Miért van szükség az amerikai birodalom visszavonulására?

Az amerikai birodalom hosszú időn keresztül meghatározta a globális politikai és gazdasági struktúrákat. Az Egyesült Államok dominanciája nemcsak a katonai erején, hanem a kulturális, gazdasági és politikai befolyásán is alapult. Azonban az utóbbi évtizedekben egyre inkább világossá vált, hogy az amerikai globális vezetés hatékonysága és relevanciája egyre inkább megkérdőjeleződött. Ezt nemcsak az amerikai belpolitikai megosztottság, hanem a nemzetközi színtéren történő változások is elősegítették.

A globális közösség gondolata, amelyet Mark Zuckerberg és más technológiai vezetők hirdetnek, arra utal, hogy a jövő nem feltétlenül az Egyesült Államok állami vezetésére építhet. A modern globalizáció ugyan az amerikai állam révén alakult ki, de mára túl fontos ahhoz, hogy azt kizárólag az Egyesült Államok védje. Zuckerberg víziója, amely a Facebook és hasonló nagy technológiai cégekre építi a nemzetek közötti kapcsolatokat, azt sugallja, hogy a globális közösség összetartó erejét nem a hagyományos állami hatalmak, hanem a globális cégek és digitális platformok biztosítják.

A problémát az jelenti, hogy az Egyesült Államok politikai rendszere, különösen az elmúlt két évtizedben, egyre inkább képtelen volt fenntartani a globális vezetést. A politikai pártok közötti megosztottság, különösen a külpolitikában, elmélyítette ezt a problémát. A gazdasági erőforrások, amelyek az amerikai birodalom fenntartásához szükségesek, egyre inkább kimerültek, miközben a közvélemény is egyre inkább kétségbe vonja az amerikai kiválóság eszméjét. Ha Amerika nem különleges, akkor mi indokolja a globális vezető szerepét?

Ez a kétség nemcsak az Egyesült Államokon belül, hanem nemzetközi szinten is egyre erősebbé vált. A hagyományos szövetségesek, akik korábban szoros kapcsolatot ápoltak az Egyesült Államokkal, egyre inkább hajlandóak megkérdőjelezni Washington globális vezetését. Ez részben a megerősödő önállóságuknak köszönhető, másrészt pedig annak, hogy kétségeik támadtak az amerikai rendszer képességét illetően, hogy olyan globális vezetést biztosítson, amely valóban megfelel az ő érdekeiknek.

Az Egyesült Államok 2016-os elnökválasztása egy új korszakot nyitott, amelyben a birodalmi ambíciók és a globális vezetés kérdései kulcsszerepet kaptak. Hillary Clinton, aki az amerikai kiválóságot és globális vezető szerep megerősítését hirdette, ugyanakkor nem volt képes egy olyan kereskedelmi stratégiát felvázolni, amely hosszú távon megőrizte volna az amerikai hegemóniát. Donald Trump alternatív víziója sokkal inkább az imperializmus visszafogására összpontosított, és bár sok ellentmondásos elemet tartalmazott, végül elegendő választói támogatást szerzett ahhoz, hogy megnyerje a választásokat. Trump külpolitikája, különösen a klímaváltozás és a többoldalú kereskedelmi megállapodások terén, egyértelmű jele volt annak, hogy az Egyesült Államok már nem kíván globális vezető szerepet vállalni.

Az amerikai birodalom visszavonulása tehát egyre nyilvánvalóbbá válik, és ez a változás különösen a szövetségesek számára jelent komoly kihívást. Európa, amely eddig az amerikai globális vezetésre épített, most szembesül a kérdéssel: mi lesz akkor, ha az Egyesült Államok nem vállalja többé ezt a szerepet? Bár jelenleg nincs olyan ország, amely képes lenne betölteni az amerikai birodalom helyét, egyre világosabb, hogy az Egyesült Államok nem fogja tovább vállalni a korábbi imperialista terheket.

