Deutsch
Francais
Nederlands
Svenska
Norsk
Dansk
Suomi
Espanol
Italiano
Portugues
Magyar
Polski
Cestina
Русский
A szuperkritikus víz gázosítása, mint olyan, egyre inkább a fenntartható energiaforrások középpontjában áll, különösen a hidrogéntermelés és a biomassza átalakításának területén. A szuperkritikus állapotú víz, amely a kritikus hőmérséklet és nyomás fölött működik, lehetővé teszi az organikus anyagok gyors és hatékony lebontását, miközben minimalizálja a káros melléktermékek keletkezését. Az ezzel a technológiával kapcsolatos kutatások különböző biomassza típusok – például cellulóz, glükóz, lignin és egyéb szerves vegyületek – átalakítására összpontosítanak, mivel ezek jelentős forrást jelenthetnek az alternatív energia termelésében.
A hidrogéntermelés szempontjából a szuperkritikus víz gázosítása különösen érdekes, mivel a víz ebben az állapotban erőteljes reakcióképességgel rendelkezik, ami lehetővé teszi a szerves anyagok gyors lebontását és a hidrogén gyors felszabadulását. A hidrogén előállítási folyamatok során a víz nemcsak reaktánsként, hanem katalizátorként is működhet, elősegítve a kívánt kémiai átalakulásokat. A gázosítási reakciókban kulcsszerepet játszanak különféle katalizátorok, melyek optimalizálják a hidrogéntermelést és csökkentik a nem kívánt melléktermékek keletkezését. A nemesfémek, mint például a palládium (Pd), platina (Pt) és ródium (Rh), gyakran alkalmazott katalizátorok, de a nem nemesfémek, például nikkel (Ni) és cink (Zn) alapú katalizátorok is rendkívül hatékonynak bizonyultak.
A kutatások szerint a különböző szerves anyagok, mint a glükóz, lignin és a mikroszálas algák, különböző reakcióképességgel rendelkeznek a szuperkritikus vízben. A mikroszálas algák gázosítása különösen érdekes, mivel az algák olyan bioanyagokat tartalmaznak, amelyek könnyen átalakíthatók hidrogénné, miközben az algák gázosításával egyúttal szén-dioxid-semleges alternatív energiaforrást is biztosíthatunk. Az algák és más biomasszák szuperkritikus víz gázosításával történő hidrogéntermelése az egyik legígéretesebb jövőbeli energiaforrás lehet.
A szuperkritikus víz gázosítása során a reakciók hőmérséklete és nyomása nagyban befolyásolják a termékek eloszlását. A folyamatot tovább optimalizálhatják a megfelelő reakcióidő és a megfelelő katalizátorok kiválasztásával. Az ilyen típusú gázosítási reakciók során a hidrogén mellett metán, szén-dioxid és egyéb kisebb szénhidrogének is keletkezhetnek. A megfelelő katalizátorok és operációs körülmények alkalmazása jelentősen csökkentheti a melléktermékek mennyiségét, miközben növeli a hidrogéntermelés hatékonyságát.
A katalizátorok szerepe a szuperkritikus víz gázosításában nemcsak a reakciók sebességére van hatással, hanem a folyamat gazdaságosságára is. A katalitikus gázosítási reakciók alkalmazása lehetővé teszi a reagáló vegyületek szelektív átalakítását, amely különösen fontos az olyan komplex szerves anyagok esetében, mint a cellulóz és lignin, amelyek önállóan nem képesek hatékonyan gázosodni szuperkritikus vízben.
A szuperkritikus víz gázosításának alkalmazási területei széleskörűek, az ipari szintű hidrogéntermelésen túl, az élelmiszeripari hulladékok, szennyvizek és egyéb szerves anyagok kezelésére is alkalmazható. A szennyvíz gázosítása például nemcsak a biológiai anyagok ártalmatlanítását szolgálja, hanem hasznos energiát is termel, miközben csökkenti a környezetre gyakorolt káros hatásokat. A különféle szerves anyagok szuperkritikus vízben való gázosítása nemcsak energetikai szempontból, hanem környezetvédelmi szempontból is kiemelkedő fontosságú, mivel lehetőséget ad a hulladékok újrahasznosítására és a fosszilis tüzelőanyagok helyettesítésére.
