A „jeremiáda” olyan kampányelem, amelyet mindkét politikai oldal képviselői előszeretettel alkalmaznak a modern politikai érában. A jelenség gyökerei mélyen elnyúlnak a választási retorikában, mivel képes felkorbácsolni az érzelmeket és megosztani a közvéleményt. Egy-egy politikai kampány során a jelöltek gyakran hangoztatják ellenfeleik kudarcait, elhibázott politikáit, és azt ígérik, hogy ők azok, akik a nemzetet a helyes útra terelik. A politikai „jeremiáda” tehát nem csupán egy egyszerű kampányfogás, hanem az ellenséges narratíva építése, amelynek célja a választók figyelmének elterelése és a politikai ellentét kiélezése.

John Kerry például a 2004-es elnökválasztás kampányában több mint 500 alkalommal hivatkozott George W. Bush elnökre, akit folyamatosan bírálva emelt ki politikai kudarcait és a vezetői hiányosságokat. Kerry, amikor bejelentette elnöki jelöltségét, világosan kijelentette, hogy elutasítja Bush radikális új vízióját, amely a gazdagok előnyére szolgál, miközben a hétköznapi amerikaiak szenvednek. A gazdasági politika, amely elveszítette a lehetőségeket és a reményeket, tévúton jár, és az amerikai nemzet számára káros. Ugyanilyen éles kritikát fogalmazott meg az amerikai külpolitikáról is, amely szerinte a nemzet elszigetelődéséhez vezetett. Kerry célja az volt, hogy az amerikai választópolgárok számára világosan felvázolja, hogy Bush politikája nem méltó arra az Amerikára, amelyet ő maga is védelmezett, miközben a haditengerészetnél szolgált.

Barack Obama ezzel szemben a 2008-as választási kampányában szintén folyamatosan idézte Bush politikáját, és a választók számára világossá tette, hogy John McCain szavazata valójában Bush politikájának folytatását jelenti. Obama 200-szor is említette Bush nevét, és azzal érvelt, hogy McCain nem más, mint a Bush-korszak politikai örököse. Obama híres volt arról, hogy elítélte Bush gazdasági politikáját, amely szerinte a munkavállalók terheit növelte, és a szegénység növekedését eredményezte.

Mitt Romney még agresszívebben támadta Barack Obamát, több mint 700 alkalommal említette őt kampánya során, és a politikai téren és külpolitikában egyaránt megfogalmazta az Obama-adminisztráció hibáit. A Romney-kampány központi üzenete az volt, hogy Obama megbukott, és nem tudott megoldást találni az ország problémáira. Trump kampányában ugyanezt a „jeremiáda” taktikai megközelítést alkalmazta, de sokkal élesebb szóhasználattal. Trump a 2016-os elnökválasztás során folyamatosan támadta a demokratákat, Hillary Clintont és az Obama-adminisztrációt, és úgy tálalta, hogy azok tönkretették az országot. A Clinton-Obama kormányzati politika szerinte olyan mértékben aláásta az amerikai érdeket, hogy az már szinte megoldhatatlan problémákat okozott.

Trump retorikája különösen markáns volt: arra összpontosított, hogy a demokraták által végrehajtott politikák elpusztították az országot. A Trump-kampányban az volt az üzenet, hogy a Clinton és Obama nevével fémjelzett politika egy szörnyű katasztrófa, amely széleskörű káoszt eredményezett nemcsak Amerikában, hanem világszerte is. Trump célja világosan az volt, hogy kiemelje az ellenfél hibáit, miközben a saját vízióját a nemzet megmentésére helyezte előtérbe.

Az ilyen típusú támadások politikai szempontból rendkívül előnyösek, hiszen nemcsak hogy erősítik a saját kampányüzenetet, hanem arra is alkalmasak, hogy a közvéleményt az ellenfél politikai hibáira irányítsák. Ráadásul a választási retorika ezen formája képes elérni azt is, hogy a jelölt a saját politikai vízióját messzemenőkig superiornak tüntesse fel, miközben az ellenfelet gyengének és alkalmatlannak ábrázolja.

