Miért fontos az ökoszid definíciója és miért van szükség annak kriminalizálására a nemzetközi jogban?

Az ökoszid, amely az emberi tevékenység következtében a bolygó ökológiai rendszereinek súlyos károsodásával jár, az egyik legnagyobb kihívást jelenti a globális környezetvédelmi jogi rendszer számára. A fenntartható jövő érdekében kulcsfontosságú, hogy az ökoszidot jogilag elismerjék és büntethető cselekményként kezeljék a nemzetközi jogban. Az ökoszid fogalmának pontos meghatározása és annak beépítése a nemzetközi büntetőjogba olyan lépés, amely segíthet megelőzni a bolygónkat fenyegető, visszafordíthatatlan környezeti károkat.

Az „ökológiai rendszerek” definíciója a biológiai közösségek és azok környezetének kölcsönös függőségére épít. E rendszerek bármely súlyos károsodása, legyen szó tengerparti vagy szárazföldi élőhelyekről, vízi vagy légköri ökoszisztémákról, az egész bolygóra kiható hatásokat eredményezhet. A jogi definíciók és törvények, amelyek az ökoszidra vonatkoznak, a bolygó ökológiai biztonságát hivatottak megóvni, és céljuk a társadalmi, gazdasági és kulturális integritás fenntartása is.

A javaslat az „ökoszid” fogalmát a következőképpen határozta meg: minden olyan cselekmény, amely súlyos, tartós vagy visszafordíthatatlan kárt okoz a környezeti rendszerekben, legyen szó légköri, vízi, földi vagy más természetes élőhelyekről. Az „intencionális” kifejezés azt jelenti, hogy a káros tevékenységet tudatosan hajtják végre, figyelembe véve annak globális kihatásait, és tudomásul véve a cselekmények szándékosságát.

Az ökoszid definíciója a következő kérdéseket is felveti: Mi történik, ha egy adott környezeti károsodás nem szándékos, de az emberi tevékenység következményeként egyes élőhelyek vagy ökológiai rendszerek súlyosan károsodnak? Mi történik akkor, ha az egyéni felelősség nem teljesen nyilvánvaló, de a hatások globálisan mégis súlyosak? Ezek olyan kérdések, amelyek további jogi fejlesztéseket igényelnek.

A nemzetközi jogban az ökoszid jogi elismerésére tett lépések az évtizedek során folyamatosan bővültek. 2019-ben Vanuatu és a Maldív-szigetek voltak az első államok, akik a Római Statútumhoz kapcsolódóan kezdeményezték az ökoszid büntetőjogi kategóriájának bevezetését. Az ezt követő évben Belgium is felvetette az ökoszid elismerésének szükségességét, mint a globális klímaválság és a bolygó ökológiai védelmének kulcsfontosságú lépése.

A 2020-as évek elején, az újabb politikai támogatások hatására, a Stop Ecocide kampány egy nemzetközi jogi szakértői panelt hozott létre, amely a korábbi definíciók és javaslatok alapján dolgozott ki egy új, pontosabb jogi meghatározást. A panel tagjai, akik a nemzetközi jog, a környezetvédelmi jog és az emberi jogok területén jártas szakemberek voltak, hónapokon keresztül dolgoztak azon, hogy olyan jogi definíció születhessen, amely minden tagállam számára elfogadható és alkalmazható.

Az ökoszid fogalmának jogi megerősítése lehetőséget ad arra, hogy a nemzetközi közösség megerősítse elkötelezettségét a Föld védelme iránt. Míg a környezeti jogok jelenleg is alapvető részei az emberi jogoknak, az ökoszid elismerése új dimenziót ad a környezetvédelem és az emberi jogok kapcsolatának. A jövőben ez a fogalom segíthet abban, hogy a bolygó megóvása érdekében a legnagyobb szennyezőket és környezeti károkozókat büntetőjogilag felelősségre lehessen vonni, elősegítve ezzel a fenntarthatóbb jövőt.

Hogyan befolyásolja a közösségi részvétel a környezetvédelmi irányelvek kialakítását?

