2016 júliusában, a republikánus konvención, Donald Trump azt hangsúlyozta, hogy az erőszakos bűnözés egyre inkább eluralkodik Amerikában, és hogy szigorúbb intézkedéseket fog hozni ennek megfékezésére. A beszédében 18 alkalommal említette a „bűnözés” vagy „erőszak” szavakat, és négyszer hivatkozott a „törvény és rend” kifejezésre. Fontos, hogy Trump nem hivatkozott semmilyen konkrét bűnözési statisztikára vagy kormányzati adatokra, hogy alátámassza állításait, hanem inkább azoknak az amerikaiaknak a tapasztalataira épített, akik személyesen is megélték ezt az erőszakot. Így fogalmazott: „Amerikában, akik most figyelik ezt a beszédet, már láthatták a közeli erőszak képeit az utcákon és a közösségek káoszában. Sokan személyesen is szemtanúi voltak ennek az erőszaknak, egyesek még áldozatai is voltak. Van egy üzenetem számotokra: a bűnözés és erőszak, ami ma sújtja nemzetünket, hamarosan véget ér.” (Trump, 2016b)

A hírmédia gyorsan azt sugallta, hogy Trump beszéde eltúlzotta a helyzetet, és pontatlan képet festett az amerikai erőszakos bűnözésről. A CNN egyik műsorában Alisyn Camerota, a műsorvezető, a beszédet követően arra hívta fel a figyelmet, hogy az erőszakos bűnözés folyamatosan csökkent az Egyesült Államokban, ami aláásta Trump „törvény és rend” stratégiájának alapját. Newt Gingrich válasza azonban egy relativista álláspontot tükrözött, amely, ahogyan később látni fogjuk, egyre inkább jellemzővé vált Trump kormányzatában, amikor szembesültek a szembetűnő ellenérvekkel. Gingrich, amikor Camerota az FBI statisztikáira hivatkozott, amelyek az erőszakos bűnözés csökkenését mutatták, azt válaszolta: „Az átlagos amerikai, fogadok, hogy reggel azt gondolja, hogy nem csökkent a bűnözés, nem érzi magát biztonságosnak” (Camerota & Gingrich, 2016). Camerota válaszában kijelentette: „Mi biztonságban vagyunk, és valóban csökkent” (para. 15). Gingrich ekkor úgy reagált: „Nem, ez a te nézőpontod” (para. 16).

Ez a relativista álláspont a valóság megítélésében tovább hangsúlyozza, hogy Trump és támogatói a személyes élményeket és érzéseket állítják szembe a szigorúan dokumentált tényekkel. Gingrich kijelentette, hogy „a liberálisok rendelkeznek egy sor statisztikával, amelyek elméletileg igazak lehetnek, de ez nem az, ahogyan az emberek érzik” és „Politikai jelöltként én az emberek érzéseire fogok alapozni, és téged hagylak a teoretikusokkal” (para. 21). Ezzel azt sugallja, hogy a „valóság” inkább egy szubjektív tapasztalat, mintsem egy objektív tényekkel alátámasztott valóság. Ez a retorikai fordulat jelentős hatással volt a közéleti diskurzusra, mivel azt sugallja, hogy a politikai vezetőknek nem kell tudományos vagy empirikus bizonyítékokkal alátámasztaniuk állításaikat, elég, ha a közönség érzéseit figyelembe veszik.

Trump számára tehát a "valóság" relatívvá válik, hiszen egyszer az objektív igazságra épít, máskor pedig éppen a szubjektív érzéseket és meggyőződéseket emeli ki. Ezzel az eljárással Trump nemcsak egy személyes, hanem egy társadalmi diskurzust alakít, amelyben a különböző igazságok, igazságok és "valóságok" szabadon keveredhetnek. Ez a megközelítés alapvetően egy vitát zár le, nem pedig egy párbeszédet indít el. Az ilyen típusú diskurzusok, amelyek a szubjektív tapasztalatokat és érzéseket helyezik előtérbe, segítenek a politikai táborok közötti szakadékok elmélyítésében.

