A kozákokról – Emlék, hagyomány és sors a versek tükrében

A kozákokról
Vitalij Dudin

Magamról
Megízleltem az tiltott gyümölcsöt,
És hát papír – készülj!
Nem egyszerű nép fia vagyok,
Az ágyról szakadt levél.
Őseim királyai becsülték,
Az államot pajzsnak tartották,
És ha az ország megmaradt volna,
Úgy lettem volna, mint ők, kozák.
Nem lett, nem teljesült, de az életben
Semmi sem történik ok nélkül,
A kozákokra nincs szükség hazánknak,
Így a tengert választottam magamnak.
El kell mondanom titokban,
Soha nem ültem nyeregben,
És a tengert, ezt a szakmát,
Választva, semmit sem bántam meg.
Érdekes országokba jártam,
Írtam valamit a léleknek,
De bennem él, akárhogy is furcsa,
A kozák gyökereim.
Nem bánok semmit,
Hadd bocsásson meg a tenger,
Hogy még a hajó kürtjében is
Hallom a paták koppanását.

Az Elba folyónál
Az Elba folyónál
Korán reggel,
A víz felett kószált a hajnal
A ködben.
A jobb parton – a kozákokra néztem,
A bal parton – egy régi hegyi falura.
A köd megrepedt, elszakadt,
Felszállt a vízörvényben, eltűnt.
A kerítés mentén nő a fű –
Derékig ér a csalán.
Az ostorok alatt a kozák
Kivezette a lovat az istállóból.
Ügyesen fésülte a sörényét, simogatta,
És egyenesen galoppal elvágtatott.
Nézett a kurenből, alulról –
A fiatalok megint lovagolnak.
Az ezüst harmat
A kert zöldjén.
Kilépett a szép leány
A kerítésen túlra,
És a vállára illesztve a hordót
Lesétált az ösvényen a patakhoz.
A forrásban tükröződik a hajnal,
A kozák a tenyeréből itatja a lovat.
A zátonyoknál a víz
Kavicsot suhogtat,
A fiatal dzsigit ügetőn engedte a lovát.
A patakhoz vezető észrevétlen ösvényen
Egy fiatal férfi követi a kozákot.
A szederbokor sűrű, a fürtök kékek,
És a csendes holtág mellett – üröm.
Két vödörrel tele
A forrásvíz.
És a fűzeken reggel
A fülemülék dalolnak.
A ló játékosan ment a pórázon,
Nem tudják, mi a mások baja.
Messze foly