Fontos azonban kiemelni, hogy a jelöltek soha nem támadják meg saját pártjukat ugyanolyan éles szóval, mint az ellenfelet. A saját párton belüli megosztottság ugyanis káros hatással lehet a választási esélyekre, hiszen a párton belüli egység és a párt támogatóinak megszerzése kulcsfontosságú a választási sikerhez. Trump ezen a téren is más utat választott, mivel nem félt szembeszállni saját pártjának politikai vezetésével, amivel tovább erősítette a magát „kívülállónak” és „változást hozónak” ábrázoló képet.

Trump és a Republikánus Párt kapcsolata különleges volt már a kezdetektől. Trump egykor demokrata párti regisztrált választópolgár volt, és több demokratáknak tett kampányadományt is. Mivel maga Trump is meglehetősen szkeptikus volt a politikai hagyományokkal szemben, kampányában folyamatosan azzal érvelt, hogy a politikai rendszer elöregedett, és ideje, hogy egy kívülálló irányítsa a változást.

A választási kampányok során tehát nemcsak az ellenfél politikai víziójának kritikája fontos, hanem annak hangsúlyozása is, hogy miért éppen a saját vízió az, amely képes megoldani a problémákat. A kampányok során alkalmazott „jeremiáda” tehát nem csupán politikai támadásokat, hanem a választók számára ígért reményt is magában hordoz.

Miért is fontos a "különleges amerikai" eszme és hogyan alakította Donald Trump kampányát?

Donald Trump 2015 áprilisi Texas Patriots PAC rendezvényén, közvetlenül azelőtt, hogy hivatalosan bejelentette volna elnöki jelöltségét, egy váratlan és ellentmondásos válaszban fogalmazta meg álláspontját a híres "amerikai kiválóság" fogalmáról. Amikor a moderátor megkérdezte tőle, hogy hogyan látja az amerikai kiválóság jövőjét, Trump egyértelműen elutasította ezt a kifejezést. Ezt követően elmondta, hogy nem kedveli a "különleges amerikai" fogalmát, mert szerinte az egy illúzió, amelyet az Egyesült Államok elengedett. Szerinte az ország jelenlegi helyzete alapján már nem beszélhetünk kiválóságról, mivel az Egyesült Államok nem teljesít jól a globális versenyben, és más országok — mint Németország, Kína vagy Mexikó — sokkal sikeresebbek lettek.

Trump szavait sokan meglepőnek találták, mivel a Republikánus Párt hosszú ideje erősen az amerikai kiválóság védelmezőjeként határozta meg magát. A "különleges amerikai" eszme a párt alapvető politikai narratívájának részévé vált, amely az ország erőfölényét és különleges szerepét hangsúlyozta a világban. Különösen Barack Obama elnöksége alatt került előtérbe, amikor a Republikánusok állandóan támadták Obama patriotizmusát és az amerikai kiválóságról vallott nézeteit. A republikánusok számára az amerikai kiválóság megőrzése és védelme alapvető politikai cél volt, miközben Obama politikáját a nemzet gyengülésével és az amerikai pozíciók csökkenésével hozták összefüggésbe.

Trump azonban megkérdőjelezte ezt a felfogást, és egy radikálisan más narratívát kezdett képviselni, amely a globális versenyre, a politikai vezetés hibáira és az Egyesült Államok jelenlegi gyengülésére összpontosított. Trump számára az amerikai kiválóság egy "újraépítés" kérdése volt. Ahogy kampányában kifejtette, Amerika csak akkor lesz ismét kivételes, ha képes lesz visszaszerezni a globális vezető szerepet, és ha képes lesz megverni versenytársait.

Ez az új politikai diskurzus az egész kampányában jelen volt. Amikor 2015 júniusában Trump bejelentette hivatalosan elnöki jelöltségét, egy radikálisan más üzenettel indult, mint bármelyik korábbi elnöki kampány. A szokásos szónoklatok és ígéretek helyett Trump közvetlenül a problémákra koncentrált: az Egyesült Államok gazdasági és politikai gyengülésére. A beszédében nem volt szó az amerikai kiválóságról. Ehelyett az amerikai társadalom hanyatlását és az ország globális jelentőségét sürgette újragondolásra. A kampányában többször is hangsúlyozta, hogy Amerika "harmadik világbeli" országokká válik, és hogy a politikai elit hibáztatása nélkül nem lehet előrelépni.

