Miért kerül ennyibe a demokrácia?

A demokrácia legfontosabb eleme, az választás, első ránézésre talán a legegyszerűbb és legkevésbé megterhelő cselekedetnek tűnik. Mi lehet egyszerűbb annál, mint a szavazólapot bedobni egy urnába? A választási helyiség látogatása egy vasárnap délután, a családdal, mintha egy politikától mentes, tiszta és egyszerű esemény lenne. A választási helyiségek az állam iskolái, ahol a segítők mindannyian egyszerű polgárok, akárcsak mi, akik önként választják, hogy egy kis időt áldozzanak a demokráciára. Nincs belőle haszon, csupán az a megelégedettség, hogy részt veszünk egy demokratikus szertartásban, melynek vége épp időben van a nyolc órakor kezdődő esti misére.

Ezeket az összegeket a jelöltek arra fordítják, hogy meggyőzzék a választókat, hogy hogyan kell szavazniuk. Kampányformák között szerepelnek nyilvános rendezvények, szórólapok, házról házra történő kampányolás, reklámkampányok, és egyre inkább a média és közösségi hálózatokban való helyek és láthatóság vásárlása. Az ilyen típusú kiadások az utóbbi évtizedekben folyamatosan növekedtek számos demokráciában, különösen azokban, ahol nem korlátozzák azokat.

A különbségek az Egyesült Államok és más nyugati országok, például az Egyesült Királyság vagy Franciaország között nem kulturális különbségekből fakadnak. Ha a kiadások mértéke egyenlő lenne a választások iránti közönség érdeklődésének mértékével, akkor a legnagyobb kiadásoknak a legnagyobb részvétellel kellene együtt járniuk. Az Egyesült Államokban azonban a legkevésbé aktívak a választók, míg a másik oldalon a legkevesebb pénzt költők a legnagyobb választói aktivitással bírnak. A kampányköltségek közötti különbségek tehát nem kulturális különbségekből, hanem a választási törvények hatásából adódnak, amelyek tartós és gyakran elhanyagolt hatással vannak a demokratikus folyamatok szerkezetére.

A múlt század végén a kampányok fő költségei között szerepelt a választók szállítása. Az angol parlamenti beszédeken gyakran hallani, hogy a szavazásra eljutó választóknak járt a vasúti jegy, a szállás vagy éppen a kiesett munkaidő kompenzálása. A legtöbb választás esetén a költségeket a jelölt magánvállalkozók révén viselte, és még ha ezt nem is tekintjük közvetlenül korrupciónak, érdekes megjegyezni, hogy a jelöltek számára a választók “megszerzése” gyakran magában foglalta a szállítás és egyéb kényelmi szolgáltatások biztosítását.

A mai választási kampányok alacsony költségei tehát nem azt jelentik, hogy a politikai verseny kevésbé intenzív, hanem inkább azt, hogy a törvényi szabályozások, a technológiai fejlődés és a média tájékozottabb használata mind hozzájárultak ahhoz, hogy a választási versenyek költségét jelentősen lecsökkentsék. Az alacsonyabb kiadások ellenére a politikai verseny nem lett könnyebb vagy kevesebb, csak más formákat öltött, amelyek hatással vannak a demokratikus intézmények működésére.

Hogyan támogathatjuk a demokratikus mozgalmakat, anélkül hogy megszorítanánk az új politikai erők szabad fejlődését?

A politikai csoportok finanszírozása mindig is kényes téma volt, különösen akkor, amikor az állami források felhasználása van terítéken. Hogyan biztosítható, hogy a közpénzek a valódi politikai erőket támogassák, anélkül hogy elzárnák az új, feltörekvő mozgalmak előtt az utat? Mi a legjobb módja annak, hogy egy demokratikus társadalom finanszírozza politikai csoportjait, miközben biztosítja a közvetlen, mindennapi polgári beleszólást?

A Demokratikus Egyenlőség Utalványok (DEU) rendszere egy olyan innovatív megoldás lehet, amely nemcsak lehetőséget biztosít az új politikai erők számára, hanem elkerüli azt a problémát, hogy a közpénzeket olyan szervezetek kapják, amelyek nem veszik komolyan a választási részvételt. Az elképzelt rendszer lehetőséget ad arra, hogy a polgárok évről évre eldöntsék, melyik politikai csoportoknak kívánják biztosítani a közpénzeket, és hogy milyen mértékben kívánják ezeket elosztani.

De hogyan működik ez a gyakorlatban? Először is, hogy egy politikai csoport jogosult legyen a közpénzekhez való hozzáférésre, a polgároknak legalább 1%-ának kell DEU-t felajánlania annak érdekében, hogy a csoport jogosult legyen a támogatásra. Ez a minimum küszöb olyan mértékű szabályozást biztosít, amely nem túl szigorú, de biztosítja, hogy az ilyen finanszírozás valóban olyan csoportokhoz kerül, amelyek rendelkeznek a közönség támogatásával. Például, ha egy politikai mozgalom nem kapja meg a szükséges számú DEU-t, az összes felajánlott összeg érvénytelennek minősül.

A DEU rendszer egy fontos szempontja, hogy nemcsak a kormányzó politikai erőkre vonatkozik, hanem lehetőséget ad a polgároknak arra is, hogy a politikai ellenzéket értékeljék és visszajelzéseket adjanak. A rendszer ugyanis lehetőséget biztosít arra, hogy a választók évről évre kifejezzék elégedetlenségüket, így az ellenzéki pártok is folyamatosan figyelemmel kísérhetik a közvéleményt, és próbálhatják megnyerni a polgárok bizalmát.

Ezenkívül a DEU rendszer elősegíti a politikai pártok stabilitását, mivel minden évben biztosít egy alapvető finanszírozást azok számára, akik a legutóbbi választáson sikeresen szerepeltek. Ez csökkenti a politikai rendszer ingadozását, amely akkor keletkezik, amikor a finanszírozás évente teljesen újraszámolódik. A DEU tehát nemcsak a politikai pártok számára biztosít stabil finanszírozást, hanem lehetőséget ad arra is, hogy az új politikai mozgalmak gyorsan reagáljanak és kiépítsék magukat, még akkor is, ha nem sikerült elérniük a következő választásig szükséges támogatottságot.

Fontos azonban, hogy a rendszer figyelembe vegye azt a tényt, hogy a politikai mozgalmak nemcsak pénz szükségletére támaszkodnak, hanem az elkötelezett aktivisták és tagok idejére, munkájára is. A politikai mozgalmak, különösen a baloldali profilúak, gyakran nem rendelkeznek elegendő anyagi támogatással, hogy hosszú távon fennmaradjanak, míg a konzervatívabb erők általában könnyebben találnak támogatókat, akik hajlandóak pénzügyi segítséget nyújtani. Az, hogy egy politikai mozgalom anyagi okok miatt eltűnik, azzal a következménnyel járhat, hogy a társadalom politikai palettája egyre szűkül, és egyre kevésbé tükrözi a valódi társadalmi igényeket.

Az egyetlen kérdés, ami felmerülhet, hogy mi történik akkor, ha a polgárok nem használják fel a DEU-t? Az a pénz, amelyet nem használnak fel, nem vesz el, hanem visszakerül a politikai rendszerbe. A nem felhasznált DEU-k összegét a legutóbbi választásokon sikeresen szereplő politikai pártok között osztják szét, biztosítva a rendszer stabilitását és a már meglévő politikai erők fenntartását. Ez a mechanizmus lehetőséget ad arra, hogy a közvélemény folyamatosan érdemben befolyásolja a politikai erőket, miközben lehetőséget ad a politikai tér folyamatos megújulására.