Ez a relativizálás nemcsak Trump politikai stratégiájának egyik alappillére, hanem a politikai jobboldal szélesebb körű trendjévé is válik. Ironikus módon, miközben a jobboldali gondolkodók a baloldalt gyakran azzal vádolják, hogy az alapvető igazságokat relativizálja, maga a jobboldal, élén Trump személyével, kezdett el élni ezzel a retorikai eszközzel, hogy fenntartja saját narratíváit, miközben elutasítja azokat a hagyományos tudományos megközelítéseket, amelyek az objektív tények és a tudományos bizonyítékok tiszteletben tartásán alapulnak.

Trump tehát nemcsak hogy „igazmondóként” lép fel, hanem egy olyan személyiségként, aki bármilyen körülmények között, akár a tényekkel szemben is, képes megformálni saját verzióját a valóságról. Ezt a viselkedést Foucault „athuroglossos”-nak, vagyis végtelen locsogásnak nevezte, amely az etikai párbeszéd veszélyét jelenti, hiszen az ilyen „igazmondók” nem hajlandóak kapcsolódni az igazsághoz, és végül elfojtják a valódi, etikus diskurzust.

Fontos, hogy a társadalmi tudományok világában végzett kutatások és viták, amelyek az igazság és a hatalom viszonyát vizsgálják, különböznek Trump és hívei igazságfogalmától. Miközben az akadémiai diskurzusok egyrelációs, empirikus megközelítést alkalmaznak, Trump „igazságai” inkább szubjektív érzésekre és politikai érdekekre építenek. Az ilyen diskurzusokban a valóság torzulása gyakran aláássa az etikus és tudományos párbeszéd lehetőségét. Mindezek mellett az egyik legfontosabb megértés, hogy a társadalmi és politikai diskurzusban az igazság helyett egyre inkább a „mit érzünk igaznak” válik dominánssá, ami hosszú távon veszélyes hatásokat eredményezhet a demokratikus párbeszéd és a közjó szempontjából.

Miért fontos a neoliberalizmus hatásait és a nemzeti populizmus növekedését megérteni a 21. századi kapitalizmusban?

A kapitalizmus rendszerének organikus működése mély társadalmi és politikai feszültségeket eredményezett, amelyek a 21. századra különösen markánssá váltak. A válságok nem kívülről, hanem a rendszer belső logikájából fakadnak, és azokat a különböző formákat öltik, amelyek a nyugati kapitalizmus gazdasági és politikai aspektusainak összefonódásában megnyilvánulnak. A neoliberalizmus hatásai mára olyan mértékűek, hogy szinte minden társadalmi rétegben elmélyítették a gazdasági egyenlőtlenségeket, miközben az elit iránti bizalom drámaian csökkent. Az amerikai gazdaság példáján keresztül jól látszik, hogy miként hozott létre egy olyan helyzetet, ahol a gazdasági növekedés és a társadalmi jólét nem egyenlő arányban oszlik el a különböző társadalmi rétegek között.

A neoliberalizmus eredményeként az egyenlőtlenség az egyik legszembetűnőbb társadalmi problémává vált, melyet jól illusztrál a Forbes magazin 2018-as listája, amely az Egyesült Államok leggazdagabb 400 emberét rangsorolta. Az adatok szerint az első három leggazdagabb ember – Jeff Bezos, Bill Gates és Warren Buffett – összesített vagyona meghaladja a legszegényebb amerikaiak felének teljes vagyonát. Miközben a leggazdagabb 5% birtokolja az ország gazdagságának kétharmadát, az átlagos munkavállalók bérnövekedése az inflációval együtt alig több mint 9 dollár hetente. Az egészségügy, az oktatás és az alapvető szolgáltatások ára az egekbe szökik, miközben a munkavállalók adócsökkentései 2025-ben lejárnak.

A neoliberalizmus tehát nemcsak gazdasági egyenlőtlenséget teremtett, hanem politikai szinten is egyre szélesebb körben okozott elidegenedést, különösen a munkásosztály körében. Az emberek egyre inkább szembesülnek azzal, hogy az ígért gazdasági paradicsom a gazdagok és a multinacionális vállalatok számára valósult meg, miközben az átlagemberek életszínvonala stagnál vagy romlik. Az 2008-2009-es pénzügyi válság pedig véglegesen aláásta a neoliberalizmus általi piaci hatékonyságba vetett hitet. A politikusok, közgazdászok és bankárok által évtizedekig hangoztatott "szabadpiaci" elméletek hiteltelenné váltak, miután a globális gazdasági válság éppen a szabad piacok működésének következményeként alakult ki. Az így felszínre került korrupció és a fehér galléros bűnözés tovább növelte a rendszerrel szembeni bizalmatlanságot, amelyet a közvélemény a főáramú média által elért információk segítségével próbál megérteni, de gyakran elbizonytalanítja őket.

