A világjárvány és a militarizált represszió: A fasizmus árnyéka

A világjárvány olyan esemény volt, amely globálisan megrázta a társadalmakat, gazdaságokat és politikai rendszereket. Az egyes országok vezetői nemcsak hogy reagáltak a járványra, hanem a krízist felhasználták a hatalmuk megerősítésére, miközben olyan intézkedéseket vezettek be, amelyek visszavonhatatlanul megváltoztatták az állampolgári szabadságjogokat. Az Egyesült Államok és más államok kormányai, kihasználva a globális félelmet, lehetőséget kaptak arra, hogy autoriter módon alakítsák át a társadalmi rendet, és hogy eltávolodjanak a demokratikus értékektől.

A Covid-19 nem csupán egészségügyi válság volt, hanem egy sor egyéb társadalmi, gazdasági és politikai válságra irányította a figyelmet. Arundhati Roy találóan figyelmeztetett arra, hogy a világban „éhségválság, gyűlöletválság és egyéb egészségügyi válságok” is jelen voltak a járvány előtt. Az Egyesült Államok, és világszerte más országok is, rendkívüli intézkedéseket hoztak, melyek nemcsak a közegészségügyet, hanem a politikai és gazdasági rendet is átalakították.

Számos ország vezetője, a pandémia vészhelyzeti helyzetét felhasználva, elnyomó törvényeket és rendeleteket hozott. Magyarország példáját nézve, Orbán Viktor kormánya olyan sürgősségi jogköröket kapott, amelyek lehetővé tették számára, hogy rendkívüli jogkörökkel rendelkezzen az ország irányításában. Ezen intézkedések alkalmazásával a kormány nemcsak a járványra adott válaszokat, hanem a politikai rendszert is átformálta.

A világ más részein is hasonló lépések történtek. A brit kormány például „szembenézett” a járvány kezelése érdekében a szigorú hatalomgyakorlással, míg Izrael a polgárok adatainak figyelemmel kísérésére kezdett surveillancia rendszereket bevezetni. Chile katonai erőkkel vonult be a közterekre, ahol korábban demonstrációk zajlottak. A demokratikus berendezkedések visszaszorítása és a polgári jogok korlátozása így egy globális jelenséggé vált, amely jól illeszkedett a pandémia által kiváltott általános szorongásos állapotba.

Egyes államok a félelemkeltés eszközével élték át a pandémiai válságot, miközben fokozották a belső elnyomást. Donald Trump például nemcsak, hogy a járvány kezelését teljesen elhanyagolta, hanem egy sor olyan intézkedést vezetett be, amelyek súlyosan korlátozták a sajtó szabadságát és az ellenállás jogát. A járvány alatt Trump különböző módokon támogatta a fehér felsőbbrendűséget és a nacionalizmust, miközben arra buzdította híveit, hogy nyúljanak erőszakos eszközökhöz a fekete közösségek elleni tiltakozások során. A járvány miatti gazdasági és szociális válságok mellett Trump politikája a társadalom legsebezhetőbb rétegeit, így a szegényeket, időseket és etnikai kisebbségeket sújtotta.

Ami fontos, hogy a világjárvány nemcsak egy egészségügyi fenyegetést jelentett, hanem olyan politikai és társadalmi változásokat hozott magával, amelyek alapjaiban változtathatják meg a demokratikus rendszerek működését. A válság rámutatott arra, hogy a világ vezetői képesek kihasználni a félelmet és a bizonytalanságot saját politikai előnyeikre, miközben aláássák azokat az alapelveket, amelyek a demokráciát és az emberi jogokat védik.

Miért volt Trump elnöksége alatt a járványkezelés egy morális katasztrófa?

