A tetvek olyan vérszívó, szárny nélküli rovarok, amelyek különböző típusai különböző bőrterületeken élnek, és különböző módon jelentkeznek. A fejtetű, a testtetű és a pubisztetű mind más-más klinikai képet mutatnak, de mindegyik esetben viszketés, irritáció és a fertőzött területen különböző bőrelváltozások jelentkeznek.

A fejtetű (Pediculus capitis) tipikus tünete a viszketés a fejbőrön, különösen a fülek mögötti részen és a tarkón. Az élő tetveken kívül a fejtetű tojásai, vagyis a nits-ek (tojás kapszulák) a hajszálakon is láthatók. Ezek apró, kemény, ragadós csomók, melyek 0,8 mm méretűek. A fejtetvek könnyen terjednek a közvetlen érintkezés vagy közös hajkefék, fésűk használatával.

A testtetű (Pediculus humanus var. corporis) esetében a beteg általában erős viszketésről panaszkodik, és a bőrén apró vörös foltok, erythematosus papulák, kéregképződés és az önkarcolás miatt keletkezett sebek jelennek meg. A nits-ek és felnőtt tetvek gyakran az érintett személy ruhájának varrásánál találhatók. Fontos, hogy a testtetű kezeléséhez nem csupán a beteg bőrére van szükség, hanem a fertőzött ruházat és ágynemű alapos tisztítása is elengedhetetlen. A tetvek a ruházatban vagy az ágyneműben élnek, és ha nem távolítják el őket, a beteg állapota nem javul. A ruhákat minimum 130°F (54°C) hőmérsékleten kell kimosni, és magas hőmérsékleten kell szárítani.

A pubisztetű (Pthirus pubis), vagyis a "rák" tetű leggyakrabban a pubikus területen okoz viszketést, és szintén vörös vagy bőrszínű lehet, utánozva a vérzéses kéregképződést. Az irhában gyakran vörösség figyelhető meg. A pubisztetű más bőrfelületeken, például a szemöldökökön és a szempillákon is előfordulhat, különösen gyermekeknél, akiknél a szexuális abúzus gyanúja merülhet fel, ha ilyen tüneteket mutatnak. A rák tetű a szemöldököt és a szempillákat is megfertőzheti, így ha egy gyermek ilyen jelenségeket mutat, fokozott figyelmet kell fordítani a szexuális zaklatás lehetőségére.

Az olyan szisztémás betegségek, mint a járványos tífusz, relapszusos láz és árkok láza, a testtetű által terjedhetnek, és figyelmet érdemelnek. A testtetű különösen a hajléktalanok körében fordul elő gyakran, akik nem tudják tisztítani a ruháikat és ágyneműjüket. A rák tetű ritkábban, de még mindig előfordulhat, és manapság az eltávolítási szokásoknak köszönhetően a pubikus szőrszálak eltávolítása jelentősen csökkentette a pubisztetű előfordulását.

A kezelés általában a tetvek eltávolítását célozza, és a gyógyszerek, például a permetrin vagy az ivermektin, hatékonyak lehetnek a fej- és pubisztetűk esetében. A testtetű kezelése azonban nem csupán gyógyszerek alkalmazásával történik, hanem a fertőzött ruházat és ágynemű tisztításával is. A fejtetű esetén a nits eltávolítása speciális fésűvel is szükséges lehet.

Fontos tudni, hogy a tetvek közvetlen érintkezéssel, ruházat vagy ágynemű megosztásával, valamint hajápolási eszközök, fésűk és kefék közös használatával terjednek. A szobai közösségi helyeken, iskolákban és gyermekotthonokban gyakoriak a fejtetű fertőzések, amelyeket gyakran "cooties"-nak is neveznek.

