A második Trump-kormány idején az elnök támogatottsága tartósan alacsony szinten, 40% körül mozgott. A szíriai menekültek elutasítását kezdetben a terrorizmus fenyegetése indokolta, különösen a párizsi és a San Bernardinó-i merényletek után, ám ezek sokkja idővel csökkent, és az ehhez kapcsolódó politikai retorika – főként Trumpé – egyre kevésbé talált visszhangra. A közvélemény formálásában nemcsak az események intenzitása, hanem azok politikai értelmezése is döntő szerepet játszott.

2017 januárjában egy Quinnipiac közvélemény-kutatás azt vizsgálta, támogatják-e az amerikaiak a bevándorlás felfüggesztését „terrorveszélyes” régiókból, még akkor is, ha ez menekültek elutasításával jár. Ekkor 48% támogatta, 42% ellenezte az intézkedést – nem sokkal eltérve a korábbi hónap adataitól. Márciusra viszont az elutasítás már többségbe került: 55% szemben a 42%-kal. Nem lehet pontosan megállapítani, mi okozta a változást – talán a humanitárius következmények felismerése, az új információk a menekültek kockázatairól, vagy egyszerűen az, hogy a politika arcát, Trumpot egyre kevesebben támogatták.

A lényeg azonban nem ez. A lényeg az, hogy a félelemre és etnocentrikus előítéletekre épülő restriktív hozzáállás jelentősen enyhülhet, ha a közvélemény megfelelő információkat és politikai „szponzorálást” kap. Ha valóban olyan mélyen gyökerezne a társadalmi bizalmatlanság a „másokkal” szemben, akkor a menekültügyre vonatkozó közpolitikai vélemények sokkal kevésbé lennének hajlamosak az ingadozásra.

A „beutazási tilalom”, amely több muszlim többségű országból érkező emberek belépését korlátozta, folyamatosan viták tárgyát képezte. Egy Morning Consult felmérés szerint az amerikaiak 57%-a támogatta a szövetségi bíróságok döntését, amely blokkolta az intézkedés életbe lépését. Ugyanakkor, alig egy hónappal később, 60% támogatta az új szabályokat, amelyek szerint a vízumkérelmezőknek szoros családi kapcsolatot kell igazolniuk egy amerikai állampolgárral. Ez azt mutatja, hogy nem a „muszlim országokból” való származás váltott ki ellenérzést, hanem a szociális kapcsolatok hangsúlyozása vált elfogadhatóbbá. A „családi kapcsolat” kulcsfogalommá vált, és az amerikaiak többsége úgy vélte, hogy nemcsak házastársak és szülők, hanem testvérek és nagyszülők is indokolhatják a beutazást.

Ez rávilágít arra, hogy a beutazási tilalom körüli vitákban mért közvélemény-támogatottság nem képes megragadni a teljes képet. Az amerikai társadalom hozzáállása nem monolitikus – az értéke

Hogyan befolyásolják a csoportidentitások az amerikai politikai választásokat?

Az Egyesült Államok politikai kultúrája a hitvallások nemzete. A klasszikus politikai elemzések az egyéni szabadságot, az egyenlőség eszméjét és a jogállamiságot mint alapvető értékeket emelik ki, amelyek meghatározzák a közéleti vitákat és alakítják a politikai cselekvés céljait és eszközeit. Azonban egy olyan nemzetben, amely már születése óta a faji és etnikai megosztottságok mentén tagozódik, a politikai megfigyelők régóta úgy látják, hogy a szűkebb, csoportalapú identitások és ellenszenvek komoly fenyegetést jelentenek az amerikai eszmék számára. Alexis de Tocqueville már az 1830-as évek elején, a fekete rabszolgaság és az indiánok kiirtása közepette azt jósolta, hogy az amerikai demokrácia bele fog fulladni a faji háborúba és népirtásba. A polgári jogi mozgalom utáni évtizedekben Harold Isaacs az „emberek számtalan csoportosulásba történő görcsös összefogását” az amerikai rendszer egyéni alapú alapjának létezését fenyegető kihívásként ábrázolta. A XX. század végén Rogers Smith azt állította, hogy az etnikai, szexuális és vallási hierarchiák és kizárások ideológiái egyenrangú hagyományok az amerikai politikai kultúrában, amelyek továbbra is aláássák a liberális és republikánus elveket. Az ősi közösségi hovatartozás iránti vágy, amelyet az elvont elvek önmagukban nem elégíthetnek ki, Smith szerint ezen hagyományok vonzerejét magyarázza.