A Biztonsági Tanács és az Egyesült Nemzetek: A Globális Politikai Hatások

A második világháború végét követően, 1945-ben, a nemzetközi politikai táj és az új világrend felépítése már nem csupán a háború győzteseinek erőviszonyain alapult. Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ), mint az új világrend központi intézménye, nemcsak az államok közötti együttműködés elősegítését tűzte ki célul, hanem az erősebb hatalmak dominanciáját is megerősítette. E szervezet alapokmányának elfogadása különleges diplomáciai tárgyalások és politikai manőverek sorozatát eredményezte, amelyek az ENSZ Alapokmányának végleges formáját adták meg.

A tagállamok támogatása és a szavazások során való különbségek kulcsfontosságú szerepet játszottak az ENSZ struktúrájának meghatározásában. Míg a Latin-Amerikai köztársaságok és a szövetséges hatalmak – mint az Egyesült Államok, Kína és Franciaország – egyhangúlag támogatták a szervezet létrejöttét, addig a Szovjetunió és keleti blokkja csak lassan csatlakoztak, és sokáig viták kísérték a biztonsági kérdéseket. A Biztonsági Tanács állandó tagjai – az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Kína, Franciaország és az Egyesült Királyság – a világpolitika fő erejét képviselték, és ők gyakorolták azokat a döntéshozatali jogokat, amelyek meghatározták a nemzetközi ügyek irányvonalát. E hatalomelosztás legfőbb jellemzője a vétójog, amely garantálta, hogy bármelyik állandó tag megakadályozhatta az ENSZ döntéseit, ha saját érdekeivel ellentétesek voltak.

A szavazások és döntéshozatalok mechanizmusa különösen fontos szerepet játszott a háború utáni világ újabb konfliktusaiban. A hatalmi arányok és a befolyás, amit az Egyesült Államok élvezett, már a második világháború végét követően is nyilvánvalóvá váltak. Az ENSZ alapító okmányának megszövegezésekor a szövetséges hatalmak, köztük a Fülöp-szigetek és Liberia, az Egyesült Államok mellett szavaztak, míg a Szovjetunió támogatottsága korlátozott volt, csupán öt szavazatot tudott megszerezni.

A Biztonsági Tanács hatalma különösen akkor vált érzékelhetővé, amikor a tagállamok újabb konfliktusokba keveredtek. 1950-ben, a koreai háború idején, a Szovjetunió kivonult a Biztonsági Tanácsból, hogy protestáljon a Palesztinával kapcsolatos döntés ellen, és ez lehetővé tette az Egyesült Államok számára, hogy katonai beavatkozást kezdeményezzen Észak-Korea ellen. A Szovjetunió később visszatért, de az ENSZ szervezete és annak döntéshozatali mechanizmusa egyértelművé vált, hogy a nagyhatalmak, különösen az Egyesült Államok, befolyása meghatározó lesz az ENSZ működésében.

A tagállamok közötti egyensúly keresése a szavazások és döntések során tovább bonyolította a nemzetközi viszonyokat. Az Egyesült Államok mindig is szoros szövetséget ápolt a latin-amerikai államokkal, és rendszeresen elérte a többségi támogatást a Biztonsági Tanácsban. Az Egyesült Államok dominanciája a nemzetközi színtéren jól tükröződött abban is, hogy a világszervezetben hozott fontos döntések szinte mindig az ő érdekei szerint alakultak, míg a Szovjetunió és más országok gyakran kisebbségben maradtak.

Fontos megérteni, hogy az ENSZ nem csupán egy politikai fórum, hanem a nemzetközi jog és a diplomácia egyik legfontosabb intézménye is. Az Egyesült Nemzetek célja nemcsak a globális béke megőrzése, hanem a gazdasági, szociális és kulturális problémák megoldására is irányul. A Biztonsági Tanács és az Alapokmány egyedi mechanizmusai az ENSZ politikai és jogi hatalmát tükrözik, és az egyes tagállamok közötti erőviszonyok folyamatosan befolyásolták a világrendet.