A tetvekről való tudás különösen fontos, mivel nemcsak kellemetlenek és zavaróak, hanem olyan betegségek hordozói is lehetnek, amelyek komolyabb egészségügyi problémákat okozhatnak. A megfelelő kezelés, a fertőzés forrásának megszüntetése és a megelőzés kulcsfontosságúak a tetvek visszaszorításában és azok által okozott kellemetlenségek elkerülésében.

Mastocytosis és melanóma: a bőr szisztémás és malignus elváltozásai

A mastocytosis egy ritka és érdekes betegség, amely a hízósejtek túlzott jelenlétét jelenti a bőrben vagy más szisztémás szervekben. A hízósejtek kulcsszerepet játszanak az allergiás reakciókban, és képesek kötődni az IgE Fc részéhez (FcεRI), amely aktiválódik, amikor egy specifikus antigén kötődik hozzá. Ez a degranulációt és a preformált mediátorok, mint a hisztamin és szerotonin felszabadulását eredményezi, amelyek jellemző fiziológiai válaszokat váltanak ki. A degranuláció során hisztamin, heparin és tripszin szabadul fel. Míg egyes mediátorok előformáltak, mások, mint a prosztaglandinok és leukotriének, újak és szintetizálódnak. A mastocytosis hátterében a c-KIT gén mutációja áll, és a felnőtteknél a rendszeres tünetek közé tartoznak a bőrpír, viszketés, hipotónia, hasi fájdalom és hasmenés. A szisztémás érintettség gyermekeknél ritka.

A betegség kezelése magában foglalja a prevencióval kapcsolatos tanácsadásokat, de alkalmazhatóak olyan gyógyszerek is, amelyek megakadályozzák a hízósejtek degranulációját, például a cromolyn, antileukotriének és antihisztaminok. A Darier-jelenség – a helyi erythemák vagy urticariális hólyagok kialakulása súrlódás vagy dörzsölés után – jellemző a mastocytosisra. A hízósejtek festhetők toluidin kék, Giemsa, Leder, tripszin és CD117 (kit) antitestekkel.

A melanóma, más néven bőrrák, a dermatológia egyik leggyakoribb és legveszélyesebb megbetegedése. A melanóma felismerésére az ABCDE rendszer lett kifejlesztve: Aszimmetria, Bordás élek, Színváltozás, Átmérő > 6 mm, és a léziók változása. A klasszikus szabályok segítenek eldönteni, hogy mikor szükséges a biopszia: ha a lézió új, gyorsan változó, növekvő, vagy vérzik; ha a beteg észrevesz egy léziót, amely nem teljesen normális; és idősebb páciensek esetében alacsonyabb küszöböt kell alkalmazni bármilyen bőrelváltozás biopsziájára, különösen azoknál, akik jelentős napsugárzást kaptak.

A melanóma különböző formái léteznek, mint a lentigo maligna melanoma (CSD bőrön), a Spitz melanoma, az acralis melanóma (ALM), és az amelanotikus melanoma, amely nehezen felismerhető, mivel pigmentáció nélkül is növekedhet. Az ALM különösen a sötét bőrű egyének között fordul elő, és jellemzően Hutchinson-jelenséget mutat, amely a hyperpigmentáció kiterjedését jelenti a hyponychiumra, vagy a körömfalra.

A melanóma kialakulásának hátterében több tényező áll, mint a világos bőr, az UV-sugárzás, a számos beszerzett és diszpláziás melanocitikus anyajegy, valamint a vörös haj. A familiáris atípusos anyajegy és melanóma szindróma (FAMM) öröklött CDKN2A mutációval társulhat. A BRAF V600E mutáció a felületesen terjedő melanómában gyakori, és az egyes melanóma típusok különböző genetikai mutációkkal rendelkeznek.