Az ipari alkalmazások terjedésével és a technológia fejlődésével a jövőben még inkább lehetőség nyílik a szuperkritikus víz gázosításának hatékonyságának növelésére, az új katalizátorok kifejlesztésére és az optimalizált működési körülmények alkalmazására. Az ilyen típusú kutatások és fejlesztések nemcsak az ipar számára nyújtanak előnyöket, hanem hozzájárulnak a fenntartható és tiszta energiaforrások elterjedéséhez, amely elengedhetetlen a globális energia- és környezetvédelmi célok eléréséhez.
Miért fontos a hidrotermális deoxigénálás mikroszintű alga biokőolajban?
A hidrotermális deoxigénálás (HDO) kulcsfontosságú technológiai lépés a mikroszintű alga biokőolajának fejlesztésében. Az alga biokőolajának deoxigénálása különböző kémiai reakciók és mechanizmusok révén történik, melyek mind a biológiai, mind a kémiai összetevők tisztításában és átalakításában játszanak szerepet. A deoxigénálás alapvetően három fő reakciót foglal magában: dekarboksilezés (DCX), dekaroniláció (DCN) és hidro-oxigénmentesítés (HDO).
A dekarboksilezés során két oxigénatom távozik az alkánok képződése mellett, miközben egy szénatom is elveszik, szén-dioxid formájában. A dekaroniláció hidrogén jelenlétében történik, mely során oxigén távozik szén-monoxid és víz formájában. Ezzel szemben a hidro-oxigénmentesítés során jelentős mennyiségű hidrogént fogyasztunk, de az oxigén csupán víz formájában távozik, és az alkánok képződnek, miközben nincs szénveszteség. Ezek a reakciók különböző kémiai útvonalak révén történnek, amelyek alapvetőek az alga biokőolajának további feldolgozása és értékesítése szempontjából. A HDO reakciók egyébként több különböző típusú fenolos vegyületet is érintenek, melyekben legalább egy hidroxilcsoport található, és amelyek gyakran jelen vannak az alga biokőolajban.
A fenolos vegyületek deoxigénálása általában három fő mechanizmuson keresztül valósul meg: közvetlen deoxigénálás (DDO), hidrogénezés-dehidratáció (HYD) és tautomerizáció-deoxigénálás. A DDO során a C(sp2)-OH kötés hidrogénolízis útján hasad, deoxigénezett aromás vegyületek keletkeznek. A HYD útvonal a fenolos gyűrű hidrogénezésével kezdődik, amelyet a hidroxilcsoport C(sp3)-OH kötésből történő eltávolítása követ, ami ciklikus szénhidrogéneket eredményez. A tautomerizációs mechanizmus során a C(sp3)-O kötés C(sp2)-O kötésre alakul, ami csökkenti az aktiválási energia szintjét, ezáltal elősegítve a C–O kötés hasadását.
A biokőolaj deoxigénálása terén az elmúlt években jelentős előrelépések történtek, különösen a bifunkcionális katalizátorok alkalmazásával, melyek hidrogénezési és sav-bázis reakciók központjaiként működnek. A különböző zeolitikus katalizátorok, valamint az átmeneti fémek és nemesfémek felhasználása tovább növeli a HDO reakciók hatékonyságát. Ezen kívül a mikroszintű alga biokőolajának hidrolízisére vonatkozó kutatások is előtérbe kerültek, különösen a hidrotermális környezetekben végzett deoxigénálás kapcsán, ami szintén új irányokat kínál az ipari alkalmazások számára. Az alga biokőolaj és az oxigénnel rendelkező vegyületek deoxigénálása fontos része a jövőbeli fenntartható üzemanyagok előállításának.
A hidrotermális víz (HTW) szerepe ezen reakciókban különösen kiemelkedő. Az HTW, amely a víz szuperkritikus vagy alatti állapotában található, ideális oldószerként működik az organikus vegyületek számára, mivel alacsony dielektromos állandóval rendelkezik, így képes oldani a nem poláris organikus vegyületeket. Az ilyen környezetek elősegítik a reakciók gyors lefolyását, mivel az alacsony viszkozitás és a magas diffúziós sebesség gyorsítja a hőátadást és a tömeghordozást. Ezen kívül az HTW, mivel a víz ionos tulajdonságai is változnak a hőmérséklet növelésével, képes acidikus közegként működni, amely elősegíti a savas katalizált reakciókat, például a szénhidrátok és alkoholfélék dehidratációját.