Egy másik fontos jelenség, amely a neoliberalizmus és a kapitalizmus válságát kíséri, a nacionalizmus és az imperializmus fokozódó térnyerése. A gazdasági globalizáció terjedése, amely a globális szabadkereskedelem és a multinacionális vállalatok hatalmát növelte, egyre több országban nemzeti identitás és gazdasági szuverenitás védelmére irányuló reakciókat váltott ki. A politikai elit, felismerve, hogy a neoliberalizmus újabb mélypontot érhet el, elkezdett egyre inkább nacionalista és protekcionista politikát folytatni, hogy megvédje saját pozícióit a globális kihívásokkal szemben. A Trump által képviselt populista nacionalizmus ezen az úton keresett válaszokat, miközben a fehér munkásosztály szavazataira hajtott.

Trump politikája, bár a belső gazdaságban megőrzi a neoliberalizmus néhány alapvető jellemzőjét, mint a deregulációt, a privatizációt és a gazdagok adócsökkentéseit, a nemzetközi politikai térben egyértelműen elutasította a szabadkereskedelem globális rendszerét. A Transz-Csendes-óceáni Partnerség (TPP) eltörlése, amely Barack Obama egyik legnagyobb nemzetközi kereskedelmi megállapodása volt, jól mutatja, hogyan próbálják az Egyesült Államok érdekeit elsősorban nemzeti szinten biztosítani, elutasítva a globális együttműködést. A geopolitikai feszültségek fokozódása, különösen az Egyesült Államok és Kína, valamint Oroszország között, az új imperializmus korszakának jelei, amelyet egy aszimmetrikus multipoláris világ rendje jellemez.

A nemzeti populizmus, amely Donald Trump esetében is világosan megjelenik, egyfajta válaszként szolgálhat a kapitalizmus válságára. Azonban a populista retorika gyakran kizárólagos nacionalizmusra épít, amely a társadalmi feszültségeket és a gazdasági egyenlőtlenségeket a másik csoportok, legyenek azok etnikai kisebbségek vagy külföldi gazdasági szereplők hibáztatásával próbálja kezelni. Ez a populizmus nemcsak a gazdasági válságokra ad válaszokat, hanem az identitás és a kultúra kérdéseit is előtérbe helyezi, ahol a nemzeti egységre való hivatkozás erősebb lehet, mint a társadalmi és politikai pluralizmus.

A neoliberalizmus világában a gazdasági növekedés és a társadalmi jólét közötti eltérés, a politikai elit és a munkásosztály közötti szakadékok, valamint az imperialista ambíciók fokozódása mind olyan tényezők, amelyek a jövő politikai és gazdasági rendjét formálják. A neoliberalizmus válsága, amely a társadalmi elégedetlenséget és a politikai polarizálódást eredményezte, új kihívások elé állítja a világot, amelyben a nemzeti érdekek és az identitás kérdései a legfontosabb politikai viták tárgyává válnak.

Miért Támogatják Sokan Trumpot és a Jobboldali Populizmust?

Beauchamp (2016) megjegyzi, hogy a rasszizmus és a politikai autoritarizmus között szoros összefüggés áll fenn, különösen azok körében, akik a volt Konföderációs Államokból származnak, és hajlamosabbak támogatni a republikánus politikai pártot, például Trumpot. A 2016-os elnökválasztás előtt a fehér szavazók gyakran támogatták Trumpot, különösen akkor, amikor tájékoztatták őket arról, hogy 2040-re a fehérek demográfiai kisebbséggé válnak az Egyesült Államokban (Beauchamp, 2016). Ez a megjegyzés jól tükrözi a politikai irányvonalat, melyet Trump képviselt: a fehér felsőbbrendűség, rasszizmus, xenofóbia és iszlamofóbia, mint a szélsőjobboldali politika alapvető eszméi, és nem az olyan gazdasági félelmek, mint az ipari munkák elvesztése. A Brexit-támogatók körében is hasonló autoriter értékek és bevándorlásellenes sentimentumok figyelhetők meg, amelyek összekapcsolják a globális szélsőjobboldali politikát.