A "kiválóság" kérdése tehát Trump számára nem csupán politikai fogalom volt, hanem identitás-formáló elem. Kampányának és elnöki időszakának egyik alapvető elemévé vált a "Make America Great Again" (Tegyük naggyá ismét Amerikát) szlogen, amely az amerikai kiválóság visszaállítását tűzte ki célul. Trump sokszor hivatkozott arra, hogy a régi, erős Amerika elvesztette a vezető szerepét, és most újra meg kell találni a sikerhez vezető utat.

Fontos megjegyezni, hogy a Trump-féle amerikai kiválóság nem csupán a nemzet gazdasági erejére vonatkozott, hanem kulturális és politikai erőre is. Trump számára a nemzet dicsősége és ereje összefonódott a gazdasági növekedéssel, a munkahelyek visszahozatalával, és az Egyesült Államok nemzetközi pozíciójának megerősítésével. Az amerikai kiválóságot tehát nem csupán a múlt dicsősége, hanem a jövőbeli potenciál is meghatározta, amelyet új politikai és gazdasági irányvonalak mentén kellett volna elérni.

Amikor Trump 2015-ben bejelentette kampányát, egy új politikai diskurzust indított el. A "különleges amerikai" eszme elutasítása és az ország gyengeségeinek hangsúlyozása új távlatokat nyitott a politikai tájban, amelyben a jövőbeli kiválóság nem egy már meglévő állapotot jelentett, hanem egy ambiciózus célt.

Ez az üzenet nem csupán a republikánus politikai diskurzust formálta át, hanem a nemzet egységét és identitását is új alapokra helyezte. Trump kampánya a hagyományos politikai eszmék elutasításával és egy új, erőteljes "megoldás-orientált" retorikával hívta fel a figyelmet a nemzet jövőjére, arra, hogy az amerikai kiválóságot nem örökérvényű igazságként kell felfogni, hanem egy olyan célként, amit folyamatosan meg kell védeni és fenntartani.

Trump és a Republikánus Párt: Az önállóság, a támadások és a politikai rendszer kritikája

Donald Trump politikai karrierjének egyik legfontosabb és legellentmondásosabb aspektusa, hogy teljesen más megközelítést alkalmazott, mint bármelyik elődje a Republikánus Pártban. Az őszinte, sokszor bruttó és személyes támadások, melyeket nemcsak a demokraták, hanem saját pártjának politikai vezetői és elnöki elődei ellen is intézett, új és szokatlan irányt adtak az amerikai politikai diskurzusnak. Trump számára a politikai rendszer megújítása érdekében elengedhetetlen volt az úgynevezett "politikai korrektség" elhagyása, és a hagyományos kampányformák elutasítása.

Trump már kampánya kezdetén világosan kijelentette, hogy semmilyen politikai szabályt nem fog követni, különösen, ha azok a "régi, elavult" politikai struktúrák fenntartására irányulnak. Szerinte a tradicionális politikusok, beleértve a Republikánusokat, "csak beszélnek, de nem tesznek semmit". Ráadásul a politikai elit, legyen szó bármilyen pártról, szerinte már csak a saját érdekeiket képviselik, miközben az amerikai középosztály szenved. Ebből következik, hogy Trump nemcsak a demokratákat támadta, hanem szembehelyezkedett azokkal a Republikánusokkal is, akik a status quo fenntartásában érdekeltek voltak.

Egyik legismertebb támadása Jeb Bush, volt floridai kormányzó ellen irányult, akit többek között a 2001. szeptember 11-i terrortámadások kapcsán bírálva Trump azt állította, hogy "A Világkereskedelmi Központ az ő elnöksége alatt zuhant le". Ez a támadás mélyen belevágott Bush személyes történetébe, és rávilágított Trump hajlandóságára, hogy bármilyen érvet felhasználjon, ha az a célját szolgálja: a politikai ellenfelei hiteltelenítése. De nemcsak Jeb Bush volt Trump célkeresztjében. Trump az egész Bush-dinasztiát, mint a Republikánus Párt szimbólumát is támadta, elutasítva a Bush-adminisztráció döntéseit, különösen az Irak invázióját.