A hidrotermális víz nemcsak az organikus oldószerekhez viszonyítva javítja a tömeghordozást, hanem a reakciók szelektivitását is növeli. Egyes kutatások szerint a víz jelenléte javítja a szubkritikus víz reakciók hatékonyságát, és elősegíti a hidrogén diffúzióját a fémfelületekhez, amely fontos tényező a hidrogénezési reakciókban, például a fenol HDO reakcióiban. Ezen kívül az emulziós rendszerek alkalmazása, ahol az olaj és víz keveréke növeli a hatékonyságot, mivel az emulzió fokozza a katalizátor és az oxigénnel rendelkező molekulák közötti ütközéseket.
A kutatások és kísérletek alapján kiderült, hogy az HTW szuperkritikus állapotban történő alkalmazása jelentős mértékben csökkentheti a tömeghordozási korlátokat, mivel a reakciók kinetikai elemzése alapján alacsonyabb a diffúziós és tömeghordozási ellenállás, mint folyékony víz esetén. Ezen előnyök lehetőséget biztosítanak arra, hogy az alga biokőolajának deoxigénálása még hatékonyabbá váljon, különösen olyan ipari alkalmazásokban, ahol gyors reakciókat és magas szelektivitást igényelnek.
Mindezek mellett fontos, hogy az ipari alkalmazások szempontjából megfelelő katalizátorokat és reakciókörnyezeteket válasszunk, hogy a mikroalga biokőolajának minőségét és hasznosíthatóságát növeljük. A jövőbeli kutatásoknak tovább kell összpontosítaniuk a katalizátorok hosszú távú stabilitására, a reakciók hatékonyságára és a környezetvédelmi szempontokra is.
Hogyan befolyásolja a hidrotermális kezelés az algák bio-olajának deoxigénezését?
A furánok heterociklusos szerves vegyületek, melyek öt tagú aromás gyűrűvel rendelkeznek, amelyben négy szénatom és legalább egy oxigénatom található. Ezeket a vegyületeket jellemzően a glükóz és galaktóz dehidratációjával és dekarboxilációjával nyerik, amelyek az algák bio-olajában találhatók, miután azok hidrotermális kezelésen mentek keresztül. A benzofurán hidrotermális deoxigénezése során különböző reakcióhálózatok alakulnak ki, amelyeket az ábrák illusztrálnak. A kutatások azt mutatják, hogy a benzofurán hidrotermális kezelése során az etil-ciklohexanon kizárólag hidrotermális körülmények között fordul elő. A kinetikai modellezés szerint a gyűrűnyitó termék, a fenol, gátolja az etilbenzol hidrogénezését és az etilciklohexán dehidrogénezését. Ez arra utal, hogy a tiszta hidrotermális környezet nem tartalmaz elegendő hidrogént a C–O kötések aromás vegyületekben történő felbontásához.
A hidrotermális környezetben tapasztalt deoxigénezési mechanizmus eltér az organikus fázisban végbemenő reakcióktól. Az organikus fázisokban a benzofurán β-hidrogén elimináción (E2 elimináció) vagy nukleofil szubsztitúcióval (SN2) reagál, különösen kénnel szulfidált Ni–Mo/γ-Al2O3 katalizátorokon. A benzofurán deoxigénezése során különböző szénhidrogénvegyületek, például etilbenzol és etilciklohexán, keletkeznek a furan gyűrű nyitása után. A gőzfázisban végbemenő katalitikus deoxigénezés viszont nem követi az elsőrendű kinetikát, mivel az oxigénes termékek parciális nyomásának csökkenése a reakciósebesség növekedésével együtt magyarázható, jelezve az önálló inhibíciós hatást.
A fenolok, mint aromás oxigénvegyületek, szintén fontos szerepet játszanak a bio-olajokban. A fenol hidrolízise során különféle alkil-fenolok, például 2-metilfenol, 3-metilfenol és más dimetil-alkilfenolok keletkeznek. A hidrogénezési reakciók során a fenol nem közvetlenül ciklohexanonra alakul, hanem enol intermedierek képződnek, amelyek keto-enol tautomerizmussal ciklohexanonná alakulnak. A reakció kinetikáját vizsgálva kiderült, hogy a fenol hidrogénezése határozza meg a reakció sebességét, és az aktiválási energia is magas a C–O kötés felbontásához. Az aktív fémfelületek, például a Ni–Co katalizátorok, különösen magas deoxigénezési aktivitást mutatnak fenolok esetében.