A betegség előrejelzése az állapottól függ. Az I. stádiumú melanóma 5 éves túlélési esélye 99%, míg a IV. stádiumú betegek túlélési esélye 10% alatti volt az újabb célzott terápiák előtt. A kezelési lehetőségek közé tartozik a széles helyi excízió, a Mohs sebészet, az immunterápia (pl. PD-1 és CTLA-4 gátlók) és a BRAF inhibitorok. Az új célzott kezelések és az immunellenőrző pont inhibitorok növelték a túlélési arányokat a III. és IV. stádiumú melanómák esetében az utóbbi évtizedben.

A melanóma felismeréséhez szükséges alapvető szabályok közé tartozik a klasszikus morfológiai jellemzők megértése: a felületesen terjedő melanóma, a noduláris melanóma, az ALM, a lentigo maligna, és az amelanotikus melanóma. Az ilyen típusú bőrelváltozások felismerése különös figyelmet igényel, mivel ezek a daganatok késlekedés esetén komolyabb szövődményekhez, például metasztázishoz vezethetnek.

Fontos megjegyezni, hogy a melanóma egy komoly és gyakran halálos betegség, amely bárhol megjelenhet a test bármely olyan részén, amely melanocitákat tartalmaz, mint a szem uveális traktusa vagy a leptomeninges. A korai felismerés, a megfelelő biopszia és a szakszerű kezelési terv kulcsfontosságúak a beteg túlélési esélyeinek növelésében.

Hogyan ismerjük fel és kezeljük a bőrfekélyeket és a bőrbetegségeket?

A vénás fekélyek jellemzően a "gaiter" zónában, vagyis a bokától a középső vádlifélig jelennek meg, gyakran a malleolus körül, és gyakran sekélyek, szabálytalan szélekkel rendelkeznek. Ezek a fekélyek a vénás pangásos változások hátterében alakulnak ki, amit a vénás hipertónia, a vénás billentyű elégtelensége vagy a véráramlás akadályozása okoz. Az érintett személyek gyakran hosszú ideig állnak, és a fekélyek megjelenése előtt történik ilyen hosszú idejű statikus testhelyzet. A vénás fekélyek kezelését az alapvető okok, például a lábemelés, kompressziós harisnyák viselése, valamint a gyulladás és viszketés csökkentésére alkalmazott szteroidok révén érik el.

A vénás fekélyek egyik különleges vonása, hogy hyperpigmentációt mutatnak, amit hemosziderin lerakódás okoz, amit a vér szivárgása következtében kialakuló vérzés okoz. Ezen fekélyek gyakran egyúttal sclerotikus panniculitisként is ismertek, amelyben súlyos vénás pangás eredményeként zsírszövet-nekrotizáció figyelhető meg.

Ezzel szemben az artériás fekélyek általában szimmetrikusak, kör alakúak, jól meghatározott szélekkel, és a test olyan területein alakulnak ki, ahol a keringés gyenge, például a talpon vagy a lábujjakon. Az ilyen fekélyek körüli bőr sápadt, hideg és atrófiás lehet, ami a szegényes vérellátás következménye. Az artériás fekélyek a legtöbb esetben az alultápláltság vagy az érelmeszesedés következményeként alakulnak ki.

A napsugárzás okozta bőröregedés és napégés tünetei és megjelenési formái rendkívül változatosak. A napégés során vörösödés, hámlás, sőt hólyagképződés is előfordulhat a napfénynek kitett bőrfelületeken, például az arcon, a törzsön vagy a karokon. A napsugarak hatására kialakuló bőröregedés egyes formáiban vastagodott, ráncos, sárgás színű bőr jelenik meg, ami a nap által károsított bőrfelületeken jellemző. A napfény hatására elváltozásokat tapasztalhatunk a szem környékén, például a "bőrhasadékok" jelenségeként, amelyek apró, fehér-sárga, szubkután papulák formájában jelennek meg, és gyakran csoportosulnak. A legfontosabb kezelési forma a napvédelem, mely magában foglalja a napfény kerülését, a napvédő krémek használatát, és az UV sugárzásnak való kitettség minimalizálását.