A politikai pártok közötti határok átlépése nemcsak a Demokraták, hanem a saját párttársai ellen is folyamatossá vált. A legélesebb támadásai közé tartozott John McCain, az egykori szenátor és háborús hős elleni kritika, amikor Trump azt állította, hogy McCain nem háborús hős, hanem csak azért híres, mert fogságba esett. Trump szerint McCain "egy újabb beszélő politikus", aki nem hozott valós változást.

Trump kampányának alapja nem csupán a politikai reform ígérete volt, hanem az is, hogy ő egy új politikai hősként jelenik meg, aki mindenkit képes legyőzni, még a saját pártján belül is. Ő maga nemcsak egy alternatívát kínált a választók számára, hanem egy egészen új típusú politikust, aki képes volt szembemenni az establishmenttel. Az ő célja nem csupán a Demokrata Párt, hanem a Republikánus Párt reformálása is volt.

Amikor az Access Hollywood-ról készült felvétel nyilvánosságra került, amelyben Trump szexuális zaklatásról és nem megfelelő viselkedésről beszélt, a Párt vezetői közül többen is elhatárolódtak tőle. A politikai reakciók gyorsan reagáltak, de Trump nem hagyta annyiban: ő visszaütött, és kemény kritikával illette a Republikánus Párt vezetőit, mint például Paul Ryan házelnököt. Trump ezt úgy értékelte, hogy a Republikánusok is mind a rendszer részei, akik saját maguk érdekét szolgálják, nem pedig a választókét.

Trump stratégiai döntései – hogy mindenkit támadjon, aki a politikai rendszer részese – nem csak arra építettek, hogy politikai változást hoz, hanem arra is, hogy elérje a választókat, akik úgy érzik, hogy a politikai elit már régóta figyelmen kívül hagyja az ő érdekeiket. Trump számára tehát a "politikai háború" nemcsak a Demokraták, hanem a Republikánusok ellen is folyt, miközben egyre inkább világossá vált, hogy ő az egyetlen, aki képes megváltoztatni a rendszert.

A Trump által képviselt stílus és diskurzus a hagyományos politikai normák megsértésével együtt járó sajátos politikai világképet teremtett. A választók számára egy olyan személy képe alakult ki, aki nem fél szembemenni senkivel, és akinek minden lépése a hagyományos politikai értékek és normák ellen irányul. Ebből adódóan Trump nem csupán választási lehetőség, hanem egy szimbolikus új irányzat is, amely a politikai rendszert az eddigiekhez képest radikálisan új módon kívánja megváltoztatni.

Hogyan alakította Trump az amerikai kiválóság eszméjét elnöksége alatt?

Trump elnöki kommunikációja az amerikai kiválóság megújításának ígéretével kezdődött, amikor a kezdetekben a reményteljes üzeneteket fogalmazott meg: „Új fejezet kezdődik az amerikai nagyság történetében. Új nemzeti büszkeség árasztja el hazánkat, és egy új optimizmus áramlása hozza el számunkra az elképzelhetetlen álmokat.” Az elnök ezzel a kezdeti retorikával próbálta felkelteni a reményt, miközben hangsúlyozta, hogy Amerika szenvedései mögött a múlt problémái húzódnak. Trump hamarosan ismételten hangsúlyozta a nemzet romlottságát, ami segítette őt abban, hogy az ő elnökségétől minden kis javulás is nagy teljesítményként legyen értékelve.

Trump az amerikai gazdaság és társadalom problémáira mutatott rá: a munkaerőpiacról kiszorultak, a szegénység, a túlzott eladósodottság és a gazdaság helyzete, amelyet az előző adminisztrációk hibáinak tulajdonított. Az alapvető célja az volt, hogy megerősítse a retorikát, miszerint Amerika helyzete rendkívül súlyos, s hogy csak az ő elnöksége képes ezt megfordítani. Így ő nemcsak hogy kritikával illette a megelőző vezetőket, hanem nagy hangsúlyt fektetett arra is, hogy az amerikai gazdaságot újra nagyhatalommá formálja, és hogy Amerika nemcsak hogy visszaszerzi helyét, hanem újjáéleszti azt.