A hidrotermális kezelés hatása az aminosavakra is figyelemre méltó. Az algák különféle fehérjéket tartalmaznak, és a hidrotermális kezelés során gyorsan keletkeznek különféle aminosavak, például leucin, valin, lizin, fenilalanin és mások. Az aminosavak hidrotermális dekompozíciója elsőrendű kinetikát követ, és különböző mechanizmusok szerint bomlanak el, például dekarboxilációs reakcióval, ami aminok és szerves savak képződéséhez vezet. A magasabb hőmérsékletek és nyomás, mint például a 450 °C és 34 MPa, lehetővé teszik az aminosavak oligomerekké történő átalakulását, például glicin dimerizálódását diketopiperazinná. A pH is jelentősen befolyásolja az aminosavak dimerizációs sebességét: az alap közeg stabilizálja a legtöbb aminosavat, míg savas vagy semleges környezetben az aminosavak instabilak lehetnek.
A fenilalanin hidrotermális átalakulásával kapcsolatos kutatások kimutatták, hogy az aminosav könnyen átalakul feniletil-aminá, mely a dekarboxiláció révén styrenné alakulhat magasabb hőmérsékleten. Az aromás gyűrűt tartalmazó aminosavak hidrotermális átalakítása során tehát a reakciók összetettebbek, és különböző termékeket eredményeznek, amelyek további hasznosításra kínálnak lehetőséget.
Fontos megjegyezni, hogy a hidrotermális kezelés eredményeként keletkező termékek nemcsak a vegyületek deoxigénezését szolgálják, hanem a különböző biológiai eredetű anyagok hatékonyabb előállítását is lehetővé teszik. Az optimális reakciókörülmények, mint a hőmérséklet, nyomás és pH, jelentősen befolyásolják az átalakulás sebességét és a kívánt termékek arányát. Az ipari alkalmazások szempontjából ezek a tényezők kulcsfontosságúak, és további kutatásokat igényelnek az optimális reakciókörnyezetek és katalizátorok meghatározása érdekében.
Hogyan javítható a biogázok hidrogénmentesítésének hatékonysága különböző katalizátorokkal?
A biogázok előállítása és felhasználása az energia- és környezetbarát technológiák között egyre fontosabb szerepet kap. A bio-olajok, amelyek különböző biológiai forrásokból, például algákból, olajos magvakból vagy biomasszából származnak, az egyik legígéretesebb alternatívát jelentik fosszilis tüzelőanyagok helyettesítésére. Azonban, hogy a bio-olajok megfelelő minőségű és hatékony üzemanyagokká váljanak, szükséges a bennük lévő oxigén eltávolítása, amelyet hidrogénmentesítés (hydrodeoxygenation, HDO) segítségével végezhetünk el.
A hidrogénmentesítés egy olyan kémiai reakció, amely során az oxigént tartalmazó vegyületeket, mint például fenolokat, savakat vagy egyéb oxigénatomot tartalmazó molekulákat, hidrogén hozzáadásával redukálják. Ez a folyamat alapvető ahhoz, hogy a bio-olajok értékesebb, fosszilis üzemanyagokhoz hasonló termékekké váljanak. A reakció során a különböző katalizátorok szerepe kiemelkedő, mivel azok határozzák meg a reakció sebességét és a végtermékek típusát.
A hidrogénmentesítés katalizátorai különböző típusú fémeket, mint például palládiumot (Pd), platina (Pt), molibdén karbidot (MoC), és egyéb áttételes fémeket tartalmaznak. Az áttételes fémek, mint a Pt és Mo, különösen hatékonyak lehetnek, mivel segítik a reakcióban lévő vegyületek elektronikus szerkezetének módosítását, elősegítve a szükséges hidrogénfelvételt. Emellett a víz jelenléte is fontos szerepet játszik, mivel egyes esetekben segítheti a katalitikus aktivitást, mivel a víz nemcsak reakcióközegként, hanem reagáló molekulaként is részt vesz.
A legújabb kutatások és fejlesztések különféle katalizátorok, például szénnanocsöveken alapuló CuCo katalizátorok alkalmazásával foglalkoznak. A kutatások szerint a nanométeres méretű katalizátorok nemcsak a reakciók hatékonyságát növelhetik, hanem a katalizátorok stabilitását és élettartamát is. Az ilyen katalizátorok különösen fontosak az ipari méretű alkalmazások számára, mivel hosszú távon képesek fenntartani a kívánt reakcióképességet.