A mai korban a tömeges bevándorlás körüli konfliktusok új életet leheltek a régi aggodalmakba, amelyek szerint a hitvallásbeli aspirációk sebezhetőek a nacionalizmussal, előítéletekkel és a csoportok közötti szétválás folyamataival szemben. A „törzsi” identitás kérdése mostanság mindennapos téma. Vajon a csoportidentitás visszaszorítja-e az amerikaiak hitvallás iránti elköteleződését? A társadalmi-pszichológiai elméletek alapján készült kutatások az utóbbi fél évszázadban erősítik ezt az elképzelést. Bár a kutatók továbbra is fontosnak tartják az értékeket, mint a közvélemény szervező erejét, kétségek merülnek fel az emberek elkötelezettségének szilárdságát illetően azokkal az eszmékkel szemben, amelyeket elméletben vallanak.

Az amerikaiak számára elvontan elfogadott elvek – például a szólásszabadság, a korlátozott kormányzás és az egyenlőség – gyakran háttérbe szorulnak, amikor olyan kérdések merülnek fel, amelyek a társadalmi csoportok helyzetét és érdekeit érintik. A kutatások sorra igazolják, hogy a csoportidentitások és a hozzájuk fűződő attitűdök szoros kapcsolatban állnak a közpolitikai választásokkal és a választói döntésekkel. Ez az elgondolás, miszerint a csoportidentifikációk, kötődéseink és ellenszenveink dominálják a politikai döntéseinket, az utóbbi évtizedekben egyre inkább meghatározó tényezővé vált a közvéleménykutatásban. A legújabb elemzések szerint a politikai döntések leginkább a csoportok közötti verseny és státusz vagy anyagi javak elosztása köré építhetők. Miért ne alakítsuk tehát a politikai rendszert a csoportidentitások versengésére építve? A „csoportcentrikus” elméletek, amelyek a csoporthoz való tartozás és a másik csoportokkal szembeni ellenszenv alapján értelmezik a politikai választásokat, különböznek egymástól, de mindegyik hangsúlyozza, hogy a politikai döntéseinket leginkább a csoportok érdekei és státusza befolyásolják.

A csoportcentrikus elméletek közül néhány azt vallja, hogy az emberek alapvetően értéket tulajdonítanak a csoportok közötti viszonylagos státusznak és anyagi jólétnek, míg mások a csoportforrások és pozíciók hasznosságát hangsúlyozzák azok számára, akik személyes sorsukat a közösségük jövőjéhez kötik. Egyesek a csoportcentrizmust „primitívnak” tartják, és azt állítják, hogy a csoporthoz való kötődésünk biológiailag meghatározott, mivel őseink túlélését a kis, szoros közösségekben való tagságuk biztosította. Mások a politikai konstrukcióval, a csoportok határainak manipulálásával és a politikai elit stratégiáival magyarázzák a csoportidentitások kialakulását. A csoportcentrikus elméletek közös vonása, hogy az egyéni politikai választásokat alapvetően a csoportok érdekei és státusza alapján értelmezik.

Mindezek mellett fontos megérteni, hogy nem minden csoporthoz kapcsolódó hatás tekinthető „csoportcentrikusnak”. A csoportok helyzete és érdekei, illetve a csoportokkal kapcsolatos információk, amelyek alapján egy adott politikai döntést meghozunk, nem mindig pusztán a csoport státuszának és érdekeinek megértéséből fakadnak. Az információk gyakran a politikai választások során a már meglévő értékek és elvek figyelembevételével alakítják a választói döntéseket.

Mi befolyásolja valójában az amerikai közvéleményt a bevándorlás kérdésében?

A közvélemény-kutatások többsége, amelyek az amerikaiak bevándorlási politikával kapcsolatos nézeteit próbálják feltárni, ritkán veszik figyelembe azokat a finomabb tényezőket, amelyek formálják ezeket a véleményeket. Azon ritka esetekben, amikor mégis előkerülnek olyan kérdések, amelyek például a bevándorlók funkcionális asszimilációjára – például az angol nyelvtudásra vagy gazdasági hozzájárulásra – vonatkoznak, az eredmények radikálisan eltérnek az uralkodó narratíváktól: a válaszadók ilyenkor jelentősen nagyobb támogatást mutatnak a bevándorlás iránt. Ez azt sugallja, hogy az emberek hajlandóak pozitívan átgondolni véleményüket, ha információkat kapnak arról, hogy a bevándorlók képesek integrálódni az amerikai társadalomba.