A közösségi részvétel szerepe a környezetvédelmi döntéshozatalban már hosszú ideje a kutatások középpontjában áll. Az éghajlatváltozás és a fenntarthatóság kérdései a globális politikában olyan komplex problémák, amelyek megoldása érdekében egyre több szakértő és társadalmi szereplő elismeri a közösségi bevonás fontosságát. Az ilyen típusú részvétel nem csupán lehetőséget ad arra, hogy a társadalom különböző rétegei hangot adjanak a véleményüknek, hanem hozzájárulhat a döntéshozatal minőségi javulásához, valamint az erősebb társadalmi legitimitás kialakulásához is.

A tudományos és politikai diskurzusban számos megközelítés létezik a közösségi részvétel hatékonyságáról. Az éghajlatváltozással kapcsolatos kutatások, mint például az IPCC (Intergovernmental Panel on Climate Change) 2023-as jelentése, kiemelik, hogy a közösségi részvétel nem csupán egy kívánatos eszköz, hanem elengedhetetlen ahhoz, hogy a fenntarthatóságra vonatkozó politikák valóban működőképesek és igazságosak legyenek. A kutatók és a politikai döntéshozók számára fontos a különböző társadalmi csoportok, így a helyi közösségek, az ipari szereplők és az aktivisták közötti párbeszéd fenntartása. Az ilyen párbeszéd nemcsak az információcsere szempontjából fontos, hanem azért is, hogy minden érintett fél beleláthasson a másik álláspontjába, és közösen találjanak ki olyan megoldásokat, amelyek mindenki számára előnyösek.

A tudományos kutatások és az aktivizmus összekapcsolása is egyre inkább elterjedt megközelítés. A klímaváltozás problémájával kapcsolatos közvélemény-kutatások és a tudományos diskurzusok azt mutatják, hogy az emberek környezetvédelmi problémákra adott válaszai nemcsak az információk mennyiségétől függnek, hanem azok politikai és társadalmi kontextusától is. Például a klímakutatók és a környezetvédelmi aktivisták közötti interakciók elősegíthetik a tudományos ismeretek gyorsabb átadását a nagyközönség felé, ugyanakkor hozzájárulhatnak a társadalmi mobilizációhoz is, amely a környezetvédelmi politika formálásában jelentős szerepet játszhat.

Fontos megérteni, hogy a közösségi részvétel nem minden esetben vezet automatikusan jobb környezeti eredményekhez. A hatékony részvételhez alapvetően szükség van a megfelelő politikai struktúrákra, valamint a döntéshozók készségére, hogy valóban figyelembe vegyék a közvéleményt. Ezen kívül a résztvevők motivációi és az általuk használt eszközök is kulcsfontosságúak: azok, akik például a környezeti igazságosságért küzdenek, gyakran más módszerekkel és más prioritásokkal rendelkeznek, mint azok, akik gazdasági haszonszerzés céljából vesznek részt a döntéshozatali folyamatokban.

A politikai döntéshozatal komplexitása és az egyes érdekcsoportok közötti érdekütközések is jelentős hatással vannak a közösségi részvétel sikerére. Azok az országok, amelyek aktívan ösztönzik a civil társadalom részvételét a környezetvédelmi döntéshozatalban, hajlamosabbak arra, hogy igazságosabb és fenntarthatóbb politikai döntéseket hozzanak, mint azok, amelyek figyelmen kívül hagyják a társadalom különböző csoportjait.

Mi az ökológiai igazságosság szerepe a globális délen?

A globális dél különböző régióiban, így Afrikában és Latin-Amerikában, az ökológiai igazságosság jelentős mozgalmi és jogi kérdéssé vált. Az ottani környezetvédelmi mozgalmak a környezeti problémákat gyakran az ökológiai igazságosság szemüvegén keresztül értelmezik, hangsúlyozva a társadalmi egyenlőtlenségeket és az igazságtalanságokat, amelyek sújtják a helyi közösségeket. E mozgalmak nem csupán aktivizmusra épülnek, hanem jogi úton is igyekeznek érvényt szerezni a környezeti jogoknak: számos bírósági eljárás indult az állami és nem állami szereplők elszámoltathatóságának kikényszerítése érdekében.