Az emulziók és a különböző oldószerek szerepe is jelentős lehet a hidrogénmentesítési reakciókban. A nemesfémek és az áttételes fémek kombinációja, különösen a bimetallikus katalizátorok alkalmazása elősegíti a reakciók hatékonyságának növelését. A bimetallikus katalizátorok, mint a Pt-Mo rendszerek, olyan mechanizmusokat alkalmaznak, amelyek lehetővé teszik a különböző oxigéntartalmú vegyületek gyorsabb és szelektívebb átalakítását.
Az egyik kulcsfontosságú tényező a katalizátorok vízállósága. A víz jelenléte nemcsak a reakció sebességét befolyásolja, hanem a katalizátorok élettartamát is meghatározhatja. A víz és az oldószerek kombinációja javíthatja a reakciók sebességét és segítheti a katalizátorok stabilitásának megőrzését hosszú távon. Egyes kutatások arra is rámutatnak, hogy a víz jelenléte elősegíti az oxigén eltávolítását a bio-olajokban található fenolokból és egyéb oxigéntartalmú vegyületekből, így javítva az üzemanyagok minőségét.
A biogázok és bio-olajok hidrogénmentesítési folyamatainak további optimalizálása érdekében egyre inkább szükség van a külön
Miért érdemes a mikroszalgákat bioüzemanyagok előállítására használni?
A mikroszalgák használata bioüzemanyagok előállítására számos szempontból rendkívül előnyös, és az iparági kutatások is egyre inkább megerősítik ezt a potenciált. Az első és talán legfontosabb előny, hogy bizonyos mikroszalgafajták bioüzemanyag-termelésének hatékonysága legalább 60-szorosa a szója termelésének, évente körülbelül 15-ször produktívabbak, mint a szárazföldi növények, és csaknem 5-ször jobban termelnek, mint a pálmaolaj hektáronként. Ez a kiemelkedő produktivitás lehetővé teszi a mikroszalgák számára, hogy a bioüzemanyag-termelés szempontjából rendkívül hatékony és életképes alternatívát jelentsenek. Második fontos jellemzőjük az elképesztően gyors növekedési ciklus, amely napi 2-5 generációt is elérhet. Ez a gyors növekedési ütem jelentősen felülmúlja a hagyományos szárazföldi biomasszát, lehetővé téve a mikroszalgák gyakori és hatékony termesztését bioüzemanyagok előállítására.
A mikroszalgák termesztéséhez nincs szükség értékes mezőgazdasági földre, mivel különböző környezetekben, például szennyvízben vagy sós-alkáli területeken is megélnek. Ez a tulajdonság azt jelenti, hogy nem versenyeznek az élelmiszertermeléssel, sőt olyan földek is hasznosíthatók, amelyek hagyományos mezőgazdasági célokra alkalmatlanok. Továbbá a mikroszalgák szerepe kiemelkedő a szén-dioxid (CO2) légkörből való megkötésében, így hozzájárulnak az üvegházhatású gázok csökkentéséhez. Ez a képesség különösen fontossá teszi őket a globális felmelegedés elleni küzdelemben.
A mikroszalgák biokróma olajának biodízelre történő átalakítása széles körben elismert zöld alternatívaként van jelen a fosszilis üzemanyagokkal szemben. Az átalakítást különböző technológiák, például fermentáció, transzeszterifikáció, pirolízis, gáztalanítás, folyékonyítás és szénesítés révén lehet elvégezni. Azonban a hőkezelési folyamatok, különösen a hidrotermális lebontás (HTL), ígéretes módot kínálnak a nyersanyagok magas konverziós hatékonysággal történő feldolgozására. Bár a mikroszalgákból származó biokróma olaj kereskedelmi célú előállítása még mindig gazdasági kihívásokkal küzd, a jelenlegi ismeretek és technológiák alapján figyelembe kell venni az ezekkel kapcsolatos költségeket. A különböző hőintegrációs módszerek és a hulladékáramok visszanyerése nagy mértékben javíthatja az energiahatékonyságot, tovább növelve az HTL technológia gazdasági vonzerejét.
