A technológia fejlődése radikálisan átalakította a munkaerőpiaci toborzási gyakorlatokat, különösen a videóinterjúk révén. Az ilyen típusú interjúk elterjedése, különösen a COVID-19 világjárvány után, új kérdéseket vet fel a hatékonyság és az emberek közötti interakciók minősége tekintetében. A videóinterjúk előnyei és hátrányai éles ellentétet képeznek a hagyományos, személyes találkozókkal szemben. Bár sokan úgy vélik, hogy a videó alapú beszélgetések csökkenthetik az idő- és helyhez kötöttséget, számos kutatás rávilágít arra, hogy a videóban zajló interakciók más módon formálják a közvetített információkat és befolyásolják a döntéshozatalt.

Egyes tanulmányok azt mutatják, hogy a videóinterjúk során alkalmazott értékelési mechanizmusok jelentősen eltérnek a személyes interjúkétól. A kutatók, mint Baker, Burns és Reynolds Kueny (2020) azonosították, hogy jelentős eltérések vannak a videós és személyes interjúk során az alkalmazottak értékelésében, különösen azok számára, akik a videóinterjút szemlélik. A vizuális és verbális jelek, mint a testbeszéd, a szemkontaktus, vagy akár az interakciós stílus, amelyet az interjúalanyok alkalmaznak, különböző módon jelennek meg a képernyőn, mint a valóságos helyszínen. Így, bár a videótechnológia gyakran gyorsabb és kényelmesebb megoldást kínál, nem biztos, hogy ugyanazokat az érzelmi és társadalmi dinamikákat hozza létre, mint a személyes találkozók.

A közvetített kommunikáció sajátos vonásai az interjúk során nem csupán a toborzás hatékonyságát befolyásolják, hanem az interjúalanyok által keltett benyomások is másképp alakulnak. A videó interjúkon történő személyes jelenlét hiánya azt is jelenti, hogy az interjúalanyok gyakran más módon reagálnak a szociális jelenlét és a benyomáskezelés kérdéseire. A Gergen és munkatársai (2004) által felvázolt dialógus-elmélet arra világít rá, hogy a személyes interakciókban az egyének dinamikusan alkalmazkodnak egymás közvetlen jeleihez, míg a videókon történő interakciókban ezek a visszajelzések korlátozottak. A „szociális jelenlét” elmélete, amelyet Basch és társai (2020) vizsgáltak, azt is sugallja, hogy a videó-interjúk során kevesebb az empátia és az érzelmi rezonancia, amit az interjúalanyok tapasztalhatnak, mivel a technológiai közvetítés az emberi kapcsolatokat eltávolítja a közvetlen fizikai és érzelmi élményektől.

Fontos megérteni, hogy a videóalapú toborzás és interjúztatás egy olyan új, technológiailag közvetített formát hoz létre, amely szoros kapcsolatban áll a társadalmi normákkal, amelyek viszont hatással vannak az interakciók formájára és eredményeire. A videóinterjúk során az interjúalanyok nemcsak a szavakkal, hanem a nem verbális jelekkel is dolgoznak – például a testbeszéddel, az arckifejezésekkel és a hangszínnel –, de mindezek a jelek sokszor nem kerülnek megfelelően rögzítésre vagy értékelésre a digitális közvetítés során. A kutatás ezen aspektusa különösen fontos a pszichológiai és klinikai kontextusokban, ahol az érzelmi reagálások és a terapeuta-páciens interakciók minősége döntő lehet. A technológiai közvetítettség tehát számos tényezőt befolyásolhat, amit az alkalmazottak, a terapeuták és a páciensek egyaránt érzékelhetnek.

Emellett az olyan szociális és érzelmi dinamikák, mint a "szociális jelenlét" és a "benyomáskezelés", alapvető szerepet játszanak abban, hogyan élik meg a résztvevők az interakciót. A kutatások azt mutatják, hogy a videó alapú interjúkban a nők gyakran másképp élik meg a szituációt, mint a férfiak, ami részben a technológiai médiák hatására történő eltérő érzelmi reakcióknak köszönhető. Ennek a jelenségnek a mélyebb megértése különösen fontos lehet a munkahelyi toborzási gyakorlatok és a pszichológiai tanácsadás szempontjából, ahol a közvetített érzelmi tapasztalatok befolyásolhatják a döntéseket.

Ezeket a tényezőket figyelembe véve fontos tisztában lenni azzal, hogy bár a technológia kétségtelenül hatékonyabbá teszi az interjúkat, a hagyományos, személyes találkozókat nem lehet teljes mértékben felváltani. A videóinterjúk során a részletes nem verbális visszajelzések, az érzelmi rezonancia és az empátia különösen fontos szerepet kapnak. Ezen kívül a videóinterjúk alkalmazása a munkaerőpiacon is új normákat teremt, amelyeknek a jövőbeli fejlesztése során a szociális és érzelmi tényezőket is figyelembe kell venni. Az ilyen típusú interakciók során szerzett tapasztalatok segíthetik a munkáltatókat abban, hogy jobban megértsék, hogyan érhetnek el pozitív, tisztességes és hatékony toborzási eredményeket egy digitálisan közvetített világban.

Hogyan működik a kapcsolódás a virtuális terápiás térben?