Trump és támogatói tehát nem csupán egyfajta politikai anomáliát képviselnek, hanem a Republikánus Párt magját, és elengedhetetlen részét képezik annak politikai platformjának, amely egyre inkább jobbra tolódik. A republikánus szavazók nézetei jelentős radikalizálódáson mentek keresztül, különösen Obama 2008-as elnökválasztása óta, amikor még a neoliberális gazdasági intézkedéseket elfogadták a nők, LGBTQ személyek és kisebbségek ellen irányuló politikai célokért cserébe. A mai politikai tájban azonban már nem elég, hogy a republikánus politikusok a saját "establishment"-ük ellen kampányolnak, hanem az ilyen politikai diskurzust is központi témává teszik a választási kampányok során.

A Trump támogatói számára a legfontosabb nem a jogi vagy alkotmányos kérdések, hanem a bosszú, az elégtétel. A legfrissebb példa erre Brett Kavanaugh, a legfelsőbb bírósági kinevezett, aki szexuális zaklatással vádolták, de mégis megerősítették a bíróságban. Az ilyen jelenségek jól mutatják a Trump támogatói körének mentalitását: a jogi és társadalmi igazságtalanságok nem számítanak, ha a cél az, hogy a "kiváltságos" fehér szavazók érdekeit szolgálják, és hogy elősegítsék a fehér felsőbbrendűséget.

A jobboldali populizmus és a fasizmus elleni küzdelem helyett sok liberális kommentátor inkább a "identitáspolitika" kritikájára összpontosít, mintha a nők, LGBTQ személyek és kisebbségek ügyei csupán másodlagos problémák lennének. A Trump és hívei iránti szimpátiát fenntartó liberális elemzők így hajlamosak elbagatellizálni a fehér munkásosztály rasszizmusát, és nem hajlandók szembenézni a fehér felsőbbrendűség újjáéledésével. Ez a faji sürgetés jelensége, amely azt jelenti, hogy azokat a társadalmi és gazdasági problémákat, amelyek korábban nem váltak ki nagy figyelmet, most már nagy nemzeti vészhelyzetként kezelik, amikor azok fehér közösségeket is érintenek.

A libarálisok és a jobboldali populisták közötti koalíciók és politikai stratégiák különös figyelmet érdemelnek. Az elmúlt évtizedekben a liberális pártok úgy próbáltak érvényesülni, hogy a gazdasági aggodalmakat a jobbközép politikai diskurzusba integrálták, miközben elbagatellizálták a faji kérdéseket és a rendszeres rasszizmus problémáit. A "színvak" társadalom és a "poszt-feminista" megközelítés jelenleg szembesül a fasizmus és a szélsőjobboldali populizmus kihívásaival, és ezen politikai megközelítések képtelenek hatékony választ adni az ilyen problémákra.

Végső soron fontos, hogy a társadalom ne hagyja figyelmen kívül a rasszizmus és a fehér felsőbbrendűség problémáit, és tisztában legyen a szélsőjobboldali populizmus politikai mechanizmusának következményeivel. Az igazi antirasszista válasz csak akkor lehetséges, ha szembenézünk a társadalmi igazságtalanságokkal, és nem folytatjuk a rasszista narratívák elfogadását, amelyek a fehér munkásosztály "védelmezését" állítják középpontba.

Hogyan taníthatjuk a dialektikus gondolkodást a diákoknak a társadalmi igazságosság érdekében?

A dialektikus gondolkodás oktatása segíthet abban, hogy olyan jövőt alakítsunk ki, ahol a fiatalok képesek önálló döntéseket hozni, amelyek mentesek a híresztelésektől és a felhajtástól. Ez különösen fontos, ha figyelembe vesszük, hogy a társadalmi igazságosság iránt elkötelezett ifjúságnak képesnek kell lennie arra, hogy szembeszálljon a hazugságokkal és azokkal a politikai szereplőkkel, akik ezeket terjesztik. E célból elengedhetetlen, hogy az oktatók modellt mutassanak a dialektikus gondolkodásban, így segítve diákjaikat abban, hogy képesek legyenek elutasítani az álhíreket, és megértsék a társadalmi és politikai kérdéseket több szempontból.

