A nem invazív tesztek kulcsfontosságú szerepet játszanak az alkoholos májbetegségek (ALD) diagnosztizálásában, mivel segítenek pontosan mérni a máj állapotát és előre jelezni a betegségek lefolyását. Az egyik legelterjedtebb módszer a máj keménységének mérését célzó tesztek, mint például a máj szövettani merevségének vizsgálata, mely bár rendkívül pontos, a hozzáférhetősége és költségei korlátozottak, különösen az alkoholos eredetű májbetegségekkel (ALD) kapcsolatosan. Az olyan tesztek, mint a FIB-4 és a transziens elasztográfia (TE) figyelemre méltó érzékenységgel és negatív prediktív értékkel rendelkeznek. Ha bármelyik vagy mindkét teszt arra utal, hogy előrehaladott fibrózis vagy cirrózis van jelen, további vizsgálatok, például mágneses rezonanciás elastográfia (MRE), szabadalmaztatott szérum tesztek vagy májbiopszia végezhetők el, orvosi döntés és/vagy a beteg választása szerint.

A különböző nem invazív tesztek az ALD diagnosztizálásában egyes esetekben különböznek egymástól, de mindegyik célja, hogy a máj állapotát minél pontosabban tükrözzék. Az ilyen tesztek közé tartoznak például a szérum marker vizsgálatok, mint a FIB-4, az ELF (Enhanced Liver Fibrosis) és a FibroTest. A transziens elasztográfia, amely a máj merevségét méri, szintén elterjedt eljárás, és különösen hasznos lehet a betegségek előrehaladásának monitorozásában. A legújabb kutatások azt mutatják, hogy a mágneses rezonanciás elastográfia rendkívül magas érzékenységgel és specifitással rendelkezik, így ez az egyik legpontosabb módja annak, hogy meghatározzuk a májbetegség stádiumát.

Fontos, hogy az alkoholos májbetegség diagnózisát ne csak a tesztek alapján állítsuk fel, hanem az orvosi történet, a beteg által tapasztalt tünetek és a kórtörténet is meghatározó szerepet játszanak. Az alkoholhasználati rendellenesség (AUD) szintén szoros kapcsolatban áll az alkoholos májbetegségekkel, és az alkoholos fogyasztás mértéke alapvetően befolyásolja a betegség progresszióját.

A diagnózis felállításához az Amerikai Pszichiátriai Társaság ötödik kiadása szerinti alkoholhasználati zavar (AUD) meghatározása szükséges, mely 11 kritérium közül legalább kettő teljesülése esetén tekinthető érvényesnek, és az előző 12 hónapos időszakra vonatkozik. Az ilyen típusú diagnózisnál az AUDIT (Alkoholhasználati Zavar Azonosító Teszt) elnevezésű kérdőív hasznos eszközként szolgál. A kérdőív önbevallásos válaszai alapján a skálán mért pontszám alapján az AUD diagnosztizálása történik.

A szűrési protokollok az AUD és az alkoholos májbetegség (ALD) azonosítására az Egyesült Államokban egyre inkább bevett gyakorlatot jelentenek. A prevenciós ajánlások szerint minden felnőtt számára ajánlott a szűrés elvégzése, minden orvosi találkozón. Ha valaki AUD-val rendelkezik, akkor szükséges további vizsgálatok elvégzése, beleértve a májbiokémiai teszteket és a máj ultrahang vizsgálatot. Azok számára, akiknél előrehaladott fibrózis vagy cirrózis állapota áll fenn, hepatológushoz történő beutalás szükséges.

Fontos megjegyezni, hogy az AUD kezelése az alkoholos májbetegség spektrumának kezelésével párhuzamosan történik. A kezelési stratégiák az alkoholos betegek számára különböznek, és a kezelési tervet az alkoholhasználati zavar súlyossága szerint alakítják ki. A mild AUD esetén elégséges lehet rövid beavatkozás és tanácsadás, míg súlyos AUD esetén szükséges a szakértői segítség, például egy szenvedélybetegségekkel foglalkozó csapat bevonása.

A különböző farmakoterápiás lehetőségek is szerepelnek a kezelési palettán. Az FDA által jóváhagyott gyógyszerek közé tartozik a diszulfiram, naltrexon és az akamprosát. Ezek a szerek más-más mechanizmusokon keresztül csökkenthetik az alkohol iránti vágyat, de fontos megemlíteni, hogy a gyógyszerek hatékonysága és biztonsága alkoholos májbetegségek esetén eltérhet. Mivel a diszulfiram a májban metabolizálódik, el kell kerülni az alkalmazását ALD-ben szenvedő betegek számára. Az akamprosát, mivel nem terheli a májat, valószínűleg a legbiztonságosabb alternatíva. A baclofen, gabapentin és topiramát szintén biztonságos nem FDA által jóváhagyott lehetőségek közé tartoznak.