Giovanna mindennapi tevékenységei azzal a változással szembesültek, amelyet az emberi vészhelyzeti válaszok frontvonalán dolgozó szakemberek tapasztalnak. A saláta nem volt releváns a folyamatunk szempontjából, ám számomra, ebben az időszakban, amikor a saját munkám természetét próbálom megérteni, mégis figyelemre méltó pillanattá vált. A távterápiás munka és a virtuális iroda viszonya egyike azon területeknek, amelyet ebben a fejezetben szeretnék megvizsgálni. A világ kicsi hely, és a telementális egészségügy világában még kisebbnek tűnik. Egy sor különböző világ létezik benne. A terápiás irodám virtuális, és ebben a virtuális térben meglepően tágas. Fyzikai térben azonban kompakt—elég nagy csupán számomra, egy állóasztallal, ergonómikus székkel, két számítógépernyővel, egy iratszekrénnyel, egy lámpával és egy nagyon magas fikuszfával. Ugyanakkor, mint egy varázslatos doboz, a virtuális irodám minden egyes kliens belépésével változik—méretében és formájában egyaránt.

Az én virtuális terápiás világomban a fő fókuszban a "csatlakozás" folyamatának vizsgálata áll. A csatlakozás, azaz a terapeutikus szövetség kialakítása alapvető a sikeres terápia kimenetele szempontjából. Bár a csatlakozás fogalma az elmúlt évtizedekben egyértelműen ismertté vált—legyen szó az intuitív megértésről vagy a közös faktorok irodalmáról—az interakciók mikromomentumai gyakran rejtve maradnak. Más szóval, nem tudjuk olyan jól, ahogyan gondolnánk, hogyan működik a „csatlakozás”, különösen akkor, amikor az információs és kommunikációs technológiákon keresztül történik.

A virtuális terápiás térben való csatlakozás nem csupán technikai kérdés, hanem szemléletformáló kihívás. A különböző kommunikációs csatornákon keresztül, például videón vagy hangfelvételen, új formákat kell kialakítanunk a kapcsolódásra. Fontos, hogy felismerjük, hogy a távterápia során nem mindig rendelkezünk azzal a szokásos rendszerszintű információval, amelyre az emberi interakciókhoz szokott terapeuta építhet. A virtuális térben való csatlakozás nem a megszokott jelekkel vagy viselkedésekkel történik. A legtöbb ügyfelem, akikkel virtuálisan dolgozom, akikkel sosem találkoztam személyesen, egy-egy külön világot alkotnak a képernyőn. Egyesek preferálják a videóhívásokat, mások inkább csak hangot, míg ismét mások, privát szempontok miatt, valamilyen módon elkerülik a képi kapcsolatot.

A különböző preferenciák mellett a távterápia egyik előnye, hogy az ügyfelek otthonukban maradhatnak, elkerülve a commutálás, gyermekfelügyelet vagy egészségügyi elővigyázatosság terheit. Ezen túlmenően a személyes találkozásokat sokak számára szorongásos élménnyé válhatnak, így a video vagy hang alapú beszélgetések sokak számára oldottabbá, kevésbé stresszesebbé teszik a terápiás folyamatot.

Mégis, az egyesült államokbeli távterápiás tapasztalatom azt mutatja, hogy a rendszerelméletben képzett terapeutaként külön figyelmet kell szentelnem a csatlakozás mikroszintű interakcióinak. Ez a fajta „csatlakozás” nem csupán a hagyományos technikai eszközök alkalmazását jelenti, hanem azt a fajta rugalmasságot és innovatív hozzáállást is, amely lehetővé teszi az ügyfelek teljesebb megértését, anélkül, hogy a fizikai tér adta szociális jelekre hagyatkoznánk.

A csatlakozás, ahogy Minuchin és Fishman (1981) is hangsúlyozzák a családterápiás technikákban, nem technika, hanem inkább hozzáállás. Ezt az „attitűdöt” mint egyfajta köteléket kell megértenünk, amely lehetővé teszi az ügyféllel való interakciót, még akkor is, ha az a virtuális térben zajlik. Ez az attitűd segíti a terapeutát, hogy elfogadja a család rendszerszintű dinamikáját, miközben fenntartja a szabadságot a „kikapcsolódásra” is, ha az szükséges.

A távterápiás kapcsolódás egyik különlegessége a virtuális közvetítés használata. Sokszor tolmácsok segítségével dolgozom, hogy olyan nyelveken kommunikáljak, mint spanyol, portugál, arab vagy albán, amelyek alapvetően nem az anyanyelveim. Ez a folyamat teljesen új típusú kihívásokat hoz a csatlakozásban, mivel a kommunikációs jelek és a kultúrák közötti különbségek is megjelennek a virtuális térben, új dimenziókat adva a terápiás munkához.

A virtuális távterápiás munka hatékonysága tehát nem csupán technikai tudást, hanem a kapcsolódás mikroszintű interakcióit is megköveteli. Az a terapeuta, aki képes a virtuális térben a megfelelő mikromozzanatokra reagálni, sokkal sikeresebben tudja segíteni ügyfeleit abban, hogy a terápiás folyamat ne csupán adatcsere legyen, hanem valódi kapcsolat is.

Hogyan végezhetünk adatkezelést fájlokkal Fortran programozási nyelven?
Hogyan segíthetnek a metaforikus eszközök az online családterápiában a verbális kommunikáción túl?
Hogyan alkalmazhatók a felügyelt gépi tanulási módszerek az algoritmusos kereskedésben?
Hogyan befolyásolja az aktin dinamikája a sejtmozgást és a patogén terjedést?
Miért fontos a távoli érzékelés és a GIS integrálása?
Milyen összefüggések és motívumok jellemzik az úgynevezett „magányos farkas” terrortámadásokat?