A fehér felsőbbrendűség fantáziája, a tudatlanság és egy erkölcsi szörny működése mélyen gyökerezik a Trump-adminisztráció politikájában. Ezt a morális apátiát különösen a demokrata kormányzók által irányított államoknak nyújtott segítség elutasításában lehet felfedezni, miközben Trump azt sugallta, hogy a problémák a politikai tehetség hiányára vezethetők vissza. Ez különösen alattomos és rasszista formája a pártpolitikának, mivel, ahogy Giovanni Russonello újságíró a The New York Times-ban rámutatott, „a koronavírus … leggyorsabban a sűrűn lakott városi környezetekben terjedt el, és különösen kegyetlen volt a színes bőrű emberek között, akik már eleve magas kockázatnak voltak kitéve, mivel előzetes betegségekkel és viszonylagosan gyenge egészségügyi ellátással küzdöttek.” Ezen emberek jelentős része ráadásul a demokratákra szavazott.

Ajamu Baraka, a The Black Agenda Report szerzője élesen kritizálta, hogy Trump politikái nemcsak hogy embertelenek voltak, de nemzetközi bűncselekményeket is elkövettek, amikor a munkavállalók életét és egészségét kockáztatták, különösen a húsfeldolgozó üzemekben, ahol a COVID-19 gyorsan terjedt. A liberális közgazdászok, mint például Paul Krugman, ugyanakkor arra figyelmeztettek, hogy Trump politikái felelőtlenségükben szinte háborús bűncselekményekhez hasonló mértékűek, hiszen az újrafelfrissített járványvédelmi szabályok az amerikai életet veszélyeztették, miközben a halálozások elkerülhetetlenek voltak.

Trump saját magát „háborús elnöknek” nevezte, ám a háborúban meghalt emberek általában egy magasabb célért áldozzák életüket. Trump esetében azonban ez nem volt igaz: a halottak túlnyomó része – többnyire színes bőrű amerikaiak, idősek és az első válaszadók – pusztán az elnök reelekciós törekvéseinek áldozatai lettek. A gazdaság újjáélesztése érdekében kockáztatott életek azoké, akiket a rendszer már korábban is elnyomott. Trump cinizmusa nem csupán tudatlanságot, hanem erkölcsi vákuumot, egy olyan helyzetet tükrözött, ahol az emberi élet értéke másodlagos volt az anyagi javak megszerzéséhez.

A válság idején a nyelv és a politika viszonya különösen fontossá vált. Trump adminisztrációja éppen a nyelvet használta arra, hogy eltúlozza a társadalmi feszültségeket és elterelje a figyelmet a járvány valóságos következményeiről, miközben szándékosan alábecsülte a járvány áldozatait. A közvélemény számára „harcosok” szerepét osztotta, miközben a valóság az volt, hogy a gazdaság újbóli megnyitása életek árán történt. Trump, a harc hőseként, mindössze a gazdaság megmentésére összpontosított, figyelmen kívül hagyva a közegészségügyet és a halálos kimenetelű következményeket.

A „háborús” retorika egyfajta eszközként szolgált a kormányzati felelősség elhárítására, amely mögött valójában az volt a cél, hogy az embereket a járvány kezelésének terhével terhelje meg, miközben figyelmen kívül hagyta a valóságot és a tudományos közösség figyelmeztetéseit. Ez a politika különösen szembetűnő volt a színes bőrű emberek és a szegények esetében, akik a járvány következményeként még inkább hátrányos helyzetbe kerültek.

A társadalmi igazságosság és az emberi élet tisztelete szempontjából kulcsfontosságú, hogy felismerjük, hogyan alakult ki egy olyan narratíva, amely szerint egyes életformák értékesebbek, mint mások, és hogyan torzult el a társadalmi felelősségvállalás és a közösség iránti elköteleződés. A választás, hogy a gazdaságot helyezzük előtérbe az emberek életével szemben, nemcsak erkölcsileg elfogadhatatlan, hanem hosszú távon a társadalmi morál teljes lebomlásához vezethet. A pandémia idején a valós választás nem a gazdaság vagy az élet között volt, hanem a szolidaritás és a közösségi felelősségvállalás mellett tett döntés kérdése, amelyet elnyomtak a politikai érdekek.

Miért vált a gazdasági egyenlőtlenség a fasiszta politika táptalajává az Egyesült Államokban?