A környezethez való jog gyakran kerül előtérbe ezekben a perekben, amelyekben az ökológiai igazságosság és kapcsolódó kérdések hangsúlyosan jelennek meg. Érdemes megjegyezni, hogy az ökológiai igazságosságról szóló tudományos és jogi diskurzus a globális délen már nem marginális, hanem egyre inkább központi témává válik. Ennek ellenére a jogtudományban az ökológiai igazságosság koncepcióját továbbra is árnyaltabbá kell tenni, különösen úgy, hogy beépítse a globális dél sajátos nézőpontjait, beleértve az őshonos tudást és az afrikai környezetetikai hagyományokat.

Nem szükséges elvetni a nyugati szemléletet, de nélkülözhetetlen, hogy a jogtudósok nyitottak legyenek a nem nyugati elméletek és tapasztalatok integrálására. Ez a megközelítés segíthet abban, hogy az ökológiai igazságosság koncepciója valóban tükrözze a globális dél társadalmi, kulturális és jogi sajátosságait, valamint a környezeti válságok összetett valóságát.

A globális dél környezetvédelmi kihívásai gyakran szoros kapcsolatban állnak a történelmi gyarmati örökséggel, a gazdasági kizsákmányolással és a globális gazdasági rendszerek igazságtalanságaival. Ezek a tényezők megnehezítik a környezeti jogok érvényesülését, ugyanakkor egyben a jogi küzdelmek és társadalmi mozgalmak megalapozottságát is adják. Az afrikai filozófiák, mint például az ubuntu, fontos alternatívát kínálnak a nyugati individualista szemlélettel szemben, hiszen ezek a közösségi és harmónia-központú értékek az ökológiai igazságosság új dimenzióit nyithatják meg.

Az államok és multinacionális vállalatok szerepe a globális délen komplex, gyakran ambivalens, hiszen egyaránt okozói és potenciális megoldói a környezeti problémáknak. Jogilag és politikailag is egyre több kihívással kell szembenézniük, például az igazságos környezeti eljárások hiánya vagy a felelősségre vonás nehézségei miatt. A nem kormányzati szervezetek és civil mozgalmak viszont fontos szerepet játszanak az állampolgárok jogainak védelmében, valamint a környezeti kárt okozók elszámoltathatóságának előmozdításában.

Az ökológiai igazságosság tárgyalása során nem lehet figyelmen kívül hagyni a nemzetközi és regionális jogi fórumokat sem, amelyek egyre nagyobb szerepet kapnak a globális dél országainak környezetvédelmi problémáinak kezelésében. Ezek a fórumok olyan precedenseket teremtenek, amelyek elősegítik az emberi jogok és a környezetvédelmi elvek összekapcsolását, valamint megerősítik a környezethez való jogot mint univerzális emberi jogot.

Az olvasónak tudatában kell lennie annak, hogy az ökológiai igazságosság küzdelmei sokszor nem csupán a környezetvédelemről szólnak, hanem a hatalommal való viszonyról, a gazdasági erőviszonyokról és a társadalmi egyenlőtlenségek megszüntetéséről. A jogi keretek csak akkor lehetnek hatékonyak, ha érzékenyek ezekre a komplex összefüggésekre, és ha a helyi közösségek saját hangja, tapasztalatai és értékei érvényre jutnak.

Hogyan működik Brazíliában a natív növényzet védelme és helyreállítása?