Az amerikai kiválóság eszméjének kérdése Trump elnökségének korai szakaszában nem volt még hangsúlyos, hiszen az alapvető cél az volt, hogy egy előzőleg tönkrement országot állítson talpra. Trump nemcsak hogy elismerte a nemzet válságos állapotát, hanem ezt folyamatosan hangsúlyozta, hogy saját sikerei annál is inkább jelentőségteljesek legyenek. Nemcsak hogy megdöntötte az előző elnökségek eredményeit, hanem azt is kijelentette, hogy Amerika soha nem volt annyira gazdag és erős, mint most, amikor ő irányítja.

A kételkedők és bírálók számára Trump válasza mindig az volt, hogy az ő elnöksége alatt Amerika újra megtalálta erejét. A híres „Make America Great Again” szlogenjétől függetlenül Trump politikai kommunikációja folyamatosan a győzelem, a kiválóság és a globális verseny kontextusában alakult. Az amerikai kiválóság eszméje nemcsak mint politikai fogalom, hanem mint egy olyan állapot jelenik meg, amit a megfelelő vezető képes biztosítani. Ezt az elképzelést Trump a világ legjobb katonai erejének, a legnagyobb gazdaságának és az energiaipar vezető szerepének hangsúlyozásával próbálta legitimálni.

Trump kommunikációjában a kiválóság egy szűk, egyértelmű definícióval jelent meg. Ő nemcsak hogy Amerikát a világ legnagyobb hatalmának próbálta beállítani, hanem ezt úgy tálalta, hogy a kiválóságot csak az ő elnöksége alatt sikerült elérni. A fogalom nem volt filozófiai mélységű, mint azt a korábbi elnökök esetében láthattuk, akik az amerikai kiválóságot gyakran globális vezető szerepként értelmezték, és a nemzetet mint példát hozták fel a világ többi országának.

Trump elnöksége alatt az amerikai kiválóság eszméje erőteljesen a nemzet gazdasági és katonai teljesítményére összpontosított, elhanyagolva azokat a szélesebb társadalmi és kulturális vonatkozásokat, amelyek a múltbeli elnököket vezérelték. Ezzel szemben a Trump által megfogalmazott kiválóság egy erősebb, dominánsabb Amerika eszméjét hirdette, amely minden területen a világ vezető ereje.

A Trump által hirdetett kiválóság megújításának kulcseleme abban rejlik, hogy a kiválóság nem volt egy örök érvényű eszme, hanem valami, amit ő személyesen hozott vissza az amerikai politikai diskurzusba. Ez a megközelítés teljesen eltért a korábbi elnökökéitől, akik a kiválóságot gyakran az ország szimbolikus és globális szerepére építették. Trump nem csupán mint politikai vezető, hanem mint a kiválóság megtestesítője és újjáépítője szerepelt a nemzet szemében.

A politikai kommunikációjában tehát az amerikai kiválóság visszaállítása volt az alapvető üzenet, amelyhez mindig valamilyen siker vagy pozitív eredmény társult, legyen szó gazdaságról, katonai erőkről, vagy az amerikai befolyás növeléséről a világban. Trump nemcsak hogy Amerikát helyezte vissza a világ színpadára, hanem azt is kiemelte, hogy mindez egyedül az ő elnöksége alatt valósulhatott meg.

Hogyan alakult Donald Trump amerikai kiválóság melletti és elleni beszédeinek gyakorisága elnöki hivatala alatt?

Donald Trump elnöksége alatt az amerikai kiválóság eszméjének használata az őszinte elkötelezettségtől kezdve a választási stratégiákig változott. Az egyik legérdekesebb fejlődés a Trump által használt retorikai fogások dinamikájában figyelhető meg. Különösen figyelemre méltó az a fordulat, ahogyan a "nem kivételes Amerikáról" szóló beszédek fokozatosan átcsapnak a "kivételes Amerika" védelmébe, ahogy Trump második elnöki ciklusa közeledett.

2017 és 2020 között Trump beszédeiben az amerikai nem-kivételességre vonatkozó megjegyzések folyamatosan csökkentek, különösen 2020-ra, amikor már alig szerepeltek az ilyen kijelentések. Az első évében Trump a MAGA (Make America Great Again) rendezvényeken beszélt leginkább a nem kivételes Amerikáról, s ezeket a megjegyzéseket minden második beszédében elhangzották, átlagosan három alkalommal. 2020-ra a megemlített témák gyakorisága 20%-ra csökkent, és már csak alkalmanként tűntek fel. Ez a fordulat jól mutatja, hogy Trump elnöksége alatt egy erőteljes, világos narratíva kezdett kialakulni: Amerika szenvedett, de most, Trump elnökségének eredményeként, újra kivételes lett.