A másik lényeges tényező az alkohol megvonás kezelésének megfelelő irányítása, különösen akkor, ha a páciens kórtörténetében szerepel az alkohol megvonási szindróma (AWS). A kezelés során a benzodiazepinek alkalmazása lehetőséget biztosít a megvonási tünetek, például a rohamok és a delirium tremens megelőzésére. Ha a beteg állapota nem javul, intenzív osztályos kezelésre is szükség lehet.

A kezelés sikerének kulcsa az integrált gondozás, amely egyesíti az alkoholhasználati zavar kezelését és a májbetegség kezelését egy holisztikus megközelítésben. A hepatológusok és az addiktológiai szakemberek közötti szoros együttműködés elősegíti a betegek kezelését, csökkenti az alkoholhasználatot, javítja a májbetegség lefolyását és növeli a betegek túlélési esélyeit.

Hogyan kezeljük a sigmoid volvulust idős betegeknél és milyen további lépések szükségesek?

A sigmoid volvulus egy ritka, de potenciálisan életveszélyes állapot, amely gyakran idősebb betegek körében fordul elő, különösen azoknál, akik demenciában szenvednek. A következő eset azt illusztrálja, hogyan kell kezelni ezt az állapotot, valamint a kezelés utáni további teendőket.

Egy 82 éves férfi, akinek demenciája van, hasi görcsökkel, puffadással és székrekedéssel jelentkezett ápolási otthonából. A fizikális vizsgálat stabil állapotot mutatott, de a beteg hasi puffadása súlyos volt, peritonitis jelei nélkül. Az abdominális röntgen egy masszívan kitágult colon szakaszt mutatott, amely a kismedencéből a rekeszizomig terjedt, és a CT-vizsgálat megerősítette a diagnózist. A kérdés, hogy mi a pontos diagnózis és az elsődleges kezelés? Hogyan kezeljük az állapotot a sikeres kezdeti kezelés után?

A beteg sigmoid volvulust mutat, amely nem jár peritonitis-szel vagy bél ischémiával. Az elsődleges kezelés az újraélesztés és a sigmoid detorsiója, amelyet sigmoidoszkópiával vagy kolonoszkópiával végeznek (szükség esetén rektális cső beültetésével). A detorsió sikeres végrehajtása után bélkészítést alkalmaznak a fél-elektív sigmoidectomiához ugyanazon a kórházi tartózkodás alatt. Ha az endoszkópos detorsió nem sikerül, az azonnali sebészeti beavatkozást indokolja.

A sigmoid volvulus kezelése különös figyelmet igényel, mivel a korai felismerés és a gyors kezelési lépések döntőek a sikeres gyógyulás érdekében. Az endoszkópos detorsió a preferált módszer, mivel gyors és kevésbé invazív, azonban ha nem eredményes, azonnali sebészeti beavatkozásra van szükség. A betegek előkészítése a műtétre az emésztőrendszeri stabilizációval kezdődik, és ezt követi a sigmoidectomia, amelynek célja a bél mozgásának helyreállítása és a volvulus ismételt kialakulásának megakadályozása.

A kezelést követően a beteg további figyelmet igényel, különösen az újabb volvulus kialakulásának megelőzése érdekében. A sebészeti kezelés után a betegek gyakran hosszú távú gondozást igényelnek, különösen ha demenciában szenvednek, mivel ezek az állapotok befolyásolhatják a betegek állapotának folyamatos monitorozását és a rehabilitációs intézkedéseket. A korai felismerés és a szoros nyomon követés elengedhetetlen a komplikációk minimalizálása érdekében.

A sigmoid volvulus kezelésének másik kulcsfontosságú része a bél előkészítése a műtéti beavatkozás előtt. Bár az endoszkópos kezelés lehetőséget ad a gyógyulásra anélkül, hogy műtéti beavatkozásra lenne szükség, az esetek egy részében azonnali sebészeti beavatkozás válhat szükségessé. A bélkészítés elősegíti a műtét sikerét és csökkenti a szövődmények kockázatát. Ezen kívül a betegeket a műtéti beavatkozás előtt és után folyamatosan monitorozni kell, hogy elkerüljék a postoperatív szövődményeket, mint például a fertőzéseket, vérzés vagy bélrendellenességek.

Az állapot kezelésekor fontos figyelembe venni, hogy az endoszkópos kezelést követően a betegek gyakran igényelnek hosszú távú orvosi felügyeletet. A sigmoid volvulus újbóli kialakulásának megelőzésére gyakran szükséges sebészeti beavatkozás, különösen akkor, ha az endoszkópos kezelés nem vezet tartós eredményre. Ilyen esetekben a végleges műtéti megoldás lehet a sigmoidectomia, amelynek célja a bél anatómiai helyreállítása és a jövőbeni volvulusok megelőzése.

Endtext