Különösen érdekes, hogy a latin-amerikai származású bevándorlókkal kapcsolatos érzelmi attitűdök erősen összefonódnak az általános bevándorlás-politikai álláspontokkal. Egy egyszerű mérőeszköz, az úgynevezett „feeling thermometer” – amely azt méri, hogy az emberek mennyire kedvelnek vagy ellenszenveznek bizonyos etnikai csoportokat – jelentős prediktív erővel bír: minél „hidegebb” érzéseket táplál valaki a latinók iránt, annál kisebb valószínűséggel támogatja a bevándorlás bármely formáját, függetlenül a származási országtól. Ez nem pusztán a latinókhoz kapcsolódó attitűd, hanem egyfajta általános bevándorlásellenes érzület kivetítése egy jól látható etnikai csoportra.

Ugyanez nem igaz az ázsiai származású bevándorlók esetében. Az ázsiaiak iránti pozitív vagy negatív attitűdök nem mutatnak ugyanilyen szoros összefüggést az illegális bevándorlás megítélésével. Úgy tűnik, hogy az ázsiaiakkal kapcsolatos érzések inkább a legális bevándorlás támogatásának indikátorai, nem pedig a félelem vagy fenyegetettség kifejeződése. A fehér amerikaiakhoz fűződő „melegebb” attitűd viszont egyenletesen csökkenti minden más etnikai csoportból érkező bevándorló támogatottságát, ami az általános etnocentrizmus indikátoraként értelmezhető.

A latinók negatív percepciói gyakran épülnek olyan sztereotípiákra, mint az, hogy nem hajlandók megtanulni angolul, nem dolgoznak, és anyagilag terhelik az államot. Ezek a sztereotípiák pedig gyakran érzelmi töltettel is párosulnak. Mégis, fontos megkülönböztetni két alapvető álláspontot: az egyik szerint az emberek döntéseit az a hit vezérli, hogy bizonyos etnikai csoportok tagjai kevésbé alkalmasak a társadalmi integrációra; a másik szerint a döntések mögött mélyebb, a fehér felsőbbrendűséget féltő indulatok húzódnak meg. Az eddigi szakirodalom túlnyomórészt az utóbbi narratívát fogadta el, anélkül hogy ezt elégségesen igazolta volna.

E kutatások tanulsága azonban árnyaltabb képet fest. A latinók iránti elfogultság nagy része nem az etnikai gyűlöletre, hanem a civic fairness – az állampolgári igazságosság – eszméjére való őszinte hivatkozásból ered. Az emberek jelentős része valóban azt szeretné, hogy a bevándorlók teljesítsenek bizonyos társadalmi elvárásokat – például tanuljanak meg angolul, dolgozzanak, fizessenek adót – és amikor ilyen információkhoz jutnak, a korábban megfigyelt negatív hozzáállás gyakran jelentősen mérséklődik.

Ezek a kísérletek arra is rávilágítanak, hogy az emberek nem egyszerűen előítéletek rabjai, akik képtelenek véleményük felülvizsgálatára. Épp ellenkezőleg: az információk, értékek és hiedelmek központi szerepet játszanak az álláspontok kialakításában. Az etnikai hovatartozás gyakran csak egy heurisztika – egy gyors döntést segítő eszköz –, amelyet akkor vetnek el, amikor megbízhatóbb információ áll rendelkezésre.

Fontos azonban megérteni, hogy ez az információ csak akkor tud hatni, ha valóban eljut az emberekhez. A médiában és politikai diskurzusban domináns narratívák – különösen a latinók negatív sztereotípiáit sulykoló üzenetek – erőteljesen torzítják a valóságérzékelést. Ezek a torzulások tartósan befolyásolhatják azt, hogyan ítéljük meg a bevándorlókat, és milyen politikai döntéseket tartunk elfogadhatónak.

A jövő kutatásainak meg kell határozniuk, hogy ezek az attitűdök mennyire állnak ellen az új információknak – különösen a konzervatív, fehér amerikaiak körében – vagy csupán olyan mélyen beágyazott sztereotípiákról van szó, amelyeket az eddigi beavatkozások nem tudtak érdemben megváltoztatni. Meg kell vizsgálni azt is, hogy a funkcionális asszimilációról szóló információ milyen formában a leghatékonyabb: egyéni történeteken, adatokon, vizuális példákon vagy más kommunikációs eszközökön keresztül.

Miként befolyásolja az amerikai közvéleményt a bevándorlásról alkotott vélemény?