Trump a 2019-es New Hampshire-i MAGA rendezvényen kifejtette, hogy a munkásosztály számára az ország gyárainak bezárása és a munkahelyek eltűnése a valóság volt, ám szerinte az ő elnöksége alatt minden megváltozott. A hadiipar helyreállítása, az amerikai gazdaság újraindítása, és az ország "felépülése" mind olyan elemek, amelyeket Trump rendszeresen hangsúlyozott, hogy alátámassza a kivételes Amerika képét.

A "kivételes Amerika" fogalmának növekvő jelenléte az elnöki beszédekben a 2020-as évek elejére már dominálta Trump kommunikációját. 2018 végén például kijelentette: „Amerika rendkívüli visszatérése a világ irigysége”, és 2019 nyarán hozzátette: „Mi vagyunk a legnagyobb köztársaság, amely valaha is létezett”. 2020 januárjában Trump már így nyilatkozott: „Amerika ismét győz, Amerika ismét tisztelt, és Amerika virágzik, mint soha azelőtt”. Ebben a megfogalmazásban a kivételes Amerika képe egyértelműen a választási stratégiája részévé vált: az amerikai nép számára azt akarta közvetíteni, hogy minden, amit ők valaha is elvesztettek, most visszanyerik.

Az amerikai kiválóság eszméje az elnöki beszédek fontos eleme, mivel erősíti a nemzeti identitást és az egyesült államokbeli polgárok önérzetét. Az ilyen típusú retorika nem csupán politikai eszközként, hanem a választási kampány egyik alapvető elemének is tekinthető. Ha az emberek úgy érzik, hogy hazájuk kiemelkedő szereplő a világban, hajlamosabbak pozitívan értékelni az elnököt is, és ez támogatja a reelekcióval kapcsolatos esélyeket.

Fontos megjegyezni, hogy Trump esetében az amerikai kiválóság fogalma az elnöki ciklus elején nem volt olyan hangsúlyos, mint azt a kampány során megfigyelhettük. 2017-től 2020-ig a kiválóság eszméjét illető kijelentések száma jelentősen megnövekedett: az első évben Trump alig kétszer említette ezt a fogalmat beszédeiben, míg 2020-ra az összes beszédében, átlagosan több mint tíz alkalommal szerepelt. Ez a tendencia világosan azt mutatja, hogy Trump számára a választási évhez közeledve egyre inkább kulcsszereplővé vált a kivételes Amerika eszméje, amely a választók számára pozitív üzenetet hordozott.

Trump említései az amerikai kiválóságról a kampány időszakában nagyon korlátozottak voltak, azonban az elnöki ciklus alatt több mint háromszorosára nőttek, amit részben a politikai taktika és a közvéleményformálás igénye indokolt. Ez arra utal, hogy Trump tisztában volt azzal, hogy a kivételes Amerika eszméje milyen hatással lehet az emberek hangulatára és a politikai támogatottságra. A második elnöki ciklusra való felkészülés során tehát igyekezett kihasználni ezt a fogalmat, hogy erősítse saját legitimitását és választási esélyeit.

Az amerikai kiválóság fogalmának használata egy összetett és fontos politikai és társadalmi eszme, amely a 21. század elején még mindig meghatározó szerepet játszik az Egyesült Államok politikai diskurzusában. Fontos, hogy a jövő politikai elemzői és közönsége egyaránt figyelemmel kísérjék, hogyan alakul ez a retorikai eszköz, hiszen az, hogy egy politikai vezető hogyan definiálja saját országát a világban, mély hatással lehet a nemzeti identitásra és a politikai kultúrára.

Milyen szerepe van a digitális médiának a társadalom és az egyéni valóságformálásban?
Mi a pathogenezise az alkohol által okozott májbetegségnek (ALD)?
Hogyan befolyásolják a bőr- és szembetegségek a rendszer szintű betegségeket?