Sokan osztják azt a nézetet, hogy az emberek kognitív szűkmarkúak, azaz csak annyi mentális erőfeszítést tesznek, amennyi szükséges a gyors következtetések levonásához, anélkül, hogy minden alkalommal alaposan megvizsgálnák, rendezkednének és mérlegelnék a rendelkezésre álló bizonyítékokat. Ha nem lennénk kognitív értelemben szűkmarkúak, az elme túlterhelődne, és végül összeomlana. Ez különösen akkor lenne igaz, amikor hatalmas mennyiségű információval szembesülünk, amelyek között gyakran ellentmondások is fellelhetők. A mai információs túlterhelés környezetében nem lehetséges vagy ajánlott minden egyes ténykérdés esetén maximális erőfeszítést tenni. Ehelyett minden információfeldolgozás során szelektívak vagyunk.

Az ilyen kognitív korlátok meghatározhatják, hogy mely információkra irányul a figyelmünk, de nem diktálják, hogy mely darabokat fogadunk el, utasítunk el, emlékszünk rájuk, vagy erősítünk meg. A korábbi hiedelmeink és érzelmi kötődéseink adnak iránymutatást, mivel könnyebben vonzódunk azokhoz az információkhoz, bizonyítékokhoz és forrásokhoz, amelyek már ismertek számunkra. Az új információ feldolgozása során az előző tapasztalatokhoz való hasonlóság (mint például a koherencia, ahogyan a 2. fejezetben is szó esett róla) azonnali irányelvet adhat. A hiedelmek láncolódása és a korábbi nézetek megerősítése valószínűnek tűnik, és mivel a mentális erőfeszítéseink korlátozottak, ez azt eredményezi, hogy inkább azokat az adatokat asszimiláljuk, amelyek egybevágnak előzetes elképzeléseinkkel.

Azonban lehetnek más motivációk és pszichológiai mechanizmusok is, amelyek befolyásolják az információfeldolgozásunkat. Ezen pszichológiai mechanizmusok között jelentős szerepet kap a társadalmi oldala is. Az emberekben mélyen gyökerezik az elismerés iránti vágy, amit W. Somerset Maugham is megfigyelt a "The Moon and Sixpence" című művében. Bár Maugham nem volt szociálpszichológus, éles szemmel figyelte meg az emberek viselkedését. A műben említi, hogy az egyetlen ember, akivel találkozott, aki látszólag nem törődött azzal, mit gondolnak róla mások, Paul Gauguin volt. Azonban Maugham, mint az emberek többsége, elismeri, hogy ő maga is fontosnak tartja, mit gondolnak róla a többiek.

A társadalmi pszichológia klasszikus kísérletei, mint például az Asch kísérletek az 1950-es évekből, azt mutatták, hogy az emberek hajlamosak voltak elfogadni a csoport többi tagjának téves válaszait, még akkor is, ha azok nyilvánvalóan hibásak voltak. Ez a társadalmi konformitás azonban nem feltétlenül irracionális. A társadalmi bizonyítékok elve azt jelenti, hogy hajlamosak vagyunk mások tudására támaszkodni a saját következtetéseink levonásakor. Ha a mi saját megítélésünk és mások, akik megbízhatónak tűnnek, véleménye eltérnek, akkor természetes, hogy inkább mások véleményére hagyatkozunk, mint a sajátunkra.

A társadalmi megerősítés vágya rendkívül erős lehet, különösen akkor, amikor az emberek olyan közösségekhez tartoznak, ahol az egyéni vélemények közötti eltérések a társas kapcsolatok rovására mehetnek. Ha az emberek nem tartják magukat a csoport véleményéhez, az akár a kapcsolataik veszélyeztetését is jelentheti. Dan Kahan kutatásai szerint a tényekről alkotott vélemények gyakran nemcsak a tények objektív megítélésétől, hanem az identitásunkhoz kapcsolódó társadalmi hovatartozástól is függnek. Ezért gyakran hajlamosak vagyunk olyan információkat keresni és elfogadni, amelyek megerősítik azt a képet, amit mások rólunk alkotnak. A társadalmi konformitás tehát nem csupán a kognitív mechanizmusok által vezérelt szelektív figyelem és emlékezet révén érvényesül, hanem a társas kapcsolatok biztosítására tett erőfeszítéseink is hozzájárulnak ehhez.

Ezek a motivációk – mint a társadalmi elfogadás és a csoporthoz való tartozás igénye – szoros kapcsolatban állnak a megerősítési torzítással, amely során az emberek hajlamosak olyan információkat keresni, amelyek megerősítik a korábbi hiedelmeiket és az őket körülvevő csoportok véleményét. Az ilyen folyamatok hozzájárulnak ahhoz, hogy a személyek hajlamosak figyelmen kívül hagyni az ellentétes bizonyítékokat, és inkább azokhoz az érvekhöz ragaszkodnak, amelyek saját identitásukhoz és társadalmi környezetükhöz illeszkednek.

A társadalmi és kognitív mechanizmusok kölcsönhatásba léphetnek, és erősíthetik egymást. A konformizmus nem csupán az egyéni hibák vagy torzítások eredménye, hanem erőteljes társadalmi dinamika is, amely az embereket arra ösztönzi, hogy a közösségi normákat kövessék, akár a tényszerű igazság rovására is.