Az Egyesült Államokban a gazdasági egyenlőtlenség drámai növekedése napvilágra hozta a fasiszta politika friss formáit. Különösen a Trump-adminisztráció alatt vált világossá, hogy az elképesztő gazdasági különbségek és a drákói megszorító intézkedések egy olyan ideológiai összeolvadáshoz vezetnek, amely alapjaiban véve a fasiszta elvekre épül. Az egyesült államokbeli társadalmi rend erőteljesen összekapcsolódott az elit hatalmával, amely a média manipulálásával és a félelemkeltő retorika alkalmazásával fokozták az erőszakot és a társadalmi megosztottságot.

A Trump-kormányzat az alábbi jellegzetességeket ötvözte: az emberi jogokkal való megvetés, az antielektronikus mentalitás, a fehér nacionalizmus populista ünneplése, a vezetői kultusz, a vállalati hatalom védelme, az érzelmek előtérbe helyezése az ész érveivel szemben, a nepotizmus, az ellenvélemények és az intellektuellek elutasítása, valamint a politikai ellenfelekkel szembeni erőszakos viselkedés támogatása. A gazdasági egyenlőtlenség lehetővé tette a kormányzó elit számára, hogy megszállja a médiát, s ezen keresztül terjessze a megosztó diskurzust, amely az erőszakot mint politikai eszközt szentesítette.

Trump adminisztrációja alatt a rasszizmus, a fehér nacionalizmus és az osztályalapú megosztottság összefonódott egy olyan politikai rendszerrel, amely a fasiszta irányelvek mentén építkezett. Az egykori konföderációs államok emlékműveinek védelme, valamint a fehér felsőbbrendűséget képviselő erőszakos csoportok védelme világosan mutatta Trump ideológiáját. Az, hogy Trump nem volt hajlandó elítélni a fehér szuprematista csoportok által elkövetett erőszakot, miközben a békés demonstrálókat "belföldi terroristáknak" nevezte, jól példázza, hogyan élt vissza a politikai helyzettel.

A Trump-adminisztráció támogatta a gazdagok és nagyvállalatok adókedvezményeit, miközben visszavonta a környezetvédelmi szabályozásokat, megszorításokat vezetett be a közszolgáltatások terén, és szisztematikusan leépítette a szociális juttatásokat. A gazdasági egyenlőtlenségnek köszönhetően a társadalom alsó rétegeiben élők még súlyosabb elnyomásban éltek, miközben a kormányzat egyre inkább elfordult a demokratikus elvektől.

A gazdasági és társadalmi egyenlőtlenség nem csupán a politikai döntések, hanem egy egész társadalmi berendezkedés problémáját is tükrözi, amely nem hajlandó szembenézni a saját belső feszültségeivel. A fehér nacionalizmus és a rasszizmus terjedése az Egyesült Államok politikai táján éles ellentétet képez a társadalom igazságosságra és egyenlőségre vonatkozó elveivel. Az, hogy Trump elnökként folyamatosan a politikai erőszakot támogatta és a demokratikus intézményeket támadta, világosan mutatta, hogyan próbálta a hatalmat egyre inkább egy erőszakos, fasiszta logika szerint megszerezni és megtartani.

Az ilyen politikai gyakorlatok, amelyek az alulról jövő ellenállást brutalizálják, egyértelműen figyelmeztetnek arra, hogy a fasiszta ideológia és annak erőszakos logikái nem csupán a múltban élnek, hanem jelenleg is képesek újraéledni a társadalomban. A politikai erőszak eszkalációja, a demokratikus alapelvek elhanyagolása és a társadalmi igazságosság teljes elutasítása egy olyan jövő felé mutat, amelyben a fasiszta politika központi szerepet kap. Az ilyen jellegű politikai eszméket érdemes folyamatosan figyelemmel kísérni, hogy a társadalom ne süllyedjen vissza a múlt sötét fejezeteibe.

A jelenlegi gazdasági és politikai helyzet, amely egyre inkább a fasiszta ideológia irányába tolódik, különösen akkor vált veszélyessé, amikor a politikai vezetés közvetlenül szembemegy az alapvető emberi jogok védelmével és a demokratikus értékekkel. Az ilyen helyzetekben rendkívül fontos a társadalom közvetlen részvétele, hogy visszaszorítsák azokat az elveket, amelyek egy újabb totalitárius rendszert alapozhatnak meg.