A "Sweet-szindróma" egy olyan akut neutrofil dermatosis, amely általában erythematózus, ödémás, fájdalmas papulák formájában jelentkezik, gyakran lázzal, leukocitózissal és ízületi fájdalmakkal kísérve. Ennek a betegségnek a pontos okai nem ismertek, de a patofiziológia egyfajta túlérzékenységi reakciót feltételez. A betegség általában fertőzések, például streptococcus vagy yersinosis, valamint különböző daganatos megbetegedések következményeként alakulhat ki. A kezelésben a szisztémás szteroidok használata a leggyakoribb, mivel ezek gyorsan enyhítik a tüneteket, és a betegség rendszerint hegek nélkül gyógyul, bár előfordulhat visszaesés.

A szifilisz, a Treponema pallidum nevű gram-negatív spirochét által okozott betegség, különböző klinikai megjelenésekkel bír. A szifilisz elsődleges szakasza fájdalmatlan, jól körülhatárolt fekély formájában jelenik meg a genitális területen, míg a másodlagos szifilisz akutan jelentkező, papulosquamosus kiütéssel jár, amely "rézszínű", pikkelyes, kerek maculákat és papulákat tartalmaz. A másodlagos szifilisz kezelésének hiányában a betegség később harmadlagos szifilissé alakulhat, amely súlyos következményekkel, például idegrendszeri, kardiovaszkuláris és muskuloskeletális problémákkal járhat. A szifilisz diagnózisát treponemális és nem-treponemális szérumvizsgálatokkal végezzük, és a kezelés elsődleges módja a benzathin penicillin alkalmazása.

Az ilyen betegségek felismeréséhez és kezeléséhez szükséges, hogy az orvosok tisztában legyenek a leggyakoribb klinikai tünetekkel és a megfelelő diagnosztikai módszerekkel. A bőrproblémák kezelése során kulcsfontosságú a pontos diagnózis, amely gyakran a történet és a vizsgálat alapos elemzését igényli. Emellett fontos, hogy a beteg is aktívan részt vegyen a kezelési folyamatban, különösen olyan állapotokban, mint a szifilisz vagy a bőr öregedése, ahol a prevenció és a megfelelő napvédelem kulcsszerepet játszanak.

Mi az eponimák jelentése és szerepe a bőrgyógyászatban?

Az eponimák, mint orvosi kifejezések, olyan fogalmak, amelyek egy-egy betegség, tünet vagy orvosi jelenség elnevezésében szereplő személyek nevét tartalmazzák. Az eponimák gyakran bonyolultak és egyediek, ami megnehezítheti a betegségek pontos azonosítását és megértését, különösen az orvostudomány egyes ágai számára. A bőrgyógyászatban is számos eponim fogalom létezik, amelyek a betegségek és tünetek nevében orvosok, kutatók vagy akár a beteg nevét örökítik meg. A bőrgyógyászati eponimák segíthetnek a diagnózis gyorsabb felállításában, ugyanakkor tisztában kell lenniük azok történeti és gyakorlati vonatkozásaival.

A bőrgyógyászat számos, eponim nevet viselő jelenséget tartalmaz, amelyek gyakran különböző bőrbetegségekhez, szövődményekhez vagy vizsgálati eredményekhez kapcsolódnak. Ezek az elnevezések a különböző tudósok, klinikai megfigyelők vagy az orvosi közösség által nevesített betegségekhez és jelenségekhez kötődnek. Például a Hallopeau Angel Kiss, mely egy psoriasis alformáját jelöli, egyike azoknak a kifejezéseknek, amelyek szoros kapcsolatban állnak egy-egy orvosi megfigyeléssel, de mivel a betegség viszonylag ritka, az eponimája is szélesebb körben kevésbé ismert.