A bevándorlás hatásáról alkotott vélemények az amerikai közvéleményben gyakran vegyesek, és bár sok esetben a média és a politikai diskurzus egyoldalúan mutatja be a helyzetet, a valóság ennél sokkal összetettebb. A 2014-es General Social Survey (GSS) például arra kérte a válaszadókat, hogy nyilatkozzanak a bevándorlás különböző aspektusairól, mint például a munkahelyek elvételéről, a gazdaságra gyakorolt hatásáról, vagy annak kulturális következményeiről. Az eredmények nemcsak a vélemények polarizáltságát, hanem a kérdésekre adott válaszok összetettségét is tükrözik.

A válaszadók körülbelül 68%-a inkább pozitív válaszokat adott, míg 23%-uk inkább negatív véleményt formált, és 9%-uk semleges álláspontot képviselt. Az emberek leginkább a munkahelyek elvételével kapcsolatosan fejeztek ki negatív véleményt, ám még ebben a kérdésben is csak 36%-uk értett egyet ezzel, míg 42%-uk elutasította azt. Ezzel szemben, amikor a bevándorlás gazdasági hatásairól volt szó, az emberek 54%-a pozitívan vélekedett, míg mindössze 19%-uk értett egyet azzal, hogy a bevándorlás negatívan befolyásolja a gazdaságot. Hasonlóan pozitív véleményt kaptak azok az állítások is, miszerint a bevándorlás gazdagítja az amerikai kultúrát, illetve új ötleteket hoz be az országba.

A közvélemény tehát nem egységes a bevándorlás kérdésében, de a trendek és a válaszok mégis azt mutatják, hogy sok amerikai számára a bevándorlás inkább pozitív hatásokkal jár, mintsem negatívakkal. Az olyan kérdések, mint a bevándorlók által elkövetett bűncselekmények, amelyek Donald Trump retorikájában kiemelt szerepet kaptak, nem tükröződtek ennyire erőteljesen a közvéleményben. A válaszadók mindössze 21%-a vélte úgy, hogy a bevándorlás növeli a bűnözést, míg 54%-uk nem értett egyet ezzel.

A bevándorlással kapcsolatos attitűdök nemcsak az egyes politikai diskurzusok és médiahatások függvényei, hanem azoknak a mélyebb, társadalmi értékeknek is kifejeződései, amelyek az amerikai identitást alkotják. A kulturális és gazdasági tényezők mellett az amerikai értékek, mint a szabadság és az egyenlőség, alapvető szerepet játszanak a bevándorlásról alkotott vélemények kialakításában. Az amerikaiak számára különösen fontos a saját nemzeti identitásuk megőrzése, amelyet egyesek a bevándorlók kulturális hatásainak minimalizálásával próbálnak megvédeni. Ugyanakkor sokan úgy vélik, hogy a bevándorlás hozzájárul az ország nyitottságához, friss ötletekhez, és a gazdasági növekedéshez.

A politikai táborok és a különböző társadalmi csoportok közötti eltérő vélemények sokszor nem csupán a bevándorlás mértékére vonatkoznak, hanem arra is, hogy mit jelent amerikai állampolgárnak lenni. Az amerikai "etosz" fogalmát, amely a szabadságra és egyenlőségre épít, sokan a bevándorlás értékelése során hívják segítségül, mint egy olyan értékrendet, amely meghatározza, hogy kik tartoznak a nemzeti közösséghez. A politikai diskurzusok, a médiával való interakciók és a társadalmi ideológiák mind-mind hatással vannak arra, hogyan alakulnak a közvélemények, és hogyan formálódik az emberek álláspontja a bevándorlásról.

Fontos megérteni, hogy a bevándorlás kérdése nem csupán egy egyszerű politikai döntés, hanem szoros összefüggésben áll a társadalmi identitással, az egyes csoportok közötti kapcsolatokkal és a nemzeti értékekkel. Az egyes álláspontok nemcsak a gazdasági vagy kulturális hatások mérlegelésén alapulnak, hanem azon is, hogy miként határozzák meg a válaszadók saját helyüket a társadalomban. Az amerikai közvélemény nem egységes, és az attitűdök folyamatosan változnak, de a bevándorlás kérdése továbbra is meghatározó eleme lesz az amerikai politikai diskurzusnak és a társadalmi vitáknak.

Mi az a „magányos farkas” terrorista, és hogyan formálja a politikai erőszakot?
Hogyan alakítja át a vallás és politika kapcsolata az amerikai társadalmat és jogrendszert?
Hogyan manipulálják a választásokat, és miért fontos a szavazati jog védelme az amerikai politikában?
A szabad akarat ára: A világ elkerülhetetlen sorsa
Mi formálta a 2016-os iowai választásokat? A populizmus szerepe és a vidéki-urbánus ellentét