonsági tisztviselők legalább 50 évet töltöttek új jogi eszközök kidolgozásával – azzal az elképzeléssel, hogy a terrorizmus egy cellás rendszeren alapul, ahol van egy parancslánc. Azonban, ha a csoportdinasztika megsemmisítése, a szervezetekbe való behatolás és a gyenge láncszemek feloldása hirtelen feleslegessé válik, akkor az izolált egyénekkel való harcban már nem állhatunk meg.”

A politikai vita a terrorizmus megfelelő kezeléséről gyakran szándékos személyiségeket (például politikusokat, akik magukat a törvény és rend megszorítóinak kívánják bemutatni) és pártokat profiloz. Elvileg ez legitim, de a reakcióknak nem mindig lehet azonnali eredménye. Valószínűbb, hogy inkább egyfajta tehetetlenség, vagy ha úgy tetszik, hatalomképtelenség uralkodik a szélsőjobboldali terroristák felderítése terén. Az NSU képes volt évekig gyilkosságokat elkövetni Németország szerte, miközben az információs szolgálatok ugyanazon a területen dolgoztak, mint ők, és az elkövetőknek is voltak támogatóik. Franz Fuchs esete világosan megmutatja, hogy ez a probléma különösen az egyes farkasok esetében jelentkezik, ahogyan Peter Mangs esete is Svédországban. Mindkét elkövető éveken át képes volt rejtve maradni.

Ha a politikai vita és a reagálások nem változnak, akkor a tervezett megelőzés hatékonysága, különösen az egyéni szélsőjobboldali terrorizmus elleni küzdelemben, kérdésessé válik.

Miért maradnak figyelmen kívül a szélsőjobboldali veszélyek az online térben?

A szélsőjobboldali ideológiák terjedése az interneten és a közösségi médiában komoly társadalmi és politikai kérdéseket vet fel. Az olyan csoportok, mint az Atomwaffen Division, amelyek az erőszakot és a gyűlöletet propagálják, egyre inkább a digitális térben találják meg a melegágyukat. Ezen csoportok tagjai, akik gyakran egyedül, vagy kis csoportokban tevékenykednek, mint a texasi, virginiai, washingtoni vagy nevadai Lone Wolves, egy olyan ideológiai alapot osztanak meg, amelyben a harmadik birodalom kultusza, a zsidók és a homoszexuálisok iránti gyűlölet kap hangsúlyt. Az Atomwaffen Division példáján keresztül egyértelművé válik, hogy az internetes platformok hogyan segíthetik elő a szélsőjobboldali nézetek gyors terjedését, miközben a hatóságok és az érintett cégek nem mindig hajlandóak kellő figyelmet szentelni a problémának.

Az ilyen csoportok tevékenysége különösen akkor válik veszélyessé, amikor az online térben való jelenlétük a való világban történt erőszakos cselekményekhez vezet. Az Atomwaffen tagja, Samuel Woodward, aki 2018 januárjában meggyilkolt egy meleg zsidó diáktársat, elismerte, hogy Mein Kampfot és a nemzetiszocialista underground ideológiáját tiszteli. Az ilyen ideológiai hatások nemcsak a gyűlöletkeltésről szólnak, hanem konkrét erőszakos cselekedetekhez is vezethetnek, mint ahogy az a gyilkosságok esetében történt. Az ideológiai cement rendkívül erős, és az ilyen típusú csoportok képesek voltak zavartalanul folytatni tevékenységüket, részben a nagy platformok, mint a Steam és a YouTube áldásos közönye miatt.

Az internetes platformok, mint például a Steam és a YouTube, amelyek lehetővé teszik az erőszakos, gyűlöletkeltő tartalmak terjedését, sokszor nem hajlandóak lépéseket tenni a probléma kezelésére, amíg a felhasználók nem jelzik az ilyen tartalmakat. A Steam-en például szélsőjobboldali, rasszista csoportok gyakran propagandaanyagokat töltenek fel, amelyekben például a zsidók gázosítását követelik. Bár ezek a videók csak akkor érhetők el, ha a felhasználó beleegyezik a szélsőséges tartalmak megtekintésébe, ennek ellenére nem volt rendszeres monitorozás, amely kiszűrte volna a gyűlöletkeltést. Ennek eredményeként ezek a csoportok hónapokig vagy akár évekig képesek voltak működni anélkül, hogy a platformok komoly lépéseket tettek volna a tartalmak eltávolítására.

A hatóságok gyakran nem képesek lépést tartani az online szélsőjobboldali csoportok tevékenységeivel. Az ilyen típusú problémák kezelésére nincs megfelelő szakértelem és nem elégséges az együttműködés az egyes országok között. A bajor hatóságok például a Breivik-ügy után sem tudtak lépést tartani a szélsőjobboldali online világban való radikalizálódás gyors ütemével. A helyi rendőrség nem volt képes felismerni azokat a virtuális közösségeket, amelyek a potenciális tömeggyilkosok számára biztosítottak platformot.

A nemzetközi együttműködés és az online közösségek figyelése egyre fontosabbá válik, mivel az ilyen típusú szélsőséges csoportok nem állnak meg a nemzeti határok mentén. A közösségi médián és a játékplatformokon történő radikalizálódás következményei már valódi erőszakos cselekményekhez vezettek. A figyelmeztetéseket figyelmen kívül hagyták, és emiatt az ilyen típusú radikalizálódás továbbra is veszélyt jelenthet a jövőben.

A csoportok számára, amelyek a gyűlölet és erőszak terjesztésére építenek, az online tér biztosítja azt a lehetőséget, hogy elérjék céljaikat. A Steam, YouTube és más hasonló platformok hiányos ellenőrzési rendszerei miatt sokszor nem törlik időben az ilyen típusú tartalmakat. A felhasználók és közösségek számára egyre fontosabb, hogy jelentsék az ilyen tartalmakat, és elérjék, hogy a cégek nagyobb felelősséget vállaljanak a gyűlöletkeltés ellen.

Minde

Hogyan használjuk a DISTINCT kulcsszót a duplikált sorok eltávolítására SQL lekérdezésekben?
A valóság relativizálása: Hogyan manipulálják a "tényeket" a politikai diskurzusban?
Milyen szerepet játszik a kereszténység az amerikai nemzeti identitás és politikai diskurzus formálásában?
Milyen tanulságokat vonhatunk le a Moytura első csatájából?
Miért fontos a pénzügyi adatok integritásának kezelése és hogyan érhetjük el a minőséget?