A Beau’s lines egy példája egy olyan bőrgyógyászati jelenségnek, amelyet hosszú távú stresszes események okozhatnak. Ez a betegség kifejezetten a körömlemez keresztirányú mélyedéseinek megjelenésével jellemezhető. A tünetek a stressz és a környezeti tényezők hatására alakulhatnak ki, és jól példázzák azt a mechanizmust, hogy a bőrgyógyászok hogyan próbálnak egy-egy orvosi megfigyelésen alapuló elnevezéssel egy adott betegség kórképe alapján segíteni a gyors diagnózist.

Az Auspitz jel az egyik legismertebb eponim, amely a psoriasis során tapasztalható vérzésre utal, ha a bőrt hámlasztjuk. A bőrgyógyászok számára ez a jel különösen fontos, mert az egyik legismertebb és könnyen felismerhető jele a psoriasisos elváltozásoknak. Az ilyen eponimák a bőrgyógyászat diagnosztikai eszköztárának alapvető elemei, mivel segítenek az orvosoknak abban, hogy a bőrbetegségeket gyorsabban felismerjék.

A bőrgyógyászati eponimák nemcsak a betegségek nevében és a kórképek bemutatásában, hanem a különféle szövődmények és specifikus jelenségek azonosításában is segítenek. A Baker’s itch, amelyet az Acarus siro nevű gabonamite okoz, jól mutatja, hogy egy-egy eponim hogyan köthető egy-egy környezeti ágenshez, amely közvetlen hatással van a bőrre. Az ilyen eponimák emlékeztetnek minket arra, hogy a bőrbetegségek gyakran az életmódunkkal, a környezetünkkel és a mindennapi tevékenységeinkkel állnak kapcsolatban, és hogy a bőr, mint szerv, hogyan reagál ezekre a külső hatásokra.

Az Auspitz jel mellett a Casal’s necklace egy másik példa, amely a pellagra betegség egyik jellemzője, és a bőr sötétbarna pigmentációját jelzi a nyakon. Ez is egy olyan eponim, amely egy történeti orvosi megfigyelésre épít, amely segíthet abban, hogy az orvosok gyorsan felismerjék a hiánybetegségek egyik ismert tünetét.

Egy másik példa a Cushing szindróma, amely a kortizol túltermelődésével kapcsolatos, és számos bőrtünetet, például véraláfutásokat, striákat és más bőrproblémákat okozhat. Az ilyen betegségek nemcsak bőrgyógyászati vonatkozásban érdekesek, hanem endokrinológiai és szisztémás orvosi szempontból is fontosak.

A bőrgyógyászok számára az eponimák nemcsak történeti jelentőséggel bírnak, hanem praktikus szerepük is van: segítenek abban, hogy a különböző kórképeket gyorsan azonosítsák és kezelési tervet készíthessenek. Az eponimák sok esetben lehetővé teszik a gyors kommunikációt és diagnózist, hiszen egy-egy kifejezés egy hosszabb kórtörténetet és klinikai jelet összegző fogalom.

Fontos, hogy az eponimák alkalmazása során az orvosok tisztában legyenek azok történeti és klinikai vonatkozásaival, mivel ezek segíthetnek a pontosabb diagnózisban. Az eponimák nemcsak orvosi szakkifejezések, hanem kultúrtörténeti emlékek is, amelyek megőrzik a tudományos fejlődés eredményeit. Az orvosi közösség számára az eponimák egy folyamatosan változó, dinamikusan fejlődő rendszer részei, amelyek segítik az orvosokat abban, hogy minden egyes betegséget és tünetet jobban megértsenek és kezeljenek.

Hogyan lehet sikeresen bekerülni a bőrgyógyászati rezidensképzésbe, és miben rejlik a szakma mélysége?