A világ bonyolult és összetett, és mivel az emberek mentális energiája véges, hajlamosak vagyunk olyan információkat keresni, amelyek megfelelnek korábbi elképzeléseinknek, valamint a társadalmi környezetünk elvárásainak. A társadalmi kapcsolatok és identitásunk hatással van arra, hogyan dolgozzuk fel a tényeket és hogyan alakítjuk ki saját véleményeinket.

Hogyan változik a tudás és a bizalom a politikai diskurzusban?

A tudás és a demokrácia közötti kapcsolat napjainkban komoly feszültségben van. Míg a hagyományos politikai diskurzusban az oktatás és a politikai ismeretek növelése a demokrácia erősítésének egyik eszközeként szerepeltek, ma már éppen ezek a tényezők váltak a tényszerű megosztottság forrásaivá. A politikai ismeretek bővítése, amely régebben a demokratikus részvétel növelésére szolgált, ma már a valóság és a nézetek szétválásához vezethet, és nem ritkán a társadalmi polarizációt erősíti.

A tudás és a megbecsült autoritás iránti bizalom csökkenése következményeként a politikai diskurzusban egy új, személyes értékekre és véleményekre alapozott "párhuzamos tények" világában találjuk magunkat. E tények nem csupán kommunikációs zűrzavart, hanem mélyebb problémákat is okoznak, például rossz politikai döntéseket, a demokratikus deliberáció hiányosságait és az ismeretekkel való kapcsolat korruptságát. A társadalom tagjai most már inkább a saját értékrendjük és személyes tudásuk alapján alakítják ki tényekről alkotott véleményüket, nem pedig közös konszenzus alapján, amely a múltban a társadalom alapját képezte.

A polarizáció a tudás megbecsülésének alapvető változását eredményezte, miközben a közbeszédet a tények helyett egyre inkább a személyes hitvallások, érzelmek és szubjektív élmények határozzák meg. A politikai diskurzus így egy olyan véleményformálásra épít, amely gyakran nem az objektív igazságra, hanem az egyéni meggyőződésekre és az azok köré szerveződő társadalmi csoportokra koncentrál. Ezzel párhuzamosan a politikai táj megosztottsága egyre erősebbé válik, hiszen a tények nemcsak vitatottá válnak, hanem sokszor hamisnak, sőt manipuláltnak is tűnnek, különösen a politika szempontjából érzékeny kérdésekben.

A tudás és a bizalom kapcsolatának válsága különösen figyelemre méltó a politikai tájékozódásban. A tények megbecsülése helyett az egyes csoportok sajátos interpretációi érvényesülnek, és ezek az interpretációk nem csupán a politikai diskurzust formálják, hanem az emberek közötti bizalmat is aláássák. A modern politikai környezetben egyre inkább érezhető, hogy a tudás nem elegendő ahhoz, hogy konszenzusra jussunk, hiszen az információk, melyeket elérhetünk, rendkívül polarizáltak, és sokszor nem a tények, hanem a politikai ideológiai állásfoglalások döntik el, hogy mi számít igazságnak.

A politikai polarizáció és a személyes tudás fragmentálódása a tények és a politikai diskurzus között egy ördögi kört teremt. A politikai ismeretek növelése nem csupán a társadalmi egyetértést szolgálja, hanem erősítheti a meglévő szakadékokat is, amelyek a közvéleményt különböző, egymással szemben álló álláspontokra osztják. A tudás, amely korábban a közös alapot jelentette, ma már inkább a személyes meggyőződések és a pártos ellentétek táptalajává vált.

Fontos megérteni, hogy a társadalmi megbecsülésre és politikai konszenzusra épülő "tények" nem csupán a politikai diskurzusban való tájékozódást befolyásolják, hanem a politikai döntéshozatal minőségét is. A társadalom egyes tagjai, akik nem rendelkeznek közös alapú ismeretekkel, könnyen manipulálhatók és félrevezethetők, mivel nincs megbízható forrásuk, amely biztosítaná számukra az objektív valóságot. Ennek következményeként a politikai döntések gyakran nem alapulnak megbízható tényeken, hanem a közvélemény manipulálásán vagy a politikai hatalmak érdekeinek kiszolgálásán.

A politikai diskurzus polarizálódása azonban nem csupán negatív hatásokkal jár. Az egyéni vélemények és a politikai meggyőződések szabad kifejezésének lehetősége hozzájárulhat a társadalmi pluralizmushoz, és segítheti a demokratikus részvételt. Azonban a tudás és a megbecsülés alapú konszenzusok teljes eltűnése végső soron a demokratikus értékeket is veszélyezteti, mivel a társadalom széttöredezése, a közös alapok hiánya és a bizalom elvesztése akadályozza a konstruktív politikai párbeszédet.

Hogyan kezeljük az adatkezelési problémákat üzleti intelligencia eszközökkel?
Miért fontos SQL alapok a modern adatkezelésben?
A valódi és hamis igazság: Trump, parrheszia és a relativizmus hatása
Miért válhatott Donald Trump az Egyesült Államok elnökévé?
A 2D-SCM anyagok energetikai tárolásának és elektronikai tulajdonságainak vizsgálata heteroszerkezetekben