Egy történelmet oktató professzor példája jól szemlélteti, hogyan lehet a dialektikus gondolkodást alkalmazni a diákok tanításában. A professzor egy egyetemi bevezető kurzuson beszél a polgárjogi mozgalomról, amikor egy kíváncsi diák felteszi a kérdést, hogy mit gondoljanak Colin Kaepernick amerikai futballista döntéséről, miszerint letérdelt a „The Star-Spangled Banner” alatt, hogy felhívja a figyelmet a fekete embereket ért rendőri brutalitásra. A diák szerint Kaepernick tette tiszteletteljeslen a katonaság iránt, és ez felháborítja őt. Az ilyen típusú vita, bár szenvedélyes és megosztó, rendkívül fontos, mivel a diákok különböző társadalmi és politikai háttérrel rendelkeznek, és gyakran különböző véleményeket alkotnak a történtekről.

A professzor számára az első lépés az, hogy részletesen megértesse a diákokkal Kaepernick cselekedetét: miért térdelt le, mit jelentett a politikai üzenete, és miért választotta a békés ellenállás formáját. A diákok számára lehetőséget kell adni arra, hogy megismerkedjenek a protesták okával és céljaival, például olvashatnak cikkeket a rendőri brutalitásról és a feketék ellen irányuló rendszerszintű rasszizmusról. Fontos, hogy az oktató megértse a diákok érzelmi reakcióit is, és azokat a tényekkel és valósággal szembesítse.

A dialektikus gondolkodás következő lépése az úgynevezett "történeti elemzés", amely segít a diákoknak abban, hogy jobban megértsék a protesták hagyományát. A professzor elmagyarázhatja a fekete sportolók korábbi tüntetéseit, például az 1968-as mexikóvárosi olimpián történt fekete amerikai sportolók „fekete hatalom” jelzéseit. Az ilyen történeti párhuzamok segítenek a diákoknak abban, hogy a Kaepernick által végzett nem erőszakos protesták hasonló szándékkal bírnak, mint a polgárjogi mozgalom egyéb, híres akciói.

A harmadik lépés a „jelenlegi ellentmondások” elemzése, amely során a professzor megvizsgálhatja, hogyan változott a társadalom viszonya a fekete sportolók protestáihoz. A professzor felvetheti a kérdéseket, miért érezzük ma másként a történelmi faji megkülönböztetést, mint akkor, amikor a Jim Crow törvények működtek. Miért elítélhetők azok a fekete sportolók, akik a nemzeti himnusz alatt letérdelnek, miközben ugyanazokat az embereket tiszteljük, akik az 1960-as években felléptek a faji igazságtalanságok ellen? A diákok különböző szempontjai és érzelmei lehetőséget adnak arra, hogy a tanár rávilágítson az ideológiai különbségekre, és hogyan formálják a rasszista előítéletek az egyes emberek véleményét.

Végül, miután a diákok átismerték és megvitatták a történelmi és politikai összefüggéseket, a professzor felkérheti őket, hogy egyéni reflexiós dolgozatot készítsenek. Ebben kifejthetik, hogyan változott a véleményük a protesták céljáról, és milyen tényezők segítették őket abban, hogy jobban megértsék a kérdést. Az ilyen típusú reflexió segíthet abban, hogy a diákok jobban megértsék saját álláspontjukat, és hogyan alkalmazhatják a dialektikus gondolkodást más társadalmi kérdésekre is.

Ezen a folyamaton keresztül a tanár nemcsak tudományos ismereteket ad át, hanem a diákok gondolkodásmódját is fejleszti. A cél, hogy a fiatalok képesek legyenek saját véleményt alkotni és kritikusan szemlélni a társadalmi kérdéseket. A dialektikus gondolkodás segíthet elkerülni a politikai és társadalmi manipulációkat, és hozzájárulhat ahhoz, hogy a jövő generációja felelősen és tájékozottan hozza meg döntéseit a társadalmi igazságosság érdekében.

Hogyan szintetizáljuk a kutatási eredményeket és építsük fel a szakirodalmi áttekintést?
Hogyan érhetünk el növekedést a meglévő termékekkel?
Miért fontos Darwin evolúciós elmélete és hogyan formálta a társadalmi Darwinizmus a XX. századi gondolkodást?
Hogyan alakították a LEGO-t a Harry Potter és a Titokzatos Állatok világához?