A bőrgyógyászatba való bekerülés során az orvostanhallgatók előtt számos kihívás áll, és bár a kutatási év egyre népszerűbb lehetőség, nem elengedhetetlen feltétele a sikeres pályázatnak. A legfontosabb tényezők közé tartozik az ún. „audition” vagy „away” rotációkon nyújtott teljesítmény, ahol a hallgatók más kórházakban, intézményekben dolgozhatnak egy rövid ideig. Ezek a lehetőségek kiemelkedően fontosak, mert itt válik láthatóvá a hallgató valódi személyisége, munkamorálja és a csapatba való illeszkedése. A cél nem a helyes diagnózis felállítása – hiszen még csak tanulnak – hanem az, hogy együttműködőek, lelkesek, de ne tolakodók legyenek. A legjobb tanács ilyenkor: szenvedélyt kell mutatni a bőrgyógyászat iránt, és aznap látott eseteket még aznap este áttekinteni, tanulmányozni. Ha kutatási lehetőség adódik a rotáció alatt, akkor a részvétel és a mélyebb tanulás iránti nyitottság előnyt jelent.

Nagy jelentősége van annak, ha egy országosan ismert bőrgyógyász őszinte, erős ajánlást ír a pályázónak, esetleg közvetlenül is megkeresi a rezidensprogramokat telefonon vagy e-mailben. A sikeres pályázókra jellemző, hogy versenyképes Step 2 eredményük van, jól beilleszkednek az adott intézmény kultúrájába, keményen dolgoznak a rotációk során, nem panaszkodnak, és valódi érdeklődést mutatnak a bőrgyógyászat iránt. Azokból lesznek a legjobb rezidensek és később a legjobb szakorvosok, akik szívvel-lélekkel végzik munkájukat és folyamatosan fejlődni akarnak.

A bőrgyógyászati szakképesítés megszerzése az ún. „1 + 3” rendszer szerint történik: egyéves gyakorlat (általában belgyógyászat vagy sebészet, de elfogadható egy szélesebb körű, ún. transzicionális év is) után három év bőrgyógyászati rezidensképzés következik. A gyakorlati év nem szükségszerűen ugyanabban az intézményben zajlik, ahol a rezidensképzés történik, így a hallgatók különböző helyeken szerezhetnek tapasztalatot.

A rezidensképzés időszaka intenzív, de nem hagyományosan megterhelő – a kórházi jelenlét helyett az olvasás, tanulás és önálló felkészülés tölti ki az idő nagy részét. A bőrgyógyászati szakképzés során öt vizsgát kell teljesíteni: négy CORE vizsgát (medikai, gyermek, sebészeti/esztétikai, illetve dermatopatológiai területeken), valamint az APPLIED vizsgát, amely a gyakorlati tudás alkalmazását méri fel, és közvetlenül a képzés vége után kerül sor rá. A rezidensektől elvárt továbbá az előadások tartása, klinikai körök vezetése, oktatás, kutatás, minőségjavító projektek elvégzése, és részvétel az éves Amerikai Bőrgyógyász Társaság kongresszusán.

A bőrgyógyászat vizuális diszciplína. A „Kodachrome” képek – eredetileg egy filmtechnológia neve, ma már a bőrelváltozásokat bemutató klinikai fotók szinonimája – a rezidensképzés alapját képezik. A nehézség abban rejlik, hogy a tankönyvi képek csak a betegségek tipikus formáit mutatják, míg a való életben azok sokféle, atípusos megjelenési formát ölthetnek. Egy tapasztalt bőrgyógyász képes felismerni a gyakori betegségek ritka formáit, és nem téved abba a csapdába, hogy egy ritka diagnózist állít fel csak azért, mert a tünetek nem illenek a tankönyvi leíráshoz.

A diagnózis megerősíté

Hogyan élvezhetjük hobbijainkat olcsóbban?
Miért fontos megérteni a háború idején az egyéni élmények és a szociális kapcsolatok hatásait?
Hogyan szabaduljunk meg a ránk nehezedő gondolatoktól anélkül, hogy megpróbálnánk elűzni őket?
Hogyan erősítheted a törzsed a felfüggesztéses edzésekkel?