A mikroszalgák gazdagok fehérjében és lipidekben, amelyek fontos tápanyagokat tartalmaznak. A hidrotermális folyamatok során a fehérjék és lipidek nitrogén- és oxigéntartalmú vegyületekké alakulhatnak, amelyek hátrányosan befolyásolhatják a biológiai üzemanyagok tárolását és felhasználását. A nitrogéntartalmú vegyületek, mint például a NOx kibocsátás, a biológiai üzemanyagok égésével összefüggésben káros hatásokat fejthetnek ki. Továbbá, ezek a vegyületek a katalizátorok mérgezését is okozhatják, ami rontja az üzemanyagok minőségét és csökkenti a feldolgozási hatékonyságot. A legnagyobb amerikai szabványok, mint az ASTM, és az európai EN szabványok is korlátozzák a biológiai üzemanyagok maximális nitrogéntartalmát, amely nem haladhatja meg az 0,05%-ot (500 ppm).
A mikroszalgák biokróma olajának minősége és biztonsága érdekében a nitrogéntartalom csökkentésére új technológiai fejlesztések szükségesek. Az ilyen technológiák célja a nitrogéntartalmú vegyületek eltávolítása a bioüzemanyagokból, hogy azok megfeleljenek a piaci és környezetvédelmi előírásoknak. Ezen kívül nem elhanyagolható a mikroszalgák biokróma olajában található fémtartalom, mint az Al, Ca, Fe, K, Mg és Na, amelyek a feldolgozó berendezések lerakódását, korrózióját, katalizátorok deaktiválódását és a termékek minőségének csökkenését okozhatják. A fémtartalom nem haladhatja meg az 1000 ppm-t, hogy megfeleljen a felhasználási előírásoknak. Így a demetallizáció, vagyis a fémek eltávolítása az olajból, elengedhetetlen a sikeres és gazdaságos biorefinálási folyamatokhoz.
A mikroszalgák biokróma olajának denitrogénezésére és demetallizálására irányuló kutatások még viszonylag kezdeti stádiumban vannak. Bár a biokróma olajok deoxigénezését már széleskörűen tanulmányozták, a mikroszalgák denitrogénezésére és demetallizálására vonatkozó szakirodalom még korlátozott. A mikroszalgákból származó biokróma olaj denitrogénezésére vonatkozó kutatásoknak az a célja, hogy részletesebben megismerjük a nitrogéntartalmú vegyületek eltávolításának mechanizmusait és az ehhez szükséges katalizátorok szerepét. Emellett a mikroszalgák biokróma olajának demetallizálásával kapcsolatos paraméterek és az azt befolyásoló tényezők szintén jelentős figyelmet érdemelnek. A technológiai fejlődés ezen területei alapvető fontosságúak a mikroszalgák biokróma olajának sikeres felhasználása szempontjából.
A 9. Biológia 10-11. osztály Tanulmányozza az előadást. Előadás 7. Citoplazma. Membrán nélküli organellák MEMBRÁN NÉLKÜLI ORGANELLÁK. RIBOSZÓMÁK. Kémiai felépítésük alapján ribonukleoproteinek vagy RNP-k. A riboszómákban megkülönböztetjük a nagy és a kicsi alegységet, amelyek bonyolultan kölcsönhatásba lépnek egymással. A riboszómák képződése az eukariótákban a sejtmagban történik, a nukleolus hálózatában, majd a nagy és a kis alegységek migrálnak a poros komplexekbe a citoplazmába. A pro- és eukarióta riboszómák elsősorban méretükben különböznek egymástól. Az eukarióták riboszómái 25-30 nm, míg a prokariótáké 20-25 nm. Ezenkívül eltérnek a szedimentációs koefficiensekben is. Az eukariótákban a kis alegység rRNS-je 18S, a nagy alegységé 5S, 5,8S, 28S. A prokariótákban a kis alegység rRNS-e 16S, a nagy alegységé 5S és 23S. Az eukarióták kis alegységében körülbelül 34 fehérje, a nagy alegységében körülbelül 43 fehérje található. A prokarióták kis alegységében körülbelül 21 fehérje, a nagy alegységében körülbelül 34 fehérje található. SEJTKÖZPONT Ez az eukarióta sejtek univerzális membrán nélküli organelluma, amely két komponenst tartalmaz: centroszóma centroszféra. A centroszóma egy sűrű, membrán nélküli test, amely főként fehérjéből áll. Itt található a γ-tubulin, amely részt vesz a mikrotubulusok szervezésében.
A periódusos rendszer felépítése, a kémiai elemek tulajdonságainak periodikussága és a vegyületeik oxidációs állapotai
A "KAZÁK HUSSÁROK" FELJEGYZÉSEI – Nikolaj Gumiljov első világháborús emlékei