Brazília fő környezetvédelmi politikái, amelyek a legtöbb jogszabály és normatív aktus alapját képezik, a 1980-as évekre vezethetők vissza, amikor is életbe lépett a Nemzeti Környezetvédelmi Politika (NEP), amelyet a 6938-as szövetségi törvény szabályozott 1981-ben. A NEP fontos strukturális változásokat hozott, lefektetve a jogszabályi keretet, amely ma is érvényben van, beleértve az ökoszisztémák védelmét és helyreállítását, valamint a környezeti zónázást e célok elérése érdekében. A 2000-es években a deforestáció és a környezeti degradáció elleni küzdelem sürgető érzéke nagy lendületet adott olyan ágazati környezetvédelmi terveknek, mint a Jogi Amazonas Deforációjának Megelőzési és Ellenőrzési Akcióterve (APPDLA), amely következő évtizedben drámaian csökkentette a deforestációs arányokat. Ezt a teljesítményt nagy sikernek tekintik. A 2012-es Erdőtörvény (Lei n. 12,651, 2012) az egyik legfontosabb jogszabály a környezetvédelmi törvények láncolatában, amely szilárd alapot biztosít a vidéki ingatlanok őshonos növényzetének hiányosságainak szabályozására. A törvény értelmében a vidéki ingatlanok minimális őshonos növényzeti százalékos arányát országos szinten kötelezővé tették, úgynevezett "jogi rezervátumok" és "állandóan védett parti területek" formájában, a biome-ként meghatározott egyedi követelményekkel. Az Amazonas biome-ja volt az, ahol a legnagyobb megőrzési követelményeket írták elő, itt akár 80%-ban is meg kellett őrizni az őshonos növényzetet, néhány törvényi kivétellel.

A PES törvény bevezette a 8629-es törvény 10. cikkelyének V. pontját is, amely kimondja, hogy az őshonos növényzet többlete nem használható fel földreform céljából, így a jogilag védett területek nem kerülhetnek kisajátításra. Gyakorlatilag az Erdőtörvény, az APPDLA és a PES törvények a környezetvédelmi kormányzás kulcsfontosságú eszközeivé váltak Brazíliában, lehetővé téve a deforestáció jobb nyomon követését és pénzügyi ösztönzőket biztosítva a védelmi intézkedésekhez. Annak ellenére, hogy teljes körű alkalmazásuk számos kihívással szembesült, a RER regisztrációs szintje magas.

Az őshonos növényzet védelmének és helyreállításának tényleges végrehajtása ugyanakkor nem mentes a problémáktól. Az Erdőtörvény, bár sok szempontból az egyik legfontosabb normatív eszköz, mégis részleges sikernek tekinthető, és attól függően, hogyan vizsgáljuk, akár teljes kudarcnak is nevezhető. A védelmi intézkedések tekintetében igaz, hogy az APPDLA 2004-es kezdete óta rendkívül jól alkalmazták, és jelentősen csökkentette a deforestációt. Azonban a 2014-es gazdasági válság és a következő években hozott környezetvédelmi politikák negatív hatásai ezt a trendet visszafordították.

A REDD+ projekteket a piacon két megközelítésben hajtják végre: a Tervezett Deforestáció Elkerülése (APD) és a Véletlen Deforestáció Elkerülése (AUD) módszerekkel. Az APD esetében a deforestációs ügynök az a földtulajdonos, aki lemond a jogilag engedélyezett erdőirtásról, míg az AUD azt jelenti, hogy a deforestáció illegálisan történik, gyakran a földtulajdonos beleegyezése nélkül, másodlagos ügynökök révén. Mindkét megközelítés jelentős jogi lehetőségeket biztosít a projekt további fejlesztésére. Az APD és AUD modellek is relevánsak az adott régiók helyi környezetvédelmi helyzetétől függően, különösen az Amazonasban, ahol a deforestáció nagy része illegális.

Az őshonos növényzet helyreállítása és az állami erdészeti szabályozás terén továbbra is komoly kihívások állnak. Az ERP-k teljes alkalmazása és hatékony végrehajtása azonban csak akkor valósulhat meg, amikor a helyi környezetvédelmi ügynökségek befejezik a RER adatbázis teljes elemzését, amelyben a földtulajdonosok geolokációval ellátott információkat nyújtanak be ingatlanjaikról. Jelenleg azonban a kutatások azt mutatják, hogy hat brazil államban még nem szabályozták megfelelően az ERPs-t, míg azokban az államokban, amelyek már szabályozták, csupán tíz alkalmazza sikeresen a programot.